Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-27 / 252. szám

I

Deszka

1995. október 27., péntek

E

gy színpadmester nagyon sokat dolgozik. Nem is tudom, lennék-e egyáltalán színpadmester. Ha fizetnének vagy nettó negyvenet, talán. Nettó negyvenet azonban nem keres egy színpadmester. Legalábbis Nyíregyházán nem. Pedig az 1994/95-ös évadban a Móricz Zsigmond Színházban a színpadmester kapta a legkiemelkedőbb színházi háttértevékenységért kijáró műszaki díjat, az Aranykalapácsot. Úgy hívják, hogy Boldizsár Zsolt.

— Mit csinál egy színpadmester?

— Megpróbálja a próbára és az előadásokra megteremteni azokat a feltételeket, amelyek a színpadon folyó munka zavartalanságát biztosítják. Mindenért, ami a színpadon történik, ő a felelős.

— Mióta vagy színpadmester?

— A színháznál tizenegy éve dolgozom, és négy éve vagyok ebben a beosztásban.

—Hol tanítják a színpadmesterséget?

— Képzés Budapesten folyik. De szerintem ehhez nem kell iskola. Ezt — azt hiszem — ki kell érdemelni. Az elméletet meg lehet ugyan tanulni,

de a gyakorlatot csak munka közben lehet elsajátítani. Az pedig hosszú idő. Itt mese nincs, végig kell menni egy létrán. El kell jönni díszítőnek, rutint kell szerezni. Én zsinórmester voltam.

— Te mindent tudsz a színpadról?

— Senki sem lehet birtokában teljesen ennek a tudásnak. Aki ezzel foglalkozik, az folyamatosan tanul. Mindig jönnek új rendezők, új ötletek, amik új kérdéseket vetnek fel. Olyan ez, mint az autószerelő munkája. Mindig új és új technikájú autók jönnek ki, de azok is elromlanák, és meg kell őket javítani.

— Mi is az eredeti foglalkozásod?

— Autószerelő.

— A műszaki állomány személyi összetétele évről évre jelentősen megváltozik. Mondhatni kicserélődik. Szerinted mi lehet ennek az oka?

Szabó Tünde a Hyppolit, a lakájban

Ez a rovat nem jött volna létre, ha nincsenek kritikusok

„ Mindig arról álmodoztam, hogy a darab premier módon kiváltson valamit a nézőből.”

(Új Kelet—1995. február 13.)

A nyilatkozó Telihay Péterből primer módon váltott ki röhögést ez az elírás.

* * *

Egy ideje már nem hat az újdonság erejével publicistánk másodközlő szokása, azt azért mégis meglepve tapasztaltuk, hogy a Kelet-Magyarország munkatársa júniusi évadösszefoglalója majdnem minden részletét előző kritikáiból ollózta össze. Terjedelmi okokból pennán etrv rövid részlet:

„...A Jean Paul Marat arról szól — a főhős elégikusra sikeredett rajzával együtt —, hogy ellopták a forradalmat. Miközben a szegények, kisemmizettek, a megnyomorítottak életüket is adták egy más világért (szabadság, egyenlőség, testvériség), a létrejött hatalom kiszorította azokat, akik egyáltalán túlélték ezt a küzdelmet...” (Kelet-Magyarország — 1995. január 16. és 1995. június 24.)

* * *

Az alábbi beszélgetésrészlet csak szóban hangzott el. E rovatban még nem fordult elő, hogy nem tudjuk dokumentálni, amit visszakritizálunk. Ez alkalommal a hiteles forrás Megyeri Zoli. Vele beszélgetett a Kelet-Magyarország felkészült cikkírója:

K. M.: — Az Übii mama főszerep-e?

M. Z.: — Mondhatni.

K. M.:—Pregitzer Fruzsina meebeteeedett. és akkor szól— Igen. Sajnos elég nagy a cserélődés. Sakkoznunk kell az emberekkel. Ennek van anyagi oldala is, és hát, van úgy, hogy a díszítőnek reggeltől estig bent kell lennie a színházban.

— Hogy néz ki egy átlagos díszítő átlagos napja?

— Reggel nyolckor kezdünk. Tízre be kell állni a próbára a díszletekkel. Próba végén bontás, majd beépítjük az esti előadás díszletét. Ezután van egy rövid szünet, amíg a világosítók beállnak az előadásra. Este az előadást csináljuk. Van úgy, hogy utána még bontani kell. Néha éjfél után ér haza a műszak.

—Közben három helyen próbálnak a színházban...

— ...plusz a Kamarában és a nagyszínpadon is előadások folynak.

—Ezek szerint a színpadmesterség igen nehéz szervezési feladatokkal is jár.

■— Tudni kell, hogy ki mire alkalmas. A tízfős műszakból van egy négyfős „mag”, amely ha nem lenne, akkor technikailag le kellene mondani előadásokat. Ezt merem állítani.

— Mennyi a műszak átlag- életkora?

— Húsz-huszonkét évesek. Azt, hogy valaki egész nap bent legyen a munkahelyén, csak fiatalok tudják megcsinálni, akiknek még nincs családjuk. Többségük a szüleinél lakik.

— Neked viszont van családod.

— Igen. Néha, üres félóráimban hazaugrok hozzájuk.

— Viszont éjszakánként nem mindig vagy otthon.

— Az egyik nyíregyházi szórakozóhelyen vagyok rendező (a. m. kidobóember—S.V.). De ezt mindig úgy csinálom, hogy ne menjen a színpadi munkám rovására.

— Egyáltalán, miért csinálod? Nem tudsz másképp megélni?

— Nem egészen. Én válogatott bokszoló voltam, és félig- meddig szívességből megyek, ha hívnak. Olyan emberekkel dolgozom éjszaka, akikkel szívesen edzek együtt, és át tudok adni nekik valamennyit az én „boksztudományomból”. Ok pedig azzal honorálják, hogy munkát kínálnak, amit tisztességesen meg is fizetnek.

S. V.

tak neked, hogy ugorj be?

M. Z.: — Én vagyok a rendező.

K. M— Igen? Ez az első rendezésed?

M. Z.: — Nem. A harmadik.

* * *

Van úgy, hogy jobb. ha egy vendégjáték-sorozat programjáról utólag értesül a közönség:

„Újdonság volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház három fellépése a Merlinben. December 27-én Simon Gray Kicsengetése, 28-án Csehov Három nővére, 29-én pedig Jókai Miltonja került színre.” (Kelet-Magyarország, 1994. december 31.)

Na, szóval: 27-én a Pistit és a Kicsengetést, 28—29-én pedig a Három nővért, az Itt a végét pedig egyáltalán nem játszottuk. Apróság, de ne legyünk szőrösszívűek, hisz a cikk nyilván magán viseli a szerkesztőség szertelen szilveszteri hangulatát.

Senyige Vándor

— Bukott diákoknak készül az Érettségi második és harmadik része.

— Szabó Tünde és Hetey László múlt héten tévedésből lányukká fogadták Schneider Pánit.

— A fűtési szezon megindulása miatt A bunda című előadást háromszor játsszuk egy nap.

— A jövőben a premierek tiszteletére a színészklubban a piros-fehér kockás térítőkét fehér-piros kockásokra cserélik.

— A Gados Béla—Bede-Fa- zekas Szabolcs monstre teniszpárviadal fejleményeit már maguk a versenyzők sem tudják követni.

Jelenet az Übü királyból

— Bede-Fazekas Szabolcs,

Dóra András, Gyuris

Tibor és Róbert Gábor

(Folytatás az 1. oldalról)

Vagy egy másik példa, a leejtett szövegkönyv esete, egy másik színésszel. Állítólag ez a másik színész egyszer leejtette a szövegkönyvét, és valaki fölvette. Oda is adták ennek a valakinek a szerepet. Azóta a mindenkori színész, ha leejti a példányát, rögtön rátapos, és fölveszi.

Ki gondolná, hogy nem azért nem fütyülünk a színházban, mert nem illik, hanem azért, hogy el ne fújjuk vele az aznapi szerencsénket, illetve: a sikert. Talán ehhez a babonához áll legközelebb HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA szokása, mert ő például nem mos és mosogat premiernapon, nehogy kimossa vele az előbb említett és nagyrabecsült sikert. Vagy jelmezében tartja azt az olvasót, melyet édesanyjától kapott. Ritkán lehet őt látni úgy is, hogy magát — persze, jelképesen — körbeköpködi: innen tudhatjuk, hogy bakizott vagy éppen megbotlott a színpadon, és ha köpköd, a rontás mehet oda a...honnan jött!

Viszont KOCSIS ANTAL kizárólag csak bal lábbal hajlandó bemenni a színpadra. Igaz, tud olyan kollégáról, aki csak jobbal. Ő a balban hisz — pártállástól függetlenül.

PETNEHÁZY ATTILA is fontosnak tartja a babonát az előadás miatt, a bizonytalanság ellen. Ő a kollektívában bízik: az egyik előadáson például FÖLDI LÁSZLÓVAL és GADOS BÉLÁVAL a kezdés előtt összenyomták jobb mutatóujjukat, és ezt a műveletet véletlenül sem hagyták volna ki.

Vannak persze „babonátla- nok” is. mint GEDAI MÁRIA, aki hamar megbarátkozik minden új dologgal, és nem hagyja magát zavarba ejteni, de jó néhányan, köztük SÁNDOR JULCSI, ha egy jól bepróbált kellék helyett egy másikat kap, talán még a Richter-skálán is mérhető a dührohama. Julcsi csak egy dologban biztos: ha a Snoopy-s zoknija rajta van, jön az ihlet. Bár premierkor kolléganői kerülik, mert olyankor őket egy Premier nevű kölnivel locsolja le. Orrtanúk egybehangzó vallomásai alapján a kölni illata a Krasznaja Moszkváéval vetekszik.

Többen sokkal prózaibb „eszközt” vélnek a siker titkának: az időbeosztást vagy a pontosságot. GÁBOS KATI már bizonytalan, ha esetleg 4 másodperc késése van valahonnan. Vagy BEDE-FAZEKAS SZABOLCS, aki állítása szerint babonás, ő a pontosságban hisz. És számukra ezeket a próbafolyamat alakítja ki. Igaz, Szabolcs a Maude és Harold-előadás második felvonásában szereplő gitárt már a kezdés előtt felhangolta. Le is hangolódott. A gitár.

FELHŐFI-KISS LÁSZLÓ a Budapesten menő Piroshka című darabban játszó nagypapa-jelmezét a bemutató óta nem mosta ki. Nem meri! (?) Pedig nem is babonás...

Vannak gyűjtögető színészek, akik bizonyos kedves kellékeket hazavisznek és re- likviaként őriznek, és van AVASS ATTILA, aki viszont kelléket hoz: egy-egy személyes holmit, amit a színpadon használ. A rossz passzok ellen ellenben saját relaxációs gyakorlatot talált ki. (Állítólag Silva úr ebből fejlesztette tovább az agykontrollt!)

Szóval, van itt rigolya bőven. Kellékek, idő és más, nagyon elvont dolgok.

És ha valami történik is ezek közül — vagy éppenséggel nem —, a néző semmit sem lát belőle a színpadon, mert ezek titkok.

Titkok; pedig nincsenek...

Tucker András

Utas és holdvilág — Kerekes László és Szabó Márta