Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
VIII 1995. december 23., szombat Csendes éj UJ KELET A birkózó ünnepe A télies időben repül velünk az autó. A végcélunk egy olyan kis szabolcsi község, ahol megnézik az „idegent” (már a kocsiról felismerik, hogy nem helyi lakos ül benne), viszont készségesen szolgálnak felvilágosítással, hogy hol találunk meg egy serdülő világbajnoki ezüstérmest, aki korcsoportjában olimpiai sportágban vívta ki e sikert. Egy szerény méretű falusi házban, a József Attila u. 27. szám alatt éli mindennapi életét Pistár Róbert birkózó. Az anyuka, Pistár Lászlóné nem titkolt meglepődéssel fogad bennünket. Először őt kérdeztük. Érem a fa alatt? Majd meglátjuk... Két és fél évvel ezelőtt két kis termetű, fáradt fiatalember jelentkezett Pók Istvánnál, az NYVSC elnökénél. Kiderült, súlyemelők érkeztek hozzá, Glückmann Pál, a szakosztály vezetőedzője már ismerte őket, egy szófiai versenyen hosszasan el is beszélgetett Feri Attilával, aki már akkor említette, szívesen jönne Magyarországra. Feri Attila egyébként a Steaua Bukarest versenyzője volt, és vele érkezett Popa Adrián is. Egyenesen Bukarest mellől, egy sporttáborból jöttek, ami náluk volt a táborban, azt egy sportáskába bepakolták, és felültek egy Magyarországra induló vonatra. Érkezésük teljesen váratlanul érte a vezetőket, először azt sem tudták, mit tegyenek. Az edző, aki tudta, két nemzetközi szintű súlyemelő érkezett, addig-addig erősködött, hogy nem szabad elengedni a két sportolót, míg a vezetők is beleegyeztek. Feri Attila azóta két világbajnoki aranyat szerzett, mindkettőt lökésben, egyet tavaly, egyet 1995-ben, az idén az Európa- bajnokságon is jeleskedett. Azóta magyar állampolgár lett, egy önkormányzati bérlakásban él Nyíregyházán, ott kerestük meg. —Egy kérdés erejéig térjünk vissza a nyári eseményekhez. Hogyan élte át fia szenzációs sikerét? — Kimondhatatlanul boldog voltam! A mindennapos küzdelemben, amit a megélhetésért folytatunk — hiszen egyedül nevelem a két gyermekemet —, végre egy fénysugár is érkezett. Nem vártam ekkora sikert, a verseny előtt csak annyit mondtam Robinak, hogy nagyon bízom benne. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy Robi állandóan birkózik az élettel, birkózik értünk és nem utolsósorban önmagáért. Nos, ebből a küzdelemből — akkor — győztesen került ki. — Az ön életében hozott valami változást ez a siker? — Nagyon sokat! Szinte Robi tartja bennem a lelket, hiszen amióta elváltam a férjemtől, csak a gyerekek jelentik az életet, értük élek! Nagyon nehéz körülmények között élünk, nem „dúskálunk a földi javakban”, hiszen a munkanélküli segélyből és a családi pótlékból nehéz mindenre „tartalékolni”. Robi sikere megmutatta, hogy ilyen helyzetben is lehet bízni és eredményeket elérni. Büszke vagyok a fiamra! — Nemsokára itt a karácsonyi ünnep. Mi kerül az asztalra, és mi a fenyőfa alá? — Nagyon szerényen ünnepiünk majd. Nem szoktunk és nem is tudunk különösebben nagy „ügyet” csinálni a karácsonyból. A fenyőfa alá azok a dolgok kerülnek, melyekre a legnagyobb szükségünk van. Az ünnepi asztalon is olyan ételek lesznek, amelyeket Nóra és Robi szeret, és természetesen a sütemények és a bejglik. ' Az anyuka után a húgicát, Pistár Nórát faggattuk. — A nyári világbajnokságon elért eredményére nagyon büszke vagyok! Először voltam a Budapest Sportcsarnokban, és végigszurkoltam Robi küzdelmeit. — A te Jézuskád hoz-e valamit Robi számára a fenyőfa alá? — Ez még titok! De lesz Robi számára ajándék a fa alatt. — Az iskolában mit szóltak a testx’éred sikeréhez? — Az osztálytársaim — kivétel nélkül — szeretik Robit, így nagyon örültek az ezüstéremnek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mindkettőnkre büszkék voltak. — A szilvesztert együtt földiek? — Még nem tudom. Lehet, hogy Robi külön szilveszterezik az edzőjévé],Radócz Jánossal, valamint a birkózótársaival. Én valószínűleg itthon, anyuval, szűk családi körben köszöntőm az újévet. Nóra után Robit kérdeztük, milyen karácsonyra számít. — Megpróbáltam olyan ajándékokat vásárolni, amire anyukámnak és a húgomnak is a legnagyobb szüksége lehet. — Mit jelent számodra ez az ünnep? — A szeretet ünnepét, illetve a pihenés és a kikapcsolódás időszakát. Ilyenkor összejön a család többi tagja is, és elbeszélgetünk. Ez a legfontosabb, valamint az, hogy mindenütt szeretet és béke legyen. — Mit vársz a Jézuskától? — Hogy én mit kapok, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, olyan ajándék lesz az, amire szükségem van. — És az ünnepi asztalon mit szeretnél látni? — Süteményt és üdítőitalokat. Az az igazság, hogy a leveseket nem nagyon szeretem, illetve „másodikként” is csak a főzelékeket kedvelem. A süteményeket imádom, de csak módjával ehetek belőle, hiszen a súlyomat meg kell őrizni, jövőre újra indulok a világ- bajnokságon, és szeretnék ismét sikeresen szerepelni. Batai János — Attila, miért jöttek el Bukarestből? Annyira rosszak voltak a körülmények? — Már korábban eldöntöttem, hogy Magyarországra fogok jönni, ezt Czankával meg is beszéltük, hiszen vele állandóan együtt voltunk edzőtáborokban. Aztán ő eljött, nem szólt nekem. Igaz, én is úgy jöttem, hogy a feleségem sem tudta. Bár már 1989 után voltunk, de hivatalosan biztos évekig eltartott volna, hogy átjöhessek. Szóval mindenképpen jönni akartam, ráadásul Bukarestben szinte az egész évet edzőtáborban töltöttük. A családtól távol, valamelyik sportolótársaddal egy szobába zárva szinte egész évben, ez számomra elviselhetetlen volt. Már nős voltam, és úgy kellett a feleségemet néha becsempészni, hogy találkozhassunk. Emiatt döntöttem, hogy jövök. Az élet- körülmények természetesen már Romániában is javultak, de itt még magasabb az életszínvonal. A sportolókat ott is támogatják. — Miért pont Nyíregyházát választotta? — Glückmann Pállal egy szófiai versenyen találkoztam, és akkor beszélgettünk hosszan a nyíregyházi körülményekről. Szinte véletlen, hogy ide jöttem, de gondos válogatás után sem kerülhettem volna jobb helyre. Jó edzőm van, az első év eredményei után már támogatóm is akadt, jók a körülmények a klubban, és a városban is jól érzem magam. Elismerik az eredményeimet, és segítenek, támogatnak. — Ha már az edzőnél tartunk, az edzőtábor miatt itt is akadtak problémái. — Szerencsére megoldódott. Egyszerűen nem értem, profi szinten semmi szükségét nem látom az edzőtáboroknak. Ha itt, Nyíregyházán minden körülmény adott, minek utazzak el? Itthon is úgy készülök, hogy az egész napirendemet, az étrendemet, szinte mindent alávetek a sportnak. Ha edzés van, korábban fekszem le, a család is alkalmazkodik hozzám. Nem szeretek tőlük távol lenni — mondja. Miközben mi beszélgetünk, felesége és kislánya a másik szobában már a karácsonyfa körül serénykedik. Az ünnepek alatt hazautaznak Marosvásárhelyre, ahol Feri Attila született. Attila ott, Székelyföld fővárosában járt iskolába, ott kezdett el tizennégy évesen súlyt emelni. Aztán vitték katonának és a Steauába került.-—Még az edzéseknél maradva, úgy tudom, az edzésrend kialakításába is beleszólsz, véleményt alkotsz a felkészülés menetéről is. — Bukarestben egy kísérletsorozat részese voltam. Sajnos annak következményeként megsérültem, és nem tudtam jól szerepelni Barcelonában. A kísérletsorozat alatt többféle metódust megismerhettem, és azt is megtapasztaltam, hogy melyik a legjobb. Egy profi versenyző egyébként nem készülhet úgy, hogy azt várja, mindent megmond niajd az edző. — Mi dolga marad akkor az edzőnek? — Nagyon is fontos feladatai vannak. Először is mindenképpen kell valaki, aki kívülről látja az egész felkészülési folyamatot, és ha kell, módosít. A nehezebb helyzeteken is átlendíthet, a technikai elemek kivitelezését is könnyebb kívülről megítélni, látni. Bár ha nagy súlyokkal dolgozunk, akkor én is érzem, hogy elrontottam valamit. Az izmok csalhatatlanul jeleznek a szokásosnál nagyobb terhelés — amit egy rosszul kivitelezett gyakorlat is okozhat -— esetén. Szóval egyáltalán nem mondom, hogy nincs szükség edzőre, nem is tudnék Glückmann Pál segítsége nélkül jól szerepelni. Az viszont igaz, hogy egy vérbeli sportoló nem minden kérdés megoldását az edzőtől várja. Rossz szokás, hogy a legtöbb helyen szinte alárendeltje az edzőnek a sportolód Kényszerből nem lehet annyit dolgozni. Eközben karácsonyfa is elkészül, a szép, otthonos lakás ünnepi díszben pompázik. A családfő nem hajlandó elárulni, mi kerül a fa alá, egyenlőre titok. Kislánya viszont elárulja, hogy egy babát szeretne. Az ajándékok száma igen nagy, ugyanis Attila három és felesége öt testvérét is meglátogatják, s már sok gyerek van a családban, bizony teli lesz az autó csomagtartója, mire minden belekerül. —Otthon, Erdélyben hogyan teltek a karácsonyok? — Nagy családban nőttem fel, négyen vagyunk testvérek, így természetes, hogy mindig családi körben ünnepeltünk. Az igazi meglepetést ilyenkor a déligyümölcs, a banán vagy a mandarin jelentette. Vallásos családban nőttem fel, így természetesen ilyenkor a református templomban az istentisztelettel kezdődött a karácsony. Édesanyám általában éjszaka díszítette fel a fát, nem hagyta, hogy ott sürögjünk körülötte. A kérdésre, hogy a karácsonyfa alá kerül-e az aranyérem, nevetve válaszol a világbajnok, nem, nem, jó helyen van az, a vb kabalafigurája nyakába akasztva a nappalit díszíti a legújabb szerzemény. Jövőre olimpiai év következik, ez a sportolók számára mindennél fontosabb. Feri Attila is készül erre. Az indulásához még a román olimpiai bizottságnak is hozzá kell járulnia, ugyanis Barcelonában még román nemzeti színekben szerepelt. — Attila, lassan vége az évnek, 1996-tól mit vár? — Legelőször is reménykedem, hogy megkapom az engedélyt az olimpiai szereplésre. Azontúl egészséget és békés életet. Ezt kívánom egyébként mindenkinek, aki segített, aki szurkolt nekem és az újság olvasóinak is. A többit majd meglátjuk... Révay Zoltán Tóth Laci, a súlyemelő A nyírbátori Éltes Mátyás Diákotthon néhány gyereke szép sikereket ért el súlyemelésben. A csapat legjobbja Tóth László. Mátészalkán született, szülei Porcsalmán élnek. Nyolc testvére van, közülük majdnem ő a legkisebb. Gyerekkora óta intézetben él. Most másodéves a speciális szakiskolában, utána szeretne kőműves szakmát tanulni. A vállas, magas fiú három éve foglalkozik súlyemeléssel, Csonka Sándor testnevelő tanár ösztökélésére vágott bele. Megtetszett neki, csinálja. Úgy tartja, az erős láb a legfontosabb. Legjobb eredménye lökésben 95, szakításban 65 kiló. Naponta két órát edz, hogy formában tartsa magát. A könnyű súlyokkal szériá- zik, a nehezekkel csak egyet- egyet nyom. Serdülő korosztályba tartozik, legutóbb Szerencsen volt versenyen. Ugyanazt a súlyt emelték hárman, de néhány dekával nehezebb volt a többieknél, emiatt szorult a harmadik helyről az ötödikre. A súlya döntött, de nem keseredett el. Szereti a sportot, addig akarja csinálni, ameddig csak lehet. Most ő is a karácsonyra készül, amit bent ünnepel az intézetben. Dojcsák Tibor
