Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-12 / 291. szám

14 1995. december 12., kedd Sport UJ KELET Kézilabda NB I Dengi foga is ottmaradt... Befejezte őszi szereplését a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata is. Mint ismert, a népszerű gárda az utolsó fordulóban a Pemü otthonában játszott. Az elutazás és a találkozó előtt reménykedett a szakvezetés, hogy megtörik a jég, és végre valahára pontot vagy pontokat szereznek a fiúk Solymáron. Erre okot adhatott az is, hogy a Pest megyei csapat eddig szerényebben szerepelt a bajnokságban, bár néha a nevesebb ellenfeleket megszorongatták. Igaz, hogy eddig még a nyíregyházi csapatnak nem sikerült otthonukban nyerni, de nem lehetett tudni, mikor fordul meg a kocka. Nos, az a bizonyos kocka megfordult, egészen az össze­csapás 50. percéig, mert addig egyértelműen a mieink játszot­tak fölényben, és biztosnak tűnt a pontszerzés. Aztán jött egy érthetetlen fordulat, aminek eredményeként a nyírségi csa­pat ismét vesztesként távozott tőlük. A vereség okairól Rácz Sán­dor vezetőedző így nyilatko­zott: — Az első percektől lát­szott a csapaton, hogy nyerni akar, de ebből a nagy akarás­ból egy ideges, feszült légkör teremtődött, ami fokozatosan növekedett, ahogy közeledtünk a mérkőzés végéhez. Tíz perc­cel a meccs vége előtt még mi vezettünk három góllal, és ek­kor jött a hullámvölgy. Tető­fokára hágott a feszültség, és idegessé, kapkodóvá vált a já­tékunk. Pedig végig nyerő tak­tikát alkalmaztunk. Eladogat­tuk a labdákat, amikor még töb­bel vezethettünk volna, akkor ők lőttek gólt, és fokozatosan csökkentették a különbséget. Váratlanul kaptunk egy 2-szer 2-perces kiállítást, így kettős emberhátrányba kerültünk. Kértem a fiúkat, hogy próbál­ják kibekkelni, de már ekkor jelentkeztek a balsejtelmek. Többek között nem volt kapus­teljesítményünk. Az első félidő végén Szabó cserét kért. Len­csés is nagyon gyenge napot fogott ki. Önmagáért beszél, hogy 20 lövésből mindössze három labdát hárított. Próbál­tam visszacserélni Gabit, de a kispadon még jobban leeresz­tett. Aztán például Lehel alig mozdult meg, és 7 gólt lőtt. Kun Lacival szemben egy „névte­len”” 18 éves játékos 4 gólt lőtt, ezzel szemben Laci egy keser­ves találatot ért el. Szer gyük ugyan lőtt 6 gólt, de azt tudni kell, hogy 14 lövésből érte el, a kritikus pillanatokban rontott. Beállós teljesítményről úgy­szintén nem beszélhetünk. Azt még hozzá kell tennem, hogy az első félidőben rendesen be­keményítettek a solymáriak, többek között Denginek szó szerint kiverték a fogát. Ez megijesztette a csapatot. Déváid igyekezett megoldani azt a fel­adatot, amit rábíztam, Medve is jól szervezte a játékot, és Bécsi is igyekezett, bár ő is akkor hi­bázott, amikor nem lett volna szabad. Mindenesetre nagyon elgon­dolkodtató volt egyes játékosok teljesítménye, amit a nyugod- tabb időszakban feltétlenül át kell értékelni. Végül is a játé­kosok is úgy értékelték, most álltunk a legközelebb a solymá­ri győzelemhez. A védekezési taktikánk kitűnő volt, de csak 50 percig... — mondta befeje­zésül az edző. —fuli — A bajnokság állása: 1. Fotex VSE 11 1----: 31 8—219 23 2. Pick Szeged 10 1 1 309—241 21 3. Elektromos 9 2 1 293—315 20 4. Győri ETO 8 — 4 290—250 16 5. Dunaferr 8 — 4 292—254 16 6. Szolnok 5 4 3 283—280 14 7. PKMC 6 — 7 280—301 12 8. Nyíregyháza 5 1 7 293—303 11 9. Komló 5 — 7 267—293 10 10. Debrecen 3 3 6 223—228 9 11. Pemü SE 4 — 8 235—261 8 12. Tatabánya 3 1 8 266—341 7 13. Nagykanizsa — 2 10 257—325 2 14. Hort SE — 1 11 258—353 1 Röplabda NB I Nem gördült a hazai vonat — A mérkőzés után látható­an nagyon ideges voltál a ve­reség miatt. Azóta eltelt annyi idő, hogy értékeld a történteket. Találtál okot a rossz szereplés­re? — Természetesen nemcsak aludtam a történtekre, de a videó alapján ki is elemztem a mérkőzést. Meglepő dolgok láthatók. Annak ellenére, hogy nyolcvan százalékos volt a nyi­tásfogadásunk, ami NB I-es szinten elfogadható, illetve in­kább jó eredmény, ennek elle­nére kikaptunk. Megjegyzem, a Dunaújváros ellen 82 száza­lékos arány elég volt a 3-0-hoz. Igaz az is, hogy a nyitásfoga­dási hibák akkor jöttek, amikor épp kezdtük megközelíteni az ellenfelet, s ebben a játékelem­ben a rontást ponttal büntetik. Ennek ellenére mondom, nem a nyitásfogadással volt baj. — Akkor mégis mi okozta a problémát? —A támadás-befejezésekkel volt a gond, illetve a nyitásfo­gadásnál jól megfogott labdá­kat nem tudtuk értékesíteni. Már az előkészítéssel is baj volt, sem Gebhardt, sem Zsu- kov nem tudott átlagosat nyúj­tani. Aztán a támadás-befejezé­sek: ötven százalékát az ellen­fél sánccal legyengítette, vagy kivédekezte, és ebből ők jöttek a visszatámadásban. Ezenkívül nem volt elég erős a nyitásunk, és mérhetetlenül gyenge a sánc­teljesítményünk. A statisztika szerint mínusz hatvan százalé­kos volt a sáncunk. Mondok egy példát, Pál Budapesten si­mán kivette a játékból Bör- csököt, most Börcsök mindent megcsinálhatott, amit akart. Szóval ezen a délutánon min­den játékos az átlagos formá­jánál rosszabbat mutatott. Nem volt olyan periódusa a meccs­nek, amikor jobban ment vol­na a játék. —A támadás-befejezésekkel volt a legtöbb gond. — Ez nagyon szomorú. Az ellenfél 45 pontjából 19-et úgy szerzett, hogy mi elütöttük. A nyitást jól kivédekeztük, a tá­madást előkészítettük, de a le­ütést elrontottuk. Ebből szinte mindenki kivette a részét, Pál, Korcza, Batai, Horváth Géza, szóval sorban az egész gárda. Említettem Korczát, ő idény közben kiegyensúlyozott játé­kot játszott, most elemi hibákat vétett mielőtt lecseréltem. — Mindenesetre nem az ál­lóképesség hiánya mutatkozott. — Nem, de mindenki tompa volt, egyszerűen nem találták a fonalat. Ha a múlt heti edzés­munkát elemzem, nem találok magyárazatot erre. Játékban és fejben is lassúak voltunk. — Nem volt túl nagy mellény a csapaton? —Egész héten próbáltam fel­hívni arra a figyelmet, hogy ne becsüljük le az ellenfelet. Ta­lán még túl sokat is beszéltünk róla. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy a játékosok már a meccs előtt fejben eldöntötték az eredményt. Szóval biztos nem tisztelték úgy a budapes­tieket, mint például a dunaúj­városiakat. Ahogy ilyenkor len­ni szokott, az ellenfél észrevet­te, hogy mi görcsösek vagyunk, s nekik minden sikerült, bejött. Végig biztonságosan játszva nyertek a maiévesek. Révay Zoltán Az NYVSC férfi NB I-es röplabdacsapata szombaton hazai pályán váratlan vereséget szenvedett az LRI Malév SC gár­dájától. Bár a csoportban a nyíregyháziak mellett ők alkot­ják a legerősebb hatost, hiszen mindkét együttes egy vereség­gel állt a tabellán, de a nyírségiek a ferihegyi idegenbeli talál­kozón biztosan győzték le a repülőtársaság röplabdásait, ezért a bujtosiban (a vendégeket kivéve) mindenki hasonló szerep­lésre áhítozott. AZ NYVSC játszmát sem tudott nyerni, úgy veszített. Tény, ennek ellenére sem került veszélybe a tovább­jutás a hatos osztályozó csoportba, ahol az első négy szerepel az NB I-ből, de az első hely elvesztése fájó. Az okokról Balázs István edzőt kérdeztük. A bajnokság állása: 1. LRI Malév 9 1 27-10 19 2. NYVSC 8 2 26-10 18 3. Szolnok 8 2 27-13 18 4. Tatabánya 5 5 22-20 15 5. MAFC 5 4 18-17 14 6. Ifjúsági v. 3 7 15-25 13 7. Veszprém 3 * 6 12-22 12 8.TFSE 2 8 12-26 12 9. Dunaújváros 1 9 11-27 11 Születésnapi torna Huszonöt éve alakult meg az első magyar női labdarú­gócsapat, a Femina. A szép jubileum tiszteletére nagysza­bású nemzetközi labdarúgó­tornát szervez az egyesület hét végén a százhalombattai sport­csarnokban — jelentették be a klub vezetői hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon. Szom­baton két csoportban, 8.30 órakor kezdődnek a női csa­patok csatározásai, amelyek 15 óráig tartanak. Az A-cso- portba kapott besorolást a ju­goszláv bajnok Nis együttese, a bolgár Szpartak Szófia és a német TSV Ludwigsburg, míg a másik ágon az 1. FC Femina vetélytársa a bolgár Sztara Zagora és a jugoszláv FK Pristina lesz. Vasárnap viszont egész nap pattogni fog a labda a battai csarnokban, a női helyosztók mellett ugyan­is öregfiú és serdülő csapatok is pályára lépnek. A délelőtti találkozók után 13 órakor kezdődik az FTC—Vidék-vá­logatottja öregfiúk labdarúgó­mérkőzés, a vidéki csapatban az előzetes jelzések szerint pályára lép majd Détári La­jos is. A nemzetközi női labdarú­gótorna döntőjére 18 órakor kerül sor. A sajtótájékoztató után Halmosi Béla, az 1. FC Femina elnöke nyilatkozott az MTI munkatársának: — Az elmúlt negyedszázad során, úgy érzem, ismert lett az együttesünk Európában. A további munkánk célja is az,, hogy lépést tudjunk tartani a nemzetközi élmezőnnyel. Szűkösek ugyan a lehető­ségeink, de szerencsére mind­ig akad egy segítő szándékú anyagi támogató. Atlantai nyári olimpia Ötkarikás érdekességek Lassan beköszönt 1996, a világ sportoló ifjúsága javá­ban számolgatja a napokat. A jövő év nagy eseménye az atlantai nyári olimpia. Francia hírügynökségi jelentésekből két érdekesség Atlantából: Kathy inkább elvonul Nincs olimpia úgy, hogy ne lennének helyi ellenzői... Az atlantai lakosok közül — ezt egy legutóbbi közvéle­ménykutatás adatai vetítik előre — mintegy 18 százaléknyi tervezi azt, hogy ha teheti, júliusban és augusztus első felében otthagyja Atlantát. Nem szeretik a nagy felhajtást, irtóznak attól, hogy ha rövid időre is, de jelentős turistatömeg árasztja majd el a Coca-Cola városát, azaz rendes mindennapjaik fel­borulnak. — Szép és remek dolog az olimpia, de annyira átalakította már eddig is az életemet, hogy torkig vagyok vele — nyilat­kozta Katherine Sharp diáklány. Megrögzött szándéka: eluta­zik. Feltéve, ha lesz elég pénze rá. A helyi (atlantai) légijáratokra érvényes jegyek árát ugyanis drasztikusan meg­emelik az ötkarikás játékok napjai során. Hja, az üzlet az üz­let... Behozzák a lemaradást A világ lesi, várja a híreket; a sportemberek arra kíváncsiak, időben elkészülnek-e a létesítmények? Ami a teniszezők leendő „paradicsomát”, a Stone-hegyen fekvő stadiont illeti, még várni kell az átadásra. Nem beszélve a sportlövők Wolf Creek-en található bázisáról. — Elmaradtunk, ezt nem is tagadjuk — mondta Bili Moss, az atlantai szervezők (ACOG) létesítményekért felelős első embere. — A november és december csapadékos időjárása a ludas, ez hátráltatta a munkásokat. Dehát ugye csak egy dol­got tehetünk: behozzuk az elmaradást. Kik legyenek 1995 sportolói Szabolcs-Szatmár-Beregben? Immár hagyomány, hogy a megyei testnevelési és sporthi­vatal minden évben kiosztja „Az év sportolója Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében”-dí- jakat. Összesen hét kategóriá­ban jutalmaznak sportolókat és csapatokat — a szakemberek véleménye alapján. Emellett minden évben ugyanezekben a kategóriákban közönségdíjakat is kiosztanak. A közönségdíja­zottakra a mellékelt szavazóla­pon lehet voksolni. A kitöltött lapokat 1995. december 22-éig lehet beküldeni a Szabolcs­Szatmár-Bereg Megyei Testne­velési és Sporthivatal címére (4401 Nyíregyháza, Pf.: 136). A szavazólapokat személyesen is le lehet adni a sporthivatal székházában (Nyíregyháza, Mártírok tere 9.). Szavazatot csak az újságban megjelent szavazólap kitöltésé­vel fogadnak el, a fénymásola­ton érkezett vélemények ér­vénytelenek. Korábban már közöltük, hogy a sportági szak- szövetségek kiket javasoltak a megyében a legjobbnak saját sportágukban. SZAVAZÓLAP Kit tart Ón Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1995. évi legjobb női sportolójának? név:.......................................sportág: ...... le gjobb férfi sportolójának? név:.......................................sportág:...... le gjobb női utánpótláskorú sportolójának? név:.......................................sportág:...... le gjobb férfi utánpótláskorú sportolójának? név:.......................................sportág:...... le gjobb női csapatának? név:.......................................sportág:...... le gjobb férfi csapatának? név:........................................sportág:...... le gjobb edzőjének? név:.......................................sportág:...... 1995. de cember.........nap Név é s cím

Next

/
Thumbnails
Contents