Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-27 / 252. szám

1995. október 27., péntek Deszka A bogár (Kedvenc olvasmányaim egyike Nagy Lajos Képtelen ter­mészetrajz című kötete. Sok táj- buszozást, székrekedést, váró­termi padozást vészeltem át rö­högve a segítségével. Az alábbi kis írásom is egy stílusgyakor­lat Nagy Lajos karcolataira.) Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar! — Kivé­ve, ha Imrének hívják, mert akkor betyár. A bogarat erős páncél védi. — A kereszteslovagot is erős pán­cél védi, mégsem bogár. Csak a megkülönböztetés megkönnyí­tése végett jegyzem meg, hogy a bogárnak hat lába van, a lo­vagnak csak kettő. Bár amikor az utóbbi felpattan harci ménjé­re, nekik is hat lábuk lesz. Ilyen­kor könnyen elbizonytalanodha­tunk, de bátran hagyatkozzunk megérzéseinkre. (Szegény ke­reszteslovagot egy pókfajtával is könnyen összetéveszthetjük névrokonságuk okán, de erről majd máskor.) Rengeteg féle bogár ismere­tes. Például: Kolorádóbogár—olyan elter­jedt volt Észak-Amerikában, hogy egy folyót is elneveztek róla. Katicabogár — Vigyázat! Nem tévesztendő össze a fent említett betyár külföldre sza­kadt leánygyermekévei, Kitty Bogárral. Vagy a számunkra oly ismert és megszokott csótány, más néven svábbogár, mely ezt a nevet híres precizitásával és rendszeretetével érdemelte ki. A bogarakat az emberek a legkülönbözőbb módon hasz­nosítják. Jó példa erre a csere­bogáresete, melyet réges-régen Föníciában fizetőeszközként használtak (innen a csere-bogár elnevezés), de, sajnos, a korsze­rű mezőgazdaságban alkalma­zott növényvédő anyagok elter­jedése a bogarak megritkulásá- hoz és így a föníciai gazdaság inflálódásához vezetett. Sze­gény föníciaiak kénytelenek voltak feltalálni a pénzt. Bizonyítható, hogy a boga­raknak igenis van magánéletük, hiszen szerencsétlen szarvasbo­gár miért röpködne ekkora agancsokkal, felháborodottan döngicsélve, ha nem azért, mert csalfa feleségét keresi. Mindebből tisztán látható, hogy a bogarak alaposan be­fészkelték magukat mindenna­pi életünkbe, nyelvünkbe, sőt tudatalattinkba is, hisz mi más lenne, ha nem freudi az az el­szólás, amikor a számunkra oly irtóztató, ijesztő, gusztustalan rovarfaj gyűjtőnevével illetjük kedvesünket: „Drága Boga­ram!" Megyeri Zoltán Megyeri Zoltán (Lakatos Enikő karikatúrája) Augusztus 20., vasárnap Holnap kezdődik az évad. Már alig várom! Egész nyáron nem tudtam mit kezdeni ma­gammal, annyira hiányzott a színház. A próbák, az előadá­sok, az emberek, a környezet, na meg a rizs. De holnaptól itt van megint! Hurrá!!! Szeptember 20., szerda Gőzerővel próbáljuk az Übü királyt és a Velencei kalmárt. Az Übüben sok az akrobati­kus elem, de nem baj, mert ha valaki kimelegszik, a többiek addig dobálják, amíg meg nem szárad. Az esések tompí­tására mutattak egy torna- szőnyeget, melyet ha a szín­padra képzelünk, nem fáj annyira az esés. Ahogy próba után a testünk kinéz, nem cso­dálkoznék, ha bemutatnánk — smink nélkül — a Nagyon hu­pikék törpikéket. Ösztöndí­jam még mindig x, a büfé­számlám — a folyamatos ár­emelések ellenére — még csak 2x. Miből fogom kifizetni? Egyelőre várom a csodát.... Október 10., kedd A büfé megkapta az ösztön­díjamat, és a wálkmanem árát. Még mindig nem emeltek. Nem árat — azt kétszer is —, hanem ösztöndíjat. Állítólag azért, mert akinek van annyi pénze, hogy kifizesse a büfészámlát, annak nincs szüksége több pénzre. Az meg kit érdekel, hogy — mint a stúdiósok több­sége — egész nap benn vagyok, kvázi benn élek a színházban, itt eszem, itt iszom — szódát, mert az olcsó — és otthon csak egyszer voltam (nem az időbe­osztásom miatt). Nem baj, ott­hon van egy kép rólam, amit, ha hiányzóm, nézegethetnek. Múzeum után kikönyörögjük a képeslapvásárlást — Ó Hen­rietta (ő az idegenvezető) ...majd bazár. Hát kisördög aszalva, legyektől járva, kerá­miában, ékszerben. Hihetetlen ötletességgel két bronz maszkot veszek, parányi — szerintem giccs — emlék gyertyatartót, Pavarottit olcsó CD-n és papayát — ezt aszal­va. Busszal Knosszoszba — uta­zás alatt miért ne: bedöglik a mikrofon, és semmit nem tudok meg Heraklion főváros város- történetéből, majd utólag elol­vasom. Kicsit olyan átkozott ez az egész, mint Bagaméri, a fagylaltos. Keserűen gondolok a kiadott sok tízezerre, de lehet, hogy csak nekem nincsenek fogalmaim az árakról. Ma Knosszosz — hát, leírha­tatlan. Majd részletesen újból Avass Attila Nem Játszom Teste Habos, Tiszta Sebből Vérzik Újra Gyermekünk, A Múlás Mártírja. Elvették tőlem és Szép ez az Éjjel Ki vállal fel (Két) Véres Kézzel? ... Szíve Remeg Elvették Habzó Érből, Szerelmesek, 5 éves kis Gyermekemet Most elvették tőlem, Nem Játszom már: Nem Ölelhetem. Lelkemben egy Tőr Van. Anyja szép Volt most Szíve Remeg. Elvették a gyermekemet Lelkemben egy Szőr Van. Anyja gyönyör, Szavad. Várva Várom a pillanatod, Mikor mindenem Szabad... Ha majd egyszer elmondhatom, Szeretem, Halkan Hajad. Csak add nekem a Remegve, .,Halkant”; Figyelem Ajkad! Október 12., csütörtök Az Übü király bemutatója nagyon jó lett, bár Fruzsi na­gyon hiányzott mindenkinek. A premierbulit és a pamfletot is eltoltuk addig, amíg fel nem épül .Megyeri is nagyon szuper, de az igazi Übü mama nekünk mégiscsak Fruzsi. Október 20., szerda Megkérdeztem a büfészám­lám összegét. Eladó a kisté­vém... — pipó — Pregitzer Fruzsina krétai útinaplója utánaolvasok, olyan lenyűgö­ző; ámulunk, még Henrietta sem tud feldühíteni — tulajdon­képpen a múzeumban rágtam be rá. Állandóan nyargalt to­vább, sokat nem bámészkod­hattunk, így megfosztódtam at­tól, hogy hathassanak rám a művek. Szeretek személyes kapcsolatokba kerülni, megszó­lítani, beszédbe elegyedni, rá­találni a sugárzására egy-egy ilyen csodának! Nagy-nagy ta­nulságok helye Kréta. Knósszoszból vissza hote­lembe. Nincs mese, kapok egy pizzát, salátát, rákegyveleget 1500 forintnak megfelelőért. Veszek egy hideg sört is, hogy vacsoráig aludhassak. No, nem jön össze — az alvás. Némi sa­látát még bepakolva a hasam­ba megpróbálom azt lejárni. El­mászom az ingyenes strandra, majd visszafelé kószálgatva kis kápolnám mellett jövök be a városba. — Reggel aztán föl­kelek! !! — fogadkozom fogcsi­korgatva. — Ha beledöglök is. Újabb réméjszaka: az aktuá­lis német trupp hajnali négykor veri fel többünk álmát. Úgy lát­szik, ez egy ilyen állatfaj. Eszé­be sem jut, hogy mások is él­nek. Ébredek, vagyis óra őr­jöng. A mi turistacsoportunk Santorinibe hajózik — nélkü­lem. Pápá! Összeszedem ma­gam, futócipő, el az olajfák li­getébe, a hegyre. Rokonszen­ves, de hát elájulok, mire fel- vánszorgom a fámhoz. Nyafo­gok neki, majd levetem magam a fűbe, és élvezem a csöndes Krétát. Csak ezek a lomha me­diterrán bogarak zajonganak valami olyasmit, hogy itt kéne tokened egy őrült éjszakát éj­jellel egybekötve a szabad ég alatt. Ó, Istenem, ha egyszer kialudhatnám magam. Négy hónapja ébren álmodom róla. Fűben fetrengés után kutyák­tól figyelve visszahatolok a ká­polnához. Isten segítségével eszelős képeket csinálhatnék róla. Kápolnában lelkileg ma- gam-fölhangolása, mert alattam vagyok — tudom, nem kapom meg egykönnyen a harmóniát. És ki a tengerpartra. Napo­zok, szántok-vetek a papírra, hagyom csapongani a gondola­tokat, néha vágányra terelem, be a vízbe, hullámzók egy ki­csit—-apropó! Békaszemüve­get kell venni. Mert azért lát­nom is kell. Nézem az emberi kapcsolatokat, korosztályokat, stádiumokat, figyelmességeket, elhidegüléseket. Olyan jó elbúj­ni egyedül. Mintha láthatatlanul kifigyelhetnék másokat, az időt. Tiszteld az Időt! Mennyire nincs beépülve a tudatunkba; mennyire hiábavalóan kerget­jük, mintha minden sietéssel elrohannánk fontos dolgok mellett. Ma lenézik azt, aki egy­szerre csak egyet képes csinál­ni, lenézik, mert az a gazdasá­gosabb, ha minél több legyet lehet egy csapásra agyonütni. Ez a mondás is újkeletű, nem szemlélődő korszak szülte. (folyt, köv.) Pregitzer Fruzsina és Horv áth László Attila az Übü egyik jelenetéből Először is azért, mert min­dig történik valami... A legjobban a mulatságos helyzeteket szeretem. Ilyen például, ha a színész -ma- Miért gánéleti vagy egyéb okok miatt szórakozot­tan jön a próbára. Ilyenkor általában valamilyen szöveg- (lásd A Próbaki rovatban) vagy technikai bakit követ el, ami akkor, és abban a helyzetben igen különös a külső szemlé­lő (pl. a súgó) számára. Má­sodszor azért, mert a próbákon a rendező vagy maga a színész más-más ötlettel rukkol elő, így a próba ritkán válik unalmassá a főpróbahét, amikor mindez együtt jelentkezik. Ez viszont jó jel! Azt jelenti, hogy a bemutatóra már minden és mindenki ké­szeretem a próbákat...? szén van, a mű­vészekben pe­vagy egyhangúvá. Ez viszont nem mindig szórakoztató. Bi­zony van olyan is, amikor a szín­pad igazi kínpaddá változik! A színész a próbaidőszak elején kínlódik a szöveggel, a közepén a szereppel, a végén a jelmezzel és a díszlettel. A végső stádium dig éppen annyi lámpaláz marad, ami feltétlenül szük­séges egy új darab bemu­tatásához. És én mindezt átélem velük, igaz, csak lentről. Hát, ezért... Kovács Kati — súgó Az Utas és holdvilág egyik jelenete — Safranek Károly, Incze Ildikó és Kerekes László

Next

/
Thumbnails
Contents