Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-05 / 285. szám
UJ KELET Riport 1995. december 5., kedd 9 Én már nem engedném a fiam! Szükséges a beavatkozás? Munkatársunk telefoninterjút kért dr. Findlaytől, a stockholmi külügyminisztérium Békekutató Intézetének Európa- szakértőjétől. Azt firtatta, miként vélekedik esetleges részvételünkről a boszniai békefenntartó kötelékben? — A boszniai helyzet nem könnyű, de nem is reménytelen. A béke esélyei most a legjobbak, és ezt ki is kell használni. A feleket nem kell már szétválasztani, hanem szétválasztottságukat kell csak fenntartani, ami sokkal jobb konstelláció, mint egy de facto harci helyzetbe való beavatkozás. — Tehát ön szükségesnek tartja a beavatkozást? — Feltétlenül. Az USA Kongresszusa nagy és nemes feladatot vállalt ezzel. A rizikót azonban ők is érzik... —Nem gondolja, hogy a történelmi antipátia és az a tény, hogy szomszédos térségről van szó — számunkra — nagyobb veszélyeket rejteget? — Ismerjük a problémát. A rizikófaktorok valóban nagyok, ugyanúgy, mint egy esetleges német részvételkor... Talán jobb lenne muszlim országok csapataiból válogatni, pontosan az amerikai erők kiegyenlítésére, de ekkor meg felvetődik az a szerb igény, hogy orosz egységek is menjenek. Nagyon bonyolult a helyzet, de talán a legjobb megoldás: amerikai béke amerikai felügyelettel. — Hadd térjek vissza a magyar részvétel kérdésére. — Nézze, véleményem szerint a nemzetközi elvárásoknak is meg kell felelni... Éppen az imént érkeztem haza Budapestről, ahol erről tárgyaltunk. Az a közös vélemény alakult ki, hogy a rizikót vállalni kell. A nemzweti érdekek néha ütköznek a nemzetközi érdekekkel, de a legfőbb érdek — és ez közös — a béke végső megvalósítása Európában. Ezért kell némi rizikót is vállalni — mondta dr. Findlay. — tai — Halló Kaposvár! ' 1 m : I 5 Jönnek a dzsiájdzsók? Nem érkeztek meg az amerikaiak Több mint száz hazai és külföldi újságíró és számos tévétársaság várta Taszáron a hétfőn 11 órára meghirdetett sajtótájékoztatót, sokan tudni vélték ugyanis, hogy ez egyúttal az első amerikai katonák érkezését is jelenti, amit élő adásban közvetíthetnek. Az egy órás késéssel megkezdett tájékoztatón ezzel szemben a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát képviselő Tikos László ezredes a találkozó célját abban jelölte meg, hogy a sajtó számára lehetőséget kívánnak biztosítani a taszári légibázis megtekintésére, illetve bemutassák a kaposvári laktanyát, ahol elszállásolják a NATO-bé- kefenntartókat. Bejelentette, hogy egy héten belül Taszáron egy sajtóközpontot állítanak fel, amelynek költségeit az amerikaiak állják. Bíró Béla altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium koordinációs bizottságának a vezetője az eddigi előkészítő munkákról beszámolva elmondta: a magyar honvédség igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy fogadókészek legyenek, mire megérkeznek a szálláscsinálók Taszárraés Kaposvárra. Mindkét helyen több épületszámyat kiürítettek, az amerikai szakértők felmérték az elhelyezéssel kapcsolatos lehetőségeket, azt, hogy milyen változtatásokra, átalakításokra lesz szükségük. A sajtótájékoztatón Philip Reeker, az amerikai nagykövetség sajtóattaséja újságírók kérdésére válaszolva közölte: nem tudni még, hogy mikor érkeznek az első amerikai katonák, az azonban biztos hogy ma, vagyis hétfőn nem. Ezzel kapcsolatosan Tikos László az MTI érdeklődésére elmondta: valóban úgy volt, hogy hétfőre várhatóak az előőrsök, ám feltehetően Clinton elnök németországi látogatása miatt változtatták meg az indulás időpontját. —Halló,jó napot kívánok, az Új Kelettől beszélek, kérem szépen Mártikát, a művészeti titkárt. — Tessék várni, a másikon beszél.-— Köszönöm. (Hangok a telefonban: Hát ez kész őrület. Hogy itt mi van, tiszta bolondokháza! Lementem reggel a boltba és minden drágább lett. Áru meg alig van kint. Azt mondják eldugják. Nem tudom mi lesz itt egy évig? Na jó, szia, szervusz.)-—Tessék. A művészeti titkár vagyok. —Jó napot kívánok, az Új Kelettől beszélek. Kérem Mártika, mondjon néhány szót arról, hogy mi van a városban ? — (csend)... Hogyhogy a városban? —Konkrétan az amerikaiakkal kapcsolatos dolgokra gondolok. — Kérem én nem politizálok. Nem is érdekel, hogy mi van a városban. —Igazgató úr bent van? ■— Nincs a városban. De őt sem érdekli a politika... — Köszönöm. Viszonthallásra. —Halló jó napot kívánok. — Jó napot, tessék parancsolni. — Arról szeretnék érdeklődni, hogy mi van a városban? — Nyüzsgés. Ma érkeznek meg — állítólag — kétszázan. A Taszári reptéren és a Füredi II. számú laktányába kerülnek elszállásolásra. — Kik ők, mi a feladatuk ? — A ma érkezők, csak amolyan szálláscsinálók, kvartélymesterek. Rendbe teszik és az igényekhez alakítják a körleteket, a raktárakat, szóval mindent. Jön ma egy páncélos hadosztály is, de ők csak rövid ideig maradnak, mert mennek Boszniába. Úgy hírlik, Kaposvárig jönnek csak vonattal, innen a közutakon mennek tovább. Ez azért is érdekes, mert a közelben nincs a Dráván semmilyen olyan híd, ami elbírná a tankokat. Lehet, hogy hidakat építünk nekik? — Milyen fogadtatásra számíthatnak az amerikaiak Kaposváron ? — Nagyon is szívélyesre! A polgármester — Szita Károly — szervezi az egészet. —Az utcán is várják a kaposváriak az amerikaiakat? — Persze! Az iskolák is szervezetten mennek majd le az utcákra, ha igazak a hírek és ott fogadják majd az antikat. A gyerekeket nem is lehetne a tantermekben tartani, olyan lázban égnek. Tudja, a sok amerikai film megtette a hatását. Várják Dzsiájdzsót... — A kereskedelem is megmozdult? — Az még igazán! Bent a kaszárnyában a Balaton- Fűszért marketing kiállítást szervezett, de mindenki ott van, aki teheti. — Gondolom a szórakozóhelyek várják a leghúsosabb falatot? ■— Várnák, ha lennének. Pont ez a baj. Kaposváron az összes bár bezárt már régen, hajói tudom van egy valahol az isten háta mögött, de az semmi. Van két diszkónk még és kész. Persze most többet is akarnak nyitni, de még egy sincs készen. — Mit szól az egészhez a középkorosztály? ' — Általában elmondható, hogy féltik a gyerekeiket. A lányos anyukák vannak a legjobban begyulladva, mert azt mondják, hogy a csinos amerikai srácok veszélyesek lehetnek az erkölcseikre nézve... — A fiús szülők nyugodtak? — Nem. Ok a drogoktól félnek a legjobban... Az biztosnak látszik, hogy „dolce vita” lesz itt, hát ezért félnek. — És az idősebbek? — A fele legyintget, hogy nekik mindegy, a másik fele pedig fél.-—Mitől? — A legsummásabb vélemény az volt, amit hallottam, hogy mindegy honnan jön az idegen katona, csak-csak. megszálló. Még akkor is, ha nem az... — Köszönöm az interjút. Kivel is beszéltem? — Keszler László vagyok, a kaposvári Csíki Gergely Színház portása. j ** pK A í Külhonban, más békéjéért... Lapunk munkatársa felkereste — Nyírturán — a júliusban Boszniában hősi halált halt magyar származású francia idegenlégiós Sziráki József szüleit, hogy véleményezzék: küld- jön-e hazánk békefenntartó erőket a délszláv térségbe? — Hiába adnak havi százharmincezret! Ezt nem lehet megfizetni! Az élet mindennél többet ér — mondja idősebb Sziráki József, az édesapa. — Tudom én, munkanélküliség van, és kell a pénz, de mindenkit óvok tőle, hogy oda menjen. Azt kellene meggátolni, hogy a parlament jóváhagyja a döntést... de hát hogyan? — A mi fiunk is Szarajevóban esett el. Megkaptuk a személyes holmiját, és megdöbbentünk a képek láttán. Mi azt hittük, hogy szigorú, katonás, de emberi körülmények között élnek ott. Hát ez nem igaz! Konténerben laktak, és a konyha is, ahol főztek, inkább emlékeztet disznóólra, mint emberi ételek főzésére alkalmas helyre. A szabadidejükben sem tudtak mit csinálni, csak edzették magukat, karatéztak — meséli az édesanyja. — Megértem én, hogy valakinek meg kell védeni a békét, de hát miért pont a magyaroknak, és miért pont a szerbek közt? Én nem engedném a fiamat, az biztos — sírja el magát Sziráki Jó- zsefné —, de hát mit is tehet egy édesanya, ha már felnőtt a fia, és él benne a kalandvágy. Csak kérni tudom a jóistent, hogy ne szavazzák meg a dolgot, mert én már tudom, mit jelent a boszniai béke. Azt mondom én, hogy lesz ennek áldozata. Ha mennek a magyarok, akkor magyar is. Amerikai és angol szülők is fogják siratni a gyerekeiket, sajnos ebben biztos vagyok. — Eddig az oroszoknak adtuk el magunkat, most meg az amerikaiaknak! — veszi át a szót a hősi halált halt légionárius nővére, Popovics Jánosné. — Miért van erre szükség? A kormánynak nem lenne szabad engednie egyetlen magyar katonát sem a térségbe. És egyáltalán, ide miért jöttek az amerikaiak? Jó ez nekünk? Azt semmiképpen nem kéne engedni, hogy a parlament bárkit Boszniába küldjön! —palotai — mti
