Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-02 / 257. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. november 2., csütörtök 7 Interpelláció dr. Kovács László miniszterhez Tisztelt Miniszter Ur! Ugyané tárgyban június 13-án elmondott interpellációmra dr. Szent-lványi István államtitkár a többi között a következőket válaszolta: „...A mi megítélésünk szerint nem a magyar kormány hallgat ebben az ügyben (ti. a beregi magyar autonómia ügyében — K. 5.), hanem a kárpátaljai magyarság úgy méri föl, hogy az ő érdekeit most elsősorban nem ez a követelés mozdítja elő.” A továbbiakban mintegy summázásként fűzte még hozzá: „Az autonómia ügye nem merült fel, nem is vetették fel a kárpátaljai magyarság képviselői.” Mindebből úgy tűnhetett — és ez lehetett a jámbor néző benyomása —, hogy én találtam ki, netán a kisujjamból szoptam az egészet, holott az a meztelen igazság, hogy az egymást követő magyar kormányok hagyták lelkiismeretlenül magára a beregi részek magyarságát és hogy államtitkár úr tájékoztatása, fent idézett szavai állnak tökéletlen indirekt viszonyban a valósággal. Azóta a hozzám érkezett és általam az illetékes kormánytagokhoz is továbbított dokumentumok ugyanis egyértelműen és félreérthetetlenül tanúsítják, hogy a kárpátaljai magyarság ízig-vérig magyar elemeinek nincs hőbb vágya és szebb reménye, mint az, hogy egyszer megvalósul az 1991. december 1-jei referendum alkalmával megszavazott beregi magyar autonómia, és ezzel ellentétes véleményt legfeljebb a nemzetileg indifferens elemek, illetve a kollaboránsok képviselhetnek. „A kárpátaljai magyarság érdekeit ténylegesen képviselő szervezetek tehát igenis ragaszkodnak a népszavazás eredményeinek érvényesítéséhez!” — hangoztatja a Bereg-vidé- ki Magyar Kulturális Szövetség folyó év június 28-án kiadott állásfoglalása. Majd így folytatják: „Úgy érezzük, hogy ha az anyaország az Ukrajnával megkötött alapszerződésben egyszer s mindenkorra lemondott a határok békés, igazságos, tárgyalásokon és népszavazáson alapuló módosításának lehetőségeiről, köteles támogatni az akaratukon kívül külföldre került magyar tömegek önrendelkezési törekvéseit.” (így igaz) Hasonlóan foglal állást a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége is. Az augusztus 29-én miniszterelnökünkhöz írott iratukat is a következőképp kezdik: „Tisztelettel tájékoztatjuk Önt, hogy a Magyar Értelmiségek Kárpátaljai Közössége valamennyi hivatalos állásfoglalásában és dokumentumában kiállt és ki is fog állni a beregszászi magyar autonóm körzetért, valamint a kárpátaljai területi autonómia létrehozásáért.” Mindezek után és alapján kérdezem: Hogyan kívánja támogatni a kormány a kárpátaljai magyarság autonómiatörekvéseit, hol, mikor és mely fórumokon kíván fellépni a beregi magyar autonómia ügyében? Kávássy Sándor FKGP Lelkisegély telefonon „Segítünk visszatalálni...” Bár megyénkben már sokan tudják, hogy létezik egy bizonyos telefonos lelkisegély-szolgálat — és sokan tárcsázzák fel a két telefonszámot, hogy megértést találjanak, meghallgassák őket és esetleg orvosolják problémájukat —, mégis azok vannak többségben, akik soha életükben nem hallottak még erről a szervezetről. Pedig sok esetben egy kiadós beszélgetés is óriási segítséget jelenthet abban, hogy megértsük és feldolgozzuk élményeinket, a velünk vagy környezetünkkel történteket. S ha valakinek nincs egy jó barátja, akinek elmondhatja, ha valamilyen problémája van, akkor nem is fordulhatna jobb helyre, mint a telefonos lelkisegély-szolgálathoz. Telefonon keresztül, ismeretlenül és névtelenül sokkal köny- nyebb leküzdeni a szorongásokat, a gátlásokat és a szégyenérzetet, sokkal könnyebb elmondani, mi nyomja a szívünket. — Mit lehet tudni a szervezetről? — kérdeztük az egyik önkéntes segítőtől. — A telefonos lelkisegélyszolgálat 1988 decemberében kezdte meg működését a megyében. Hétvégeken és ünnepnapokon este hat órától éjjel 11 - ig várja két segítő a hívásokat. Jelenleg 22 tagja van, főleg pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénikusok, lelkészek, gyógypedagógusok és pszichológusok. A hívások díjtalanok, és nincsen behatárolva a beszélgetések hossza. — Kik hívják a szolgálatot? — Elsősorban a magányosok hívnak minket, de mostanában egyre többször találkozunk az alkoholizmus problémájával is. Főleg az alkoholizmust elszenvedő családtagok keresnek nálunk vigasztalást. Jellemzők még kamaszoknál és érdekes módon a 40—50 év közöttieknél a párkapcsolati és a párkapcsolat-teremtési problémák is. És természetesen — mert ezt, sajnos, természetesnek kell vennünk — a halál is gyakran felbukkan a hívások motivációjaként. Sokan megkönnyebbülnek egy kicsit, ha kibeszélhetik magukból a társ, gyermek vagy közeli rokon elvesztése miatt érzett fájdalmat. — Ebből következően, gondolom, ünnepnapokon és jeles családi események alkalmával gyakoribban a telefonhívások... — Igen. Karácsonykor szinte minden évben forródrót van nálunk. Olyankor gyakorlatilag egymást érik a hívások. De egy átlagos hétvégén is öt-hat telefonáló szokott lenni. Ehhez természetesen azt is tudni kell, egy-egy hívás nem tízperces, hanem gyakran egy-másfél órás. Jellemző, hogy egy bizonyos segítőt keresnek. Minden munkatársunknak van ugyanis egy azonosító száma, ami alapján tartani tudják a kapcsolatot a „páciensekkel”. így általában egy folyamatot kezelünk, egy folyamatba tekintünk bele, és így próbálunk segíteni annak, aki hívott minket. Jellemző, hogy valaki felhív minket, elbeszélgetünk vele, és két hónap múlva visszahív, hogy a beszélgetést követően, a beszélgetésnek köszönhetően mennyire megváltozott a sorsa, jobbra fordult az élete, és megköszöni, hogy segítettünk neki visz- szatalálni a normális kerékvágásba. Miközben mi semmi mást nem teszünk, „csak” meghallgatjuk őket. Sokan egyébként úgyis hívnak föl minket, hogy megmondják, ők semmi mást nem akarnak, csak kibeszélni magukból a problémát. — Olyan egyszerűen és lekicsinylőén hangzik, hogy csak meghallgatják őket, pedig ez sokaknak a mentsvárat, talán az életet jelenti, hogy tudják, van egy szervezet, ahol meghallgatják őket, foglalkoznak problémáikkal... — Valóban így van, akinek életében még soha nem volt még komolyabb problémája, az nem tudhatja, hogy másoknak mit jelent az általunk nyújtott szalmaszál. — Milyen tanácsokkal tudnak szolgáim az önökhöz fordulóknak? — Én úgy értelmezem a tanácsadást, hogy információt adunk. Információt adunk arról, hogy ha speciális problémája van, hova fordulhat. De olyat, hogy ezt vagy azt csináld. soha nem mondunk. Olyan kérdéseket teszünk föl a beszélgetés közben, hogy rávezessük a bajok gyökerére, hogy saját magától jöjjön rá, hogyan oldhatná meg azokat. De még egyszer mondom, konkrét tanácsot nem adunk. — Mennyire jellemzők a sorozatos visszahívások? — Általában csak egyszer- kétszer hív fel minket ugyanaz a személy, és hát, ebből arra következtethetünk, hogy egy bizonyos idő után esetleg a mi segítségünkkel sikerült úrrá lenni a problémáján. — Volt-e olyan eset, hogy a telefonáló annyira kétségbe volt esve valami miatt, hogy öngyilkosságra szánta el magát? — Szerencsére elég ritka az ilyen. Amióta én itt dolgozom, még nem fordult elő, de tudom, hogy volt már rá példa. Ez egy rendkívül kényes helyzet, nagyon észnél kell lenni. Rettenetesen oda kell figyelni arra, hogy mit mondunk és mit kérdezünk. —Mostanában, sajnos, a huliganizmus nem ismer határokat. Előfordult-e már, hogy valaki csak a hecc kedvéért hívta fel a segélykérő számokat? — Előfordul néha. Nem szeretnék reklámot csinálni, hogy csak azért is kipróbálják, de észre lehet venni, hogy ki az, aki komolyan hív minket, tényleg segítségre szorul és ki az, aki csak poénból telefonál nekünk. Általában elnevetik magukat vagy trágár szavakat használnak. — Hogyan reagálnak erre? — Én általában elmagyarázom nekik, hogy ez milyen telefon, milyen célt szolgál, és ha igazi problémája van, mondja el, de ha nincs, akkor megkérem, hogy ne foglalja le mások elől a vonalat... A karatézó nőgyógyász Mivel a személyi számom egyessel kezdődik, furcsának tűnhet, hogy egy üres pillanatomban a következő kérdést tettem fel magamnak: Milyen a jó nőgyógyász? A választ női ésszel kidolgozva a következő kritériumok tűnnek fontosnak: legyen férfi, mert a nők többsége jobban elfogadja — szigorúan orvosi — közeledésüket, mint a nőkét, legyen gyengéd és jól fejlett empatikus képességgel megáldott, hiszen enélkül nehezen tudná oldani páciense szorongását, de legyen férfiasán határozott is, ettől ugyanis biztonságérzete lesz a betegnek. A határozottság mellé, persze, elengedhetetlen az alapos szakmai felkészültség is. Ezek a feltété ek nem törvény erejűek, már csak azért sem, mert egy férfi agyából pattantak ki. De egy dolog biztos: az általam elkészített sablon illik dr. Tóth János szülész-nőgyógyászra, akivel munkahelyén beszélgettem. — Mátészalkán születtem 1964-ben, Hatala főorvos úr vezette a szülést. Utólag azt mondta, jó munkát végzett — teszi hozzá mosolyogva. — Nagyecseden éltem szüleimmel, majd az általános iskola után a debrceni Tóth Árpád Gimnázium biológia tagozatán tanultam tovább, utána felvettek az orvostudományi egyetemre — szintén Debrecenbe. — A biológia tagozat jó ugródeszka lehetett. — Igen, minisztériumi dicséretem is volt, tanulmányi versenyen is részt vettem, nem sokat faggattak a felvételin. Sikerült hat év alatt elvégezni, ott kezdtem el aktívan sportolni. Először shotokan karatét tanultam, de amikor idekerültem, kiderült, hogy a környéken nincs olyan edzőterem, ahol ezzel foglalkoznak. Áttértem a karate shito ryu szakágára, de most, úgy néz ki, abba kell hagyjam. — Miért a nőgyógyászat mellett tette le voksát? — Eleinte kutató szerettem volna lenni, de a gyakorlatok során rájöttem, mégsem azt akarom csinálni, hanem betegekkel foglakozni. Az egyetem elvégzése után Mátészalkán helyezkedtem el, a szülészeti— nőgyógyászati osztályon. A rutin nőgyógyászati tevékenység mellett több dologra specializálódtam, elsőként az ultrahangdiagnosztikára, amit több mint öt éve csinálok. Később elmentem egy olyan tanfolyamra, ahol a has felvágását kikerülő műtéti technikát tanítják. A hüvelyen keresztül különböző manipulátorkarokkal végezzük a beavatkozást, így kisebb a fájdalom és a beteg gyorsab-ban felépül. Az utóbbi két évben pedig a női klimax problémája kezdett érdekelni. Ezekben a napokban éppen állást változtatok, a fehérgyarmati kórház szülészeti—nőgyógyászati osztályán folytatom orvosi tevékenységemet. — Mi a váltás oka? — Mátészalkán olyan nagy mértékben csökkentették a szülészeti osztály ágyszámát — 67 ágyból 40 maradt, és 12-t krónikusként tartanak fenn —, hogy ennek létszámcsökkentő következménye is lehet. Bizonytalan a helyzet. Dr. Telkes László eközben megkapta a fehérgyarmati osztály osztály- vezető főorvosi tisztségét, és megkérdezte, lenne-e kedvem ott folytani a munkát. Igent mondtam, és október 1-jétől hivatalosan ott dolgozom, de a magánrendelésem továbbra is folytatom Mátészalkán. Fehér- gyarmaton ígéretet kaptam arra is, hogy a klimaxkezelést is megindíthatjuk egy kis csoporttal, ez is közrejátszott a döntésben. Dojcsák Tibor Egy világnap margójára Október 30-án ünnepeltük — már aki ünnepelte — a takarékossági világnapot. Emlékszem, ifjúságom hajnalán hogyan mesélt a tanító néni a takarékosság felemelő és nemes mivoltáról, amitől is hanyatt-homlok vásároltuk a takarékbélyegeket. Nem hiszem — bár ma semmi sem lehetetlen —, hogy akad olyan pofátlan tanerő, aki erre buzdítaná a tanulóifjúságot. Nem azért, mert nincs takarékbélyeg... Nem is volt olyan nagy csinnadratta eme emlékezetes napon, mint hajdanában-danában. A tévé, a rádió is csak éppen megemlítette, főleg a vállalkozókat buzdítva „takarékosabb gazdálkodásra”. Magam úgy érzem, hogy a mai Magyarországgal takarékossági világnapot ünnepeltetni olyan, mint valakinek az ablaka alá nagydolgozni, és tőle kérni papírt. Aki azonban mégis elköveti ezt az arcátlanságot, az pedig olyan, mint aki smirglit ad papír gyanánt... Van egy jó magyar közmondás: Akasztott ember házában ne beszélj kötélről... Ez is magáért beszél mint asszociáció... Ugyan miből, mi a gutából takarékoskodjon a dolgozó ember vagy a vállalkozó? Mindannyian olyan rókák vagyunk, akiről már lehúzták mind a hét bőrt, és most már a nemlétező nyolcadik következik! Van azonban egy vékony réteg, akinek szíves figyelmébe ajánlom e nap mondanivalóját. Ezek pedig a politikusok. Azok, akik gondolkodás nélkül megszavazták béreik emelését, bár nem jellemző egyikre sem, hogy a nyomorküszöb környékén himbálja a nyomor. Méghozzá sürgősen! Mielőtt még teljesen hitelüket vesztik, y tai
