Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-06 / 260. szám
UJ KELET Kitüntetve 1995. november 6., hétfő 7 Érdemkereszt a polgármesternek „...a kitüntetés a munkatársaimé és az egész városé...” A belügyminiszter felterjesztése alapján Göncz Árpád köz- társasági elnök október 23. tiszteletére a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje kitüntetést adományozta Sulyok József tiszavasvári polgármesternek. Nem tudni, mi okból, de a sajtó az idén nem közölte a kitüntetettek névsorát, így a közvetlen környezetében élőkön kívül nem várhatott senkitől gratulációt! ü Polgármester úr! Engedje meg, hogy az olvasók nevében is gratuláljak kitüntetéséhez, és egyben megkérem, mondjon valamit erről az elismerési formáról. — Köszönöm a gratulációt! Legalább olyan jól esik, mint a kitüntetés! Amikor az átadás után hazaértem, felhívott anyósom, és ő is azt kérdezte, hogy milyen kitüntetést kaptam. Én erre tréfásan így válaszoltam: „Anyuka! Ez olyan magas kitüntetés, hogy pénz már nem is jár vele!” Félretéve a viccet: értékében tudnám hasonlítani a Munka Érdemrend Arany Fokozatához, de talán ez egy kicsit több!-lön szerint az elismerés kinek szól? Sulyok Józsefnek, a polgármesternek vagy Sulyok Józsefnek, az embernek? — Szerintem mind a kettőnek. Szól a közigazgatásban eltöltött 26 évnek, valamint az embernek, aki ezalatt a 26 év alatt végigjárta a ranglétra fokait, a tanácsi és önkormányzati munkában tevékenykedett, illetve bizonyos választott funkciókban országos és megyei testületekben is dolgozott, képviselte szőkébb és tágabb lakhelyét! A megyegyűlés tagjaként tevékenykedett, most már a második cikluson belül a pénzügyi bizottság elnöke vagyok, másrészt, amire büszke is lehetek, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Gazdasági Bizottságának elnökeként végzem a rám bízott feladatokat. Ilyenképpen sok országos és megyei vezetővel vagyok kapcsolatban, bár a városban kifejtett tevékenységet tartom a legfontosabbnak! LJ Sokan ismerik önt, a legtöbben mégsem tudják, hogy honnan indult, míg idáig elér- \ kezeit. — Vásárosnaményi vagyok. Igazából Tiszaszalkán születtem, de pár hónapos koromban elköltöztünk Naményba. Ott jártam az iskoláimat és ott lettem tanácsi dolgozó, ami meghatározta életemet. A szakmai fejlődésem érdekében elvégeztem először a tanácsi akadémiát, majd az államigazgatási főiskolát. Tanulmányaimnak csakhamar hasznát is tudtam venni, ugyanis 1972-ben Ibrányba kerültem VB-titkárnak. Nekem ez azért volt fontos, mert ott lettem vezető. Nagyon kellemes emlékeim vannak Ibrányról, az ott élő emberekről, valamint az ott szerzett szakmai gyakorlatról. Vásárosnamény és Ibrány az a két település, amely Tiszavasvári mellett a szívemben van. UMégis, hogy került Tisza- vasv áriba? — Szabolcs-Szatmár megye akkori tanácselnöke felkérésére 1981-ben vállaltam el a jelölést többek aggódó, visszatartójavaslata ellenére is. Ez nem magam miatt, hanem az akkor Vasváriban uralkodó légkör miatt történt. Ennek 15 éve, és az idő engem igazolt! Természetesen ez a 15 év csak egy pillanat a település életében, és nem tudom, milyen „lenyoma- tot” hagyok az utókornak. Az nagyon pozitív dolog, hogy egy demokratikus választás során — mind a tanácsi, mind az ön- kormányzati rendszerben — a testületek bíztak bennem. De igazából a legnagyobb megmérettetésnek a második önkormányzati választást tartottam, amikor a lakosság választhatott. ü Kicsit elkanyarodnék az előző kérdéstől. Mi inspirálta önt arra, hogy tanuljon és folyamatosan képezze magát? — Egyszerű szülők gyermeke vagyok. Sajnos szüleim viszonylag fiatalon elhunytak, pedig már arra is büszkék lettek volna, ha én csak egy fokkal többre viszem az életemben, mint ők. A tanulni vágyásom, a felelősségérzetem már Vásárosnamény ban kialakult. Sokat jártam a művelődési házba, és az ottani idősebb korosztály tagjaitól sokat tanultam. Talán ennek is köszönhetem, hogy 24 évesen már VB-titkár voltam, s mint ilyen, a legfiatalabb a megyében. O Mondana-e valamit az ifjúkoráról? — Ugyanolyan huncut gyerek voltam, mint bárki más. Viszont eléggé visszahúzó erőt képviseltem, amikor a többiek „brahiból” olyan dolgot akartak megcsinálni, amit én nem néztem jó szemmel. Részt vettem néptáncban, énekkarban, színjátszócsoportban. Szerettem, amikor sikerünk volt. Nagyon tetszett, hogy az énekkarban olyanokkal szerepelhettem együtt, mint a járásbíró, a pedagógusok. A mai napig meg- borsódzik a hátam, ha rágondolok, hogy 24 évesen VB-tit- kár lettem. Akkor váltam fejben is felnőtté! Két hónap alatt szinte átértékelődött bennem minden, és iszonyatosan elkezdtem tanulni. Akkor már rég lezárult az életemben az a fejezet, amit úgy hívnak: gyerekkor! QIbrány után kiváló munkát végzett itt, Tiszavasváriban is. De miért nem akart önszántából idejönni? — Kilenc éven keresztül sokat lendítettünk Berencsi Béla barátommal Ibrány on. Mivel akkor már csak édesapám élt, feleségemmel úgy döntöttünk, hogy ha egyszer költözünk, akkor az csakis a szülői házhoz közelebb történhet. Pénzes János, az akkori megyei tanácselnök — akit a mai napig nagyon tisztelek — kért fel, hogy jelöltessem magam Tiszavasváriban. mondtam igent, hogy a feleségemmel meg sem beszéltem. Azt hiszem, nem cáfoltam rá a bizalomra. O Volt-e olyan dolog az életében, amit kudarcként élt át? — Sajnos volt. 1984-ben szerettük volna először, hogy Tiszavasvárit várossá nyilvánítsák. Abban az időben ez politikai kérdés volt. Soha nem felejtem el, hogy László Andrással, a megyei tanács elnökhelyettesével Pesten voltunk, és azt mondta Jantner Ferenc államtitkár, hogy: „Sulyok elvtárs! Önmagátokhoz és másokhoz képest ti fejlődtetek a legtöbbet! Az az eredmény, amit ez a település hozott, fantasztikus!” Kezdtem kihúzni magam, glória a fejem fölött, szárnyam nőtt, hogy ez igen! Aztán folytatta mondandóját az államtitkár: „Sajnos a politikai bizottság úgy döntött, hogy még nem lehettek város!” Ekkor bennem összeomlott egy világ. A másik nagy kudarcom, amikor a sportcsarnok tartó- szerkezete összedőlt. A riadalom akkor ért a tetőpontjára, amikor a szerkezet ledőlése után egy építőmunkást nem találtunk. Soha nem örültem még annyira annak, hogy egy dolgozó munkaidőben kocsmázik! Nem szégyellem, hogy férfiként sírva jártam végig a romhalmazt. Sírtam a dühtől. De sikerült rátalálni egy olyan szálra, melynek segítségével újra tudtuk indítani az építkezést. Q Mennyire élte át kudarcként, hogy jelölt létére nem ön lett a megyegyűlés elnöke? — Azt nem érzem kudarcnak, mert igazából nem készültem a feladatra. Végül is az eredmény előre sejthető volt. Hogy miért csináltam mégis végig? Két okból! Az egyik, hogy alternatívát mutattunk a megyének, a másik: a városnak sem ártott, hogy végül is Tiszavasvári polgármesterét alkalmasnak találják egy megyei közgyűlés elnöki posztjára! Természetesen személy szerint nekem sem árott ez a megmérettetés! Megválasztásom esetén a legnagyobb traumát az jelentette volna, hogy miként nézzek a vasvári emberek szemébe, mivel pár hónappal előtte, 84 százalékos választási aránnyal lettem a város polgár- mestere. OTiszavasváriban nem múlhat el úgy sport-, kulturális vagy egyéb program, hogy polgármester úr ott ne legyen. Mit szól ehhez a családja? — Valóban nagyon szeretem a sportot és a kulturális programokat. Ott vagyok a városi rendezvényeken — és nem csak muszájból, hanem mert érdekel. Sajnos nagyon kevés időm marad arra, hogy többet járjak színházba, hangversenyre. Ezt a munkámból adódó délutáni, esti elfoglaltságok sem teszik mindig lehetővé. Szerintem a különféle fejlesztések, beruházások mellett egy településnek hímevet, tekintélyt ad kultúrája, sportja. Büszke és boldog voltam, amikor a fúvószenekarunk fellépett a Nyírségi Ősz rendezvénysorozatán vagy a focicsapatunk megverte a Szparit, és utána számtalan gratulációt kaptam — még Nyíregyházáról is! Én hallatlan nagy dolognak tartom, hogy ha valakik tesznek a városért és a város hírnevét növelik. Igazából a város hírnevének öregbítésére tettem föl az életemet! Visszakanyarodva a kérdéshez: Hogy mit szól ehhez a családom? Házasságunk 23 éve alatt volt ideje a feleségemnek megszokni. Ő segíti az én idézőjelbe tett karrieremet, tudomásul veszi ezt a dolgot, bár tudom, sokszor nehezen viseli az egyedüllétet — főleg, amióta lányunk férjhez ment. Ö sokszor szóvá tette, hogy ne csináljam tovább, mert féltette az egészségi állapotomat. Főleg a választási időszakokban. Az országgyűlési képviselőjelöltséget is miattuk nem vállaltam, és nem a megmérettetéstől riadtam vissza. Igazából senkivel szemben nincs lelkiismeret-furdalásom — csak a családommal szemben! O Milyen gondolatok vezérlik önt polgármesteri tisztségében? — Először is: amibe belekezdek, azt megpróbálom be is fejezni. Másodszor: amíg polgármester vagyok, addig semmi mással nem foglalkozom. Harmadszor: csak addig leszek polgármester, amíg segíteni tudok, megoldást tudok találni: egyszóval ha nem kell nemet mondanom! O Ha mindenki olyan hu- morérzékkebrendelkezne, mint ön, akkor az utcán nem látnánk komor arcokat. Van olyan sztorija, kedves kis története, amit szívesen megosztana velünk? — Angliában voltunk egy országos delegációval. Csoportunk egy skót származású egyetemi tanárt kapott kísérőnek. Egy idő után megjegyezte, hogy milyen jó kedélyű vagyok, és látja, hogy én szórakoztatom a többieket. Megkérdezte: ez minek köszönhető? Erre azt válaszoltam: 26 évet a közigazgatásban — annak minden gondját-baját — csak jó humorral, jó egészséggel és viszonylag egészséges életmóddal lehet végigvinni. Erre megdöbbent, hogy én már 26 éve dolgozom ezen a szakterületen? A humoros természetem pozitív beállítottságomból ered. Szerintem aki humortalan, az önmagával nincs kibékülve. Nagyon sok, most már humorosnak tűnő eset fordult elő velem. Elmondanék egy kedveset, ami a napokban történt meg. Feljött az irodámba egy cigány ember, és kért, hogy adjak neki segélyt. Én hiába ecseteltem ennek a törvényes lehetőségét, ő csak nem hagyott békén, majd kibökte, hogy attól az a nagy bizalom, mert rám szavazott. Mondom neki: „Hogy szavazott volna rám, amikor épp börtönben volt?” „Én ott is magára szavaztam!” — válaszolta. „Menjen már, ott nem is lehet szavazni!” — mondom neki. „Dehogynem! Gondolatban! Látja, a polgármester úr még a börtönben is velem van!” ü Hogyan látja egy másik nehezen kezelhető réteg, a fiatalok problémáját? — Időnként a polgármesteri hivatal lépcsőjét ellepik a sze- gecses, bőrruhás, motoros fiatalok. Sokan meg is említették, hogy ezek be fognak törni a hivatalba. Egyszer beültem közéjük, és elbeszélgettünk gondjaikról, mindennapjaikról. Kiderült, hogy ugyanolyan érző emberek, mint bárki más — csak a ruhájuk különbözik. Távozásomkor már nem is nevették ki Simson motorkerékpáromat. ULehet-e ilyen pozíció mellett valakinek igazi „kebelbéli" barátja? — Két ilyennel is büszkélkedhetek. Az egyik dr. Nagy Ferenc, a megyei levéltár igazgatója. Ő akkor lett a barátom, amikor még — elnézést a kifejezésért — mezítlábas pedagógus volt. Itt, a városon belül is több barátom van. Furcsa módon, amikor ide kerültem, véletlenül akadtunk egymásra Papp Lajossal. Ö egy végtelen rendes, becsületes, egyszerű, nyugdíjas munkás. Nem tudnék különbséget tenni két barátom között — persze nem is akarok! OA jövőre nézve van-e olyan célja, aminek a megvalósítása után nyugodtan ölbe teheti a kezét, és „hátradőlhet" ? — Ez az a munkakör, amit nem lehet befejezni, viszont van két program, aminek a megvalósítása után kicsit meg tudnék pihenni: az út és a szennyvíz. Sajnos ebben a pénztelen világban ez elég nagy falatnak tűnik. Viszont közös összefogással, az eddigiekhez hasonlóan sok mindent meg tudunk majd valósítani. Mert, úgy érzem, hogy ez a kitüntetés -— amit jelképesen nekem adtak át — a munkatársaimé és az egész városé. Mindenki nevében köszönöm! F ülőp Attila Csonka Róbert felvétele
