Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-25 / 250. szám

Megyénk életéből 1995. október 25., szerda 3 UJ KELET Aranyos szégyeneink Tisztában voltam vele. hogy nem egy vigadóba visz utam. az ottlétem alatt mégis a várt­nál szomorúbb tények hallga­tójává váltam, szembesülhet­tem a mindennapi élet olykor meghökkentésre késztető tár­gyilagosságával. elkeserítő bir­kózásaival. amely éppen emi­att tűnhetett számomra egyál­talán nem mindennapinak. Délben érkeztünk a nyíregy­házi Kelet Áruház parkolójánál megbúvó zálogház elé. — A szinte észrevehetetlensége az egyik erénye! — tudtuk meg Szikszói .1ózsefnétől, a zálogház vezetőjétől, akinek személyét az egyik ismerősöm ajánlotta figyelmembe: keressem csak meg, ha valaki, ő sokat tud mesélni mai életünkről, a csa­ládok napi küzdelmeiről, cifra nyomorúságunkról. Az „ajánlásban" megemlítet­ték. hogy e zálogház vezetője végtelenül kedves, rendes lé­lek. az otthagyott ékszerek, aranyneműk neki mindig, min­denkor embereket, sorsokat is jelentenek. Éppen ezért az ide betérő nem egy morózus hiva­talnokot lát az üvegfal mögött, hanem egy megértő, a talán se­hol másutt el nem panaszlott gonddal-bajjal azonosulni tudó embert. — Gondból-bajból van bő­ven — kezdi a beszélgetést Szikszai Józsefné, aki valóban megnyerő személyiségével ha­mar igazolja a róla elmondot­takat. Először is megtudtuk, hogy a működtető a Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet, amely jelenleg a megyében to­vábbi I 1 zálogházat tart fent. ezenkívül Miskolcon is nyitot­tak üzletet. — A zálogház in­tézménye — mondja a zálog­házvezető — csupán olvas­mányélményeinkben élt eled­dig. többnyire negatív előjellel. Az élet azonban sokakat rá- kényszerít arra, hogy közelebb­ről is megismerhesse. A való­ban „megszorultak" mellett előfordul, hogy az illető nem akarja a takarékból kivenni a pénzét vagy a letéti jegyét át­váltani, a számára racionáli­sabb megoldást választja, ami­kor ä mindig „kéznél lévő" aranyneműt nálunk hagyva oldja meg átmeneti pénzügyi nehézségeit. Mi három hónapig (plusz 30 nap) őrizzük a beho­zott tárgyat. A zálogjegy bemu­tatásával a kezelési díjat, a zá­logjegy árát és a kamatot a ki­váltáskor utólag kell fizetni. A lejárat napja utáni visszaváltás esetén késedelmi kamatot s/á­és a nyugdíjasok az állandó visszatérők: egy-egy számla kézhezvételekor ide jönnek, hogy rendezhessék tartozásu­kat. Iskolakezdéskor egyszerű­en elkeserítő volt a helyzet, so­kan csak ily módon tudták gyermekeiknek megoldani a könyvvásárlást. Egy elvált, há­romgyermekes mama a legki­sebb lányának a füléből, itt vet­te ki a fülbevalóját, s a gyer­megalázottság érzése. A szé­gyené. „Aranyos" szégyeneink ezek. A fiatalasszony sír, a kö­zépkorú a könnyeivel küzd. az idősebb hölgy pedig elmereng: korábban kétévenként ment üdülni, már nem teheti meg mindezt, a lakást sem tudja mi­ből fizetni, csak úgy. hogy ide jár. Azt a kis aranyneműjét be- hozza-kiváltja. Ide jutott — mondja. A jó humorú ember is miiünk fel. a lejáratot követő 30 napig ki nem váltott zálogtár­gyat pedig értékesítjük. Az eb­ből származó esetleges többle­tet az értékesítéstől számított öt éven belül az elzálogosítónak kifizetjük. Ez a zálogház működési váza, ami emögött van, az már rólunk szól. Szívszorító dolgok történnek, a társadalmi változá­sok — mondhatni — itt csapód­nak le. Amikor például megje­lent a Bokros-csomag, érdemes lett volna a pénzügyminiszter­nek az emberek itt elmondott véleményét, sirámait hallgat­nia. látnia, egyáltalán: a sze­mükbe nézni, mert bizony nem sok dicséretet kapott, s ez ter­mészetesen azóta is tart. Na­gyon nehéz a napi élet sok csa­lád részére, főleg a fiatalabbak mek a kapott pénz láttán azt kérdezte: „Anyu. ugye most már jól fogunk lakni?" A vá­lasz: „Kislányom, tudod, a test­véreidnek kell könyvekre...” Hasonló helyzetben lévő anyukától tudom, hogy az ön- kormányzattól 550 forintot ka­pott iskolakezdésre — folytat­ja Szikszainé. — Csak kérde­zem: nem szégyellték odaad­ni?! Az emberek itt őszinték ve­lem. nem érzik kiszolgáltatott­nak magukat. Igaz, akik először jönnek, azokból süt a feszült­ség. a mérhetetlen szomorúság, a szégyen. Igen. a szégyen, mert szégyellik a nincset, a sor­sukat. amiről saját maguk talán kevéssé tehetnek. De a vissza­járok sem derűvel nyitnak aj­tót. bennük is mélyen bujkál a hiába próbálja viccekkel elfed­ni a gondját, a mosolyban is ott bujkál a szomorúság. A beho­zott tárgyak a legszemélyesebb emlékek: egy karikagyűrű, egy ajándék nyaklánc, a nagyma­mától kapott fülbevaló. Talán ezért is jelent ünnepet, amikor kiváltják. A legtöbb esetben visszakerül a tulajdonoshoz a zálogtárgy, igyekeznek azt visszaváltani. Ez nekem is mindig örömet jelent — fejez­te be elbeszélését Szikszai Józsefné, s még hozzátette: — Hál’ istennek, eddig nem kel­lett segítséghez folyamodnunk, s csak bízunk benne, hogy a jövőben sem kerül a család olyan helyzetbe, ami szüksé­gessé teszi Lefler György Üj nézőpont Nyíregyháza adott ott­hont a Fenntartható fejlő­dés Magyarország három- határ-szegletében címmel rendezett nemzetközi ke- rekasztal-konferenciának. A rendezvény szervezőjétől, dr. Kerekes Benedektől, a GATE Mezőgazdasági Fő­iskolájának tudományos főigazgató-helyettesétől. Az elhangzott felszólalások ér­tékelése után érdeklődtünk, milyen tapasztalatokkal gazdagodott, illetve milyen továbblépési lehetőségekkel ismerkedett meg. Mint a kerékasztal-tanács­kozás szervezője elmondta, hosszas elméleti vita alakult ki a fenntartható fejlődés kér­dése körül. Néhányan úgy vélték, hogy a hanyatló ma­gyar gazdasági környezetben nem lehet fejlődésről beszél­ni. akkor viszont nincs is mit fenntartani, tehát az alapelv hibás. Mások amellett érvel­tek. hogy válságban a zuha­nás megállítását is lehet fej­lődésként értelmezni. Végül megegyezés született, hogy ilyen negatív nemzetgazdasá­gi környezetben minden hasznos lépés csak előrébb visz, tehát fejleszt, így szük­séges az elvi alapokat is rend­be tenni. Sikerült a térségre vonatko­zóan tisztítani és újrafogal­mazni a fenntartható fejlődés és a tájgazdálkodás fogalmát. A kerékasztal-tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a növény- és az állatfaj­ok biológiai igényeit is egya­ránt figyelembe vevő gazdál­kodást szükséges folytatni, így az eddigi technológiai irányultságú meghatározás egy ökonómiai értelmezést is kapott, továbbá szorgalmaz­zák a termelési erőforrások adott tájgazdálkodási környe­zetben való — a tudomá­nyos-technikai kultúra fejlett­ségi szintjének megfelelő — hasznosítását. A fenntartható fejlődés ezáltal egy összefüg­gő gazdasági rendszerré nőt­te ki magát. Mindehhez a Földművelésügyi Minisztéri­um képviselői hozzátették, hogy a térségfejlesztési prog­ramokban nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a piaci elkép­zelésekre és a marketingmun­kára. A külföldi vendégek elis­meréssel adóztak az északke­leti térségben általuk tapasz­talt magas szakmai színvonal­ról, és nagy fontosságot tulaj­donítottak a többszintű kép­zésnek. Hangoztatták, hogy a régió felsőoktatás-fejlesztése elképzelhetetlen a mezőgaz­dasági és a gazdálkodási is­meretek harmonizálása nél­kül. Ennek nagyon jó kezde­ményezési példáit ismerték meg például a mezőgazdasá­gi képzést nyújtó intézménye­ket tömörítő Agrár College létrejöttében. A megyei előadók ismertet­ték a lehetséges fejlesztési for­mákat. konkrét ajánlatokkal — például az infrastruktúra kiépítésével vagy a felsőokta­tás központi támogatásával — alátámasztva. Leszögezték, hogy mindezek csak a régió­ra szabott pénzügyi döntések meghozatalával valósíthatók meg. Megemlítették, hogy a térség szinte egyedülálló lehe­tőségét, a három országgal való szomszédságot nem tud­ja maximálisan kihasználni a megye. Bemutattak egy spe­ciális segítségnyújtási formát, a VOCA nonprofit önkéntes szakmai szervezetet. Összegzésképpen megálla­pították a résztvevők, hogy a legszükségszerűbb saját és (lehetőleg) kormányzati lépé­sek megtétele után, 1996-ban elindulhat egy informatikai háttérrel támogatott fejlődés, ami támaszkodhat a tanácsko­záson megállapított komplex elvi alapokra. VIP Bajuszadó /. Nagy Péter orosz cár uralkodása idején (16H2— 1725) a kincstári bevételek növelése céljából a többi kö­zön vámot szedtek a tölgyfa- koporsó eladása után, vala­mint a „szakállasok" szakál­la után — azoktól, akik nem akartak megborotválkozni. Minő leleményesség — és micsoda hasonlatosság a le­leményességben —mondhat­nánk mi, mai magyarok. Az adót illetően úgy tűnik, nincs új a nap alatt, az bármilyen képzeletet túlszárnyalhat. Manapság nemcsak a tölgy­fa-, de mindenféle koporsó után „vámot szednek", a nyugdíjkorhatár tervezett fel­emelésével pedig bele is fek­tetik a szegény adózó polgárt. A fejfákon ezt követeién a Bp (Béke poraira — nem té­vesztendő össze a Budapest rövidítéssel!) jelölés helyett a Buy szerepel majd, azaz: Bé­kés nyugdíjaséveket. A halot­tól búcsúzó pap pedig a „Nyugodjál békében"-t a ., Nyugodjál díjadban." -ra cseréli fel. Persze, lesznek szerenőséJovagok, akik meg­ölik a konjuktúra nyergét, s merőben új műfajt teremte­nek: a kopor-show-bussi- nes-t. A szakáib a kirótt adó jo­gosságát magam is helyes­lem, bevezetését javasolnám. Naponta borotv/dkozom, ez mérhetetlen költséggel jár: a borotva, a penge (mindkettő férfiasán tökéletes!), a borot­vahab, az arcszesz, a műve­lethez szükséges többlet víz- mennyiség s az elpacsmagolt idő—és végül a tükör, amely egyre homályosul (vagy én szürkülök?!). Nem csoda, ha az ember a „nagy kaparás­ban" már alig veszi észre: nincs is bőr a képén! A szakállasok persze több­nyire fura figurák, mégsem bántanám őket. Hanem a ba­juszt viselőket, különösen a nagy, tömött, bokros hajszál­akat, azokat igen. Legfő­képpen egyet közülük. Kíván­csi lennék, hogy állna a szá­ja. Meg a bajsza... meg! (lefler) Rendhagyó nyelvtanfolyam Mátészalkán a közelmúltban rendhagyó németnyelv-tanfo- lyamot tartottak a Német Ki­sebbségi Önkormányzat szer­vezésében, a Széchenyi Általá­nos Iskolában. A programról Konczili Vendelt, a Német Ki­sebbségi Önkormányzat elnö­két, a házigazda iskola igazga­tóját kérdeztem. —Kik vettek részt a tanfolya­mon? — Ezt az intenzív nyelvtan- folyamot azoknak a pedagógu­soknak szerveztük, akik a főiskolán — főként orosz­nyelvszakon — megszerzett diploma mellett, valamilyen formában oktatják a németet. Számunkra ez továbbképzés volt. Néhány érdeklődő a helyi 9-es óvodából is részt vett, ott lelkes óvónők foglalkoznak ennek a nyelvnek a tanításával. Nyilván ők is sikerrel alkalmaz­hatják az itt tanultakat, hiszen a foglalkozásokon az „élő” nyelv volt a központban. A leg­többen Mátészalkáról és kör­nyékéről jöttek, de voltak Csengerből, Fehérgyarmatról és Vásárosnaményból is. — Milyen szerepe volt a tan­folyam szervezésében a Német Kisebbségi Önkormányzat­nak? — A tanfolyam lebonyolítá­sát a Dunamenti Svábok Kul­turális Alapítványa támogatta, s mátészalkai szevezésben nyújtott segítséget kisebbségi önkormányzatuk. Az említett alapítvány segítségével négy németajkú nyelvtanár érkezett hozzánk, akik két héten át napi négy órában tartottak foglalko­zásokat. Természetesen emel­lett jutott idő a környék neve­zetességeinek megismerésére. sok-sok beszélgetésre és né­hány iskola meglátogatására is. — Kaptak-e a résztvevők va­lamilyen bizonyítványt a tanfo­lyam befejeztével? — Nem a bizonyítvány meg­szerzése volt az elsődleges cél. hiszen a résztvevők többsége rendelkezik nyelvvizsgával, hanem az, hogy pedagógusaink elmélyíthessék a német nyelv ismeretét, élő közegben gyako­rolhassanak. Természetesen az itt látottakat-hallotakat haszno­síthatják a foglalkozásokon az óvodában illetve az iskolában. A gyakorlás volt a cél azzal is, hogy a foglalkozásokon — és lehetőség szerint azokon túl is — csak németül beszéltek egy­mással és a tanfolyam veze­tőivel. Ennek megfelelően rendhagyó volt a „vizsga” is, ahol a résztvevők — a német tanárok aktív közreműködésé­vel — kis összejövetelen mu­tatták be a tanultakat. Kü­lönböző jeleneteket adtak elő, versek és mondókák hangzot­tak el, közösen énekeltek — természetesen csak néme­tül. Kép és szöveg: Szamosi István

Next

/
Thumbnails
Contents