Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
ÜJ KELET Csendes éj 1995. december 23., szombat VII Karácsony: nyugalom, szeretet, várakozás, csoda. Minden korosztálynak és minden embernek mást jelent. A gyerekeknek rengeteg ajándékot, a háziasszonyoknak folyamatos sütés-főzést, ötleteket, milyen ételekkel lepjék meg a családot. A keresztény embereknek Jézus születését, a nagy- családosoknak kedves együttlétet, míg a magányosoknak kínzó fájdalmat, amit ilyenkor különösen éreznek. Gyermekkorban talán nagyobb a várakozás, nagyobb az ünnep varázsa. Felnőttként is nyugalmat jelent, egy rövid szünetet a nagy rohanásban. Csak valahogy hirtelen szakad ránk az ünnep, nincs mindig idő a teljes felkészülésre. Kezdődik a rohanással az ajándékok megszerzéséért, és máris szenteste, a gyertyagyújtás ideje. Az idősebbek a régi-régi karácsonyokra emlékeznek vissza. A szerencsésebbek gyerekeik, unokáik társaságában élvezhetik a szeretet ünnepét. Karácsony és karácsony között is van különbség. Mindegyiket másként őrzi meg az emlékezet. Néhány megyénkben élő népszerű embert a legszebb karácsonyi emlékéről kérdeztük. DR. MOCSÁRY PÉTER, a Jósa András Megyei Kórház szülészfőorvosa: — A legemlékezetesebb számomra 1946 karácsonya, még kissrác voltam. Édesapám meghalt a II. világháborúban. Repülős volt, lelőtték. Édesanyámmal egyre nyugatabbra menekültünk, attól féltünk, kellemetlen lenne számunkra, hogy apám az oroszok ellen harcolt. Végül Ausztriában, egy menekülttáborban kötöttünk ki. Aztán úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Érdekes, fel sem merült bennünk, hogy máshová is mehetnénk, holott esélyünk lett volna rá. Később lehet, hogy megbánta anyám, hiszen egyedül nevelt fel engem és a testvéremet. Elindultunk haza. Az út tíz egész napig tartott. Karácsony szentestéjén érkeztünk meg Debrecenbe, ahol laktunk. A rokonság életben maradt tagjai kint vártak minket az állomáson. Csodálatos volt végre megérkezni. A békének és a nyugalomnak ezt a csodálatos érzését nem lehet elfelejteni. Mivel orvos vagyok, gyakran előfordult, hogy ügyeletes voltam karácsony ünnepén. A közfelfogással ellentétben nem rossz ilyen alkalomkor dolgoznunk. Más a szülőszoba, a kismamák és a munkatársak hangulata.-Minden megszépül, sokkal ünnepélyesebb. Csodálatos éppen karácsonykor világra segíteni gyermeket. VÁRKONYI ZSUZSA, a Jonatán Rádió főszerkesztője: Nekem a karácsony a legszebb ünnep és ez nem csak szólam. Édesanyám hároméves koromtól egyedül nevelt, így az ünnepeket ketten töltöttük. A karácsonyfát is ketten díszítettük, aztán átmentünk a konyhába. Néhány perc múlva megszólalt a csengő és bementünk a nagyszobába. Évek múlva derült ki, hogy a csengőt a szomszéd néni szólaltatta meg. Szerettem a másnap reggeleket is, igazi hangulata volt, odaültem a fa alá és játszottam. Ezek a napok gyönyörű emlékként maradtak meg bennem. Felnőttkoromból is van egy emlékezetes karácsonyom. A nagyobbik kislányom, Gyöngyöcske még picike volt, alig múlt egy hónapos, a férjemmel, az anyósommal és az édesanyámmal ünnepeltünk együtt. Örömünk néhány év múlva fokozódott, amikor a kisebbik lányunk, Annamária is megszületett. Családunkban úgy zajlanak a karácsonyok, hogy együtt öltöztetjük a fát, a főzés az én feladatom. Aztán azt sem tudjuk, hogyan rejtsük a fa alá a meglepetéseket. Karácsonyi lemezt hallgatunk és együtt énekelünk, majd elköltjük a karácsonyi vacsorát. Szóval olyan meghitt az egész! EGYÜD JÁNOS, Hosszú ideig gyermek- és ifjúságvédőként dolgoztam. Az 1980-as évek végén, még a rendszerváltás előtt, először rendeztünk karácsonyi ünnepséget állami gondozott gyerekek részére. Erre az alkalomra meghívtuk valamennyi egyház képviselőjét. Gyönyörű karácsonyfát állítottunk, finom vacsorát rendeltünk, bejglit sütöttünk, ajándékokat készítettünk. Minden volt, ami egy családi ünnepen is megtalálható. Az ajándékok ízléses csomagolásban álltak a fa alatt, titokzatosan és mindegyik névre szólóan. A gyerekek izgalommal bontották ki valamennyit. Először volt részük ilyen élményben, hiszen azelőtt nem ismera Megyei Közgyűlés alelnöke: ték a szeretetnek, az összetartozásnak és az ajándékozásnak ezt a csodálatos érzését. Ezt az eseményt hosszú ideig tartott feldolgozni, hiszen a karácsonyi dalokat azután is énekelték még. A felhasznált dramaturgiai eszközöket is gyakran használták. Felfigyeltünk arra, hogy mennyire fontos — különösen kamaszkorban —, hogy megismerjék a gyerekek szüleiket. Ezért felkerestük azokat a szülőket, akik addig nem voltak kíváncsiak gyermekükre. Néhányukkal állandó kapcsolatot sikerült kialakítani. A gyökér, a valakihez tartozás érzése nagyon fontos a nevelés szempontjából, családja majdnem mindenkinek van, s ezt a közösséget szinte lehetetlen pótolni. Az említett estén könny csillogott minden munkatársam és minden gyermekem szemében. Ezek az öröm köny- nyei voltak. Számomra ez volt a legemlékezetesebb karácsony. Újra itt közeledik a szeretet ünnepe, ezúton kívánok az Új Kelet minden olvasójának boldog és felejthetetlen ünnepet. karnagy, a Kodály Zoltán Általános Iskola tanára: SZABÓ DÉNES — A karácsony különleges élmény. Különleges az emlékekben és a lelkekben. A karácsony csodavárás, találkozás a csodával. Hogy mi a csoda, azt nem könnyű meghatározni. Számomra addig volt igazán különleges az ünnep, amíg úgy tudtam, hogy a Jézuska hozza az ajándékot. Öten voltunk gyermekek a családban, már ennek is különös hangulata volt. Különösen emlékszem arra, az évre, amikor még nagyon fiatal voltam, iskolába sem jártam. Azon a napon esett a hó, gyönyörű fehér karácsony volt Makón, ahol éltünk. Este, a temlomból hazafelé jövet néhány ember megállt beszélgetni édesapámmal, aki református lelkész volt. Az egyik felnőtt — látva rajtam a várakozást és a felfokozott izgalmat — így szólt: most láttam az angyalkát elsuhant a ház felett! Odanéztem és tényleg láttam valami fehérséget. Nagyon boldog voltam. Ma már tudom, hogy szél lebbentett le egy kis havat a ház tetejéről. A házban, a nagyszobában állt a hatalmas fa. Néhányan próbáltunk bekukucskálni az ajtórés alatt, fékezhetetlen volt a kíváncsiságunk. Majd megszólalt a csengő, meggyújtották a gyertyát és mi berohantunk. A felnőttek az ajtó mögé álltak, mi persze azt gondoltuk, hogy a Jézuska készített elő mindent. Emlékszem, hogy puskát és pisztolyt kértem, de egy talicskát kaptam tele könyvekkel. Ez egyébként csöppet sem zavart, később faragtam magamnak kardot, újat, s a dolog el volt intézve. A karácsonyi hangulat megváltozott, amikor kiderült, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. Van még egy csodálatos karácsonyi élményem. A rendszerváltás előtt 1987-ben vagy 1988-ban, — már nem emlékszem pontosan — meghívták a Pro Musica leánykart a római katolikus templomba énekelni. A kórus tagjaival este tizenegykor találkoztunk a Kossuth téren. Sajátos hangulata volt ennek az estének, már túl voltunk az ünnepi vacsorán és az ajándékozáson. A szállingózó hóesésben emberek sétáltak a templom felé. Közöttük jöttek a leánykar tagjai, hosszú, sötét szoknyájukban már messziről felismerhetőek voltak. Emlékszem azon az estén mosolyukról különösen látszott a szeretet. PÁSZTOR MIKLÓS, a Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági osztályának vezetője: Szerintem a gyermekkori karácsonyok elevenebben élnek az emberek emlékezetében. Szinte mindig hatalmas hó esett, az ünnep előtt mindig disznóölés volt, és fenyőillat terjengett az egész lakásban. A karácsony falun mindig meghittebb, mint a városokban. Nábrádon nőttem fel, onnan vannak a karácsonyi élményeim. Az egyetemi évek alatt teljesen átalakult az ünneplés, hiszen csak néhány órára lehetett megállni. A vizsgák, az éjszakát betöltő tanulások rányomták a bélyegüket a karácsonyokra is. Mióta a rendőrségnél dolgozom gyakran előfordult, hogy ügyeletben voltam szenteste. Ezen a csodálatos napon még borzasztóbb szörnyűségeket, emberi tragédiákat és zátonyra futott életeket látni. Óriási a kontraszt a meleg családi hangulat és szeretet, valamint a kellemetlen és kegyetlen események között. Azt tudom kívánni, hogy a rendőrség ügyeleteseinek kevés dolguk legyen ezen az ünnepen. Ez természetesen nem csak a rendőröknek lenne jó, hanem a megyében élő valamennyi embernek. KÉZY BÉLA, az Új Kelet főszerkesztője: — A háború utáni első karácsonyra emlékszem leginkább. Akkoriban nem volt szaloncukor, az asszonyok kristálycukorból készítettek díszeket a fára és az évek óta őrzött papírokba csomagolták azokat. A háború alatt nagyon sok katonát láttunk, gyerekként utánoztuk és csodáltuk őket. Szerettem volna vállszíjat, derékszíját, pisztolytáskát és dugós pisztolyt. Feltűnt, hogy apám és egyik nagybátyám esténként elmentek otthonról. Dohányos emberek lévén házilag vágták és szárították a dohányt, ez tilos volt akkoriban, erre hivatkoztak, amikor vacsora után kimentek a lakásból. Szenteste derült ki, hogy repülőgépeket faragtak és festettek nekem és két unokatestvéremnek. Valóságos gépparkot készítettek, csodálatos volt mindegyik. A keresztapám — módos ember lévén — egy pár bordó színű csizmát vásárolt nekem. Az egyiket megtaláltam ugyan a fa alatt, de a másikat sehol sem találtam. Órák múlva került elő az egyik szekrény mögül. A csizmához méretre szabott bri- csesznadrágot is kaptam. Gyönyörű volt az az este. A cukorfőzés és a „repülőgép- gyártás” példa arra, hogy amit nagyon akar az ember — bármilyen körülmények között legyen is — meg tudja tenni. Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat készítette: Csonka Róbert
