Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-25 / 250. szám

4 1995. október 25., szerda Nagykálló UJ KELET ■i jjÉsSíf VAROSRÓL VÁROSRA r UJ KELET NAGYKÁLLÓBAN Húsz gyerek vár felvételre Naponta jön a doktornő A bölcsődék bezárása ma már általános intézkedés. A nagykállói gyermekintézmény helyzete szerencsésnek mondható, hiszen csökkentett létszámmal ugyan, de még mindig van néhány gyerek, akit el tudnak helyezni. Sokan kétségbe vonják a bölcsődék szükségességét, mindeneset­re az bizonyos, hogy az apróságok — amíg szüleik dol­goznak —jobb helyen vannak szakszerű kezekben, mint az öreg nagymamánál vagy a szomszéd néninél. Az őszi napsütés a nagy­kállói kisgyerekeket is kicsa­logatta az udvarra. Talics­kákkal, színes vödrökkel és homokozólapátokkal ját­szottak. A legkisebbek a gondozónénik közelében ér­zik a legjobban magukat, nem csoda, hiszen a „dadák” arcáról a gyerekszeretet és a gondoskodás sugárzik. Ba­bost Sándorné Katika néni, az intézmény vezetője gaz­dasági ügyek intézője. Isme­ri valamennyi élelmiszer for­galmazási és nagykereske­delmi árát, és igyekszik min­dent a legolcsóbban besze­rezni. — Katika néni aktív része­se a nagykállói bölcsőde tör­ténetének... két, természetesen eleget te­szünk ennek is. — Az étkeztetés bizonyára sok gonddal jár... — A gyerekek étrendjére nagyon oda kell figyelni, gyakori a főzelék és a gyü­mölcs a gyerekek vitamin- szükségletének megfelelő­en. Van olyan csöpségünk, akinek külön-külön egyéni étrendre van szüksége, en­nek ellenére felvettük, és külön figyelemmel kísérjük, hogy mit szabad ennie. —A csökkentett gyereklét­szám mellett mennyi gondo­zónőre van szükség? — Négy gondozónő dol­gozik a két csoportban, és rajtuk kívül még öt ember munkájára van szükség. A Az oldalt írta: Kozma Ibolya. A fotókat Bozsó Katalin ké­szítette. — Negyvenkét éve van bölcsőde a településen, én 1958-tól dolgozom ebben az intézményben. Korábban a Kossuth utcai épületben vol­tunk, 1978-ban kilencven gyerek járt hozzánk. Azóta megcsappant a létszám és mi átköltöztünk a korábbi óvo­daépületbe. Jelenleg húsz gyereknek tudunk helyet adni. A körülményekhez ké­pest jó helyre kerültünk, de érezhető, hogy ez az épület eredetileg nem bölcsődének készült. A felszereltségünk, a gyerekruhák, a textíliák és a játékok jó állapotban van­nak. Mostanában egyre több szülő kéri, hogy saját ruhá­jába öltöztessük át gyerme­doktornő naponta látogat hozzánk, minden gyereknek üzenőfüzete van, amelyben a kisebb egészségügyi prob­lémákat írásban közük a szü­lők a gyermekorvossal. Ha­vonta általános vizsgálaton vesz részt minden gyerek. — Ön szerint a városban igény lenne még bölcsődei helyre? Legalább még húsz gyerek vár felvételére. Ma­napság magánbölcsődék nyílnak, gyermekmegőrzést vállalnak — természtesen jó pénzért. Az idejáró gyerekek szülei képtelenek lennének megfizetni az effajta szolgál­tatásokat. Négy generáció és a Kállai kettős Kedvence a színház­történet Uszkából, egy távoli kis faluból érkezett egy kislány a nagykállói Korányi Fri­gyes Gimnázium dráma ta­gozatára. A kis határ menti településen sok cigány szár­mazású ember él, akik tag­jai a Szabadkeresztény Egy­háznak. Mursa Lívia a gyü­lekezet énekkarát vezeti, je­lenleg elsőéves gimnazista. A szülőktől, ismerősöktől távol nehéz beilleszkedni egy új, és merőben más kö­zösségbe. Egyik tanára me­sélte, hogy szeptemberben szinte csak pityeregni látták Líviát. Legjobban az iker­testvére hiányzott, hiszen eddig mindig együtt voltak. Mégis erőt gyűjtött, hiszen minden igyekezetével meg akar állni a saját lábán. A gimnázium nem egy egysze­rű általános iskola, itt csak kitartással lehet helytállni. Rengeteget tanul, de a fizi­ka még így is sok nehézsé­get okoz. A színháztörténet és a drámajáték azonban kárpótolja a reáltárgyak okozta kudarcokért, amikor ezekről beszél, a szeme csil­log, és mosoly jelenik meg az arcán. A felsőbbévesek kihagyták az „avatási” szer­tartásból, aminek örült is, meg nem is... Egy fiatal lány­nak, aki kicsit más, mint a többiek, nehéz barátot talál­ni. Úgy tűnik, most mégis sikerült. Elmondta osztály­társainak, hogy egyedül van, és ez borzasztó érzés. Megértették. Néhányan Borostyánnak hívják, talán a népszerű film­sorozatot és Lívia vallásos­ságát hozzák összefüggésbe vele. Majd eljáratom én vele a Kállai Kettőst! — a káliói em­berek számára ismert a szólás jelentése. A tánc a népi emlé­kezet szerint a török időkbe vezet vissza. A hagyomány szerint a végvárakban lakó őr­ség pajkos szórakozásai közé tartozott, hogy a török foglyo­kat párosával egymáshoz kö­tötték, és táncra kényszerítet­ték. Más források alapján pa­rasztok járták volna a táncot, és alaplépéseit a rabok kínzói találták ki a megyeháza börtö­neiben. A legenda szerint a tömlöcben a pincék alatt volt egy aprócska cella, amelyben sem ülni, sem állni nem lehe­tett, mert padlózata hegyes vaskockákkal volt kirakva. Akit oda zártak, arra kénysze­rült, hogy minél gyorsabban váltogassa a lábát. A híressé vált dallam a cívódó szerelme­sek közötti érzelemhullámzá­sokat mutatja: Nem estem én a verembe, véled estem szere­lembe. Egy kállói család négy ge­nerációja magával a Kállai Kettőssel esett szerelembe. Szabó Sándorné, Marika néni hetvenöt éves, férje éveken keresztül tanította a település fiataljait a népszerű tánc lépé­seire. — A férjemmel és a tánccso­porttal az egész országot bejár­tuk — mondta Marika néni —, nélküle soha nem jártam volna olyan helyeken. Egysze­rű ember volt, gazdálkodtunk, de táncolni nagyon jól tudott, még Szabó Antal tanító oktat­ta a tánc rejtelmeire. Az uram­nak egy alkalommal volt egy olyan tanítványa, aki azt sem tudta, hogy melyik a jobb és melyik a bal lába. Szalagot kötött a jobb lábára, úgy je­gyeztette meg vele. Kis idő múlva kiváló táncos lett a fiú­ból. Én mostam, vasaltam a cso­port ruháit. Szövetszoknyákat készítettünk, a lányok kasmír­kendőt kötöttek a fejükre, a fér­fiak meg a derekukra. Fehér ing és pörge kalap, ez volt a fel­lépőruha. Amikor egy-egy előadásra siettünk, a mi udva­runkon gyülekeztek a csoport tagjai jókedvűen, vidáman. Egy lakodalmas koreográfiá­ban én voltam a szakácsnő, fa­kanállal jártam-keltem. Emlék­szem, egy alkalommal Kodály Zoltán is eljött látogatóba, kü­lönösebben nem tetszett neki a tánc, túl lassúnak találta. Ké­sőbb Rábai Miklóssal átdol­gozták a Kállai Kettőst, de sze­gény uram akkor már nem élt. Torma László né Szabó Emma az édesapjától tanult táncolni. — Az Ezerszínű Magyaror­szág című könyvben megjelent egy fotó, amely alatt az állt: „A hatesztendős Emiké és a hét­esztendős Marika topognak, zümmögnek vékony kis hang­jukkal.” Édesapámmal együtt jártunk a próbákra, utánoztuk a felnőtteket. Tizennégy éves lehettem, amikor először sze­repeltem színpadon. Nagy tár­saság volt, és rendkívül jól érez­tük magunkat a táncpróbákon. A férjemet én tanítottam meg táncolni, kétballábas volt, de a társaság kedvéért eljött hoz­zánk. Fiatalok voltunk, jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. Azért választottam páromnak, mert mindig tiszta volt, de úgy ugrált, mint egy bakkecske. Aztán belejött, különbül moz­gott, mint bárki. Évekig eljár­tunk gyakorolni, a fiunk is mindig jött velünk. Egy alka­lommal beteg lett, és természe­tesen itthon maradtunk vele. A következő próbán nem enge­dett táncolni a tanárunk, mint később megtudtuk, a hiányzá­sunk miatt még fegyelmit is akart adni. Nem értettem a gon­dolkodásmódját, és borzasztó­an rosszulesett ez a viselkedés. Számomra természetes, hogy ápolom a lázas kisfiámat, tán­colni pedig társadalmi munká­ban jártam. Azóta nem voltam próbán, pedig többször hívtak vissza. Nekem a tánc az életet jelentette. Amikor várossá avat­ták Nagykállót, megkértek minket, hogy lépjünk fel. Em­lékezetes esemény volt, a tán­colok nagy része a Torma csa­ládból állt: a menyem, a fiam, a férjem és én. Gyönyörű nap volt... — Ötödikes koromban már tagja voltam a Kállai Kettős utánpótláscsoportjának — mondta ifjabb Torma László, Marika néni unokája. — Bejár­tuk a világot, Franciaországtól Szlovákiáig. Sajnos már nincs csoport, megszűnt. Ha lenne még, szívesen eljárnék. — Én nem jártam próbákra, csak a városavatón táncoltam, ott is véletlenül — mondta Piró, Laci felesége. — Ha len­ne lehetőség, szívesen eljár­nék. A család legkisebb tagja, a kis Torma Lacika a Felülről fúj az őszi szél dallamát dúdolja. Közben kazettát keres, és be­kapcsolja a magnót. Pillanatok alatt átveszi a zene ritmusát, mozog, táncol és az együttes tagjaival énekel, közben twis­téi mamájával, nagymamájá­val, Emiké nénivel. Kisvártat­va apjával „csapásol” a sző­nyegen. Még csak hároméves, de a Kállai Kettős számára is fogalom. Észre sem veszi és megtanulja a szülők, a nagy­szülők és a dédnagymama ál­tal oly híven megőrzött szép hagyomány, a Kállai Kettős alapjait. S talán meg tudja majd őrizni felnőtt korára is. Az iga­zi persze az lenne, ha a most hároméves legényke majdani unokája is megtanulhatná majd egykor ezt a gyönyörű tán­cot. Nem csak színészek lehetnek Felfedezik saját magukat A Korányi Frigyes Gimnázi­um az utóbbi öt évben óriási változásokon ment keresztül, és egyre népszerűbb iskolává vált. Kéttanyelvű oktatásra, dráma és sport tagozatra jelent­kezhetnek a továbbtanulni vá­gyó fiatalok. A gimnázium igazgatóhelyettesét, Szabóné Cseh Ágnest a dráma tagoza­tos képzés tapasztalatairól kér­deztük. — A tagozat négy évvel ez­előtt indult, szerencsés vélet­lenként. Ide került Belinszki József amatőr színházrendező, valamint Bugáry Béla színész. Korábban én is vezettem szín­játszócsoportot. Az ide felvett gyerekek eleinte talán színé­szek akarnak lenni, sajnos ez csak keveseknek adatik meg, ezért minél előbb tudatosítjuk bennük, hogy nem lehet min­dent egy lapra feltenni. Úgy vélem, hogy bármilyen pályát választanak tanulóink, min­denképpen profitálnak az itt szerzett ismeretekből. — A dráma tagozatos tanu­lók miben különböznek társa­iktól? — Talán nyitottabbak, és mélyebb érzésűek, másképp viszonyulnak a világ dolgai­hoz, mint a többiek. Mivel több osztályban is tanítok irodalmat, lehetőségem van az összeha­sonlításra. Német tagozatos ta­nulóink köztudottan a legjobb képességűek, szorgalmasak, és igyekeznek mindent megtanul­ni, mégis a dráma tagozatos osztályban jobb eredménnyel lehet tanítani, könnyebben rá- éreznek egy-egy vers lényegé­re, aktívan részt vesznek az anyag feldolgozásában. Ennek ellenére nem biztos, hogy más­napra megtanulják a tananya­got. A német tagoztos osztály­ban én beszélek többet, de ők felkészülnek minden órára és a kötelező irodalmat is komo­lyan veszik. —Mennyiben tér el a dráma tagozatos oktatás az általános gimnáziumi anyagtól? — Annyiban, hogy jóval több órájuk van, színháztörté­nettel, színházi dramaturgiá­val, drámajátékkal foglalkoz­nak és táncot tanulnak. — Milyen lehetőségei lesz­nek egy végzős diáknak? — Mindenképpen kamatoz­tathatják tudásukat. Az itt szer­zett ismereteket pedagógus­ként vagy bármely hivatásban alkalmazni tudják. Belinszki Józsefet a drámajá­tékról kérdeztük. — Az elsőéveseket tanítom, segítek abban, hogy könnyeb­ben feldolgozzák azokat a problémákat, amelyet az isko­laváltás okoz. Ez az alapozó év, aminek nagy jelentősége van a későbbiekben. Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a drá­majáték fejlődése felfutóban van, azóta sajnos megállt ez a folyamat. Olyan dolgokat taní­tok a tanulóimnak, amit más­hol nehezen sajátíthatnak el. A testbeszédet, a metakommuni­káció elemeit mindenkinek is­mernie kellene. Ez egyfajta fel­fedezés, saját magunk felfede­zése. A drámajátékban és a drá­ma tagozatos oktatásban nagy jövőt látok, még akkor is, ha pillanatnyilag nem a lelkileg érzékeny embereknek van re­ménye a sikerre.

Next

/
Thumbnails
Contents