Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-18 / 271. szám
UJ KELET Információk 1995. november 18., szombat 7 A piricsei Árpád-kori templom haranglábja Fotó: Tóth M. Nyírparasznyán az önkormányzat az általános iskolában tanuló gyermekeknek 40 százalékos étkezési támogatást nyújt. *** Mándon az önkormányzat hozzákezdett egy parkerdő kialakításához. A fásítást már megkezdték, és ülőkéket is helyeztek el mintegy 500 négyzetméter területen. A gépi munkák mellett tíz köszhasznú munkás dolgozik a terv megvalósításán. Az építési munkálatok költségeit az önkormányzat által korábban kitermelt fák értékesítéséből származó bevételekből fedezik. *** Nyírkárászon az önkéntes tűzoltó-egyesület 100 ezer forint anyagi támogatást kapott az önkormányzattól szolgálati helyiségének felújítására. *** Fülpösdarócon szombaton este húsz órától a művelődési házban Erzsébet-napi bál lesz. A rendezvényt a Vöröskereszt helyi szervezete rendezi. Az estre az Erzsébeteknek ingyenes a belépés. *** Anarcson a napokban három nyilvános telefonfülkét helyeztek el a település különböző pontjain. A készülékek közül kettő pénzérmével, egy pedig telefonkártyával működik. *** Encsencsen a képviselő- testület pályázatot írt ki a művelődési ház vezetői tisztségének betöltésére. Az intézmény korábbi vezetője egy helyi pedagógus volt, aki négyórás munkaidőben látta el ezt a feladatot. O elköltözött a faluból, és azóta még nem jelentkezett senki, aki vállalná a létesítmény igazgatását. Az önkormányzat nem zárkózik el attól a lehetőségtől sem, hogy az esetleges jelentkező főállásban dolgozzék ezen a poszton, de négy órában is végezhető ez a munka. A pályázati feltételek egyike, hogy minimum érettségivel kell rendelkeznie a jelentkezőknek. *** Beszterecen a közelmúltban felújították a ravatalozót. A munkálatokat a közhasznú munkások végezték, a beruházás közel 300 ezer forintba került. Jánkmajtison a képviselő-testület a helyi sportegyesületnek 150 ezer forint anyagi támogatást adott éves költség- vetésük kiegészítéseként. *** Paszabon a közelmúltban öt olyan személyt alkalmaztak közhasznú munkásként, akik eddig jövedelempótló támogatásban részesültek, velük együtt most nyolc ilyen munkás van a településen. Elsősorban köz- tisztasági feladatokat látnak el, a napközi otthon épületének lebontási munkálataiban is részt vettek, valamint rendbe tették a temetőt, szenet rostáltak a polgármesteri hivatal udvarán, és a havazáskor ellapátolták a havat. *** Szamoskéren mintegy 800 méter hosszúságú járdát építettek. A beruházás az ön- kormányzatnak másfél millió forintjába került. *** Túristvándiban már elkezdték az európai hírű vízimalom felújítását. A létesítmény malomépületét statikailag megerősítik, és a csapadékelvezető rendszert is újraépítik. A víziláda felújítását majdnem befejezték, de a zsilipláda és a két malomkerék rendbe hozatalát még nem kezdték el. Ha az időjárás engedi, akkor az idén befejezik a víziláda tatarozását, ellenkező esetben tavasszal folytatják a helyreállítási munkálatokat. A beruházás 3 és fél millió forintba kerül. Az összeget a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet, a túristvándi önkormányzat és az Országos Műem- lékvédelmi Felügyelőség együttesen teremti elő. Az ön- kormányzat úgy döntött, hogy a létesítmény melletti, építési telekként is hasznosítható területet nem értékesíti, hanem jövő tavasszal vizesblokkot alakít ki rajta. A polgármesteri hivatal szívesen látna minden olyan felajánlást, ami a műemlék helyrehozatalában segítséget jelentene. Ököritófülpösön a közelmúltban a művelődési házban jótékonysági bált rendeztek. Az est bevétele a Gyermekeinkért Alapítvány számlájára folyt be. Az alapítvány pénzeiből a kuratórium az ököritófülpösi általános iskolában tanuló diákok továbbtanulását támogatja, és azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek szociális helyzete megnehezíti, hogy tanulmányaikat középfokú tanintézményekben folytassák. Az alapítványon lévő összeget az alapfokú intézmény infrastruktúrájának fejlesztésére is felhasználják. *** Rápolton a képviselő-testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy minden családnak 5 ezer forint fűtési támogatást ad. Az önkormányzat összesen 300 ezer forintot oszt ki erre a célra. *** Szamosszegen a képviselő-testület hivatalosan, írásban még nem döntött arról, hogy a község tagja lesz-e a Gázmarketing Kft.-nek, de szintre biztosra lehet venni, hogy nem csatlakoznak hozzájuk. Az ok: a társaság elképzelése szerint ők üzemeltetnék az ivóvízhálózatot, és ezért köbméterenként 100 forintot kellene fizetni a lakóknak. Évente 30 százalékkal emelnék a vízdíjat, és így a számítások szerint a jövő évszázadra köbméterenként 2 ezer forintba kerülne az ivóvíz. *** Nyírtasson a közelmúltban soronkívüli testületi ülés volt. Ezen a képviselők a gyógyszertári vagyon értékesítéséről tárgyaltak. A község vezetői azt a határozatot hozták, hogy a patikát licitálás útján a közeljövőben eladják. *** Berkeszen már csak napok kérdése, és befejeződik a falu belterületén végighaladó járda építése. Ez várhatóan jelentős mértékben javít majd a közúti közlekedésen. *** Cégénydányádon a napokban falugyűlést tartottak. Mint Bakó Dániel, a település polgármestere elmondta, a gyűlést azért ebben a hónapban tartották meg, mert még a szociális földprogram befejezése előtt szerette volna megtudni, hogy mit nem értenek, mire kíváncsiak az emberek. Emellett Bakó úr az önkormányzat ebben az eszetndőben végzett munkájáról tartott tájékoztatót. Nagyon sokan tettek fel kérdéseket a közhasznú munkások foglalkoztatásával kapcsolatban, ezenkívül sok egyéb személyes kérdésre is választ kaphattak a falugyűlésen megjelent cé- génydányádiak. *** Újfehértón november elsejétől ismét vannak mezőőrök. A város határában heten teljesítenek szolgálatod Ezek az emberek közhasznú munkások voltak, és a munkaügyi központ támogatásával lettek „kerülők”. A feladatuk: járni a határt, a mezőket és a szántóföldeket, fellépni az orvvadászok ellen, és ügyelni arra, hogy ne legyenek falopások. Tóth Mihály Harascsák Annamária felvételei Hát én immár mit válasszak? Folytatjuk a középiskolák bemutatását. Most két, nem szokványos képzést nyújtó tanintézetet mutatunk be. Művészeti Szakközépiskola Cím: 4400 Nyíregyháza, Búza u. 1. Tel.: 42/311-309. Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola Cím: 4400, Nyíregyháza, Család u. 11. Tel.: 42/458-000 Zeneművészeti tagozaton induló tanszakok: zeneelmélet, szolfézs, zongora, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, oboa, klarinét, fagott, fuvola, trombita, kürt, harsona, ütő, gitár. A végzősök sikeres érettségi vizsga esetén zeneművészeti szakközépiskolai bizonyítványt kapnak, mely középfokú zeneművészeti végzettséget kívánó munkakörök betöltésére képesít. Elhelyezkedési lehetőség: szimfonikus zenekarokban, művészeti együttesekben, népművelési és kulturális területeken, színházi zenekarokban. A szakközépiskolába sikeres szakmai alkalmassági vizsgával lehet bekerülni, ahol a jelentkezők szolfézsből és a választott hangszerből mutatják be felkészülésüket. A meghallgatás konkrét anyagát a zeneiskolai tantervek tartalmazzák. Jelentkezni 1995. január 11-éig lehet a szakközépiskolában rendszeresített jelentkezési lapon (a titkárságon igényelhető). Alkalmassági vizsga időpontja: március 1—15. között. További válaszható szakmák: bronzműves és szoboröntő, bőrműves, alkalmazott fotográfus (fotóillusztrátor), üvegműves. Képző- és iparművészeti kivitelező apparátus számára képeznek szakmailag járatos, művészileg tájékozott középfokú szakembereket, ugyanakkor a kiemelkedő képességű tanulók számára elősegítik a sikeres egyetemi és főiskolai felvételhez szükséges tudnivalók elsajátítását. A szakközépiskolai érettségivel elsősorban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, a Műszaki Egyetem Építőipari Karán, az ELTE Művészettörténeti Karán, vagy a tanárképző főiskola rajz szakán felvételizhetnek a végzősök, de természetesen bármely felsőoktatási intézménybe is jelentkezhetnek. Felvételi vizsga magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából van az általános iskolai anyagra épülő feladatsor megoldásával. Rajzból: fejrajz (élő fiatal modellről). Kockológia: kétféle hasáb élére állítva, perspektivikus kép. Színvázlat (színvakok, színtévesztők kiszűrése). Művészettörténetteszt: A tér, forma, szín című könyvre alapozva. Az elsőévesek kollégiumi elhelyezése megoldott. 1. Képzési formák: 14 éves korosztály számára. Felvétel: 3 osztály, 105 tanuló (fiúk is jelentkezhetnek!). A képzés időtartama: 4 év. Egészségügyi orientációjú gimnáziumi osztályok (középfokú képzési célú): tananyaga megegyezik a gimnázium anyagával. Tervezett orientációs képzési irányok: 3. és 4. osztályban: egészség- ügyi számítógépkezelői szak; társadalombiztosítási ügyintézői szak; egészségügyi adminisztrátor. Oktatott idegen nyelvek: angol, német, orosz. A tanulók az általános iskola 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi tanulmányi eredményei alapján kerülnek felvételre. A technika, rajz, ének-zene és testnevelés tárgyak jegyen nem veszik figyelembe. A jelentkezési lapon kérik feltüntetni, hogy milyen idegen nyelvet és hány évig tanult a tanuló. Kollégiumi elhelyezést saját kollégiumban lányok részére tudnak biztosítani. II. Érettségi utáni egészség- ügyi képzési formák: ápoló, szülész, gyermekápoló szakok. Feltétel érettségi, a képzési idő három év. A felvétel lebonyolítása külön szervezésben történik. A képzési szándék az, hogy az egészségügyi orientációjú gimnáziumi érettségi birtokában az intézményben tovább tanulva emelt középszintű szakmai végzettséget szerezzenek a tanulók. (lefler)