Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-27 / 278. szám
Sport UJ KELET 1995. november 27., hétfő Birkózás A Vasas nyert Bökönyben Szombaton egész napos birkózóversenyt rendeztek Bökönyben. Az országos diákbirkózók csapatbajnokságának egyik középdöntőjére került sor a kis szabolcsi községben. A területi selejtezőkből kilenc gárda jutott a közőpdöntőbe, ebből négy mérkőzött meg egymással Bökönyben. A hazaiaknak nem volt szerencséjük, mivel a nyolc legjobb együttes közül azt a hármat kapták ellenfelül a középdöntőben. amelyik három a dobogóra esélyes. A Vasas, a Ferencváros és Bocsa csapatai érkeztek Bö- könybe. A versenynapon minden gárda játszott a másik ellen, így hat csapatviadalt láthatott a negyszámú és lelkes szurkolósereg. A bökönyiek tudták, tavalyi sikeres második helyezésüket nem tudják megismételni, mert hat kiválóságuk, mit lehet tenni, kiöregedett. No persze a serdülő fiúk is mind ott voltak. Szálku Szabolcs a magyar bajnok Blaskóval viaskodik A bökönyi diák birkózócsapat és vezetőik (Fotók: Bozsó Kati) hogy szurkoljanak a többieknek. A világbajnoki ezüstérmes Pistár Robi komoly feladatot is kapott, ő volt a hivatalos időmérő a csapatviadalon. Nos, az érdeklődők nagyon érdekes csatákat láthattak. Sajnos a bökönyiek mindhárom találkozón veszítettek, ez számunkra egyelőre a tapasztalat- szerzés éve lesz. Legjobban Szálku Szabolcs szerepelt, aki két meccset nyert, és csak a magyar bajnok Blaskó Gábor (Vasas) ellen veszített. A többi együttes két-két találkozót nyert, és csak a pontarány döntött a Vasas javára. A középdöntő egyébként kétfordulós, a bökönyiek jövő szombaton Gyálra utaznak, ahol ugyanezekkel a gárdákkal még egyszer megmérkőznek. Eredmény: 1. Vasas 4 pont, 2. Ferencváros 4, 3. Bocsa 4, 4. Bököny 0. Súlyemelő vb Hét magyar induló az olimpián A kínai Kuangcsouban (Kanton) vasárnap befejeződött a 67. férfi világbajnokság. A 108 kilón felüli testsúlyúak között harmincán indultak el. Az A-csoportban tizenketten vonultak fel — ők együttesen 1500 kilón felüli testsúllyal rendelkeztek, az átlag 132.24 kiló volt. A legnehezebb súlyemelő nem az A-csoportban indult. Ezúttal is az amerikai Mark Henry volt e tekintetben az első. Tavalyi, isztambuli rekordsúlyára „rátett” újabb 6,50 kilót, így már 184,40 kilóval állt mérlegre. Eredménye ennél jóval szerényebb: 375 kilóval a 15. helyet érdemelte ki. Ebben a mindig kiemelkedő érdeklődéssel kísért súlycsoportban Barcelona után a három világbajnokságon három világbajnokot avattak. 1993- ban a német Ronny Weller, 1994-ben a fehérorosz Alek- szandr Kurlovics, 1995-ben pedig az orosz Andrej Cse- merkin lett a világbajnok. Fura módon a három év leforgása alatt ők hárman egyszer sem találkoztak össze, valaki mindig hiányzott; ezúttal Kurlovics. Az esélyek egyértelműek voltak. Csemerkin vagy Weller jött számításba az első helyre, mögöttük pedig a papírforma az ausztrál Stefan Botev bronzérmét ígérte. így is lett, de végül nem minden úgy történt, ahogyan az várható volt. A három világbajnoki arany megoszlott hármójuk között. Weller nyerte a szakítást, Botev (ez nagy meglepetés) a lökést, Csemerkin pedig az összetettet. Weller szakításban egyenlő eredményt ért el Csemerkinnel, de ő „csak” 133.90, Csemerkin pedig 158.05 kiló volt. Lökésben a hosszú évek óta éremért küzdő német Manfred Nerlinger célozta meg a világ- bajnoi címet, de mivel a 247,5 kilót nem lökte ki, lecsúszott minden éremről. Botev erős volt és jól taktikázott. A 245- ös lökéseredményig jutott el. Hátravolt még Csemerkinnek egy lökése — 250-re ment, de ezt elhibázta. Könnyebb testsúlyával így Botev a lökés világbajnoka. Ez bravúros teljesítmény attól a sportolótól, aki egy éve lépett csak át a legnehezebbek súlycsoportjába. Csemerkin álma, vagyis az összetett világbajnoki cím megnyerésével kapcsolatban, megvalósult hat junior világbajnoki és hat felnőtt Európa-bajno- ki aranyérem után. A magyar Stark Tibor szakításban majdnem beleszólt a „nagy* hármas” harcába. Először hibázott 180 kilón, majd javított, és a 185 is teljesült. Ezzel negyedik lett. Lökésben nem került ilyen előkelő helyre: 217,5 kilóról indult, a 220- at azonban nem tudta kilökni. Ezzel a lökésben a 9. lett. A 402,5 kilós összteljesítmény a 11. helyet jelentette számára. Stark szakításban 180-ról 185- re, összetettben pedig 400-ról 402,5-re javította a magyar csúcsot. Magyarország hét helyet szerzett az atlantai olimpiára. A férfi világbajnokságon 63 ország 345 versenyzője indult. Krikett Halál a stadionban Kevéssel azután, hogy az India—Uj-Zéland válogatott krikettmérkőzés elkezdődött, a nagpuri stadion egyik fala összeomlott. Jelentések szerint 100 ember üldögélt a falon, és nézte a krikettet, amikor a katasztrófa bekövetkezett. A Reuter jelentése szerint hárman haltak meg azok közül, akik a falon ültek; további öt ember a romok között hunyt el. Az AP információja szerint hatra tehető a halottak száma. Ez a stadion a jövő tavaszi indiai krikett Világ Kupa-találkozók színhelyeinek egyike volt. A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság NBA) eredménylistája: New York Knicks—Houston Rockets 103:88 Atlanta Hawks—Toronto Raptors 114:102 Cleveland Cavaliers—Milwaukee Bucks 89:87 Miami Heat—Vancouver Grizzlies 111:91 Philadelphia 76ers—Golden State Warriors 89:107 Washington Bullets— Orlando Magic 112:114 Denver Nuggets—Utaz Jazz 94:91 Phoenix Suns—Los Angeles Lakers 114:113 Los Angeles Clippers—San Antonio Spurs 91:100 A világ sportja Danville: A Virginia Egyetem amerikaifutballista légiósát, Rafael Gardát őrizetbe vették, mert erőteljesen alkoholos állapotban vezette kocsiját. A Danville-i sportoló amúgy spanyol, amolyan „cserejátékosként” érkezett az Egyesült Államokba. A fiatalemberről a véralkohol-vizsgálat bebizonyította, hogy alaposan a pohár fenekére nézett, mielőtt a volán mögé ült. (AP) Kingston: Razor Ruddock nem kistudású profi ökölvívó! Korábban a hivatásosak táborában kétszer is csatázott Mike Tysonnal, mindkétszer kikapott tőle. Ezúttal a törvénnyel került ösázeütközésbe, ezért Jamaicában 500 dollárra büntették. Ruddock a repülőtéren olyan helyen parkolt, ahol tilos. A rendőr barátságosan közölte, álljon el onnan. A bokszoló nem ezt tette, hanem minősíthetetlen hangnemben lehordta a rendőrt, aki ezért feljelentette a nehézsúlyú sportembert. (AP) Quito: Galo Roggeiro, az ecuadori labdarúgó szövetség elnöke tiltakozott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azon döntése ellen, miszerint Quitóban és Bogotában nem rendezhetnek világbajnoki selejtező mérkőzést. A FIFA orvosi bizottsága szerint a két város tengerszint feletti magassága (Quito 2800 m, Bogota 2600 m) miatt alkalmatlan a találkozók lebonyolítására. (AFP) _______Labdarúgó NB I_______ St adler-csíny STADLER FC—DVSC EPONA 3-2 (1-1) Akasztó, 1500 néző. V.: Tóth V. Gólszerzők: Nicsenko 2, Jeremejev, illetve Ilea, Sándor T. Élvezetes, gólokban gazdag mérkőzést láthatott a szezonzárón a hazai közönség. ZALAEGERSZEGI TE—PÉCSI MFC 3-1 (0-0) Zalaegerszeg, 4000 néző. V.: Juhos. Gólszerzők: Németh 2, Lendvai, illetve Dárdai. A remek második félidőt produkáló ZTE megérdemelten nyert. GYŐRI ETO FC—BÉKÉSCSABA 0-0 Győr, 3000 néző. V.: Stamler. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás történt. VÁC FC-SAMSUNG—KISPES-HONVÉD 3-3 (1-1) Vác, 1500 néző. V«: Márton. Gólszerzők: Schwarcz 2, Austin, illetve Bárányos, Tóth, Warzycha. Emlékezetes mérkőzést vívott egymással a két csapat. FEHÉRVÁR PARMALAT—BVSC-DREHER1-2 (0-1) Székesfehérvár, 2000 néző. V.: Pillér. Gólszerzők: Horváth F., illetve Vincze, Komódi. A csúszós, nehéz talajon nem alakulhatott ki jó játék. A vendégek kicsikarták a győzelmet. VASAS—HALADÁS VSE 1-1 (1-1) Fáy utca, 1000 néző. V.: Hanarcsek. Gólszerzők: Fischer, illetve Fehér. A döntetlen a vendégekre nézve hízelgő. A Csepel—ÚTÉ mérkőzésre hétfőn 19 órától, a Ferencváros— Kispest találkozóra november 30-án kerül sor. A Ferencváros— MTK összecsapást tavasszal játsszák. A bajnokság állása: l.BVSC 15 12 2 1 32-14 38 2. Ferencváros 13 9 — 4 24-13 27 3. ÚTÉ 14 8 3 3 23-13 27 4. DVSC 15 8 3 4 24-16 27 5. Vác 15 6 4 5 27-23 22 6. Csepel 14 6 3 5 27-23 21 7. Vasas 15 5 6 4 19-18 21 8. Kispest 14 5 5 4 22-16 20 9. Stadler 15 4 8 3 24-23 20 10. MTK 14 5 4 5 28-23 19 11. Zalaegerszeg 15 4 3 7 22-27 18 12. Békéscsaba 15 3 5 7 18-25 14 13. Győri ETO 15 3 5 7 17-27 14 14. Pécsi MFC 15 4 2 9 15-23 11 15. Haladás 15 2 4 9 13-31 10 16. Parmalat 15 3 1 11 15-35 10 _______Gyorkorcsolyázás ______ Me gtámadták, megszúrták A vasárnapi berlini gyorskorcsolyázó Világ Kupa-futam előtt a 3000 m-es táv erőfelmérőjére készülő, bemelegítő japán Nami Nemotót megtámadták, és megszúrták. A japán sportolónő elmondta: futással, kocogással melegített be a jégstadion környékén, amikor 4-6 fiatal attakot intézett ellene. Egy késnek tűnő 1995. december 3-án, vasárnap 10 órai kezdettel rendezik meg a hagyományos Mikulás Futást. A különböző távok teljesítésére vállakozó kicsik-na- gyok a versenyzésen túl ajándékot kapnak a Mikulástól, és a tombolán közel 100 különböző nyereményt sorsolnak ki közöttük. Az eseményre — amelyre a városi polgármesteri hivatal mindenkit szeretettel vár — a Városi Stadion futópályáján kerül sor. A rendezvény vendégei lesznek népszerű sportolók, közismert politikusok, és az IQ 40 humoristapáros. tárggyal vállon szúrták. Szerencsére oly vastag sportruházatot viselt a távol-keleti fiatal (mindössze 20 éves), ami megvédte őt, így a sérülés nem tűnik komolyabbnak. A német rendőrség vizsgálja az ügyet. Egyelőre nem hajlandó megerősíteni azt a híresztelést, miszerint bőrfejűek akciójáról lenne szó. A program: 10.00:1982-83-ban születettek, 1200 m 10.10:1984-85-ben születettek, 1200 m 10.20: 1986-87-88-ben születettek, 800 m 10.30: Eredményhirdetések, tombolasorsolás 11.00. Ovis futás 400 m 11.00: Nyílt kategória (1981- ben és előtte születettek), 3000 m 11.30: Családi futás 800 m 11.50: Az IQ 40 műsora, eredményhirdetések, tombolasorsolás. Mikulás Futás Totó-eredmények XXX 221 121 1X21 2