Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-18 / 15. szám
8 1996. január 18., csütörtök Tiszalök UJ KELET Téli gondok az üdülőtelepen Az első napsütésre várva Ez a vendéglő neve, nem az üdülőtelep élete Jövőre 40 éves lesz a mentőállomás A legolcsóbb az OTI-taxi Szükségből erényt... mondhatnák az öt család tagjai, akik télen is kint laknak az üdülőtelepen. Megnéztük, hogyan lehet itt élni a téli napokban. A legnagyobb gondjuk, hogy októberben elzárják az ivóvíz főcsapját, és csak áprilisban nyitják ki újra. Kénytelenek edényekben tárolni a napi szükségletet. Mindezt a lakásban, mert a szabadban megfagyna. Ha mindenki megoldaná a saját telkén a vízvezetékrendszer téliesítését, akkor nem kellene hat hónapra nélkülözni ezt az alapvető szolgáltatást. A víz gerincvezetékének kiépítése kétmillió forintból megoldható lenne. Jeges vízben leshálóval Az erőmű környékén szemléltük meg a zavaros Tiszát áradás után, amikor motorcsónak zajára figyeltünk fel. Két csónak hálót húzott maga után. Ha nem látjuk a már kifogott zsákmányt a csónakban, azt hittük volna, hogy feleslegesen húzgálják a hálót ebben a hideg vízben. Ilyenkor biztosan mélyebben bújik meg a hal, hittük mi, laikusok, akik legfeljebb a halcsarnokban „fogunk” halat... Amikor a két halász kikötött a parton, a halakat kezdték válogatni. A „főnök” Gulyás István. A Gulyás név jól hangzik a halász szakmában Tiszalökön és környékén, hisz István régi halászdinasztia sarja. Már maga sem tudja, hogy ősei közül hányán űzték az ősi mesterséget. Milyen halat lehet megfogni ilyen könnyen ebben a hidegben? — Nem lehet azt könnyen, csak érteni kell hozzá—kapom a választ Istvántól, aki mit sem zavartatja magát a faggatás miatt, teszi a dolgát. — Amúgy ezek keszegek. Milyen módszerrel fogjuk ilyenkor a halat? Mi úgy mondjuk, hogy leshálóval vagy tükörhálóval, de csak azért, mert itt, az erőműnél nem szokott befagyni a víz. Az sem lenne gond, mert léken keresztül is megfogjuk a halat, ha kell. Az év legnagyobb fogása eddig újév napján történt, fogtam egy 28 kilós harcsát. A korábbi rekordom egy 76 kilós példány volt, igaz, hogy négyen emeltük ki a vizből. Mindennap kijövünk, muszáj, mert ebből élünk. A feleségemnek van egy virágboltja. A két „üzlet” kiegészíti egymást. Értékesítési gondunk szerencsére még nincs, csak egyre kevesebb a hal, a folyó szennyezettsége miatt.... Gulyás István (jobbról) Elég sokan—több mint húsz család — töltötték az óév utolsó napját a nyaralójukban. Biztosan többen is szerettek volna itt szilveszterezni, de a legfőbb akadály most is az ivóvíz hiánya volt. A két ünnep között többen is kerestek szállást bulizni, de nem akadt egy sem. Messze van még a tavasz, de már sokan vágynak ki a kiskertbe. Az elmúlt hét végén (pedig csak szombaton volt jó idő) sokan jöttek ki megnézni a bungalót. Január első napjaiban vagy 8—10 kisházat is feltörtek a zsiványok. (Számuk még nem végleges, hisz lehet olyan ví- kendház, amelyiknek a gazdája nem tud a történtekről.) Bár a telepőr rendszeresen jálja az üdülőkörzetet, egyszerre nem tud ő sem mindenütt ott lenni. A régi telepen 600 portát mértek ki, az új osztásban is már több mint négyszáznál tartanak. Egy ember képtelen ekkora területet ellenőrizni, ráadásul a csavargók dolgát megkönnyíti az a körülmény is, hogy nincs közvilágítás a területen. Azért itt még nem olyan vészes a helyzet, mint Császárszálláson. Oda már a csövesek is be-be költöznek néha egy-egy faházba. Szombaton márciusi napsütés fogadta a Tisza-partra látogatókat. Sokan gereblyézget- tek, „kapirgáltak” a hétvégi kiskertjükben. Január, február, itt a nyár. De a többség már a tavasszal is kiegyezne. A mentők betegszállítási szolgáltatásánál bevezették az egységesen 100 forintos tarifát. A beteg a szállítás végén kézhez kap egy csekket, és vagy befizeti, vagy nem. Teljesen mindegy, mert legközelebb a fizetés elmulasztása miatt nem tagadhatják meg tőle a fuvarozást. Úgy működik ez, mint egy becsületkassza. Többek között erről is beszélgettünk Papp Zoltánnal a tiszalöki mentőállomás mentőtisztjével. — Mióta van a városban mentőállomás? — Tudomásom szerint 1957-ben kezdte meg itt működését az országos mentő- szolgálat. Jövőre lesz negyven éve, hogy a megye nyugati részén ellátjuk a beteg- szállítási feladatokat. — Mekkora terület tartozik önökhöz? — Tiszalök, Tiszadob, Ti- szaeszlár... Úgy is mondhatnánk, hogy Nagycserkesztől a megyehatárig. — Azzal, hogy megszűnt a városban a szülőotthon, több, vagy kevesebb lett a munkájuk? — Annyiban lett több, hogy most már minden kismamát a megyeszékhelyre kell beszállítanunk. Ezelőtt csak a komplikált szüléseknél kellett bevinnünk. Annyiban viszont kevesebb a munkánk, hogy Rakamaz, Balsa, 'Tímár már nem tartozik a mi körzetünkhöz. Jelenleg négy gépkocsival látjuk el a feladatunkat. Három szállító- és egy betegkocsi áll a rendelkezésünkre. Egy autót viszont óracsökkentés miatt leállítottak. — Ön szerint mennyire vált be a csekkes befizetés rendszere? — A betegszállítások száma ezzel nem lett kevesebb, csak a betegápolónak lett több a munkája. Gyakran találkozunk olyan beteggel, aki kerek-perec előre megmondja, hogy nem fogja befizetni a csekket. Nem tudunk vele mit tenni, ekkor is el kell szállítanunk. Nem tagadhatjuk meg tőle a szolgáltatást. Utólag itt helyben nem is tudjuk ellenőrizni, hogy ki fizetett és ki nem. Tapasztalatunk az, hogy ezt az utalványt is többnyire azok fizetik be, akik amúgy is tisztességgel leróják a tb- járulékukat. Mivel itt mindenki — a távolságtól függetlenül — egységesen száz forintot fizet, ez a legolcsóbb közlekedési eszköz. A betegek nem kis éllel elneveztek bennünket OTI-taxinak. — Sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel? — Az orvosnak áll jogában eldönteni, hogy indokolt-e a mentőszállítás. Mi nem bírálhatjuk felül a döntésüket. Úgy tapasztaljuk azonban, hogy még mindig sok az indokolatlan mentőszállítás. Nem rég egy hölgyet hoztunk vissza Nyíregyházáról. A rossz útviszonyok miatt a szokásostól is lassabban ment a kocsi, mire a türelmetlen hölgy megszólalt: „Kedveském! Nem tudna egy kicsit sietni, mert a lányomhoz kell utaznom Miskolcra és nem érem el a vonatot”. Ezek szerint az „esztékából” is hazajöhetett volna azzal. — Gyakran hívják önöket balesetekhez? — Nincs olyan éjszaka, hogy legalább két kivonulásunk ne lenne. Két 24 órás kocsink látja el ezt a feladatot. Nappal az alkalmi szállítások mellett a sürgős hívásokhoz az esetkocsi megy ki. Ez hétköznaponként nyolc órában üzemel. Ha ezt követően kell balesethez kivonulnunk, akkor vagy túlórázunk, vagy az ügyeleti kocsi megy ki. — Az esetkocsi (amelyik a balesetekhez megy ki) miért csak napi nyolc órában működik? — Az elsődleges oka az, hogy abba mindenképpen kell egy mentőtiszt. Nem vagyunk annyian, hogy folyamatos szolgálatot tudjunk biztosítani. Az országos mentőszolgálat vezetőinek is az az elképzelésük, hogy minden mentőállomáson — folyamatos munkarendben — álljon rendelkezésre egy esetkocsi. Ehhez mentőtisztek képzésére lenne szükség. Ha a környező megyékből összejönne a kellő létszám, akkor vagy Nyíregyházán, vagy Debrecenben járhatnánk főiskolára, és nem kellene rendszeresen Budapestre utazni a négyéves képzés végéig. Ahol csecsemők születtek, ott most idősek laknak Nincs más megoldás, ha élni akarunk Korábban nagy küzdelem folyt az önkormányzat és a megyei kórház vezetősége között a városban lévő szülőotthon miatt. Mindaddig az itteniek voltak az erősebbek, míg az intézmény vezető főorvosa nyugdíjba nem ment. Ezt követően minden szakmai ágban alkalmatlannak és gazdaságtalannak minősítették az egyébként jó hírű szülőotthont. Végül nem tudták megtartani, ennek oka főleg a működéshez szükséges anyagiak hiánya volt. Csak egy adat a szülőotthon, működése idejéből: tiz év alatt 2200 gyerek született. Mit tehettek az emberek a térségben, tudomásul vették, hogy nincs tovább. Az önkormányzat sokáig kereste a lehetőséget, hogy milyen célra is tudná — az egyébként saját épületét — a legmegfelelőbben használni. Az elmúlt év májusában végül kínálkozott egy alkalom, amikor a Népjóléti Minisztérium pályázatot hirdetett idősek otthonának létszámbővítéséhez. Ettől kezdve felpörögtek az események, és az átalakítások után egy családias gondozóotthon lett belőle idős emberek számára. A múlt év karácsonya előtt az első lakók be is költöztek. —Mi indokolta, hogy mégis idősek otthona lett az épületből? — Nagyon öregszik a város, kevés a fiatal, sok idős embernek nincs hozzátartozója, vagy ha van, nem tudják ellátn iőket. Előfordul, hogy az idős hozzátartozó nyűgöt jelent, és azért kerül ide — válaszol Boros Pálné vezető. — Aki ide költözik, élete végéig ittmarad? — Sajnos, úgy néz ki, hogy igen. Később talán elfekvőotthon lesz belőle. Több olyan idős ember van, aki nem tudja magát ellátni, Csend és nyugalom a társalgóban mozgásképtelen. Elsősorban rajtuk igyekszünk segíteni. Van olyan lakónk is, aki mozgékonyabb, reggel bejön és este hazamegy. — Milyen feladatot lát még el intézményük? — Vannak házi gondozottjaink is, őket a három szociális gondozó látja el. Bevásárolnak nekik, és a reggelit, ebédet, vacsorát kiviszik, de ha szükséges, még be is futenek és kimosnak. Jelenleg 12 ilyen ápoltunk van. Ezenkívül szociális étkeztetéssel is foglalkozunk, azok, akik nem tudnak otthon megfőzni, bejárnak ide az ebédért. Ez húsz személyt érint. —Sokan pihengetnek a társalgóban. Hány személyt tudnak elhelyezni? — Az igazság az, hogy alig nyitottunk meg, máris majdnem telitett a létszám. Eddig 25 embert helyeztünk el, még legfeljebb hármat tudunk fogadni, és nincs tovább. Azon kell gondolkodnunk, hogyan tudnánk bővíteni... A folyosóntalálkozom Kiss Laci bácsival, akitől a kölcsönös üdvözlés után megtudom, hogy az idős ember feleségével, Ilonka nénivel pár napja váltotta fel a családi fészket az otthonnal. Laci bácsi még azzal büszkélkedhet, hogy ő a legidősebb lakó, pár nap múlva, január 31-én tölti be a 91. évét. — Látom, elég fiatalosan tetszik mozogni. Miért döntöttek úgy, hogy beköltöznek az otthonba? — Én még bírom magam, de a feleségem nagyon beteg, már 88 éves. Ameddig csak lehetett, gondoztam, de mostanában mindig belém- kötött, ha nem jól csináltam valamit. Bár volt olyan is, amikor megdicsért. — Jól érzik itt magukat? — Nagyon kedvesek a gondozók, de azért hiányzik a megszokott otthonunk, azonban be kell látnunk, hogy nincs más megoldás, ha még élni akarunk egy kicsit. — Gyerekek nincsenek, hogy törődtek volna önökkel? — Van egy lányom, két unokám. A lányom ellátott volna bennünket, csak a vömmel nem jöttünk ki... —Mi történt a lakásukkal, hogy ide beköltöztek? — Egyelőre üresen áll. Nem akarjuk eladni, majd amelyik unoka megérdemli, megkapja... — Úgy tudom, nem egy szobában van a feleségével, mert házaspárok elhelyezésére nincs lehetőség. Ez nem jelent gondot? — A feleségem akarta, hogy egy szobában legyünk, de nem engedik a körülmények, így hozta a sors, ezt fogadjuk el... Segítségre mindig szükség van
