Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-12 / 291. szám
12 1995. december 12., kedd Kultúra A hazai közalkalmazotti sztrájk esélyeiről A konfliktusok az FDSZ szemszögéből i^hi UJ KELET Keserű komédia Bankmanipuláció a színpadon Új bemutatóra kerül sor december 16-án, szombaton 19 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Friedrich Dürrenmatt: Ötödik frank című színművét adják elő zenés változatban. A darab rendezőjc Bagó Bertalan, aki néhány éve a nagy kultúrpolitikai vihart kavaró Független Színpad meghatározó személyisége volt. A díszleteket Pauer Gyula tervezte. Ő a magyar avantgarde képzőművészet egyik központi figurája, emellett pedig ismert amatőr filmszínész. A dráma témája nagyon aktuális. A történet egy bankban játszódik, ahol arra büszkék a tulajdonosok, hogy soha életükben nem bonyolítottak még le tisztességes üzletet. Ám ennek palástolására még a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Ebben a pénzintézetben tilos az őszinte szerelem, eltitkolandó a gyermekvállalás. A tulajdonos házaspárnak már majdnem sikerül végbevinni a személyzeti főnök segítségével egy álcsődöt, amikor saját fiuk és lányuk kirabolja őket. Az író által választott műfaj leginkább a vígjátékhoz hasonlít, de a mondanivaló túl van a vidámságon. Dürrenmatt paradox színházának lényegét leginkább a Schiller- díj átvételekor tartott beszédének részlete érzékelteti:,,,, A forradalmárok ama régi hittétele, hogy az ember képes és köteles megváltoztatni a világot, az egyén számára megvalósíthatatlanná lett, érvényét Vesztette, ez a tétel már csak a nagy tömegek számára használható jelszó, politikai robbanótöltet,a sokaság hajtóereje, az éhezők szürke hadseregeinek reménye. A rész nem olvad többé az egészbe, az egyén a közösségbe, az ember az emberiségbe.” A legfőbb manipulátorokat — a tulajdonost, a feleségét, valamint a személyzeti főnököt — Gados Béla, Csorna Judit és Kerekes László alakítja. Gyüre A Korona Szálló éttermében rendezték a Vigília-matinét. A katolikus folyóirat képviselője Szörényi László volt, házigazda: Katona Béla I. Országos népdal éneklési verseny „Botrány nélkül nagyon nehéz a mai kormányzattal zöld ágra vergődni. Álmunkban sem gondoltuk, hogy egy szocialista többségű koalícióval szemben ilyen helyzetbe kerülünk.” — Ezt mondták a minap Nyíregyházán a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének vezetői, dr. Kis Papp László és Máyer György. Azóta a kormány és a közalkalmazottak érdekképviseleti vezetői közelebb kerültek a megállapodáshoz. Hiszen pénteken Bokros Lajos pénzügyminiszter—többek közt a gazdaságfejlesztési és környezetvédelmi alapot megkurtítva — előteremtett 30 milliárd forintot, s jegyzőkönyvet írtak alá arról, hogy a közalkalmazottak jövőre 19,5 százalékos béremelésre számíthatnak. Ennek ellenére egyáltalán nem lehetetlen, hogy Franciaországhoz hasonlóan, Magyarországon is általános közalkalmazotti sztrájk kezdődjék a közeljövőben. A szakszervezetek eme írás születésekor nem is „fújták le” még a sztrájkkészültséget. Ugyanis az illetékesek a költségvetéstervezetben csak a béremelés felére vállaltak fedezetet. Azt sem lehet tudni, a béremelés részleges ellentételezéseként lemondott-e az ország vezetése a további elbocsátásokról. A helyzet labilitását csak fokozza, hogy az Érdekegyeztető Tanács ár-bér alkut tárgyaló vitáit megszakítva a munkáltatók felálltak a tárgyalóasztaltól, mert nem voltak hajlandók a dolgozók betegszabadságának költségeiből az eddigieknél többet magukra vállalni. A stabil, háromoldalú ár-bér egyezség tehát távolabb került. S mindennek tetejébe az Érdekegyeztető Tanács egész működését körüllengi a bizalmatlanság. Passzusok születtek arról, mit tesznek a szakszervezetek, ha a kormány ígéretéhez nem teremt jogi és pénzügyi hátteret. December 5-én a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a helyi sajtó munkatársai dr. Kis Papp László személyében olyasvalakivel találkozhattak, aki nemcsak szakszervezeti vezető, hanem közgazdász is. A konfliktusokról alkotott álláspontjának eddig meg nem jelentetett mondatait adjuk most Az FDSZ számításai szerint 70 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy hazánk egymillió közalkalmazottjának bérét 19,5 százalékkal emeljék. Ez az összeg kevesebb a feketegazdaságban eltűnő 1500 milliárd huszonegyed részénél. S nyolcadannyi, mint a belső államadósság ’96-ra jutó kamata. A szakszervezetek által felkért közgazdászok több mint 400 milliárdos szabad forrást tártak fel a jövő évi költségvetésben. Ám a tárgyalóasztalnál László Csaba helyettes politikai államtitkár úgy nyilatkozott: ez nem valós forrás. A szakszervezetek szerint úgy vált nem valóssá, hogy bevonták egy sebbel-lobbal készített, sokadik változatú adótábla adóbevételei közé. Hogy miért hozza összefüggésbe az FDSZ a béremelést a belső államadóssággal? Mert az az álláspontja: nem egy szűk réteg pénzét kellene az államilag garantált kamatozású kincstárjegyek, államkötvények segítségével tisztára mosni, hanem inkább a közalkalmazottakat kellene feljebb emelni a létminimumról. Ehelyett egy égrehajtandó, kétlépcsős létszámleépítéssel fenyegetik őket. T ulajdonkép- pen ezért látszik betelni a pohár. Mert példá- ul egy főiskolai tanár már ma is két- három tárgyat tanít, nem egy esetben többet, mint egy középiskolában dolgozó kollégája. Egy újabb racionalizálással óhatatlanul együtt járna, hogy tárgyakat kellene megszüntetni a felsőoktatásban. A szakszervezetek szerint éppen hogy szélesebbre kellene tárni a felsőoktatási intézmények kapuit. Hiszen a hetvenes évek demográfiai hulláma most érte el az egyetemeket, főiskolákat, s az idén 40 ezer tehetséges fiatal szorult ki a padokból, annak ellenére is, hogy az elmúlt 4 évben 50 százalékkal emelkedett a beiskolázási szint, ezen belül szeptemberben 8 százalékkal. Az FDSZ szerint úgynevezett post seconder képzésre lenne szükség: olyan nulladik évfolyamokra, amelyek letelte után végzettséget is lehet szerezni, de tovább is lehet tanulni. Igaz, hogy egy hallgató képzése az államnak évente 200 ezer forintba kerül, s a felsőoktatás felerészben munkanélkülieket „termel”, egy pályakezdő munkanélküli pedig évi 100 ezer forint segélyt jelent az államkassza szempontjából. Ám amellett, hogy egy diplomás jobban mobilizálható a munkaerőpiacon, a képzéssel elkerülhető szociológiai, lélektani károk is felmérhetetlenül nagyok. A hatékonyabb, demonstra- tívabb, hosszabb sztrájk legnagyobb buktatója éppen a köz- alkalmazottak szegénysége. Hiszen a sztrájktörvény értelmében a munkabeszüntetés idejére nem jár bér, a szakszervezet pedig csak a legrászorultab- bakat tudja segélyezni. Gondot jelent, hogy minél inkább szélesedik a sztrájkfenyegetettség, annál inkább érezhető a kormány részéről az Oszd meg és uralkodj! politikája. A rendőrök visszavonultak, az egészségügyben dolgozók megtorpantak. A közoktatási dolgozók szakszervezetei között léteznek ■ feszültségek — elsősorban azért, mert 1988 óta nem zárultak le a tagozódásból adódó vagyonmegosztási viták —, de ezeket képesek a közös cél érdekében háttérbe szorítani. A közoktatás esélyeit rontja, hogy az önkormányzatok képviselői nem tartják elsőrendű kérdésnek az iskolák helyzetét, s az egyik érdekegyeztető tanácsból ki is vonultak. Afféle struccként úgy próbálnak védekezni az intézményfenntartás költségeinek fenyegető növekedése ellen, hogy azt mondják: nem tartják magukra nézve kötelezőnek azt a döntést, amelynek a megszületésénél nem voltak jelen. Hosszabb sztrájk esetén a szülőkkel is ellentétbe kerülhetnek a pedagógusok, hiszen ha nem lesz kire bízni az általános iskolásokat, vagy netán nem lesz, aki jövőre felvételiztessen, az apák, anyák első indulata a tanárok ellen irányul majd. Ennek elkerülésére szolgálhat a sajtó pontos helyzetelemzése, tájékoztatása. A közalkalmazotti sztrájk egymillió embert érinthet. Az FDSZ a Szakszervezetek Konföderációja támogatására is számít. Ha a versenyszféra szak- szervezetei sem írják alá február 28-áig az ár-bér megállapodást, az a Hom-kormány nemzetközi megítélésére is kihat, s az ország belső békéjére is. Gyüre Agnes Országos rangra emelkedik az immár huszonötödik alkalommal megrendezendő Mohácsi Schneider Lajos Népdaléneklési verseny. A jubileumi megmérettetést február 15-16- án rendezik meg a dél-baranyai városban. Az országos döntőt területi válogatók előzik meg: december 15-16-án Székesfehérváron, január 12-13-án Miskolcon, január 19-20-án Kecskeméten, s ugyancsak januárban, 26-27-én Budapesten, Óbudán. Mohácson, az általános és középiskolások kategóriájában negyven-negyven versenyző áll majd a zsűri elé. A győztesek február 17-én, gálaműsor keretében vehetik át díjaikat a mohácsi filmszínházban. A hangszerkíséret nélküli népdaléneklési versenyeket a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet és Mohács Város Önkormányzata hirdette meg. A vetélkedő névadója, Schneider Lajos 1889-ben született Mohácson. Tanulóévei után visszatért szülővárosába, ahol a külvárosi elemi iskola vezetésével bízták meg. Mivel a népművelői munkát egyenrangúnak tartotta az oktatóival, éveken át énekkart és zenekart vezetett Mohácson. A környék népdalait 1934- ben kezdte gyűjteni és lejegyezni. Dallammentő munkájára hat évvel később figyeltek fel, s gyűjteményét országos kiadványban jelentették meg. Schneider Lajos 71 éves korában, 1960-ban halt meg. Az első verseny 1972-es meghirdetésének ötletét az az előző évben megjelent füzet adta, amely ötven Schneider Lajos gyűjtötte mohácsi népdalt tartalmazott. ézem a televízióban: ordítóversenyt rendeztek. Rockzenészek álltak a mérőműszer előtt, és ordítottak, mint a fá- baszorult féreg. Az arcok eltorzultak, az izmok görcsbe rándultak. Érteni nem lehetett semmit, ez az ordítás természetrajzából következik, de a hol sikító, hol gurgulá- zó, máskor rekedten hörgő hangözön kétségbeejtő. Az ordítás különben sem kedves és szívbemarkoló, de ez az idétlen üvöltés egyenesen alkalmas volt arra, hogy az emberi voltot megkérdőjelezze. Tudom, a dolognak semmi értelme, semmi jelentősége nincs. Jó marhaság az egész, néhány tizenés huszonéves blődlije. Hogy összemérjék hangszálaik tűrőképességét. Hogy a dolog mégis elszomorított, annak egy oka van: hatalmas szurkolósereg üvöltözik az üvöltőkkel. Ordítunk. Nem csak a színpadon, nem csak a tévében. Ordítunk egyéb helyen, otthon, az utcán, a presszóban, mindenütt. Lassan elfelejtjük a csendes és kulturált beszédet. Ezért sokkolt ez a verseny, mert úgy éreztem, napi ordításaink koncentrált megjelenítéséről van szó. Igaz, nem értjük egymást, de akinek nagyobb hangja van, az győz. Nem mond semmit az ordítás, de valahol mégis sejteti az üvöltő lelkivilágát. Mert ki figyel a csendes szóra? Ki hallgat oda egy meghitt suttogásra? Túl kell ordítani egymást, különben nem figyel fel senki ránk. És ez bizony nagyon rossz. Néztem a verseny résztvevőit. Arcukon ott ült az erőfeszítés, a düh, a harag, a sikító kétség- beesése, a másikat mindenképpen legyőzni akaró hang kipréselésének kegyetlen küzdelme. Ezek a fiúk és lányok zenészek. Pontosabban zenélők. Koruk miatt talán megbocsátható, hogy nem veszik észre, kik és miért manipulálják őket. Az ordíttatók ugyanis valahol az ösztön mélyét akarjákfelszínre hozni. Talán csak annyit az egészhez. Politikust nem hívtak meg erre a vetélkedőre. Pedig talán köztük is akadt volna, aki ve- télytársként a színpadra lép. Igaz, ők más műsorokban szerepelnek. Illetve ordítanak. Vigaszul csak annyi: nem olyan drámai ez az egész. Az ordító egértől a macska sem riad meg, bajsza sem rándul. Megvárja, míg bereked az egér. (bürget) Ordítóverseny
