Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
UJ KELET Információk 1995. november 11., szombat 7 Győrteleken a legutóbbi testületi ülésen a képviselők szándéknyilatkozatot adtak ki, mely szerint csatlakoznának a fehérgyarmati központtal létesítendő kábeltelevíziós rendszerhez. A rácsatlakozás az elképzelések alapján az esztendő első felében családonként 15 ezer forintba kerülne. *** Jánkmajtison a közelmúltban tartották meg az általános iskola névadó ünnepségét. A tanulók akarata az volt, hogy Móricz Zsigmondiéi nevezzék el intézményüket, ezt támogatta az iskolaszék és a nevelőtestület is. A névadóra a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai és pedagógusai ünnepi műsort szerveztek. *** Magosligeten bevezették a kommunális adót, melynek értelmében lakásonként 250 forintot kell fizetni évente az ön- kormányzat számlájára. * *** Kisnaményban az önkormányzat pályázatot nyújtott be az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került településeknek adható anyagi támogatásra, s ennek eredményeképpen 3 millió 600 ezer forintot nyert. Baktalórántházán a művelődési házban novembertől angolnyelv-oktatást tartanak kezdőknek. *** Laskodon már két esztendeje folyamatosan újítják fel a református templomot. A munkálatokhoz szükséges összeget az önkormányzat, az egyház és a hívek teremtik elő. Rajtuk kívül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés 100 ezer forinttal segíti a beruházást és a Műemlékvédelmi Felügyelőség is támogatja a templom restaurálását. *** Beszterecen azok a családok, amelyek első lakásukat építik, 20 ezer forint kamatmentes, visszatérítendő támogatást kapnak. Ebben az esztendőben 46 új lakás épült a településen a lakásépítési támogatásoknak köszönhetően. Az önkormányzat korábban 70— 80 ezer forint támogatást is tudott adni erre a célra, de mostanra már csak a csökkentett összegek tudják segíteni az építkezőket. *** Bujon a képviselő-testület jóváhagyta a Tiszamenti Víz- és Csatornamű Kft. társasági szerződését. Ebbe a gazdasági társaságba az önkormányzat alapító tagként 100 ezer forint törzsbetéttel lép be. A kft. feladata a víziközművek üzemeltetése, a települések ellátása egészséges ivóvízzel, továbbá a szennyvízelvezetés-kezelés. *** Vállajon közel ötven család igényelte a telefonvonalak bekötését. A Matáv beruházásában zajló munkálatokat szeretnék még ebben az esztendőben befejezni. *** Fényeslitkén a legutóbbi testületi ülésen az önkormányzat harmadik negyedévi gazdálkodásáról tárgyaltak. Ezen az ülésen többek között arról is döntöttek, hogy a település nem kapcsolódik a Várdavíz Kft.- hez. Beszámoló hangzott el a napköziotthonos óvoda és a Kossuth Lajos Általános Iskola 1994. és 1995. évi gazdálkodásáról, valamint az intézményvezetők felvázolták az 1995-ös és 1996-os esztendő legfontosabb feladatait. *** Benken a képviselő-testület a szociális rászorultságot figyelembe véve az óvodásoknak és az általános iskolásoknak 1000 és 3000 forint közötti támogatást adott a nevelési segélyből. *** Ibrányban az önkormányzat a főutcát a vasúttól a csűri elágazásig szeretné szélesíteni és aszfaltozni. A munkálatokat még ebben az esztendőben el akarják kezdeni. *** Gávavencsellőn az önkormányzat ismét értékesített két beltelki ingatlant, amiből a képviselő-testület összesen 150 ezer forint bevételre tett szert. Tiszabercelen az önkormányzat egy esztendőre üzemeltetésre bérbe adta a kompot. Ez a szerződés ez év december 31-én lejár. Emiatt a képviselő-testület pályázatot írt ki a vízi jármű jövőbeni működtetésére. A pályázatokat december 15-éig lehet benyújtani a polgár- mesteri hivatalban. A feltételek között szerepel, hogy a jelentkező rendelkezzen kompkezelői képesítéssel és vállalkozói igazolvánnyal. A bérleti díj egy esztendőre 200 ezer forint, az összeg kifizetésére négy részletben van lehetőség. * ' ' ' " " i. ^ Továbbra is kérjük az önkormányzatok, képviselő- testületek és képviselők híradásait a működési területükön történt vagy várható eseményekről. Üzeneteiket Tóth Mihály várja a 437-012, vagy a 437- 013-as telefonon. A gyászjelentés, a köszönetnyilvánítás az Új Keletben ingyenes mm mmm&. mMmMM'MmmmmtMmmMmmnwiiwwwiMiiMmMmmmm A Temetkezési Vállalat irodáiban található nyomtatványon azonnal feladható mindkettő! Az Új Kelet osztozik az Ön gyászában és díjmentesen segíti ,1 ingyenes! Apróhirdetés A hirdetés szövege: A hirdető neve, lakáscíme: ■ Új Kelet szerkesztősége: ■ 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. (a Nyírségi Nyomda épületében) ■ Telefon: (42) 437-006, 437-012/fax, 437-013, KBBBBBeeeeBeBBBBBeeBBeeBeeeeeB Megrendelő B B B B Hí Megrendelem az Új Kelet c. napilapot 1995..........................................................................-tői egy hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név:.................................................................................. Lakcím (ahová a kézbesítést kéri): ................................v_. ■ El őfizetési díj: egy hónapra: 380 Ft : negyedévre: 1140 Ft V fél évre: 2280 Ft \ egy évre: 4560 Ft ■ A lapban minden pénteken Új Kelet magazin, rádió- és tv-műsor a melléklettel! A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. : ...............................: ■ Sz abolcs-Szatmár-Bereg : ! megyei napilap ; \ Szerkesztőség: aláírás megbízott ............................. V Ny íregyháza, Árok u. 15. : > (a Nyírségi Nyomda épületében) \ ■ / | TeL (42) 437-006,437-013; i \ szem. tg. szám 0 ^ TeUfax: (42) 437-012 i \ ^ ................................. 2