Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-19 / 42. szám
8 1996. február 19., hétfő V: , * ' I Pénzvilág éhhbhhrhhhí UJ KELET Az én portfolióm A héten Szikszai Tamást, a Reál Profit Pénzügyi, Könyvelő és Adótanácsadó Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük: mibe fektetné pénzét? 30 százalék Fotex-rész- vény, 30 százalék diszkont kincstárjegy, 30 százalék nyugdíjpénztári befizetés, 10 százalék BUX-eladás. A jelenlegi bessz hangulatban — amikor a szakemberek szavával élve a háziasszonyok vásárolnak — talán csak a Fotex részvénye az, amelynek vásárlása a jelenlegi árfolyamon kis kockázattal jár. A napokban nyilvánosságra hozott 828 millió forintos eredményt, valamint az utóbbi napok több százezer darabos forgalmát figyelembe véve mindenképpen jó befektetésnek tartom a papír vásárlását. A diszkont kincstárjegyek aukcióin stabilizálódni látszanak az elérhető hozamok. Az elmúlt néhány hét alatt 5—6 százalékkal estek az átlaghozamok, a kereslet csökkent. Az állampapírok kamatához alkalmazkodnak a kereskedelmi bankok kamatai is, így továbbra is érdemes pénzünk egy részét biztonságos, jó hozamot biztosító állampapírban tartani. A nyugdíjpénztári befizetést vonzóvá teszi a biztonság, a befizetések után járó 5Ö százalékos adókedvezmény, és a munkáltatók számára az adó- és tb-járulék- mentesség. Egyre inkább elterjed hazánkban a fizetés- emelésnek ez a formája, ami kölcsönösen előnyös mind a munkáltató, mint pedig a munkavállaló részére. A diszkont kincstárjegy fedezete mellett lehetőség nyílik arra, hogy a tőzsdeindex alakulására „fogadjon” valaki. A BUX változására egészen ez év decemberi határidővel is lehet úgynevezett kontraktusokat vásárolni. Én most az árfolyamok további csökkenését tartom valószínűnek, így egy minimális, 5000 forintos befektetéssel 10 kontraktust vásárolnék. Ezt a határidős piacot azonban csak azoknak ajánlom, akik szeretik a szerencsejátékokat. Ezen a piacon minimális befektetéssel néhány nap alatt akár 100 000 forintot is lehet nyerni, de ha valaki rossz irányba jósolja az index változását, a vesztesége is ugyanennyi lehet. Állampapírpiac! hírek A diszkont kincstárjegy auk- ciókon tovább csökkentek ugyan az elérhető hozamok, de jelentősen visszaesett a kereslet, és jóval kisebb mértékű átlaghozam-süllyedés tapasztalható, mint az elmúlt hetekben. Az 1 hónapos kincstárjegyek aukcióján a felajánlott 1 milliárd forintnyi kincstárjegyre 1,4 milliárd ajánlat érkezett. Az éves kötvényegyenérték-ho- zam 25,03 százalék volt, ami az előző heti átlagnál mindössze 0,02 százalékkal kevesebb. Érdekesség, hogy a legalacsonyabb hozam mindössze 24 százalék volt. A 3 hónapos kincstárjegyek aukcióján a hat- milliárd forintos kibocsátásra majdnem kétszeres volt a kereslet. Az átlaghozam 24,84 százalék volt, ami mindössze 0,13 százalékkal kevesebb, mint az előző heti. Furcsa, hogy volt olyan befektető, aki megelégedett a 22,97 százalékos hozammal is. 2*iEZ3 <sncYfíiLoneiaooaj Stfcitui. f\‘uj r*o Vx/íca^ fii ?enorí6 fii INFLÁCIÓT— ____________________________ Zu hannak az árfolyamok • fi’ '(ill ' ^ ‘ a Budapesti Értéktőzsdén! Szinte törvényszerű volt, hogy a történelmi csúcs után megtörik a tőzsdeindex emelkedése. Az árfolyamok az elmúlt héten zuhanni kezdtek. A pénteki 2110 pontos index az előző hét 2257 pontos — történelmi csúcsnak számító — értékénél 147 ponttal alacsonyabban zárt. A tőzsdei kereskedést az elmúlt héten is megzavarta az áramszünet, a tőzsdei rendszer meghibásodása. Az árfolyamok a hét utolsó két napján estek a legnagyobb mértékben. Néhány részvény még tartja árfolyamát. A Prímagáz papírja stabilan 5400 forint körüli árfolyamon cserélt gazdát. A Zwack részvényeinek árfolyama később kezdett emelkedni, mint a többi papíré, de még mindig 3200 forint fölötti áron van vevő a részvényre. A Danubius 1450 forinton cserélt gazdát, és a Graboplast is tartja 2400 forintos árát. Az előző hét sztárpapírjai a gyógyszergyári részvények voltak. A Richter egészen 5200 forintig emelkedett, de ezen a héten közel 1000 forintot zuhant az árfolyam. Pénteken 4248 forintos átlaggal zárta a hetet a papír. Az Egis múlt heti 5100-as áráról visszaesett 4600 forintig. A MÓL papírjai igencsak megsínylették a társaság nyilvánosságra hozott éves eredményét: a tervezett nyereségnek csak a felét sikerült teljesíteniük, így az árfolyam 1450 forintig süllyedt. Az OTP papírjai is visszaestek a kibocsátási árra: alig valamivel 1200 forint fölötti áron kötöttek üzletet rá a brókerek. Az egyik legnagyobb vesztes az Inter-Európa Bank részvénye volt. Az előző heti 19 500 forintos árról egészen 15 000-ig zuhant az árfolyam. Sokan a CA által kezdeményezett rendkívüli közgyűlés lemondásának tulajdonítják az árfolyam zuhanását. Mint ismeretes, az egyik fő részvényes, a CA Hungary a bank rendkívüli közgyűlésének összehívását kezdeményezte a tartósan mélyponton lévő árfolyamok korrigálását célzó intézkedések elfogadtatására. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt egy 30 százalékos rendkívüli osztalék kifizetése, valamint a névérték 20 százalékos felülbélyegzése. A CA Hungary visszavonta a rendkívüli közgyűlés összehívására irányuló kérelmét, úgy tűnik, megegyeztek a nagyrészvényesek. Az árfolyam viszont — a kisbefektetők nagy bánatára — néhány nap alatt 4000 forintot csökkent. Az Eravis piacán szinte teljes a csend: miután a HB Westminster II. bejelentette, hogy többségi tulajdont szerzett a szállodavállalatban, a részvények árfolyama egészen 4700 forintig zuhant. A Pannonplast árfolyama a 3500 forintos történelmi csúcspontról visszazuhant 3000 forint alá. Miután a Pannon Váltó részvényesei nem kapnak osztalékot, a sokáig stabil, 600 forintos árfolyam már a múlté, 580 forinton kötöttek néhány üzletet a papírra. A Soproni Sörgyár részvényei a hossz idején csak 2500 forintig emelkedtek, így a jelenlegi 2326 forintos átlagár nem számít jelentős árfolyamzuhanásnak. A Fotex papírjai néhány nap alatt egészen 134 forintig emelkedtek, de a mostani bessz hangulat nem kímélte ezt a részvényt sem. Az igen élénk forgalom mellett csak 129 forintig csökkent az árfolyam. Ez a kismértékű csökkenés talán a társaság 828 millió forintos adózott eredményének köszönhető. A kárpótlási jegy árfolyama néhány kötés erejéig egészen 40 százalékig emelkedett, de a gyors emelkedés után visszazuhant. A hét végén már 238 forintos minimumárfolyamon is hozzá lehetett jutni a jegyhez, bár a záróár a növekvő kereslet hatására 250 forint lett. • 1 tüSSKSÍ ■ .. W GAZDASÁGI Jegyezhetők a Démász részvényei Február 12-én kezdődött és március 1-ig tart a kárpótlási jegyért jegyezhető Démász részvényeinek jegyzése. A befektetőket öt csoportba osztották, ennek alapján osztják el a felkínált részvényeket is. Az első csoportba a belföldi alanyi jogon kárpótoltak, a másodikba a külföldi alanyi kárpótoltak, -a további csoportokba az önkormányzatok, a kárpótlásijegyhasznosító társaságok, legvégül pedig a sima jeggyel rendelkező befektetők tartoznak. A jegyzés sorban állás nélkül kezdődött meg, ami valószínűleg a jegyzés új módszerének köszönhető. A jegyzési helyeken a befektetőknek először a részvényigénylő lapot kell leadniuk, majd a jegyzési időszakot követően — a részükre kiküldött allokációs levéllel, a kárpótlási jegyekkel, a jegyek származását igazoló átadás-átvételi bizonylattal, valamint a határozattal — kell a részvényeket kifizetni, a letéti igazolásokat átvenni a jegyzési helyeken. Mivel az érdeklődés nagy, sorban állásra inkább március közepén, az allokációt követően számíthatnak a befektetők. Nem fizet osztalékot a Pannon Váltó! Az eredményesen gazdálkodó Pannon Váltó a befektetők nagy csalódására nem fizethet osztalékot az 1995-ös év után. A cég portfoliójában szereplő társaságok közül a nyilvántartási árhoz viszonyítva lényegesen alacsonyabb áron tudták értékesíteni az Alfa Kereskedelmi Rt., a Budapesti Baromfi N. Rt.-ből., a Chinoinból és a Glóbusból szerzett részesedéseiket. A részvények értékesítése során több száz millió forintos veszteséget könyvelhetett el a Pannon Váltó. A veszteségek elodázhatok lettek volna, így néhány százalék osztalékot ki tudtak volna fizetni, de egy-egy részvényes olyan csekély összeget kapott volna, hogy a társaság nem látta értelmét az osztalék kifizetésének. A jegyzés során egy-egy befektető 60— 90 darab részvényhez juthatott hozzá. Danubius — kétmilliárdos eredmény Minden előzetes becslést felülmúlt a Danubius Hotels 1995- ös évi eredménye. A szállodatársaság adózás előtti eredménye meghaladta a 2 milliárd forintot, adózott eredménye mintegy 1,6 milliárd. Az 1994-es évet a Danubius 705 millió forintos adózott eredménnyel zárta. A javulásához nagy mértékben hozzájárult, hogy a társaság pénzügyi eredménye meghatszorozódott. Fotex — 828 millió forintos eredmény Sokak várakozásával elleniében egy kitűnő utolsó negyedévi hajrával 828 millió forintos eredményt ért el a Fotex. A kiskereskedelmi forgalom ugyan visszaesett az elmúlt évben, de a nemrég beindult csomagküldő hálózat, valamint a Kontúr Rt.-n belül működő papír-írószer ágazat nagy mértékben hozzájárult az eredmény kialakulásához. Az eredmény egyébként részvényenként 13 forintot jelent, ami a jelenlegi árfolyam mellett 9 feletti P/E értéket jelent. Borsodchem-részvény — a név érték 180 százalékáért Az előzetes várakozásoknak megfelelően a meghirdetett ársáv felső pontján, 1800 forinton vették meg a külföldi befektetők a Borsodchem nemzetközi kibocsátásán felajánlott részvényeit. A 4,4 millió részvényen túl az EBRD is jegyzett 1,5 millió darab részvényt. A négyszeres túljegyzés hírére itthon is emelkedtek az árfolyamok. A tőzsdén kívüli piacon már 240 százalékot is adtak a részvényekért. Egyes hírek szerint egy befektető kft. több százmilliós pakettel rendelkezik a részvényből. A cég privatizációjának következő lépéseként 600 milliós kedvezményes dolgozói kibocsátás következik, majd február 26-án indulhat a hazai nyilvános kibocsátás. Öt százalékot fizet a Pillér I. A sok vihart átélt Pillér I. Ingatlanalap befektetési jegyeinek tulajdonosai a második félévi eredmények alapján 5 százalékos hozamot vehetnek fel a Budapest Bank és az OTP fiókjaiban. MÓL —félsiker A MÓL Rt. az eredetileg tervezett 6—1 milliárdos nyereséggel szemben csupán 3,2 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta az elmúlt évet. A befektetők szinte azonnal reagáltak a hírre, a részvény árfolyama az 1700 forint feletti árfolyamról napok alatt 1400 forintig zuhant. A tervezettnél jóval alacsonyabb nyereség okai között a kőolajtermékek tervezettnél alacsonyabb értékesítési szintjét, a délszláv békefolyamat pozitív hatásainak késlekedését, a HTO-támogatás megszűnését említhetjük. A csökkenő értékesítés okaként egyértelműen az áremelkedések miatt bekövetkezett kereslet-visszaesést említik.