Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-10 / 238. szám
UJ KELET Amerikai szemmel... „Jó, termékeny föld van itt!” Az elmúlt napok színvonalas, a nemzetközi kapcsolatokat építő mezőgazdasági rendezvényei számtalan külföldi vendéget vonzottak ide, a háromhatár-szegletbe. A megyei agrárkamara szervezésében Nyíregyházán, a sóstói Múzeumfaluban megvalósult „Alma-Show” előadói az amerikai New York államban működő Cornell Egyetem munkatársai voltak. Előadás után váltottunk néhány szót a szakemberekkel, hogy milyennek látják a magyar agrárkultúrát külföldi szemmel. — Nagyon hasznosnak ítélem az ilyen nagyszabású eszmecserét — mesélte élményeit dr. lan Merwin pofesszor- asszisztens. — Ugyanis nyilvánvalóvá vált előttem, hogy a magyar és az amerikai farmerek gondjainak a gyökere hasonló alapokon nyugszik. El kell fogadni tényként, hogy a világpiacon óriási almatúltermelés van. Az így megváltozott piaci helyzet miatt ment tönkre New York állam második legnagyobb gazdálkodója. Ezt csak azért mondom, hogy nyomatékosan érzékeltessem: a magyar termelők nincsenek egyedül a problémáikkal. — Válság van, s éppen ezért fontos szemlélet az optimizmus, a jövőbe vetett hit — vette át a szót Richard W. Straub professzor. — Meg kell érteniük a magyar termelőknek, hogy Európa legnagyobb egybefüggő és az egyik legjobb minőségű földjét művelik, s emiatt van nagy jövője a honi mezőgazdaságnak. A pangó piacú átmeneti idő húsz év múlva rövid időnek fog látszani, s kellő kitartás és türelem meghozza a gyümölcsét. Lehet, hogy sokan aggódnak most a talp- raállás vagy a talpon maradás miatt, de véghez kell vinni, meg kell csinálni és meg is lehet csinálni, mert különben más él a lehetőségekkel. Egyébként a termelési kedvnek számunkra furcsa, szokatlan, de hasznos módszereivel találkoztunk, még olyan nagyvárosban is, mint Budapest: ezek a háztáji kisgazdaságok voltak. A látottakból azt a vélményt szűrtük le, hogy az otthoni termeléssel a tulajdonosok egyenletesebbé teszik az ellátást, s közben a kereskedők piaci részesedését sem csökkentik, mert csupán kis mennyiségekről van szó. Továbbá azt állapítottuk meg, hogy egy elfogadható szinten mindenki tudatában van annak, miképpen kell termelni — az most mellékes, hogy tapasztalat útján, úgymond apáról fiúra szállva sajátította el az alapismereteit. Ezt a gyakorlatot szinte sehol máshol a világon nem láttuk. — A nemzetgazdaság szempontjából viszont a kereskedelmi méretekben megtermelt mennyiségek számítanak — folytatta dr. David A. Rosenberger. — Egy holland kimutatás szerint ahhoz, hogy egy család gazdaságosan tudja megművelni gyümölcsössel beültetett földjét, ahhoz átlagosan 10 hektáros területre van szükségük, ami körülbelül 400 tonna almatermést hoz. Ez a szám persze függvénye a fajtának és a technológiának. A magyar gyakorlat viszont a jövedelem és a megélhetés szempontjából nem kedvező, mert a privatizáció során sok, apró földbirtok alakult ki. A magánterületek méretei nem racionalizáltak. Fontos lenne, hogy a termelők gazdaságos mennyiségben termeljenek, nagyobb földön vagy pedig a kisbirtokosoknak valamiféle, a résztvevő tulajdonosi érdeket megtestesítő szövetkezésbe kellene tömörülniük. így a talajműveléstől a tárolásig közösen megoldhatnának minden szükséges problémát. Az utóbbi műveletnek, a raktározási feltételek megteremtésének hatalmas, többirányú súlya van: a gazdálkodó nincs kiszolgáltatva a kereskedőknek. illetve egész évben egyenletesen lehet a piacra szállítani a terméket, s ez stabilabbá teszi az árakat is. Végezetül tolmácsolni szeretném mindhármunk közös véleményét Magyarországgal kapcsolatban: ragyogó e nép szelleme, csodálatos a mezőgazdasági területek termékenysége és lenyűgözőek az itt élő hölgyek bájai... —vip— Rocktóber Mátészalkán Egv több éve tartó álom megvalósulásának lehetünk tanúi Mátészalkán, a Dimenzió diszkóban, ahol csütörtökönként 18 órától a Rock Caféban szól a zene a rockzene kedvelőinek. „Te értesz a zene nyelvén, ez jó így, minden rendben, De hidd el, sokan nem értik, nekünk miért jó, nekünk miért kell.” Zenekarok jönnek-mennek, miközben élőben szólnak majd a koncertek, és utána hajnalok hajnaláig őruletes rock és rock and roll vár rád. Mit kínálnak még „rocktóberben” a szervezők? Lapozzunk bele kicsit a zenei étlapjukba: október 5-ére a Tankcsapdát hívták meg, a továbbiakban 12-én a Chaos (Debrecen), 19-én a Spider (Nyíregyháza), 26-án a Kóku-.Band (Mátészalka) következik. „Szóljon a Rock!” Találkozzunk a zene hullámhosszán. Gyere el, és érezz rá a rock and rollra! K. K. Megyénk életéből 1995. október 10., kedd 3 „Szép pályát választottam” Összefogás a könyvtárakért 19 9 5 Toldi Gyuláné, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese nyugdíjba készül. Minden bizonnyal már többször előre eljátszotta magában annak a bizonyos napnak majdani történéseit, a munkahelytől, a munkatársaktól való búcsúzás pillanatát, amely — a tapasztalatok szerint — az öröm és a szomorúság, a nyíltság nyugalma és a bujkáló kétség, az elégedettség és az örökös számonkérés valami különös elegye. A harmincöt év napjai homokszemekként peregnek emlékeiben beszélgetésünk alatt, megosztva olvasóinkkal; újból a másik ?alpára állítjuk most azt a homokórát. — A könyvtárosok — kezdi visszaemlékezését Toldi Gyuláné — talán nem kapják meg a társadalomtól a megfelelő elismerést, azt a „rangot”, amely munkájuk, tudásuk révén megilletné őket. E „háttérpálya” még ma is sok ember megítélésében úgy él, hogy a könyvtáros „ül és olvas”. Természetesen ez sohasem ennyiből állt csupán, a mai korban meg annyira más, új lett a szakma. A végbement változást az e pályán eltöltött 35 évem is jól példázza. Nyírbátorban születtem, ahová mindig szívesen megyek vissza-haza. A szűkebb haza szeretete „vett rá”, hogy az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem magyar—könyvtár szakján szerzett diplomámmal a megyét válasszam. így kerültem 1961-ben Vásárosnamény- ba. A megyében akkor csak ketten voltunk egyetemet végzett könyvtárosok. Az az időszak volt a boldog aranykor, a közművelődési könyvtári mozgalom felfutásának kezdete, szép feladatokkal és munkasikerekkel. Ott minden gyakorlati ismeretet meg kellett szereznem, amelyet az egyetemen elméletben tanultunk. Varázsa volt az olvasókkal való találkozásnak a sok szervezési teendő ellátásának közepette is. A könyvtárak akkortájt kerültek tanácsi kezelésbe, valóságos vetélkedés folyt a járási székhelyek, nagyobb települések között a könyvtárak ügyén. Egészen fiatalon, 22 évesen a Csengeri Járási Könyvtár igazgatója lehettem. Az ott töltött négy év életem szép emlékei közé tartozik, noha abban az időben Csenger ugyancsak izolált településnek számított, az országos napilap délután fél háromra ért oda. 1966-ban lehetőségem nyílt a megyeszékhelyen munkát vállalni, a megyei könyvtárban — akkor még a Benczúr téri épületben — az olvasószolgálat csoportvezetőjeként dolgozhattam. A ma már „nyomorúságosnak” tetsző helyen kiváló csapatszellem uralkodott, mondhatom, a munkánk is eredményes volt. Talán nem illik, de meg kell említenem Merkovszky Pálnak, az intézmény akkori igazgatóhelyettesének nevét, akitől a szakma Toldi Gyuláné minden csínját-bínját el lehetett sajátítani. Az 1972—1982 közötti évtizedet a tanárképző főiskola könyvtárában töltöttem, ahol lehetőség nyílt az oktatásba való bekapcsolódásra is. Ez másfajta könyvtári munkával való megismerkedést jelentett. új feladatokkal. A városi könyvtár 1982-ben meghirdetett igazgatói pályázatát megnyerve ismét újabb feladatokkal találtam szemben magam. Akkor 44 könyvtári egysége volt a városnak, egy jól szervezett központi ellátással letéti rendszerben működő fiók- könyvtárak álltak az olvasók rendelkezésére. Jelenleg — a megyei és a városi intézmény integrálásával — az egyik igazgatóhelyettesi feladatot látom el 1984-től, a város könyvtárai tartoznak hozzám. A jól működő jósavárosi, Vécsey utcai és a városmajori könyvtárak mellé nagyon szeretném még a kertvárosi és az örökösföldi könyvtárak ügyét megoldottnak látni. Ugyancsak ezt a fehér foltot jelenti a borbányai terület, ahol a lakosság szintén ellátatlan. Örültem a Nyíregyháza Szakirodalmi Ellátásáért Alapítvány létrejöttének, noha meggyőződésem, hogy ez elsősorban állami feladat. Bebizonyosodott a történelemben már sokszor és sok helyen, hogy a könyvtárakra, a művelődésre szánt pénz mindig megtérül. A mostani „Összefogás” mozgalom is valahol erről szól. Hogy mit tervezek nyugdíjaséveimre? Mindig is aktív életet éltem, szeretnék könyvtárközeiben maradni, ha erre egyáltalán mód, lehetőség nyílik. Lefier György Szerelemből csinálnak mindent ÜVC 44<tfTlDol> Az előző színházi évad elején Verebes István igazgató kezdeményezésére és a József Attila, valamint a Thália Alapítvány segítségével és anyagi támogatásával alakult meg a színház előképző stúdiója, melynek alapvető célja az új színészgeneráció képzése — függetlenül a Színművészeti Főiskolától. Munkatársunk megkérte a stúdiós növendékeket, meséljenek színházi életükről. — Hogyan szereztetek tudomást a stúdió létezéséről? — Tavaly február elején megjelent egy hirdetés az országos és megyei lapokban, amelyben felvételt hirdettek. Erre jelentkeztünk. —Hányán vagytok jelenleg? — Összesen tizenkilencen. A szélrózsa minden irányából érkeztünk: Budapestről. Miskolcról, Debrecenből, Újfehértóról, Körösladányról, Dombrádról és természetesen Nyíregyházáról. — Mennyi ideig tartanak a tanulmányaitok? — Azt mi is szeretnénk tudni... — Miért? Nem közölték veletek? — Dehogynem. A felvételkor azt mondták, hogy egyéves időtartamra szól a szerződésünk. Ez most a második évad... — Van munkaszerződésetek? — Az alapítványokkal van tanulmányi szerződésünk. — Meg tudtok élni az ösztöndíjból? ' — Nem. — De hiszen éltek. Más jövedelemforrásaitok is vannak? — Nincs semmi egyéb... — Milyen volt a felvételi? — Hasonlított a Színművészeti Főiskola első felvételijéhez, csak sokkal személyesebb, emberibb volt. Két verssel, egy monológgal és két dallal lehetettjelentkezni... — Kik voltak a felvételizte tők? — Verebes igazgató úr mellett a színház vezető művészei. — Van olyan közietek, aki jelentkezett a főiskolára is? — Tízen jelentkeztünk. Volt, aki négyszer felvételizett. — Nem keserű a szád íze négy sikertelen felvételi után? — Azért nem, mert nem vettek fel... — Milyen munkamódszert követtek a stúdiófoglalkozásokon? — A tavalyi évadban négy csoportban dolgoztunk. Helyzetgyakorlatokat végeztünk osztályfőnöki rendszerben és hagyományos iskolai tanmenettel. Az idén ez megváltozott, és a négy vezető tanár segítségével négy darabot tanulunk be, azon dolgozunk. Ez közelebb áll a gyakorlati oktatáshoz, mint a tavalyi. — Melyek ezek a színdarabok? — Konkrét darab, amiről már tudunk, a Nyafogok. Bede Fazekas Szabolcs rendezi. Fcl- hőfi-Kiss László egy alternatív játékot tervez vagy pedig a Kiss művész úr rettenetes életét. Azt még nem tudjuk, mit rendez Csorna Judit, Megyeri Zoltán a tervek szerint egy musicalt állít színpadra. —Láthatja majd a közönség is az előadásokat? '— Úgy tudjuk, amennyiben megfelel az elvárásoknak, akkor igen. — Mindenkit foglalkoztat köziiletek a színház? — Természetesen, azonban nem egyformán. Az biztos, hogy mindegyikünk kapott már komoly lehetőséget, és az igazgató úr szerint ez a jövőben is így lesz. — Van közöttetek valaki, aki egyéb munkakört is ellát a színházban? — Siktár Zoltán zsinóros, Pásztor Zoltán díszítő, Virág Krisztina pedig öltöztetőnő. — Máshol is felléptek, ha nyílik rá alkalom? — Március 15-én a városi tv ünnepi műsorában Gyuris Tibor: Mészáros Árpád, Tóth Bernadett és, Buda Mónika verset mondott. Varga Nóra bemondó volt a debreceni tévénél, Erdős Borcsa és Szirbik Bernadett a PB rádiónál, Tucker András, Pipó László a Jonatán rádiónál kaptak lehetőséget. Pipó Lászlónak van egy saját rovata a Deszka című színházi lapban. — Hiszen akkor csurran- cseppen máshonnan is egy kis pénz. — Egy fillért sem kapunk sehonnan. Szerelemből csinálunk mindent. —Hogy remélitek, mikor kerültök színészi státusba? — Miért? Abba kerülünk? Esetleg dublőrnek? — Ennyire reménytelennek ítélitek meg a helyzeteteket? — Sehogy nem ítéljük meg, mert a leghalványabb gőzünk sincs róla... —Jövőre tán még stúdió sem lesz? — Passz... — Eszetekbe jutott már más stúdió után nézni? — Nem. Itt nagyon jó a hangulat. Mindenki szeret és megbecsül mindenkit, senki sem érezteti velünk, hogy „csak” stúdiósok vagyunk. Lakást is ingyen kaptunk — igaz, eléggé szűkösen vagyunk, de egy fillérünkbe sem kerül a lakbér, és a rezsit is a színház állja. —Kapott valaki már köziile- tek tv- vagy filmszerepet? — Horváth Réka játszott Kamondy Zoltán Gavallér című filmjében. — Nem gondolt még senki köziiletek arra, hogy feladja? — Akinek eszébe jutott ilyesmi, az már el is ment... — Ki biztos abban, hogy marad a következő évadra is? — Mi! —nyújtja szinte egyszerre a kezét a zsinóros, a díszítő és az öltöztetőnő. — Mit üzentek a világnak? — SZÍNÉSZEK AKARUNK LENNI! Palotai István
