Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-15 / 12. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1996. január 15., hétfő 3 Államválasz Jóskának Kedves kis Jóskám! Köszönöm idei első leveled, amiben a magyarkodásról közlöd — kedves feleségeddel cserélt—magvas gondolata­idat. Mondhatom, szíven ta­lált, ezért ma egy szót se pénz­tárcádról (nem magyarkodás­ból, de a buksza német jöve­vényszónk, nekem sosem tet­szett!), legalább most, az év elején ne az ár, bér, adó, tá­mogatás, elvonás és a töb­biek legyenek témáink. Igen­is, elvárom állampolgáraim­tól, hogy jó szívvel vallják magukat annak, amik: ma­gyarnak, szlováknak, román­nak, horvátnak és így tovább! S akkor amit mondanak, tesz­nek, nem magyarkodás, szlo­vákkodás, románkodás, hor- vátkodás lesz, hanem termé­szetes életelemük. Emellett— egye fene! — souljanak és rapeljenek angolul, de csak ha már hibátlanul el tudják mondani, át tudják érezni Kölcsey, Petőfi és Arany vagy saját nemzeti költőik hazafias és szerelmes verse­it! Azon ne csodálkozz, hogy senki sem próféta a maga ha­zájában, s ez különösen igaz nálunk, ahol annyiszor kellett újratemetnünk, ahány politi­kai fordulat volt kicsiny ha­zánkban. Márpedig forgattak tisztességesen, mint körhintát a vásárban (és nem ringlispílt a vurstliban)... Nos, szegény, most elsiratott főszolgámat is ugyancsak felültették a kör­hintára. Kellett neki a glasz- noszty és a peresztrojka! De aztán nem bírtafölvenni a for­dulatot. S még az sem lett vol­na baj, csak ne lebegtette vol­na meg a fehér szellem rémét a sportcsarnokban! Vagy ne hagyta volna ott a reform- kongresszust (lehet, hogy ak­kor ma nem gyuláznánk, ha­nem karcsiznánk?)! S úgy le­repült a körhintáról, hogy na! De ki lett volna okosabb az ő nelyében? Egyáltalán lehet-e okos egy politikus? Vagy jó? Vagy szeretette méltó? Utó­lag! Majd a jövő megítéli! Majd helyreteszi! Odalent... Újra...' S aztán jöttek az új szolgák. Tárcával és anélkül (na, tessék, már megint a tárca!), mind okos, jó és szeretetre méltó kí­vánt lenni. Kezdetben. De aki tenni is akart és akar, annak fel kell vennie a körhinta fordula­tát! S aztán vagy bepörög, vagy lerepül. Vagy jól csinálja, vagy csak később derül ki, hogy dehogy. Vagy eredményes, vagy hibázik. Vagy most szid­ják a szegények, a gazdagok és aki közöttük van, vagy ha már be is bizonyították róla, hogy... De az igazi ítélet, a méltó első temetés? Talán majd egy bol­dogabb korban! Kívánom, kedves kis Jós­kám, érd meg feleségeddel és pé... (bocs!) együtt! Állam bácsi Akiknek a harag szól „Ismerjetek magatokra!” — mondja Egli úr, a nagy bankár­dinasztiát és annak legsötétebb tagját, V. Frankot szolgáló ta­nácsos és fehérre festett arcá­val szélesen vigyorog. Döbbent közönség ül a nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház nézőte­rén, kilencven percen keresztül nem bírja levenni a tekintetét a színpadról, annyira megkapó- an, pontosan, hatásosan, zse­niálisan pörgetik végig Dürren­matt darabját a nyíregyházi szí­nészek, ahogy rohanunk, vala­hova és messze egymástól, egy­más mellett, ahogy hazudjak, hogy másokért teszünk min­dent, hogy egész életünk egy nagy áldozat, ahogy szipoly óz­zuk egymást a halálig, s inkább siettetjük a másikét, nehogy sok gondot okozzon nekünk. S eköz­ben a pénz, a mi pénzünk gyű­lik egy feneketlen, fekete trezor­ban, amihez mindenkinek van kulcsa, amelyből a bankókon kívül kilopják a tisztességünket, a titkainkat, a lelkünket. „Ismerjetek magatokra" — mondja Egli úr. S az előadás után, amely méltán megérde­melné, hogy a vasfüggöny aj­tajába többször is kihívjuk élet­re keltőit, ahogy leindul a vas­függöny, a taps csak néhány kósza rajongó tenyerén csattan, a többiek egymást taposva nyo­mulnak a ruhatár felé, hogy egyetlen percet se kelljen vár­niuk, hogy rohanhassanak va­lahova és mesze egymástól, egymás mellett, ahogy hazud­hassák, hogy másokért tesznek mindent, hogy egész életük egy nagy áldozat, hogy szipoly óz­hassák egymást a halálig, s in­kább siettetik a másikét, ne­hogy sok gondot okozzon ne­kik. S eközben a pénz, a pén­zük gyűlik egy feneketlen, fe­kete trezorban, amihez min­denkinek van kulcsa, amelyből a bankókon kívül kilopják a tisztességüket, a titkaikat, a lelkűket. „Ismerjetek magatokra” — mondaná Egli úr, de már nincs kinek. 0 kilencven per­cig másért élt. A színdarab vi­lágában egy kapzsi bankárért, de a lelke legmélyén a nézőté­ren ülőkért. Már mindenét odadta. Lemoshatja arcáról a fehérfestéket. Keserves moso­lyát, ha tudja, valódira cserél­heti. Hiába volt minden sza­va. Szemek tapadtak rá, de le­het, hogy nem is látták? Fon­tosabb volt két ouzót inni a szünetben, fogorvosról, üzlet­ről, szeretőkről trécselni? Füstöt fújni, s „kihasználni" a már úgyis megvett bérlete­ket. A ruhatárban meg csak úgy odahegyelni, hogy ez még a Velencei kalmárnál is rosz- szabb volt. Szülessenek hát újabb és újabb Frank-generációk, akik­től aztán mindannyian megta­nulhatjuk, hogyan lehet élni. Másokból? És soha másokért? „Ismerjetek magatokra!” S ne rohanjatok! (tapolcai) Tiszavas váriban •• Uzemátadás, ifjúsági fórum . Nyíregyháza képviselő­testülete önkormányzati fó­rumot szervez január 19-én, pénteken a Dunántúltól ke­letre fekvő régiók megyei jogú városainak szocialis­ta polgármesterei, alpol­gármesterei, illetve ezen megyék önkormányzati el­nökei és alelnökei részére a városházán. A meghívott megyei, ön- kormányzati vezetők dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter ve­zetésével többek között átte­kintik a területfejlesztési tör­vény és módosító indítványá­nak kérdéseit, majd vélemé­nyezik az indítványt, s közö­sen meghatározzák a hozzá kapcsolódó megoldandó fel­adatokat. A fórum befejezése­ként a Baloldali Önkormány­zati Közösség 1996. évi mun­kaprogramját ismerteti a mi­niszter. A környezetvédelmi és te­rületfejlesztési tárca vezető­je délután várhatóan Tisza­vas váriba látogat, ahol a te­lepülés várossá nyilvánítá­sának 10. évfordulója alkal­mából ünnepélyes keretek között átadja az Alkaloida Vegyészeti Gyár belterüle­tén elkészült, a gyári kapa­citáshoz méretezett új, kör­nyezetbarát hulladékégető­művet. Amennyiben a minisz­ter ideje engedi, akkor a 17 órára meghirdetett Te is vol­tál egyszer fiatal című ifjúsá­gi fórumon is részt vesz, ahol baráti kerekasztal-megbeszé- léseket fog folytatni a város ifjúsági szervezeteinek képvi­selőivel. —vip— Otthon Már december 22-én fel­avatták, de még csak a na­pokban kezdték meg a be­költözést a lakók Tiszavas- vári mozgássérülteket ellá­tó új otthonába. Az intézet területén azonban nemcsak mozgás-, hanem szelle­mileg sérült és idős em­berekkel is foglalkoznak. Az intézmény vezetőjével, Maros Lászlónéval az új gondozóházról beszélget­tünk. — Mióta működik ez a lé­tesítmény? — A Komiss-kastély, mely az államosítás évei óta a mi­énk, 1951-ben először bete­gek, majd 1976-tól idősek szociális otthonaként üzemelt. Az évek során azonban létszá- munk nagyon megnőtt, s ápoltjaink között egyre töb­ben lettek a mozgásukban korlátozott emberek. A kas­tély folyosói azonban szűkek voltak, ellentétben a hatalmas szobákkal. Egyszóval tolóko­csival vagy járókerettel kép­telenség volt itt közlekedni. A közel hatvanfős, mozgáskor­látozottakból álló csoport már szükségessé tette, hogy egy korszerűbb létesítményt hoz­zunk létre gondozásukra. Az ötlet egyik kolléganőnktől származott, aki autóbaleset során maga is mozgássérültté vált. —Kik nyújtottak segítséget az álom megvalósításában? — Elsőként a Mozgáskor­látozottak Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesületének elnökasszonyához, Balogh Zoltánnéhoz fordultunk, aki elgondolásainkat azonnal to­vábbította az országos szer­vezet felé. Tőlük és az önkor­mányzattól kaptuk az első kézzel fogható tőkét is, konk­rétan hatmillió forintot. Keres­nünk kellett egy tervezőt is, aki minden igényt kielégítő terve­ket készített. A megfelelő em­bert Sándorné Ambrózi Csilla személyében találtuk meg, aki szívvel-lélekkel és természete­sen munkájával támogatta el­képzeléseinket. így 1993-ban már semmi akadálya nem volt annak, hogy együttműködési megállapodást köthessünk a helyi önkormányzattal és a mozgáskorlátozottak egyesü­letével. Megpróbáltunk élni minden pályázati lehetőséggel, s így sikerült támogatást sze­rezni az átképzőközponttól is. Ennek fejében mi vállal­tuk, hogy tizenkét munka- nélkülinek álláslehetőséget biztosítunk. Olyan képzés folyik most, mely kifejezet­ten az intézmény igényeire épül. — Mekkora épülethez ju­tottak a betegek az átadás után? —Felépült a terület második kastélya, az eredeti mintájára, mely 32 fő ellátására 16 szo­bában nyújt lehetőséget. A há­lók mellett minden igényt és mozgásszervi korlátozást pót­ló közlekedők, teakonyha, speciálisan kialakított zuhanyo­zó, nővérszoba és nagy társal­gó tartozik. Bár a tetőtéri-be­építés még folyamatban van, mi már megkezdtük a beköltö­zést. Ebben nagy segítségünk­re voltak a kamilliánusok és a református egyház, hiszen szá­mos bútorhoz és egyéb beren­dezéshez általuk jutottunk hoz­zá. Hátravan még az udvar és az épület egyes külső részeinek rendbetétele, de reméljük, hogy ez év végére már mindennel egyenesben leszünk. — Mi most a legfontosabb kérdés? — Meg kell oldanunk a hoz­zánk bekerülő emberek foglal­koztatását. Ehhez elsősorban a Start Rehabilitációs Vállalat segítségét szeretnénk kérni, hi­szen itt csak teljesen személy­re és a mozgáskorlátozottság fokára szabott feladatokról le­het szó. — Végül még egy fontos kér­dés. Hogyan lehet bekerülni az otthonba? — A jelentkezéseket a moz­gássérültek megyei egyesületé­ben lehet megtenni, mellékel­ve a szakorvosi véleményeket is. Az egyesület címe: Nyír­egyháza, Körte u. 19. S. T. Megszépül a templom Néhány éve új lelkésze van Penyigének. A Szemke-parti te­lepülés református gyülekezetének papja már felújíttatta a parókiát, most a templom rendbehozatalán munkálkodik Bo­ros József tiszteletes úr. — A főút mellett van a temp­lomunk, és azt mondhatom, hogy jelenlegi állapotában nem a falu ékessége. Ez azért sem kedvező ránk nézve, mert itt megy át a határforgalom Kár­pátaljára, történelmi és irodalmi múltja miatt sokak által látoga­tott ez a szatmári rész, és látják a málladozó falú templomunkat. — Már ez is elég ok a felújí­tásra. — Hozzátehetjük még azt is, hogy közel harminc éve lénye­ges karbantartást nem végeztek a templomon. Körbeültették fenyőfákkal, és azok annyira megnőttek, hogy mögötte ál­landó párában voltak a falak, az árnyékolás miatt a nap nem érte a vakolatot, az ereszcsatornába hullott tűlevelek eltömítették a vízlefolyást, ázott a tetőszerke­zet. Most, hogy egy kevés pénzhez jutottunk, ezeket a hi­bákat kell javítanunk. — Mennyi az a kevés pénz? — A szomszédunkban lévő kántortanítói lakást a régi rend­szerben elvették tőlünk, most annak ellenértékeként kapunk több mint egymillió forintot. A hívek is felajánlották adománya­ikat, mert szeretnék, ha egy szép templomuk lenne. Társadalmi munkára is számítunk, amit a la­kosság nem felekezetűnkhöz tar­tozó tagjai is szívesen végeznek majd az előzetes megbeszélések szerint. A helyi mezőgazdasági szövetkezet is ígérte, hogy ked­vezményes fuvarátvállalással se­gíti szándékunk megvalósítását. — És még a műemlékvéde­lem... — Erre nem alapozhatunk, mert alig több mint százéves a templom, nem műemlék jelle­gű épület. — így viszont mire lesz elég a nem soknak tűnő pénz? — Megállíthatjuk a további állapotromlást a tető részleges felújításával. A külső vakolás­sal a falat védjük az időjárás viszontagságaitól, egyházi épü­lethez méltó, szép külseje lesz. Belül a padsorokig átpucoljuk a falat, aztán többre már nem is lesz pénzünk. S Túristvánái

Next

/
Thumbnails
Contents