Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-12 / 36. szám
UJ KELET Oktatás 1996. február 12., hétfő 9 V ándorlegény-vetélkedő Drágulnak a tankönyvek A Kárpátok Eurorégió Vándorlegény-vetélkedő szakmai tanulmányi verseny nemzetközi szervező bizottsága február 8-án alakult meg Nyíregyházán. A megyei pedagógiai intézet feladata a nemzetközi verseny egészének koordinálása az előkészítéstől a lebonyolításig. A rendezvénnyel kapcsolatosan dr. Kuknyó Jánost, a pedagógiai intézet igazgatóját kérdeztük. — A Kárpátok Eurorégió Vándorlegény-vetélkedő előzménye volt az elmúlt évben Vas megyében megrendezett Alpok-Adria Eurorégió hasonló versenye. A sikeren felbuzdulva a Munkaügyi Minisztériumból megkeresték intézetünket, hogy lennénk-e gazdái a keleti régió nemzetközi vetélkedőjének. Mi örömmel elfogadtuk a megbízást, s hozzá- kezdtünk a kapcsolatok felvételéhez. Lengyel, ukrán, román és szlovák tanulók meghívását terveztük, természetesen a mieink mellett. A román és a szlovák kapcsolat meghiúsult, így a vándorlegény-vetélkedő nemzetköziségét három náció jelenti majd. A szervezőbizottság feladata a verseny főbb szempontjainak a kialakítása volt, a szakterületek és szakmák kiválasztása, a versenynaptár elkészítése, a rendezvény költségvetésének jóváhagyása. A szakmai kiválasztásnál alapvető szempontként szerepelt, hogy az elméleti és gyakorlati feladatok összehasonlíthatók legyenek, azaz a különböző országokban az okA vetélkedő emblémája tatás megközelítően azonos tartalmakkal, elméleti és gyakorlati követelmények mellett folyjon. így például, mi szerettük volna, ha az idegenforgalom is bekerül a vetélkedőbe, ám Ukrajnában ilyen képzés nincs. Ugyanakkor éppen ők ragaszkodtak volna az autószerelő-szakma versenyéhez. A vándorlegény-vetélkedő hat szakmájából kettő már a modem kor képviseletében kapott helyet a versenyben. így a számítástechnikai verseny a Vasvári Pál 115. Sz. Ipari Szak- középiskola és Szakmunkás- képzőben lesz, Tiszavasvári- ban, a közgazdaság erőpróbájára a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában kerül sor. A hagyományos szakmák képvielői is összemérik tudásukat a következő szakmákban és helyeken: mezőgazdaságigép-üzemeltető- és szántóverseny Bak- talórántházán; nőiruha-készítő Kisvárdán, a 111. Sz. Szakmunkásképzőben; cukrász- és felszolgálóverseny Vásárosna- ményban és végül bútorasztalos szakmában a mátészalkai 138. Sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A vetélkedő csapatverseny, iskolánként 3-3 tanulóval, de egyéni jutalmazások is lesznek majd. A versenyben a már említett hat szabolcsi iskola mellett újabb hat csapat vesz majd részt, valószínűleg Borsodból kettő, míg Hajdúból, Hevesből, Nógrádból és Szolnok megyéből egy-egy. Ukrajnából és Lengyelországból két-két megye érkezik a vándorlegényvetélkedőre. A tervek szerint az ő legjobbjaik egy hónapos magyarországi szakmai gyakorlaton vehetnek majd részt jutalmul, mert hiszen éppen ez lehet a vonzó a vándorlegényeknek és -leányoknak. A szervezőbizottság az eredetileg tervezett időpontot megváltoztatta, így a vetélkedőre 1996. április 18—20. között kerül sor. A nemzetközi szakmai versenyt a Soros Alapítvány, a Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alapítvány és a Munkaügyi Minisztérium támogatja. Három hét múlva összehívjuk azokat is, akik szponzorai lehetnek ennek az úttörő vállalkozásnak. Ugyancsak három hét múlva ül össze a versenyfeladatokat kidolgozó nemzetközi szakmai bizottság is. A lezárt borítékokat csak a verseny reggelén, április 19-én, a helyszínen bontjuk Szeptember még messze van, az általános iskolákban azonban már a következő tanévre készülnek a pedagógusok. Január végéig kellett összeállítaniuk a tankönyvigénylésüket és elküldeni a megrendelést a kiadókhoz. Annak jártunk utána, milyen mértékben emelkednek a könyvek, munkafüzetek és atlaszok árai az 1996/97-es tanévben. A tankönyvpiac is felszabadult, megszűnt a Nemzeti Tan- könyvkiadó monopolhelyzete. Tansegédletekben óriási a választék. A versenyhelyzet jótékonyan hat az árakra, ennek ellenére a következő tanévben várhatóan az infláció mértékét is meghaladó lesz az áremelkedés. Egyedül az Apáczai Kiadó garantálja, hogy a tájékoztatóban közölt árakat tartani tudja. Igaz, ez is átlag harminc százalékos drágulást jelent. A többiek harminc és ötven százalék között emelték áraikat, ráadásul csak irányárat adtak meg. Ismerve a magyar gyakorlatot, szinte biztosra vehető, hogy a nyár végéig még egy—két alkalommal módosítanak a közölt adatokon. A pedagógus maga dönti el, hogy melyik tankönyvből és munkafüzetből tanít. Emiatt sem lehet pontosan megmondani, mennyit kell majd fizetni a szülőknek szeptemberben. Az alsó tagozatosoknak körülbelül 3500, míg a felsősöknak várhatóan 4500 forintot kell majd áldozni erre a célra. Az alsó tagozatos diákok közül azoknak kerül majd jóval többe a könyv, akik a Tolnainé- féle módszerrel tanulnak. Az első osztályos ábécésköny ára 335 forintról 514 forintra emelkedett, az olvasókönyvé 289-ről 427 forintra. Ez közel ötven százalékos drágulást jelent. Ugyanez az Apáczai Kiadónál 297 forintról 397 forintra nőtt. A negyedikesek olvasókönyve 669 forintról 886 forintra emelkedett, és a hozzá tartóz© munkafüzetért is 330 forint helyett 557 forintot kell majd fizetni, de még az is lehet, hogy ettől is többet. A felső tagozatosoknál az ötödik osztályos történelem- könyvnél feltűnő az áremelkedés: 500 forint helyett 700 forintot kell számolni érte, és a munkafüzet is ugyanennyibe kerül majd. A kiadók többsége a könyveket két változatban kínálja a pedagógusoknak. Puha- és ke- ményfedeles kivitelben is megrendelhetők. Ez utóbbi tovább tart, de lényegesen drágább is. Például a hetedik osztályos matematikakönyv ára 260 forintról 360 forintra emelkedett, de ugyanez kötött kivitelben már 520 forintba kerül. Már említettem, hogy átlag három és fél, illetve négy és fél ezer forintot kell a szülőknek szeptemberben a könyvekért fizetni. Ebben az ösz- szegben nincsenek még benne a különböző idegennyelv-segédletek, a számítástechnikai jegyzetek és más kiadványok árai, pedig ezek is jelentősen drágultak. A német nyelvű kiadványok tíz százalékkal, a többiek átlag harminc százalékkal kerülnek majd többe az idén, mint tavaly. Néhány iskolában felvetették a szülőknek, hogy az év során részletekben tankönyvelőleget gyűjtenének, ezzel is csökkenteni akarva az iskolakezdés terheit. Az ötlet azonban nem aratott osztatlan sikert. A kezdeményezésjó volt, csak sok családnak még a napi megélhetés is gondot jelent, és szeptember még messze van. — Fekete Tibor — Válogatják a kiszállításra váró tankönyveket (tavalyi felvétel) A jövő évezred hajnalán Családok ezrei életében meghatározók az e hét eleji napok, amikor a nyolcadikos kisdiákok azzal állítanak haza az iskolából: február 15. a határidő, a tanárok kérik a választ, melyik középfokú intézménybe küldjék el a tovább tanulni szándékozó gyerekek jelentkezési lapját. Vegyünk egy képzeletbeli — talán tipikus — magyar családot egy vidéki kistelepülésen: a mama, a nagymama aggódó figyelme kíséri a bölcs családfők fontolgatását. A nagypapa — mondjuk János bácsi — legyint: „Csak el a földtől, én egész életemben abból éltem, de már nem éri meg, még tehenet se tartok”. Ifjabb János agyán átfut: a szaklap írta, egy faluban összeálltak a tejtermelők érdekszövetségbe, s máris kezd felvirágzani az ágazat. Eközben a 14 éves Jánoska a tévét nézi: egy finn farmon az egyetemet végeztt gazda számítógépen ellenőrzi, rendben van-e az automata trágyaeltakarító berendezés, majd beprogramozza a 36 tehén másnapi táplálékát nyomelemestül, vitaminostul. Mi legyen a gyerekből? Hová adjuk? — teszik fel a kérdést a pályaválasztás 24. órájában. Szerencsés eset, ha a családok nem maradnak magukra a döntéssel, hanem felkeresik a gyerek osztályfőnökét, szaktanárát, és tanácsot kérnek. A tanárok bizonyára elmondják: a „Tűzoltó leszel, katona! Vadakat terelő juhász!” mára csupán a jobb iskolákban feladott kötelező költemény, a pályaválasztást általánosságban a fantáziátlanság jellemzi, ami a pályák hiányos ismeretéből adódik. A gyerekek — főként falun — a legszűkebb környezetből veszik a mintát, majdnem minden lány boltos akar lenni, maximum fodrász és majdnem minden fiú autószerelő. Jó esetben a tanár előveszi a kézikönyvét, és ajánl a választható szakmák köréből, bekalkulálva, milyen képességű a gyerek, mi az, aminek az elvégzésére elegendő érdeklődése, hajlama, kedve, szorgalma mutatkozik. Ez persze akkor lehetséges, ha a hivatalos helyekről az általános iskolákhoz eljuttatott kiadványok valóban előkerülnek az iskolaigazgatói fiókokból — mert volt már példa arra is, hogy a pályaválasztást segítő dokumentumok felbontatlanul hevertek egy szekrény mélyén. Nehezíti gyermekeink pálya- választását, miként tapasztalják meg a legszűkebb környezetükben az életforma-alakulást. A kis Jánoskák úgy cseperednek fel ma a családokban, hogy vagy azt látják, ndgyszüleik, szüleik keservesen megdolgoznak a betevő falatért, s bizony belerokkannak, ha tisztes becsületben akarják gyermekeiket felnevelni, vagy pedig a másik végletet „sikerül” átörökíteni a gyerekekre: ugyan, minek gondolkodni azon, mi leszel, majdnem mindegy, milyen az a munka, csak keveset kelljen dolgozni és sok legyen a kereset. Mindehhez jön még a kor „példaképe”: az a vállalkozó, aki keveset tanult, keveset tud, de jól ügyeskedik, és belenevet a kispénzű szamarás képébe a mobiltelefonnal felszerelt BMW-jéből. Vagy milyen jövőképet sugall az a magatartás- forma, hogy a munkanélküli inkább a segélyt választja, de „annyi pénzért” nem hajlandó odaállni dolgozni. Nem esett még ki a szemlélet rostáján az a hajdani riogatás sem: „tanulj, máskülönben nem lehet belőled csak inas.” Akit ma szakmunkástanulónak mondunk s akik a továbbtanulók között a legtöbben vannak, mert az évtizedeken át a gyakorlatban úgy alakult: jelesek és kitűnőek az elitgimnáziumokba, négyesek a szakközép- iskolába, hármastól lefelé irány a szakmunkásképző. így volt eddig, de a jelek azt mutatják, tovább ez nem marad, mert műveletlen szakmunkások tömegével nem képzelhető el fejlett gazdaság. Elvégzi az idő a feladatot, a kor követelményei rászorítják a lépéskényszerre a szakképzést folytató iskolákat. Van már rá példa megyénkben is — említhetjük a tiszavasvári intézetet, ahol világbanki program szerint oktatnak —, hogy egyes szakmákban megkövetelik a 4-es átlagot, illetve meghatározott tantárgyakból nem lehet rosszabb 4-esnél az osztályzat. A kisvárdai intézetben búcsút vesznek azoktól, akik a 2. év végére „leverik a lécet”, azaz ha nem képesek megfelelő eredmény felmutatásával tovább folytatni tanulmányaikat. Ott a 2. év végén bizonyítványt adnak, amivel betanított munkásként elhelyezkedhetnek. Egyre több azoknak a szakmáknak a köre, amelyekre a felvételt az előzetesen megszerzett érettségihez kötik, például a nyíregyházi 107-es iskolában már egész sor van ezekből. Az országos tervek szerint ezelcnek a szakmáknak a köre egyre tovább bővül, hogy eleget tegyenek a jövő évezred kihívásainak. Nagy kérdés, lesz-e vajon elegendő hely szeptemberben mindazok számára, akik most adják be jelentkezési lapjukat szakképzésre, mivel azt lehet hallani, a tavaly bevezetett „csomag” racionalizálási intézkedéseinek következményeként esetleg sorra zárják be ezeket az iskolákat. A minisztérium illetékesei nyilatkoznak, és ígérik: minden olyan gyereknek lesz helye a szakképző iskolákban, aki oda pályázott, legfeljebb „a területi megoszlás lehet egyetlen”. Mit értsünk ez alatt? A minisztériumi előjelzésben egyes, főként a vállalkozásokhoz kötődő szakmákban—vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem — öt-tízszeres túljelentkezéssel számolnak, miközben a hivatalos nyilatkozat szerint „a jórészt a nehéziparhoz kapcsolódó szakmák esetében a szakképző hálózat befogadóképességéhez viszonyítva alacsony lesz a jelentkezők száma.” Ez bizony nem hangzik valami megnyugtatóan, mert emlékeztet azokra az időkre, amikor „a vas és acél országa” akartunk lenni. Ha tízszeres a túljelentkezés a vállalkozói szféra szakmáira és a szülők nem engedik elkallódni gyermekeiket, akkor a család kénytelen lesz elfogadni olyan ajánlatot, amihez a továbbtanulónak sem kedve, sem jövendő elképzelése nincs. Ha már megvannak ezek az iskolák, esetenként jó műszaki felszereléssel és kitűnő tanárokkal, miért képeznék továbbra is az utánpótlást a feneketlen zsák ózdi kohászatnak és a hasonló ráfizetéses üzemeknek, ahhoz a nehéziparhoz, amihez más országban jobban értenek?! A minisztérium a felhívásaiban most azt hangsúlyozza: tudomásul kell venni, hogy egy szakembernek a jövő században élete folyamán többször, legalább háromszor szakmát kell váltania. Azzal mutathatnának most példát az oktatás irányítói, ha olyan iskolaszerkezetet alakítanának ki, amely ezt a „több lábon állást” elősegíti s valóban a XXI. század követelményeinek felel meg, figyelembe véve a magyar hagyományokat, szokásokat. Jó, ha tudják a szülők, hogy hazánkban jelenleg 896 szakma megnevezését tartalmazza az Országos Képzési Jegyzék. Ebből 26-ot a mérsékelten fogyatékosoknak ajánlanak, 440 érettségihez kötött. Még mindig marad több száz egy átlagosan jó képességű, és a munka szeretetére már a családban rászoktatott, vagy /a mesterek keze alatt ránevelhető gyermeknek. Persze gyerek még a 14 éves tanuló, jó lenne a család közelében megtalálni a megfelelő iskolát. Mindezek miatt is nagy most a döntés felelőssége a gyerek, a szülők, de a leginkább a tanár részéről, akitől tanácsot kérnek, mert tisztában van a gyermek képességeivel. Sok függ attól, mit írnak a február 15-éig határidős jelentkezési lapokra. Talán ez a mostani döntés egész életek alakulását befolyásolhatja. Hiszen ha Jánoska most egy majdan magasabb szintű szakképesítést adó iskolába jelentkezik, épp a jövő évezred hajnalán áll munkába — meglehet, egy jól kom- puterizált farmergazdaság tehenészeténél. BE
