Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-22 / 300. szám

> fl ! SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP II. évfolyam, 300. szám — 1995. december 22., péntek Utoljára keresse Mister X-et — ötvenezer forintért! Mr. X ismét megmenekült! Története a 2. oldalon olvasható! HAZAI Elfogadták a költségvetést Az Országgyűlés csütörtök délután név szerinti szavazás­sal döntött a jövő évi költségvetési törvény elfogadásáról. A határozathozatal során a kormánypárti képviselők döntő többsége igennel, az ellenzékiek pedig nemmel szavaztak. A kevés kivétel között volt Nagy Sándor és Szöllősi Istvánná a szocialista frakcióból, akik nemet mondtak a jövő évi büdzsére. A zárószavazás eredménye: 249 igen szavazat, 88 nem szavazat és 20 tartózkodás. Emelik a nyugdíjakat A kormány megtárgyalta és elfogadta azt a jelentést, ame­lyet a Miniszterelnöki Hivatal terjesztett elő az orosz állam- adósság rendezésével és az olajimporttal összefüggésben lefolytatott vizsgálatról. A jelentés készítői nem bukkantak olyan adatokra, amelyek megalapoznák a törvénysértés gyanúját. Az orosz államadósság lebontásának szervezése kapcsán azonban tapasztaltak hiányosságokat és szabály­talanságokat. Minderről Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hi­vatal közigazgatási államtitkára számolt be a kormány csü­törtöki ülését követő sajtóértekezleten. A szóvivői felada­tot is ellátó államtitkár az ügy tanulságát úgy fogalmazta meg: a kormányzati tagoknak még a látszatát is kerülniük kell annak, hogy összefonódás jöhet létre a politika és a gazdasági élet szereplői között. A tájékoztatón Szabó György népjóléti miniszter bejelentette, hogy január 1-jétől 12 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Megszületett a médiatörvény Az Országgyűlés csütörtök délután megszavazta a rádió­zásról és a televíziózásról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés egyszerű többséget igénylő részeit 264 igen, 32 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház, azokat a részeket pedig, amelyek törvényerőre emeléséhez kéthar­mados többségre volt szükség, 264 igennel, 31 nemmel és 2 tartózkodással szavazták meg a képviselők. A tengerészgyalogosok Taszáron Az amerikai tengerészgyalogosok első egységével szállt le egy C- 141 -es csapatszállítógép csütörtökön Tászáron. Teljes menetfelsze­relésben 17-en érkeztek. Összesen 180-an lesznek, s az lesz a felada­tuk, hogy a Száván épülő hidak melletti négy tábort felépítsék mint­egy 2500 katona számára. Robert Häslings kapitány újságírók kér­désére válaszolva elmondta: ahhoz, hogy a táborok időben elkészül­jenek, a tengerészgyalogosoknak december 25-éig el kell indulniuk Taszánól. A szabolcsi fejlesztési koncepció jövőre a kormány elé kerül Tegnap délelőtt kilenc órá­tól a Megyeháza nagytermé­ben ismét ülést tarott a megyei képviselő-testület. Először dr. Zilahi József elnök emlékezett meg arról, hogy éppen egyéves a megyegyűlés. Majd még a napirendi pontok elfogadása előtt emlékplaketett nyújtott át Feri Attila súlyemelő, és Ma- csuga Győző rádióforgalmi vi­lágbajnokainknak, valamint Hargitai Ferenc nyugalmazott repülőtér-parancsnoknak. Nagy érdeklődés kísérte a képviselők részéről azt az előterjesztést, mely megyénk fejlesztési koncepcióját hatá­rozta meg. Dr. Lenti István sze­rint illúzió a kormánytól több milliárdos támogatásban re­ménykedni, hiányolta a priori­tások sorrendjét. Róka László (a Megyei Fejlesztési Ügynök­ség igazgatója) mint előter­jesztő válaszában kiemelte, itt nem elsődlegesen arról van szó, hogy a kormány folyama­tosan támogassa az elképzelést, hanem arról, hogy saját erő­inket jobban kihasználjuk. Természetesen a munka meg­kezdésekor a kormánynak se­gítenie kell. Ám a kormány ezt megteheti úgy is, hogy a pá­lyázatok elbírálásakor preferál­ja a szabolcsi kezdeményezé­seket. Az idén egyébként a kor­mány területfejlesztési célok­ra 200 milliárd forintot osztott szét pályázati úton. Gazda László elfogadásra javasolta az anyagot, és a Megyei Befekte­tési Alap létrehozását sürgette. A szocialista párti képviselő utalt arra is, hogy nem meg­felelő az információáramlás, nincs aki közvetítsen. Miha­marabb a kormány elé kell hogy kerüljön az anyag -— ja­vasolta. Dr. Zilahi József a vita lezárásakor kifejtette: nincs könnyű dolguk, mert PHARE- támogatáshoz elsősorban régi­óként, azaz akkor juthatnának a legkönnyebben, ha három szomszédos megye összefog­na, de sem a Szabolcs—Bor­sod—Heves, sem pedig a Sza­bolcs—Hajdú—Békés variáci­ót nem tartja jónak. Záhonnyal kapcsolatban megjegyezte: „olyan, mintha két megyében élnénk”. Majd önkritikusan elismerte, hogy az így kialakult helyzetben neki is van szere­pe. A vasúti csomóponttal szemben alternatíva lehet a beregsurányi közúti határ- átkelőhely. Hozzászólása vé­gén az elnök bejelentette, hogy az anyag szűkített változata a jövő év első negyedében Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter tomácsolásában a kormány elé fog kerülni. Ezt követően a közgyűlés tájékoztatót fogadott el a me­gye művészeti életéről, illetve az „Épített környezet formálás­sal összefüggő önkormányzati feladatokról”. (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap a nyíregyházi római katolikus templomban tartották meg a hagyomá­nyos karácsonyi hangversenyt A koncert utáni fogadáson osztották ki a város kitüntetéseit. Képünkön Szabó Tündének Csabai Lászlóné gratulál • ✓ MA MÁV és Volán ünnepi információk (7. oldal) * r/f / • / Műsorújság magazin huszonnégy oldalon Kitüntetések a városért Nyíregyháza Város Köz­gyűlése a városért végzett eredményes tevékenységük elismeréseként a Nyíregy­háza Városért emlékérmet Fritz Fischer úrnak, Iserlohn város polgármesterének, Babka József úmák, a Zene­iskola igazgatójának és a Taurus Mezőgazdasági Ab­roncs Kft.-nek; hosszú időn át végzett kiemelkedő színvonalú mű­vészi tevékenysége elisme­réseként a Nyíregyháza Vá­ros Művészeti Életéért ki­tüntetést Szabó Tünde mű­vésznőnek; hosszú időn át végzett kiemelkedő színvonalú tu­dományos kutatómunkája elismeréseként a Nyíregy­háza Város Tudományos Életéért kitüntetést dr. Ba­logh Árpád úrnak, a Bes­senyei György Tanárképző Főiskola főigazgató-helyet­tesének adományozta. A városfejlesztési bizott­ság javaslata alapján a dr. Magyar Dezső és felesége Alaptíványa díját 1995. évében magas színvonalú tervező munkája elismerése- ként Tóth László építészmérnök, a T. O. T. Betéti Társaság ügyvezetője kapta. A kitüntetettekkel mun­katársaink kisinterjúkat ké­szítettek, melyek lapunk 2. oldalán olvashatók. Dr. Balogh Árpád és Tóth László urakat sajnos lapzár­táig nem tudtuk elérni, ve­lük a közeli napokban be­szélgetünk. Ma keresheti utoljára Mister X-et! Befejeződik az akció! Tartóztassa lé Mr. X-et! Jutalma ma már 50 000, azaz ötvenezer forintnyi ajándék!!! Karácsonyi műsort szerveztek a gyermekeknek az Őz utcai napköziben Az akció szabályai: 1. Mr. X-et a mellékelt árny­kép alapján kell felismernie! 2. Ha felismerte, menjen oda hozzá, egy aznapi Új Kelettel üssön a vállára, és mondja a következőt: ÖN MR. X! AZ OLVASÓK NEVÉBEN LE­TARTÓZTATOM! 3. Ha a „gyanúsított” esetleg ta­gadna, kérje meg, hogy nyissa szét kabátját. Ellenőrizze, hogy a kabát­bélésben van-e egy nagy X jelzés. Ha nincs, akkor ön tévedett, és nem Mr. X-szel áll szemben. Ebben az esetben jobb, ha bocsánatot kér az illetőtől... 4. Mr. X értéke folyamatosan növekszik! Ma, pénteken (22- én) már 50 ezer forint értékű ajándék jár elfogásáért! 5. Figyelem! Mr. X elvegyül a karácsonyi forgatagban, és úgy viselkedik, mint egy hét­köznapi vásárló! Bemegy az üzletekbe, válogat, néze­lődik, vagy éppen sétálgat és a kirakatokat nézegeti. Az sem biztos, hogy egyedül van! Egyáltalán, minden lehetsé­ges! 6. Aki elmulasztotta letartóz­tatni — holott mondjuk beszél­getett vele —, az számíthat arra, hogy a másnapi lapban önma­gára ismerhet, mert a beszélge­tés helyszínét és tárgyát la­punkban olvashatja. Ez azon­ban már késő bánat lesz! 7. Amennyiben Mr. X lebu­kik, „letartóztatójával” riport készül! 8. Az ajándékot a nyertes még aznap megkapja! 9. Könnyítésül még annyit, hogy ahol Új Kelet-rikkancsot hallanak, abban a városban kell valahol len­nie Mr. (Mrs.) X-nek is! Tehát FIGYELEM! Mindenki nyissa ki a szemét, és mindenkinél legyen kéznél egy Új Kelet, mert annak hiá­nyában a letartóztatás nem le­hetséges! FIGYELEM! Mr.XmaNyír- egyházán egész nap hol itt, hol ott bukkan fel! Ismerje fel! Ütö- gesse meg a vállát egy friss (mai) Új Kelettel, és mondja a következőt: ÖN MR. X! AZ OLVASÓK NEVÉBEN LE­TARTÓZTATOM! Sok sikert! Jó vadászatot! Mr. X értéke ma: 50 000 forint értékű jutalomcsomag!

Next

/
Thumbnails
Contents