Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-06 / 235. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. október 6., péntek 3 Rózsaszín párduc A minap betévedt szerkesztőségünkbe egy furcsa figura. Meglett férfikora ellenére tetőtől talpig rózsaszínben. Kiderült, hogy tizenegy éve kerekezik biciklijével Európa területén. Hogy miért? Mert egy olasz- országi barátja állította, hogy ebből meg lehet élni. Kollégiumokban kér szállást és cserébe előadásokat tart a gyerekeknek. Óvodásokkal játszik és rajzol, cserébe csupán egy ebédet kér. Szánakozik az emberek rosszindulatán, hogy éjszaka reflektorfénnyel világítják meg az autósok, s hogy kinevetik. Csak kabalababái nyújtanak némi vigaszt számára, hiszen azok szerencsét hoznak. Meggyőződése, hogy a biciklinek is lelke van, akár egy lónak. Az emberekben nem bízik és bénáknak tartja őket, mivel nem hajlandók őt támogatni, még a papok sem nyújtanak szállást vagy némi anyagi támogatást. Száz-kétszáz forintokból él és vajas kenyeret eszik, vagy semmit. — Megint kórházban fogok kikötni — mondta. — Vékony a dzsekim, a nadrágom. Betegkártyám sincs, az is ezerötszáz forintba kerül. Senki sem vesz komolyan, és nevetnek rajtam — csak siránkozott és siránkozott. Majd maga elé tette kis Barbie-táskáját, megmutogatta fényképeit és a róla szóló újságcikkeket. Az emberek irigyek, mert ő már bejárta a fél világot, de ennivalót és pénzt nem adnak. Irigyek, mert ő bátor volt. Igaz, hogy infantilis és vonzódik az gyerekes dolgokhoz, de a felnőtteknek nincs is mivel büszkélkedniük. Mert gyerekük van? Meg dolgoznak? Meg pornófilmeket néznek? Na és? Tényleg így van? Egy furcsa és különleges ember ilyennek lát bennünket? Aki más, eltér az átlagtól és nem sikeres, azt lenézzük, de legfőképpen nem értjük. Miért nem dolgozik? Miért nincs lakása, autója és gyerekei, mint általában? És miért foglalkozik ilyen hülyeségekkel? Miért biciklizik állandóan? Meg milyen ruhában van...? Aki más, mint a többi ember, azt nem fogadjuk el. A másság elviselését még tanulnunk kell. Hiába beszélünk mi toleranciáról, meg Európába vezető útról. A rózsaszín párducnak becézett negyvenhét éves férfi távozását kuncogó felnőttek tekintete kísérte végig. (Kozmi) Régi értékek A mátészalkai vasúttörténeti gyűjtemény Holtvágányon a múzeum A kertben termett citrom, mandarin, vanília, füge és kiwi ritka gyümölcs térségünkben. Aranyász Sámuel családjában viszont ezek mindennapos csemegének számítanak. Samu bácsi beszerezte a magvakat, de ez még kevés lenne a gyümölcstermesztéshez, ő ismeri valamennyi növény igényeit, és igyekszik a „kedvükben járni”. Emellett régiségeket gyűjt, és Tiszalök történetével foglalkozik. Már nem fiatal, mégis fürge mozgású, szekrénye és polcai tele vannak könyvekkel, a régi tárgyakat pedig egy külön épületben őrizgeti. Mindent elrak, hiszen az ember soha nem tudja, hogy mikor lesz rá szükség. Féltve őrzött kincseit mutatja, köztük egy parányi könyvecskét a századelőről: Ferencz József egyik beszédét tartalmazza. — A szó elszáll, a tárgy és az írás megmarad, azért gyűjtögetem ezeket a dolgokat — mondta Samu bácsi. — Teljes gazdasági felszerelés, építkezésekről származó műemlék-maradványok és egyéb szakmák eszközei vannak a tulajdonomban, ezek már mind értékesek. Hat gyermekem van, de soha egyik sem bántotta a gyűjteményemet, tiszteletben tartották. Az apám és a nagyapám is megőrizte ezeket a dolgokat. — Mivel foglalkozott korábban? — Gazdasági iskolát végeztem. és saját földem volt. A tanáAranyász Sámuel raim azt ajánlották, hogy ne idényjellegű növényekkel foglalkozzam. Huszonhárom diófát ültettem, de szilva és sok más egyéb is volt a kertemben. Aztán elvették a földet mindenkitől, úgy éreztem, hogy derékba tört az életem. Később Hajdúnánáson dolgoztam, de mindennap hazajártam. Többnyire biciklivel közlekedtem, nem volt mit tenni. Húsz évvel ezelőtt a HÓDIKÖT-ben találtam munkát. Az volt a feladatom, hogy munkásokat szervezzek, ugyanis Öreg gőzmozdony figyeli Mátészalkán a vasútállomás bejáratát. A hozzá kapcsolt öreg kupéval együtt — nyugdíjasként — 1990 óta ezen a helyen teljesítenek szolgálatot. Az új állomás építésekor óriási daruk segítségével helyezték el őket egy darabka sínen; 376-513 a pályaszáma az 1955-ből származó gőzösnek, melyet 1982-ben adtak át kiállítási célra, a vasúti kocsi pedig 1895-ben Aradon látta meg a napvilágot, majd Fényes- litkén átesett egy fiatalító kúrán, és az 1984-es vasutasnapon múzeummá lépett elő. A gyűjtemény a Közlekedési Múzeum vidéki kiállítóhelye, létrehozására is az biztosított fedezetet. Tizenegy év telt el azóta, és az idő vasfoga kikezdte a kocsi egészségét. A lyukas tetőn keresztül beszivárgó eső veszélyezteti a gyűjteményt, felújításra pedig nincs pénz. Keresik a megoldást — tudtuk meg Szabó Menyhérttől, aki bemutatta a múzeumot. A kétgyerekes családapa szabadidejében foglalkozik a múzeummal, a környék vasúttörténetével. Végzettsége szerint vasutas és könyvtáros. Érdekes, de a gyűjtemény szempontjából szerencsés párosítás. yr • őrzője nem volt elég munkaerő. Annyi embert ajánlottam, hogy már nem tudták hová ültetni őket. Később más munkakörbe helyeztek, de ettől a cégtől mentem nyugdíjba. —Samu bácsi most visszaigényelte a földet? — Nem vettem ki a földet, ugyanis nem láttam értelmét. Szerintem, ha tőke nincs, akkor az egész nem ér semmit. Ma már nem lóval kell dolgozni, hanem traktorral és egyéb felszerelésekkel. Egyébként úgy felverték a növényvédő szerek árát, hogy szinte nem érdemes dolgozni az egyszerű parasztembernek. Már hetvenéves vagyok, nem akarom kinevettetni magam. Mindig úgy gondoltam, hogy az embernek ügyelnie kell a becsületére, hiszen abból csak egy van. —Rengeteg könyve van, nagy részük csak nehezen beszerezhető. Honnan vásárolta? — Élt egy orvos a városban, s miután meghalt, a felesége megengedte, hogy válogassak a könyvtárukból. A félretett pénzemet is mindig könyvekre költöttem. — Van itt egy érdekes kötésű könyv is... — Ez az Aranyász-család történetét tartalmazza, benne van a családfánk is, amely 1867-ig nyúlik vissza. Az országos levéltárból is kértem ki adatokat, de Ausztriából is küldtek néhány adalékot. Őrzök leveleket az első világháborúból, szerződéseket az 1800-as évekből. Mindenre vigyázok, elrakom és megtartom. Ha egyszer szükség lesz rá, csak elő kell venni. Annyi mindenem van, hogy több kiállítást is tudnék rendezni belőle... Százhatvan férőhelyes új, modern pavilonnal bővül a Mérki Szociális Otthon (Fotó: Szamosi) A napokban lecserélendő korhadt falépcsőkön fellépve egy ruhafogason fehér díszegyenruha fogadja a betérőt. Nagykálló állomásfőnökének tulajdonában volt, özvegye adományozta a gyűjteménynek. Minden, ami itt van, erről a környékről került elő. A kupét hosszában egy paraván választja ketté. Jobb oldalán a magyar vasút története a kezdetektől napjainkig, a bal oldalon pedig a helyi vasúttörténe- lem képekkel, régi cikkekkel illusztrálva. Előttük, polcokon tárgyi emlékek, például mozdonylámpák, köztük a 376-osé is azonosító táblájával együtt. Nem tehetik ki, mert ellopnák. A kocsi hátsó részében üveggel leválasztva kisvonatok és egyéb, a vasúttal kapcsolatos játékok sorakoznak. Egyszer kisrácok betörték a tetőablakot, és dróttal kihalászták az ösz- szeset. Szerencsére volt tartalékban egy pár, később pedig megkerültek a tettesek. Tíz éve van állandó kiállítás, amely állandóan újabb anyagokkal gazdagodik. Hoznak új és újabb emlékeket. Utoljára egy síndarab került be a gyűjteménybe. A második világhábo- rúban egy robbanás letépte, és berepült egy kertbe. Azóta őrizgették, most pedig elhozták ide. Időnként, egy-egy évforduló, jubileum kapcsán alkalmi kiállításokon is bemutatják a gyűjteményt. Bemutatkoztak Debrecenben, az igazgatóságon, legutóbb pedig Ópályi- ban, a Nagykároly—Csap-vas- útvonal fennállásának 90 éves évfordulója alkalmából. A látogatók zöme általános iskolákból kerül ki, a pedagógusok újabb és újabb osztályokkal térnek vissza. A belépés ingyenes, a gyerekek pedig élvezik a kalandot. Jöhet bárki, egy kikötéssel: előre jelezze látogatási szándékát a 312-756-os telefonszámon. Bőven van itt látnivaló. A lámpagyűjtemény létrehozása óta újabb darabokkal gyarapodott, láthatnak az érdeklődők többek között vasutas fúvószenekarira emlékeztető régi trombitát, emberes nagyságú fából, bőrből, fémből készült mozdonyvezetői táskákat és egy Nagyecsedről származó írógépet is, amely sok évtizeden át szolgálta a helyi állomást. Kis galéria is készülőben van, helyet kapnak itt amatőr vasutas művészek munkái is, például megtekinthető Papp Endre Százéves a Mátészalka—Nyíregyháza-vasútvonal című faragott képe, és Hazafi Sándor debreceni vasutas, amatőr modellező és festő is örökül hagyta a gyűjteménynek egyik vasútmodelljét. A kis mozdony a kiállítás egyik féltve őrzött darabja. Emléket állítottak itt két vasútépítő mérnöknek, a mátészalkai születésű Zielinszki Szilárdnak és a nagykállói Kain Albertnek is. Az idei vasutasnapon a Jánk- majtis és Kölese között közlekedett kisvasút emlékére helyeztek el emléktáblát Jánk- majtison. Mátészalkán az állomásfőnök támogatásának sokat köszönhet a múzeum. Az állomás belsejét is régi fényképek díszítik, amelyek jó helyen vannak, de a gyűjtemény annál mostohább körülmények között várja a szebb holnapot. Közel 150 ezer forint kellene a vasúti kocsi felújítására. Támogatás nélkül elvész a gyűjtemény, a város egyik érdekes színfoltja. Doicsák Tibor __________________________________________________________________-------------------------------------------Fr uzsina, a vérmérséklet Rendhagyó bemutatónak tapsolhattunk vasárnap, október 8-án este a Móricz Zsig- mond Színházban. A társulat ezúttal újabb arcát mutatja, ugyanis Régi idők szocija címmel politikai kabaréval örvendezteti meg a publikumot. Az előadás egyik közreműködője Pregitzer Fruzsina színművész. — A kabaré, a vidám műfaj nem új a számomra — mondja a művésznő. — Pestről éppen azért szöktem el, mert majdnem kizárólag ilyen feladatokat kaptam... Ami valóban újdonságot jelent, az a politikai kabaré, a paródia, az utazás. — Paródia? Kit fog parodizálni? — Hadititok! — Kellemesen érzi magát ezen a terepen? — Nagyon izgat az újszerűsége. Párbeszéd a közönséggel. A kabarénak fontos alapeleme, hogy nem valami ellen beszél, hanem a dologért. Egy jó előadás után a nézőnek pozitív érzésekkel kell hazamennie. — Kitől származik az ötlet, hogy a Móricz Zsigmond Színház politikai kabarét tűzzön műsorára? ■— Természetesen Verebes Istvántól. Tőlem nem, űz biztos, mert én Afrikába, a Zöldfoki Szigetekre akartam menni... Ebből aztán Tüköry utca lett. Ott a Komédium. Pontosan a Népjóléti Minisztériumtól keletre... —Közös munka eredménye az előadás? —Persze. Verebes Pista .Irányelveket”, ötleteket hozott, azokon dolgoztunk közösen. Még az „alapanyag” is változott közben. Bizonyos ötletek aktualitásukat vesztették, a helyükbe újak léptek. — Parancsol egy cigerettáí, Művésznő? — Köszönöm, nem dohányzóm. — Pedig megesküdtem volna rá a hangjából ítélve... —Nem. Én így születtem. Már gyermekkoromban is mély hangom volt. — Mondana valami konkrétumot az előadásról? — Titok... —Esetleg ha mégis... — Sokszor nekünk sincs a leghalványabb gőzünk sem arról, hogy mi is lesz másnap... Lehet, hogy Verebes a Lili bárónőt konferálja be, vagy a III. Richardot, ha éppen az az aktuális. Félretéve a viccet, az előadásnak napra késznek kell lennie politikai szempontból is. Ez a műfaj alap- követelménye! Ezért vannak a változások és a rögtönzések. A közönség reakcióira is reagálni kell. Amikor a pesti előadást megnézte az édesapám, azt mondta: attól is nagyon izgalmas a produkció, hogy a mi izgalmunk lesugárzik a nézőiéire. — Ez azt jelenti, hogy aki megnézi 8-án, megnézheti 22-én is, mert tmást lát? —így igaz. Reagálni fogunk a napi eseményekre, és — mivel Nyíregyházán van a színház — nyíregyházi, helyi aktualitások és személyiségek is „tűhegyre” kerülnek. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet: aki megjelenik a görbetükrünkben, az nekünk nagyon fontos személyiség, tehát semmi oka a sértődésre. — Mondana valamit arról, hogy kiről lesz szó? — Nagyon titkos! Addig még akármi történhet... Olyan ez, mint a Szomszédok, senki sem tudja, hogyan alakul még a forgatókönyv. Mondok egy példát: én is és „Vicacica” is gyereket szeretnénk -— mármint a magánéletben. Már előre azon nevetünk, hogy vajon melyikünk gyerekét kell elvállalnia a Szomszédokban „Gábor Gábornak”. — A néző hajlamos arra, hogy a színészt azonosítsa az általa játszott szereppel. Ón politizál? — Sohasem foglalkoztam politikával. Ezt' a családom bőrén tanultam. A politikával ‘ azok foglalkozzanak, akik tárgyilagosan képesek mindenkor dönteni. Én egy vérmérséklet vagyok! Szabó Menyhért egy minimozdonnyal
