Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-12 / 291. szám

UJ KELET Sporl 1995. december 12., kedd Feri Attila újabb sikerei Mint azt rovatunkban olvas­hatják, Feri Attila világbajnok súlyemelőt köszöntötte Nyír­egyháza Város Önkormányza­ta. A köszöntő után a kétszeres világbajnokkal röviden beszél­hettünk, hisz az elmúlt napok­ban még más babérokat is ara­tott. — Az elmúlt héten megvá­lasztották november hónap leg­jobb sportolójának. Ebből az alkalomból a Westel 900 GSM Kft. egy mobiltelefonnal is meg­ajándékozta. Gratulálunk az immár másodízben elnyert ki­tüntetéshez. Az új telefonszámát sikerült kinyomoznunk, még­sem tudtunk csak a feleségével beszélni. Hol járt? — A hétvégét Ausztriában töltöttem, részt vettem egy meghívásos versenyen. Ez volt az év utolsó erőpróbája. Szinte az egész magyar válogatott ott volt. Popa Adrián is hivatalos volt a versenyre, ő azonban sé­rülése miatt nem jöhetett el. — Milyen eredménnyel zár­ta az év utolsó versenyét? — Szakításban 150-et, míg lökésben 185-öt teljesítettem. — Ezzel hányadik helyen végzett? — Itt az összes fogásnemet együtt értékelték. Egy ponttáb­lázat alapján beszorozták az eredményeket, és így alakult ki a végső sorrend. A ponttáblá­zat a világcsúcsokhoz viszo­nyítja az eredményeket, illetve a súlycsoportok csúcsait egy­máshoz arányítja. Ennek a ki­csit bonyolult számítási rend­szernek az alapján az első he­lyen végeztem. — Újabb győzelmed után mi következik? — Készülni kell a jövő évre. — Már második évben no­vemberben Ön a hónap spor­tolója. Jövőre is így lesz? — Ha novemberben lenne a vb, vállalkoznék rá. Jövőre a legfontosabb feladat az olimpia és az nyáron lesz. Arra kell ké­szülni. — Az olimpia után esélyes lesz a hónap sportolója címre? — Atlantában nagyon nehéz lesz aranyérmet szerezni. Rá­adásul csak összetettben hirdet­nek olimpiaibajnokot, ez még inkább bonyolítja a helyzetet. Emellett annak örülnék a leg­jobban, ha nagyon sok magyar aranyérem születne, s akkor eleve kisebb az esélyem. R. Z. A súlyemelő „küldöttség” a Városháza dísztermében, Glückmann Pál, Feri Attila (a hónap sportolója) és Popa Adrián Női kézilabda-világbajnokság Folytatás előtti értékelés Vasárnap késő este lezá­rult a 12. női kézilabda világ- bajnokság, egyben olimpiai selejtező első szakasza, be­fejeződött a négy csopor­ton belüli pontvadászat. Az ötösfogatokból az első három helyezettek, vagyis Ausztria, Norvégia, Svédország, Ro­mánia, Dánia, Szlovákia, a Koreai Köztársaság, Oroszor­szág, Németország, Magyar- ország, Horvátország és Uk­rajna már biztosították helyü­ket a legjobb 16 között, míg a fennmaradó négy hely sor­sa a hétfői keresztbejátszáso­kon dőlt el. Vass Károlyt, a magyarországi küzdelmek fő­rendezőjét, a hazai szervező- bizottság elnökét az MTI munkatársa kérte rövid érté­kelésre. —Hogyan alakultak az ed­digi események? — Szinte minden a várako­zásnak megfelelően történt, s ami talán a legfontosabb: vá­logatottunk százszázalékos teljesítménnyel csoportelső­ként lépett tovább. Nem vé­letlenül említettem ezt első­ként, hiszen éppen a csapat miatt vállalkoztunk a torna egyik felének lebonyolításá­ra, hogy a válogatott számára ideális feltételeket teremt­sünk, ezzel is segítsük céljai el­érésében. — A külföldi vendégek mi­lyen véleményt formáltak a bu­dapesti és a győri helyszínek­ről? — Különösebb probléma egyik helyen sem merült fel sem az elhelyezéssel, sem az el­látással, sem a csarnokkal kap­csolatban, a nemzetközi szövet­ség képviselői, valamint a kül­döttségek vezetői egyformán elégedetten nyilatkoznak. Sőt, akadt olyan szakember is, aki külön kérte, ne kelljen átmen­nie a társrendezőhöz Ausztriá­ba, inkább a második héten is hadd maradjon nálunk. Ha nem érezné magát nagyon jól Buda­pesten, akkor minden bizony­nyal másképpen cselekedne. — Mennyire elégedettek a nézőszámmal? — Magyarországon eddig húsz mérkőzésre került sor. Vá­logatottunk fellépései úgy Bu­dapesten, mint Győrött telt há­zat vonzottak, a többi párharc viszont változó érdeklődés mel­lett zajlott. Nyilván az ameri­kai—brazil összecsapás jóval kevesebb szurkolót csalogatott ki, mint az olimpiai bajnok dél­koreaiak és a világbajnoki címvédő németek rangadója. A jelentések alapján azt mondha­tom, átlagosan nyolcszáz-ezer néző volt kíváncsi a budapes­ti illetve a győri mérkőzé­sekre. —A mezőnyjátékosok közül Önnek ki tetszett a leginkább? — Nem kell sokáig gon­dolkodnom a válaszon: az irá­nyító Kökény Beatrix. Ked­den a nyolcaddöntő követke­zik, majd két nappal ké­sőbb már a négy közé jutásért zajlanak az összecsapá­sok. —Hogyan látja a hazai esé­lyeket? — A következő vetélytárs nem okozhat számunkra kü­lönösebb gondot, szerintem a legjobb nyolc közé jutásunk nem forog veszélyben. Sokkal nehezebb lesz a csütörtöki já­téknap, amikor várhatóan az oroszokkal kell felvennünk a versenyt. Különösebben tőlük sem tartok, ugyanis szerintem mi egységesebbek, felkészül­tebbek vagyunk, s ha nem ije­dünk meg a nagy lehetőségtől, akkor őket is legyőzzük, be- verekedjük magunkat a leg­jobb négy közé. Ha ez sike­rül, akkor elmondhatjuk, a minimális célkitűzést teljesí­tettük, vagyis megváltottuk az atlantai olimpiára szóló repü­lőjegyet. Világ- és Európa-bajnokok köszöntése Hétfőn délután Nyíregyházán, a Városháza dísztermében tartott ülést az önkormányzat közművelődési bizottsága. Az ülés egyik napirendi pontjaként ünnepélyes keretek között köszöntötték Nyíregyháza sikeres sportolóit, világ- és Eu- rópa-bajnokait. Virók Ernő, a megyeszék­hely sportreferense ismertet­te az elmúlt időszak kiemel­kedő sporteseményeit. Elő­ször a nyáron Európa-bajno- ki címet szerzett ülőröplabda magyar csapatról beszélt. A jelenlévők megtudhatták, hogy a válogatottban hét nyír­egyházi ülőröplabdás is helyet kapott, s jelenleg a szövetségi kapitányi tisztet is nyíregyhá­zi edző tölti be. Ezután ismer­tette a Piremon SE ülőröp­labda csapatának sikereit. A nyíregyházi gárda a Hollandi­ában megtartott Bajnokcsa­patok Európa Kupáját nyerte meg, veretlenül. Ez az első Európa Kupa, amit a megye- székhelyen őrizhetnek a kö­vetkező évig. Végül a legutolsó esemény­ről, a Kínában megrendezett súlyemelő-világbajnokságról beszélt a sportreferens, ahol szintén nyíregyházi sikerek születtek. Feri Attila világbaj­noki arannyal tért haza, míg Popa Adrián egy ötödik he­lyezést szerzett. A bizottság tagjainak nagy tapsa közepet­te a sportolók Felbermann End­re alpolgármestertől vehették át a megérdemelt jutalmat. Ezután a sportolók részéről Szécsényi Lajos ülőröplabdás köszönte meg az alpolgármes­ter méltató szavait. Megtudhat­tuk, hogy a sportolók számára megható volt a Városháza dísz­termében tartott ünnepség. Az Európa-bajnok és Európa Ku­pát nyert ülőröplabdás elmond­ta, sajnos sokszor elfelejtkez­nek az ő eredményeik megbe­csüléséről, holott ők is nagyon sokat dolgoznak az edzéseken, a felkészülési versenyeken a sikerért. Ezért is öröm számuk­ra, hogy Nyíregyháza önkor­mányzata ugyanúgy kezeli őket, mint a többi sportolót. Glückmann Pál, a súlyeme­lők edzője is megköszönte, hogy a város gondolt rájuk. Arra kérte a bizottság tagjait, hogy az önkormányzat többi tagjával is ismertessék eredmé­nyeiket. Fekete Antal, a közművelő­dési bizottság elnöke, városi képviselő Glückmann Pál sza­vaira válaszolva beszámolt ar­ról, hogy Feri Attila világbaj­noki sikeréről akkor érkezett hír, amikor az önkormányzat ülésezett. Az ülést megszakít­va, a város alpolgármestere jelentette be az örömteli hírt, amit a képviselők nagy taps­sal fogadtak. Pázmándi Jó­zsef, a sportalbizottság elnö­ke elmondta, az P995-ÖS évben a tervezettnél több világversenyen helyezést elért sportolót jutalmaz­tak, ennek mindenki örül a testületben, és azt sze­retné, ha ez jövőre is így len­ne. Az ünnepség a résztvevők kötetlen beszélgetésével feje­ződött be. Jutalmazottak: az Európa- bajnok magyar ülőröplabda válogatott nyíregyházi tagjai: Balogh István edző, Szécsé­nyi Lajos, Kovács László, Makarovszki Sándor, Szabó László, Mányák Attila, Domo­kos András, Peres János. A Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert Piremon SE tagjai: Balogh István edző, Szécsényi Lajos, Kovács László, Makarovszki Sándor, Szabó László, Mányák Atti­la, Domokos András, Gál Já­nos, Morovszki Gyula, Drotár György, Batai János. Balogh Istvánnak, a magyar ülőröplabda-válogatott szövetségi kapitányának és a Piremon SE edzőjének gratulál Felbermann Endre alpolgármester kosárlabda; Két mérkőzésen is csak kétsze­res hosszabbítás után született döntés az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) leg­utóbbi játéknapján. Ezeket a ta­lálkozókat végül a hazai együtte­sek nyerték A New York Knicks— San Antonio Spurs összecsapás végső szakaszában a hazaiaknál John Starks és Gary Grant remekelt, ketten együtt összesen 13 pontot dobtak. A másik mérkőzés, ahol kétszeres hosszabbí­tásra került sor, a Portland TrailBlazers és a Houston Rockets csatája volt. A összecsapást eldöntő kosarat — egy gyönyörű „horoggal” — itt Arvydas Sabonis dobta a portlandiak részéről. Eredmények: Indiana Pacers—Los Angeles Clippers 111-104; New York Rangers—San Antonio Spurs 118-112; kétszeres hosszabbítás után: Boston Celtics—Atlanta Hawks 103-108; Vancouver Grizzlies—Toronto Raptors 81-93; Sacramento Kings—Miami Heat 110-90; Los Angeles Lakers—Detroit Pistons 87-82; Portland TrailBlazers—Houston Rockets 103- 101; kétszeres hosszabbítás után. JÉGKORONG Egy újabb sorozat szakadt meg az észak-amerikai profi jég­korong liga (NHL) alapszaka­szában. A legutóbbi játéknapon ugyanis hazai környezetben ka­pott ki a Philadelphia Flyers, erre pedig már igen régen volt példa. Az együttes ugyanis ezt a kudarcot megelőzően hétszer egymás után nyert otthonában. A New York Islanders azonban ezúttal könnye­dén, 6-2-re nyert a Flyers vendégeként. A New York-iak féltucat találatából Alekszandr Szemak és Andrej Vasziljev egyaránt kettőt vállalt. Az Islanders orosz játékosai nemcsak a gólszerzésben jeleskedtek, hanem az előkészítésben is: Szemak két gólpasszt adott, Vasziljev pedig egyet. A já­téknap öt mérkőzéséből csak négyet bonyolítottak le. A Buffalo Sabres—Tampa Bay Lightning talál­kozót ugyanis a nagy hóvihar miatt elhalasztották. Eredmények: Philadelphia Flyers—New York Islanders 2-6; Winnipeg Jets—Washing­ton Capitals 1-6; Chicago Blackhawks— Hartford Whalers 4-1; Anaheim Mighty Ducks— Edmonton Oilers 1-3.

Next

/
Thumbnails
Contents