Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-24 / 20. szám
AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE CSAK E6Y SIÓRA 1. — Távfűtéses lakásban lakunk. Nemrég költöztünk Örökösföldről a Toldi utcára, és nagyon meg vagyunk: elégedve. Nyíregyháza központjában járókelőket szólítottunk meg, és három kérdést tettünk fel nekik: 1. Az önök lakásában milyen rendszerű fűtés van és hogy vannak megelégedve vele? 2. Tudja-e, hogy mennyibe kerül egy kilogramm sertéskaraj? 3. Zaklatják-e önt (személyesen vagy levélben) ügynökök? íme hárman a válaszadók közül: Vadilku Lászlódé: 2. — Ötszázötven forint körül van az ára. 3. — Az ajtózárügynöktől a biztosítótársaság képviselőjéig, a kereskedőtől a köszörűsig már mindenki házal. Már-már idegesítő, hogy naponta zaklatják az embert mindenfélével. Legutóbb egy köszörűs járt nálunk, és a munka végeztével számlát kértem tőle. Biztosan nem volt iparengedélye, mert nem tudott adni. Mártonffy Pál: . . 2. 2. — Otszázhűsz és ötszázharminc forint között van az ára. 3. — Korábban gyakran kaptunk különböző leveleket, hogy nyertünk, csak vásárolnunk kellene tőlük. Szerencsére az utóbbi időben már egyre ritkábban zaklatnak ilyenekkel. Rendkívül bosz- szantónak tartom, hogy egyes cégek milyen felelőtlenül kezelik a polgárok személyi adatait. Molnárné Győri Barbara: 2. — Ötszáznyolcvan forintra tippelem az árát. Falun élnek a szüleim, ezért csak ritkán kell a húsboltba mennünk vásárolni. 3. — Felháborítónak tartom, amikor a kismama a szülészetről még haza sem ér a kicsivel, és máris egymásnak adják a kilincset a biztosítási ügynökök. Nem tudom, mennyire jogszerű, amikor a szülészet dolgozói kiszolgáltatják a fiatal anyuka és a kisbaba adatait a biztosítók embereinek. 1. — A távhőszolgáltató fűti a lakásunkat, és nagyon meg vagyunk elégedve velük. Az egész házban egyenletesen mindig legalább 24 fok van. 1. — Távfűtéses lakásban lakunk. Túl melegek a radiátorok, ezért a négy fűtőtestből rendszerint kettőt ki szoktunk kapcsolni. Csak az árával nem vagyunk kibékülve. Nem értem, miért kell ugyanannyit fizetnem, mint annak, aki a nagyon meleget kedveli. STOP-tolvajok Kis hazánkban eddig mindent loptak, ami nem volt lebetonozva. Most már azt is elviszik, amit masszívan a talajhoz rögzítettek. Legújabban a közúti jelzőtáblákat viszik el a szinte mindig ismeretlen tettesek. Hogy mit lehet kezdeni egy jelzőtáblával és annak oszlopával? — kérdezhetnénk. Leleményes ember a magyar. Először is: ott vannak a színesfém-felvásárlók, jó pénzt fizetnek érte. A vastag falú alumíniumcső alkalmas csirkeól padlásának, de a szőlőlugast is meg lehet vele támasztani. Olyat is láttam már, hogy a stoptáblát levágták rövidebbre, és télen azzal lapátolták a havat a lakótelepen, mindenki szeme láttára. A rendőrség csak olyan esetekben nyomoz (tudtommal nem sok sikerrel), amikor a tábla eltulajdonítása a forgalom résztvevőire fokozott veszélyt jelent. Ide tartoznak a tiltótáblák és az elsőbbségi jogot szabályozó közúti jelzések. A hulladékátvevő telepek ellenőrzésével is megbíztak embereket, akik ezért kapják a fizetésüket. Talán nekik kellene egy kicsit dolgozniuk és komolyan venni a munkájukat. Ha pedig kevesen vannak erre a feladatra, állítsanak be több embert. Még mindig kevesebbe kerülne, mint naponta pótolni az ellopott vagy megrongált jelzőtáblákat. mindennapok szürkesége az otthon melegében? Galambdúcok a város szélén Mottó: Az emberi faj törzs- és egyedfejlődése során a kisközösségi életformában érzi a legjobban magát. Ott, ahol mindenki ismer mindenkit és tudják, hogy kitől milyen viselkedést várhatnak. Az urbanizálódás során az emberek egyre nagyobb városokba települtek, és a házak egyre személytelenebbé váltak. Azokból kilépve a lakók egyből a nagy ismeretlenbe toppannak, és nem érzik komfortosnak a környezetüket. A nagy világégés, a második világháború után kevesebb lakható épület maradt épen, mint amennyire szükség lett volna. A lakásgondok enyhítésére (különösen a fővárosban) kitalálták a társbérlet intézményét. Ez — sok komikuma mellett — rengeteg viszály és veszekedés forrása lett '45 után. A proletárdiktatúra a lakótelepek építésében láttad megoldást. Nem baj, ha kicsik a lakások, de mindönki a sajátjában élhet. Ez vezérelte á galámbdúc méretű lakások megálmodóit. Valóban: akik albérletből vagy társbérletből költöztek ezekbe az 50 négyzetméternyi lakásokba, azok ideig-óráig jól érezték magukat. A családalapító fiatalok gyerekeket szerettek volna, és mikor megszülettek a pici babák, akkor derült ki igazán, hogy mennyire is szűkös az életterük. A sablonos típuslakás két szoba, konyha és fürdőszoba összeállítású volt — és maradt. Eleinte akkora konyhákkal építették ezeket a lakásokat, hogy ott egy időben nem tudott a család leülni vacsorázni. Akinek már legalább két méterszer három és félméteres volt a konyhája, az nappalinak is ezt használta. A házgyárak létrehozásával egy sokkal gyorsabb ütemű építkezési forma valósulhatott meg. Az előregyártott elemekből hamar felhúzták az épületeket, és viszonylag gyorsan végezhettek a belső építési munkálatokkal. Gomba mód szaporodtak a házak, és a párt (akkoriban csak egy volt) büszkén jelenthette az ötéves tervek végén, hogy ennyi meg ennyi lakást adtak át. Ez valóban dicséretes dolognak tűnik, csak a lakások tervezői arról feledkeztek meg, hogy ezekben valamikor emberek fognak élni. A betonfalak között igazi ,,társasági életet” lehet élni. Itt nincsenek titkok. A legelemibb intimitás sem marad meg a falak között. Itt mindenki tud mindenkiről mindent, mégsem ismerki senki sem igazán a másikat. A hatvanlakásos, négy lépcsőházas. négyemeletes lakótömbök sem igazán alkalmasak a családi fészek megteremtésére. A több mint nyolcvanlakásos, tízemeletes házakban az élet már majdnem elviselhetetlen. Evekig élnek úgy egymás mellett emberek, hogy még a lakótársuk nevét sem tudják. Ilyenkor szoktak kínos jelenetek lejátszódni a liftekben. Ahhoz rövid az idő, hogy egy komolyabb témába belefogjanak (és annyira nem is ismerik egymást), ahhoz viszont túl hosszú, hogy szótlanul álldogáljanak. Ilyenkor a semmitmondó — „Jól vagy?” „Jól.” „És ti?” „Mi is.” típusú — társalgásokban merül ki a társadalmi érintkezés minimuma. Pedig dolguk felől a legtöbben megtehetnék, hogy megálljának néhány percre, de mégsem teszik. Amíg az anyukák az első néhány évben otthon vannak a kicsivel, még csak-csak átjárogatnak egymáshoz, de később ezek a kapcsolatok is ellaposodnak. A férfiak rendszerint a garázskocsmák valamelyikében futnak össze leghamarabb. Aki pedig nem jár ilyen helyekre, az leginkább társaság nélkül marad. Csak kevesen tudnak igaz, őszinte barátságra lelni a panelházak között. Előszóra Jósavárosban lehetett igazán megfigyelni az „elgettósodás” folyamatát. A lakótelep első beköltözői igyekeztek minél előbb megszabadulni a bérháztól (többen eleve azzal a szándékkal költöznek oda) és emberibb körülmények közé kerülni. Ezt a nagyobb jövedelemmel rendelkezők és a magasabban kvalifikált emberek tudták hamarabb megtenni. Helyükre alacsonyabban képzett és általában szerényebb jövedelmű emberek költöztek. Mielőtt bárki is megsértődne ezen, gondolja csak végig: az ő lépcsőházukban az épület átadásakor hány diplomás vagy vezető beosztású lakó élt és ma mennyien vannak ilyenek? Hosszan és kitartóan kell annak próbálkoznia, aki el akar egy ilyen lakótelepről költözni. A családi házak (legyenek bármilyen messze is a város- központtól) már-már megfizethetetlenek a telepről szabadulni vágyóknak. Egyre nagyobb az eltérés a panel- és a kertes házak árai között. Az átlag embernek képtelenség évente annyit félretenni, amennyivel drágulnak az utóbbiak. A lakást keresők közül sokan gondolják úgy, hogy nem kívánnak lakótelepen élni, és a hirdetésükben kikötik: Örökösföld és Jósa- város kizárva! Egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek a háztömbök lakói, és a kevésbé kitartóak idővel feladják még a lakáscsere gondolatát is. Csak a szerencsésebbeknek adatik meg, hogy néhány évi kísérletezgetés után mégis sikerül egy tágabb, barátságosabb, melegebb családi házba költözniük. Ilyenkor ők a legboldogabb emberek a világon. Fekete Tibor Ellopatják a gépkocsijukat? Nem fér a fejembe... A Providencia Osztrák- Magyar Biztosító Társaság, fittyet hányva a legelemibb üzleti udvarisasságra, minden előzetes közlés nélkül laza eleganciával levélben közölte az ügyfelek egy csoportjával, hogy több mint a duplájára emelte a Casco biztosítási díjtételének összegét. A szerződések ilyetén egyoldalú „módosítása” azokat a gépkocsi-tulajdonosokat érintik, akik 10 százalékos előleg befizetésével az Argenta Kft. hitel- konstrukcióját igénybe véve részletre vásárolták meg Suzuki típusú személygépkocsijukat. Az nyilvánvaló, hogy a biztosító — részletvásárlásról lévén szó — nem a gépkocsi vásárlójával áll közvetlen üzleti kapcsolatban, hanem az Argenta Kft.-vel, azonban az igazán elvárható lett volna, hogy kettejük megegyezését legalább írásban közöljék a vásárlókkal is. Vagy mégsem? Lehetséges, hogy mégis közvetlen kapcsolatban áll a biztosító a biztosítottal? Egy BIZTOS: A biztosítási szerződést az ügyfél írja alá, nem az Argenta Kft.! A dolog annál is furcsább, mivel a részletre vásárolt autó tulajdonosa kényszerlépésben van, .számára ugyanis — a vételár teljes kifizetéséig — a Casco biztosítás kötelező. Ezzel a logikával élve akár emelhetnék havi 25 000 forintra is a díjtételt, a szerencsétlen ügyfélnek akkor is meg kellene fizetnie... A biztosító budapesti központja érdeklődésünkre azzal érvelt, hogy nagyon sok visszaélés történt az ilyen konstrukcióban vásárolt gépkocsikkal kapcsolatban. Azt állítják,’ hogy sokan ellopatják a saját gépkocsijukat, majd utána kérik a biztosítási összeget. A biztosítási üzletágnak is megvannak a húsosabb, illetve a csontosabb „falatai”. Aki arra adja a fejét, hogy a biztosításból jy van megélni, ugyanúgy el kell fogadnia ezt az általános jelenséget, mint bárki másnak, aki üzlettel foglalkozik. Nem etikus, ha egy biztosítótársaság igyekszik minden kockázatán túladva kifilézni minden falatot, áthárítva a kockázat minden terhét azokra az állampolgárokra, akik mellettük voksoltak. (Ebben az esetben „önként és dalolva”—azaz kötelező érvénnyel.) Nagyon jól tudjuk, hogy a biztosítók — remek jogászaik lévén — nem követnek el jogsértéseket, és tudják, hol van az a mezsgye, ami még ppnt belefér a jogszerűség kereteibe. Nagyon jól tudjuk, döntésük „jogszerű”. Csodálkozásunk oka aZ a pökhendi , magatartás, amely lehetővé teszi, hogy kész tényként közöljék ügyfeleikkel a biztosítási díjtételek több mint 100 százalékos emelését! — tai —
