Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-21 / 299. szám

16 1995. december 21., csütörtök Sötét pillanatok Karácsonyi „beszerzések” Ahogy közelednek az ün­nepek, megyeszerte egyre több lopás, betörés történik. A legbiztosabb „beszerzési forrásnak” a boltok, ABC-k bizonyulnak. A zsiványok egy helyen mindent megta­lálnak, italt, cigarettát és élel­miszert, mindazt, ami az ün­nepi asztalra kell. Néhány eset az elmúlt egy-két nap betöréseiből: Vajdabokorban betörtek egy boltba, és 70 ezer forint értékű árut cipeltek el. Tiva­daron az ÁFÉSZ vegyesbolt­ját látogatták meg ismeretlen fosztogatók, és 200 ezer fo­rint értékű zsákmánnyal tá­voztak. Nagy valószínűség­gel ugyanazok az elkövetők „néztek” be a tarpai ABC-be is. Ott az előzőtől is nagyobb fogást csináltak, mert 350 ezer forint értékű dohányárut, élelmiszert és szeszesitalt vit­tek el. Tyúkodon kibontották a helyi vegyesbolt falát, és 43 ezer forint értékű árut vittek el. Ugyanezzel a módszerrel vámolták meg Dombrádon a községben lévő sörözőt is, ahonnan főleg italokat csen­tek el. A nyírbátori MINI ABC-ből „csak” 30 ezer fo­rint értékben „vásároltak” be nemkívánatos személyek. Nyíregyháza sem maradt ki a portyázásból. A Start Vál­lalat Hatzel téren lévő élelmi­szerboltjába is betörtek. A kár 80 ezer forint. A Szent István úton lévő Mini élelmiszerbol­tot csak azért nem fosztották ki, mert a látogatók tényke­dése közben megszólalt a ri­asztó, és emiatt elinaltak a helyszínről. Fülön csípték a nyíregyhá­zi M. Tibort (26), aki decem­ber 18-án délután, a Fillér úton egy Volkswagen típusú személygépkocsit szándéko­san összetört. Az okozott kár 40 ezer forint. Sikkasztás miatt indított eljárást a rendőrség egy ilki postai kézbesítő ellen. A 37 éves nő még novemberben a kezelésére bízott postai pénzből 127 ezer forintot el­vett, s azt saját céljaira for­dította. „Dolgoznak” a színes­fémtolvajok is. A Gyulahá­za és Nyírkárász között hú­zódó telefon légvezetékből 800 métert levágtak és elvit­ték az ismeretlen betyárok. A másik színesfémlopás de­cember 19-ére virradóra tör­tént Tiszavasváriban. A Pro- faim Kft. Keleti úti telepéről 600 ezer forint értékben szí­nesfém alkatrészeket csentek el. A tolvajok felderítésére megtették a szükséges intéz­kedéseket. Zsebes járt Kisvárdán a Szabolcs Áruházban. Egy vásárló, amikor a pénztárnál fizetni akart, akkor vette ész­re, hogy ellopták a pénztár­cáját. Ä pórul járt asszony kára 30 ezer forint, mert 5500 forint készpénze mellett el­vitték tőle a vásárlói kártyá­kat is. Az ünnepi asztalra szár­nyas illik. így gondolják ezt a zsiványok is. Azonban a baromfit nem a piacon veszik meg, hanem becsületes em­berek tyúkóljait látogatják beszerzési célból. Legutóbb például Tiszakanyáron és Kisvárdán több portán kite­kerték néhány kapirgáló jó­szág nyakát. A rendőrség államigazga­tási eljárás keretében vizsgá­latot folytat G. Pálné (36) tiszaszalkai lakos rendkívüli halálesete ügyében. Az eddi­gi vizsgálat adatai szerint G- nét december 19-én reggel holtan találták a lakása udva­rán. Az is kiderült, hogy előző este ittas állapotban érkezett haza, majd kora este, 18 órakor kiment a házból, és oda nem tért vissza. Az or­vosszakértő szerint halálát kihűlés okozta. A START RehabMUációs Vállalat karácsonyi ajándéka! Árengedményes tőkehús vásár az István utcai Kisáruházban. régi ár új ár rövid karaj \580 Bt 530 Ft sertés comb 580 Ft 530 Ft hosszú karaj 5160/ 'FT 510 Ft sertés tarja 54JJ Ft 500 Ft sertés oldalas 490 Ft 440 Ft sertés dagadó 500, Ft 450 Ft lapocka 550 'Ft 520 Ft hátsó csülök /400 Ft 350 Ft Naponta friss árukészlet - olcsó árak, udvarias kiszolgálás! Keresse fel a START Kisáruházat az István utca 3. sz. alatt. follmts larácani mtjtátl is R oláoi új mt líváml a STÁRT RtÁabililácios Vállalatomtól és dolgom! Gyermekkarácsony Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Művelődési Központ — csatlakozva az Országos Gyermekkarácsony rendezvénysoroza­tához — nagyszabású, egész napos karácsonyi ünnepséget ren­dez december 22-én, pénteken a megyeszékhely kulturális köz­pontjában. Reggel tíz órától a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola és az Arany János Gimnázium Goldinka musicalcsoportjának ünnepi összeállításával kezdődik el a kisgyermekek karácsonyi bulija. Az egyórás színes program után Lendvay Géza lufibűvész műsora következik, akit az Igrice néptáncegyütes előadása és táncháza követ. Délután a Piroska és a farkas, illetve a Hófehérke és a hét törpe című gyermekelőadást nézhetik végig az érdeklődők, majd a Nemzetközi Bolyai János Gyermekalapítvány támogatásával Dévai Nagy Kamilla lép színpadra. Az énekesnő műsorát a Ma­dame Fittness Center bemutatója követi, illetve a Nyíregyházi Bessenyei Színkör előadásában a Kvantum Fantum csapdája című gyermekmusical kerül bemutatásra. Délután fél négytől Sipos F. Tamás koncertezik egy órán keresztül, s utána kezdődik az Open Doorsban a karácsonyi Tinidiszkó. E gazdag program mellett megtekinthető a Koch Sándor Ásványgyűjtő Kör kiállítása, illetve a Népművészeti Stúdió ját­szóháza vár minden érdeklődőt. Váci Mihályra emlékeznek UJ KELET A névadóra, Váci Mihály­ra emlékeznek december 22-én, pénteken délután 3 órakor a költő nevét viselő intézmények képviselői, így a városi művelődési köz­pont és a rozsrétbokori ál­talános iskola. A megemlé­kezés keretében dr. Karádi Zsolt mond emlékező-kö- szöntő szavakat, majd a VMK Stílus Irodalmi Tár­saság rövid műsorát hall­hatják az érdeklődők. Ezt követően megkoszorúzzák a Váci Mihály Városi Mű­velődési Központ bejáratá­nál a költő emléktábláját. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. — ^ Tisztelt Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag vásárló, boldog új évet kívánnak Önnek és családjának , megrendelő a (3w) Vállalat dolgozói! ; Önt is várjuk egész évben 1996-ban is Telefon: 411-433 | Lesz-e az ünnepekre elegendő kenyér? — kérdeztük Ágoston Lászlót, a Nyírség Sütőipari Kft. vezetőjét. — Igen. Az idén is a ko­rábbi évek tapasztalata alap­ján készülünk a négynapos ünnepre. A kereskedők több­sége fel tudja becsülni a vár­ható keresletet és eszerint rendelt. Amennyiben a bol­tosok úgy tapasztalják, hogy mégis kevésnek bizonyul a készletük, akkor pótrendelést is elfogadunk. Kétszázötvenféle terméket tudunk gyártani, karácsony­kor különösen a kalácsok iránt nő meg a kereslet. Az esztétikus csomagolással az áru minőségét védjük, és hosszabb ideig eltartható a beigli is. Tavaly jelentünk meg elő­ször a boltokban — de még újdonságnak számít — a ka- lácskoszorúval, az Éva kenyérrel és a Morzsi Bárány nevű termékeinkkel. Ünne­pek táján sokan keresik eze­ket is. 100 000 Ft-tal csökkenhet adója! Lépjen be az OFFICIUM NYUGDÍJPÉNZTÁRBA! Ha nyugdíjas korú, csak 20 000 Ft a ráfordítás. Mi vagyunk a legolcsóbbak / nincs belépési díj! Év végéig adott a lehetőség. Irodánk: Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. 3. emelet Telefon: 42/405-448/210 mellék maximum F :--------—------­mi nimum 4 1 1 -4 □ □ [f I Az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Megélénkül a délnyugati, majd éjszaka átmenetileg megerősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1 és - 1 4’ a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és plusz 4 fok között Reluxa-redőny, szalagfúggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt Garancia Idő: 1 év Temékeink megtekinttietök, kipróbáttatók miitatermönkben Tóth Katalin * Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. W|42| 402-650,310-435 A mai szám szerkesztője: F. Sipos József csütörtöki hírügyeletes: Vasas ImszIó GYASZJELENTES Mély megrendüléssel és fáj­dalommal tudatjuk, hogy fe­leségem, édesanyánk, a sze­retett anyós, BENKŐ IMRÉNÉ szül.: Kolozsvári Julianna Nyíregyháza, Vasvári Pál út 13. alatti lakos, a X. sz. bölcsőde volt vezetője hosz- szan tartó súlyos betegség­ben elhunyt. Halottunkat a református egyház szertartá­sa szerint kísérjük 1995. de­cember 22-én 12 órakor örök nyugalomba az Északi temető ravatalozójából. Nyugodjon békében. Gyászoló család Fájó szível tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, na­gyink, dédink, OZV. KUSNYERIK ANDRÁSNÉ {Erzsiké néni) a Kertészeti Vállalat volt dolgozója 1995. december 15-én elhunyt. Temetése 1995. december 22-én (pénteken) 11 órakor lesz az Északi temető ravatalo­zójából. Gyászolják lánya és családja December 21., csütörtök A nap kel: 7 óra 29 perckor, nyugszik: 15 óra 55 perckor. A hold kel: 6 óra 17 perckor, nyugszik: 15 óra 44 perckor. Névnapok: Atanáz, Bodo- mér, Izidor, Julianna, Péter, Pet­ra, Petur, TAMÁS, Témizs. Mai évfordulóink Ötvenöt éve született FRANK ZAPPA amerikai rock­zenész, gitáros, énekes és zene­szerző. Kiváló zenész volt, a hippi mozgalom születésekor tűnt fel, s közel félszáz darab­ból álló lemezisorozatot adott ki. De nemcsak zenéjével ara­tott sikert, hanem polgárpuk­kasztó szövegeivel és sokszor botrányosra sikeredett koncert­jeivel is, amelyeken olykor obszcén mutatványokkal szóra­koztatta a közönséget. Az élet más területein is szerette a fel­tűnést, vécén ülő aktképeivel még rajongóit is elképesztette. Ennek ellenére zenéjének na­gyon sok rajongója volt világ­szerte, Václav Havel például, amikor cseh köztársasági elnök lett, kérte az amerikai kormányt, hogy őt nevezzék ki Prágába kulturális követté, de ezt Wa­shington elutasította. Hatszázhúsz éve hunyt el GIOVANNI BOCCACCIO olasz író. Élete fő műve Deka- meron című könyve, amely száz nagyszerű novellát tartalmaz, s tulajdonképpen ő tekinthető a műfaj modem megteremtőjének is. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 65. születésnap­ját FÜR LAJOS agrártörténész és politikus. Ez utóbbi pályafu­tását a rendszerváltozáskor kezdte, már 1990-ben bekerült a parlamentbe, s mivel az MDF vezető személyisége, pártja kor­mányzati ciklusa altt ő is vezető beosztást kapott: négy évig hon­védelmi miniszter volt. Tavaly ismét honatya lett. Egyébként lassan két éve ő az MDF elnö­ke, s elnöke a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Fejlesztési Alapítvány kuratóriumának is. Ma ünnepli 25. születésnap­ját BELOUIS KENNEDY ame­rikai popzenész. Az All együt­tes tagja, amelynek talán legis­mertebb slágere a So Much In Love. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Randa Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents