Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-14 / 267. szám

12 1995. november 14., kedd Információk UJ KELET Nyírmadán a nagy sike­reket elért cigányzenekar a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzattól 200 ezer fo­rintot kapott a nemzetiségi kul­túra támogatása címén. A ha­gyományőrző együttes ezt az összeget a további működésre és hangszereik korszerűsítésé­re fordítja. * * * Vámosorosziban az önkormányzat a legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy döntött, hogy ez év december 31-én kiválnak a Csaholccal Nyírbélteken az öre­gek bentlakásos napközi ott­honát szeretnék újabb helyi­ségekkel bővíteni önkor­mányzati beruházással. Re­mélik, hogy a környező tele­pülések is segítik az elképze­lés megvalósítását, ugyanis a szociális létesítményben nem­csak nyírbéltekieket, hanem encsencsieket, piricseieket, ömbölyieket és nyírlugosiakat is elhelyeznek. * * * Blljon a képviselő-testület döntött arról, hogy a közel­• • Összefogás az óvodáért Ibrányban a képviselő- testület döntése alapján már korábban megszüntették a bölcsődét. Az épületbe, ahová eddig a csöppségek jártak, átköltözött az I. szá­mú tagóvoda. Ferencz Mihály né óvodavezető sze­rint az a régi épület, amely­ben az I. számú tagóvoda működött, a gyerekek szá­mára korszerűtlen és egész­ségtelen volt. Új otthonuk minden igényt kielégít, jól szolgálja az egészséges életre nevelést. Az Árpád úti tagóvodának Márkus Ferenc helyi vállalkozó asztalterítőket ajándéko­zott. Bodnár Pálné pedig udvari játékokat adomá­nyozott. A Szabolcs úti óvoda gázbekötéséhez szükséges érintésvédelmi munkákat Szilágyi Antal és Majoros Béla szülők térí­tésmentesen végezték el. ezer forinton felüli összeget magára vállalta. * * * Csaholcon az önkor­mányzat pályázat útján, neve­lési segélyre 470 ezer forintot nyert. Ezt az összeget a képvi­selő-testület kiegészítette saját költségvetéséből 1 millió 600 ezer forintra. Ebből a pénzből az önkormányzat lehetőséget teremtett arra, hogy az óvodá­sok és az általános iskolások ingyen étkezhessenek. Ez óri­ási segítséget jelent a szülők­nek, akik között sok a munka- nélküli, és nehéz a megélheté­sük. * * * Penyigén november 15- én délelőtt tíz órától a helyi művelődési házban földárverés lesz. Ebben a hónapban még 15-én, 16-án és 17-én lesznek földárverések. Valamennyi al­kalommal a Zöld Mező Mező- gazdasági Szövetkezet termő­földjeire lehet majd licitálni. * * * DarnÓn nemrégiben volt a ravatalozó műszaki átadása, ami 2 millió 500 ezer forintba került. Az önkormányzat az épülethez egy aszfaltozott utat is épített. Ez 450 ezer forintot emésztett föl az önkormányzat költségvetéséből. * * * Nábrádon az általános is­kola mellett lévő régi kúria épü­letét újítja fel az önkormányzat. * * * Paszabon a napokban az új általános iskola épületében a Rétközi Iskolaszövetséghez tartozó alapfokú tanintézmé­nyek igazgatói számára tartot­tak értekezletet. * * * Mándon november 20-án lesz földárverés a helyi műve­lődési házban, ahol a Zöld Mező Mezőgazdasági Szövet­kezet földjeit értékesítik. Járdaépítés Kántorjánosiban másfél kilométer hosszúságú járdát épí­tenek, ami az önkormányzatnak 3 millió forintjába kerül. A beruházás megvalósításához pályázat útján 4 millió 500 ezer forintot nyertek a falu irányítói a Közlekedési és Területfej­lesztési Minisztériumtól. A munkálatok javában zajlanak, bár azt a napokban beköszöntött kellemetlen időjárás kissé meg­nehezíti. Ennek ellenére, az előzetes terveknek megfelelően, idén december 15-éig szeretnék befejezni a járdaépítést. alkotott körjegyzőségből. Az jövőben az egészségház egy önkormányzat döntésének ér­telmében 1996. januárelsejétől Vámosoroszi külön jegyzőt al­kalmaz az államigazgatási fel­adatok elvégzésére és irányítá­sára. részét átalakítja fogorvosi rendelő céljára, ahol várhatóan az ibrányi fogorvosnő rendel majd. T űzzománc-kiállítás. A Művészeti Stúdió tűzzománcszakkör-vezetőinek munkáiból látható kollektív kiállítás Mátészalkán, a művelődési központ­ban. A négy kiállító — Horváth Henriett, Petó'né Hornyák Mariann, Varga Katalin, Virág Tünde — tárlata november 20-áig tekinthető meg naponta 9-től 17 óráig Fotó: Szamosi Szamosangyaloson az önkormányzat pályázatot nyúj­tott be az önhibáján kívül hát­rányos helyzetbe került telepü­Nyírmeggyesen egysé­gesen 15 ezer forintot kell fi­zetniük azoknak, akik szeret­nék a gázt bevezettetni a portá­jukra. Talán egyedülálló a me­Pénz olajra Nyírparasznyán az önkormányzat 337 ezer forintot oszt szét tüzelőolaj-vásárlás támogatására. Eddig kilenc kérelem érkezett be a hivatalba. Akik úgy döntöttek, hogy átállnak a gázfűtésre, szintén jogosultak némi pénzbeli segítségre. Az önkormányzat szociális bizottsága a kérelmek elbírálása és a határozathozatal előtt környezettanulmányt folytat a kérelmezők lakásában. Az ennek alapján alkotott vélemények után dönt a képviselő-testület arról, hogy melyik család mek­kora összegű támogatást kaphat. léseknek adható anyagi támo­gatásra. Ennek eredményekép­pen 1 millió 900 ezer forintot kapott a település képviselő­testülete. gyében, hogy Nyírmeggyesen a mai napig is annyi a lakossá­gi hozzájárulás, mint két évvel ezelőtt. Ez annak köszönhető, hogy az önkormányzat a 15 A közlekedés rendjét és szabályait tanulják a kiscsoportosok a záhonyi MÁV alapítványi óvodában Fotó: Bozsó Katalin A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár közleménye Betegkártya-egyeztetés A társadalombiztosítási ellá­tások igénybejelentése 1996-tól csak a Társadalombiztosítási Azonosító Jel ismeretében tör­ténhet. Ingyenes egészségügyi szolgálatra az a biztosított vá­lik jogosulttá, aki érvényes Tár­sadalombiztosítási Igazolvány­nyal, vagy érvényes Betegbiz­tosítási Igazolvánnyal és TÁJ számát tartalmazó Hatósági Bizonyítvánnyal rendelkezik. Aki nem kapott vagy az ok­mány hibás adattartalmú, azt november 13-ától december 31-éig pótolhatja a MEP ügy­félszolgálatain, munkanapokon 8-tól 15 óráig. Az adatok pótlásához nyug­díjasok, rokkantsági vagy bal­eseti rokkant nyugdíjasok ese­tén szükséges okmányok: sze­mélyi igazolvány, nyugdíjas igazolvány, nyugdíjas szel­vény. Egyéb esetben személyi igazolvány, születési anya­könyvi kivonat vagy házassági anyakönyvi kivonat. Akiknek fenti adatai időköz­ben megváltoztak, illetve ezek­ben valamilyen hiba van, azok mihamarabb jelentkezzenek saját érdekükben a kijelölt ügy­félfogadó irodákban az adat- egyeztetéshez szükséges okmá­nyokkal. Ezek: névelírás, névválto­zás esetén: személyi igazol­vány, házassági anyakönyvi kivonat, bírósági végzés, szü­letési anyakönyvi kivonat, nyugdíjas igazolvány. Lakás- változás esetén: személyi iga­zolvány, nyugdíjas igazol­vány, nyugdíjszelvény. Ha nem kapta meg a Társadalom- biztosítási Igazolványt vagy a Hatósági Bizonyítványt: sze­mélyi igazolvány, személyi számot igazoló hatósági bizo­nyítvány. November 13-ától, vagyis tegnaptól a fent felsorolt ügy­félszolgálati irodákban várja a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az ügyfeleket adat- egyeztetés végett. Sorsz. Helység Az ügyfélszolgálatok helye: Ir.sz. Cím 1. Nyíregyháza 4400 2. V ásárosnamény 4800 3. Mátészalka 4700 4. Fehérgyarmat 4900 5. Tiszavasvári 4440 6. Nagykálló 4320 7. Nyírbátor 4300 8. Csenger 4765 9. Baktalórántháza 4561 10. Kisvárda 4600 Nyíregyháza, Szarvas u. 38. (A Víztorony mellett) Vásárosnamény, Tamási Á. u. 1. (Polgármesteri Hivatal, I. em., 3. szoba) Mátészalka, Hősök tere 9. (Városháza, kistanácsterem) Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2. (Városháza, fsz. 14.) Tiszavasvári, Városháza tér 4. (Városháza, fsz. 1., ügyfélfogadó ablak.) Nagykálló, Somogyi Béla u. 5—7. (Polgármesteri Hivatal, II. sz. bejárat.) Nyírbátor, Szabadság tér 7. (Polgármesteri Hivatal, fsz. 18-as szoba.) Csenger, Ady Endre u. 14. (Polgármesteri Hivatal, fsz. kisterem.) Baktalórántháza, Zrínyi u. 1/b. (Városháza, fsz. 11. szoba.) Kisvárda, MEP-fiók, Krucsay Márton u. 2. _____________________S A gyászjelentés, a köszönetnyilvánítás az Új Keletben ingyenes A Temetkezési Vállalat irodáiban található nyomtatványon azonnal feladható mindkettő! Az Új Kelet osztozik az Ön gyászában és díjmentesen segít! Crb Cru

Next

/
Thumbnails
Contents