Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-29 / 229. szám
Deszka 1995. szeptember 29., péntek BEDE-FAZEKAS SZABOLCS:^ BEUGRÁS Valahonnan valahová. Beugrani lehet egy jó sörre valahová, egy kávéra valahová, egy pillanatra valakihez (esetleg ott ragadni évekre), egy telefont, cigarettavásárlást, napi sajtófelvitelt elintézni stb. A lényeg: kintről — be. Ki van kint, s mi van bent, amiért érdemes egyáltalán ugrani befele? S mindez vizuálisan a szerző grafitjából Színházról lévén szó szűkítsük a beugrás fogalmát e területre. Mi van kint? Otthon ülök a tv előtt kényelmes, jól megszokott fotelemben, kezemben a világvevő televízióm távirányítójával, mellettem otthoni életem kellékei (minden kb. 20 cm-es elérhető, tehát számomra ideális távolságban). A telefon nem. Az üzenetrögzítő bekapcsolva (úgysem veszem fel, ő meg nélkülem is teszi a dolgát), rögzítő, hát rögzítsen. Egyszóval jól érzem magam. Főleg azért, mert elérhetetlen vagyok. Vagy mégsem? Kedvenc színházamból keresnek, Nyíregyházáról. Hallom a gép kattanását, már rosszat sejtek. Még nagyon kint vagyok, de a dolog befelé tendál. Szeretett kollégám beteg, egyeztetési gondok merülnek fel vagy talán ő most épp úgy van, hogy kint van. A lényeg: nekem kell bent lenni helyette, vagyis be kell ugrani, egy már műsoron lévő, általam csodált vagy éppen nem csodált előadásba, s éppen rám van szükség. Egyetlen próba áll rendelkezésemre s a szövegkönyv, hogy egy hónapi kemény munkát, és a vele járó procedúrát végigjárjam. Megpróbálom a lehetetlen lehetségest. A szöveget megtanulom, a járásokat és az akciókat igyekszem megjegyezni. A kollégákkal a különböző (csak általunk ismert) jelrendszerekben állapodunk meg (laza kézmozdulattól a határozott rugdosásig), hogy tudjam mikor következem én az előadásban, ha már bent leszek. Idáig minden rendben, 19 óra 5 perc, a színpadon vagyunk. Ami eddig világos volt lassan kezd elhomályosulni, és felrémlik, hogy amikor ugyanezt az előadást lentről, illetve kintről néztem, akkor tetszett is, de most valahogy nem így van. A szöveg, amit álmomban és az utcán remekül motyogtam magamban, mérföldekre zuhant a fejemből. Az előzetesen megbeszélt jelrendszerek a kollégákkal nem működnek, illetve csak én nem értem. Elkezdődött az előadás, és én beugrottam abban a hitben, hogy be tudok ugrani, és ne adj isten, ezzel talán még ki is tudok ugrani. Döbbenten szemlélem az eseményeket. Arról nem volt szó, hogy mindenki tudja a dolgát, hogy mi történik vele és velem itt, csak én nem. Beugrottam. Hát, ez van bent. A hullámok soha nem tapasztalt módon csapnak össze a fejem fölött, és megadom magam. Persze nem tudom, hogy mit kell csinálnom. Részt veszek egy olyan játékban, ahol nem ismerem a szabályokat. Kb. két és fél óra önkívületi állapot után ülök az öltözőmben és próbálom összegezni a történteket: nem tudom mi volt bent, de azt sem tudom, hogy jobb volt-e kint. Egyet tudok. Jó volt dolgozni, s mindig jó játszani színházban. Lesminkelek, de a hajamról ez a fehérség valahogy nem jön le, és a kezem még egy kicsit remeg, s tulajdonképpen hol vagyok? Ja, már kint, de bent voltam. Beugrottam. Pedig milyen jó volt kint, 20 cm-es, elérhető távolságban minden, és most meg bent voltam, és úgy tűnt, hogy még ennél az ideális távolságnál is közelebb tudnak kerülni a dolgok. Azt hiszem, jó bent. Csak ne kelljen (vagy talán kelljen) ugrani! Hát, ha kell, akkor igen. Főleg, ha ki tudtam ugrani a beugrásommal. Hogy megöregedtem?! És egy másik utazás... Kréta-firka, avagy folyomány a folytatásokhoz Tavaly a Deszka mutatvány- számában elkezdett Kréta-firkámban tavaly voltam Krétán. A „tavalyiságom” talán még nem idejétmúltság. Ugyanis Kréta mindig van (Istennek hála, az ember tudott maradandóbbat is létrehozni; ott, Krétán akkoriban talán gondolhattak kicsit ránk is — gondolom én önzőn így a XX. század végén), nyár az idén szintén volt, és én is léteztem, mint mindannyian, akik még élünk, csak többé-kevésbé szanaszét egymáshoz képest. Kréta-ságom, a Kréta-meg- járásom így, egy év távlatából most is az enyém, fontos „Kré- ta”-nyomokat hagyott. Rágondolva időről időre valami kegyelettől, kíváncsiságtól hajtva le kell porolnom, folyamatos életteliséget, csillogást kell adnom, elevenen megtartanom élményeimet, hogy talán szintén ettől a kényszertől vezetve leróhassam a kegyeletet lélekben, idegekben, turis- táskodásban — például ennek a civilizációnak a maradványainál: talán Őkrétaiságuk miatt vehetjük így a levegőt, lendülhet szeretésre, gyűlöletre a karunk, formálhatjuk az anyagot, a verssort, ahogy tesszük nap mint nap önkéntelen. Ezt hagyták ránk. TRADITION, TRADITION! — zengtük a Hegedűs-ben, egy másik hagyományban... Minden további elragadtatásomnak megálljt parancsolva, kicsit szorongva drukkolok: talán nem fekszi meg a gyomrukat a tavalyi étel, talán nem járt még le a szavatossága. Ezért emelt fővel vállal felelősséget (az esetleges jó közérzetért is): Pregitzer Fruzsina Hotelbe vissza — rémalvás, németektől nem megy, reggelre feladom a forgolódást, torna, reggeli (utóbb kiderül, minden reggel ugyanazt eszem - két hétig: őszibarackbefőtt és Corn Flakes (rá nem jövök miféle izé-pehely), kávé, narancslé, tea — idegenvezetőre várunk — képtelen pontos lenni, de az a szisztéma, hogy ránk nem várnak. Húsz perc késés után beérkezik, személytelenül eligazít, mosoly nélkül, műközvetlenséggel „letud” minket. Befizetek egy útra ménkű pénzért — mint utóbb kiderül, azért volt drága, mert alig kaptam valamit, így csak arra tudok gondolni, mennyit dobtam ki az ablakon. Eligazítás — utastársaim elégedetlen és tanácstalan arckifejezéseit magam mögött hagyva kimegyek a tengerpartra. Helykeresgélés. Igen, hát az győz, aki időben jön. Na erre rámegyünk. Végre találok pok- rócnyi helyet, ami nem szikla, és ahova a hullámverés nem ér el. Ki a vízből, be a vízbe - persze csak térdig, mert beljebb nem lehet menni a kövek között. Úgy eltöprengek, hogyan tudtak ide, közvetlenül a kövek közé építkezni, hiszen a tengert nem lehet kikapcsolni, mint a tévét. Hát van múltjuk.... írogatok, gondolkodom, szunyókálok — megnyugtat, hogy egy szál magyar hangot nem vélek hallani. Vagy fél ötig itt maradok. Ezt a helyet megjegyzem. Délután visszamenés, zuhany, vacsora, gyümölcs, ásványvízvásárlás, majd a falu szélén keletre felfedezek egy helyes kis kápolnát, a hely rokonszenvesen nem látogatott. Innen kell nézni a napfelkeltét. Igyekszem is haza, hogy korán kelhessek. Lidérces éjszaka, hiába próbálok aludni, arra koncentrálni, halálomon vagyok a dühtől. Nem tudok időre lelket verni magamba, hogy „kirándu- lótlan”, „turistátlan”, „embertelen” Krétát nézhessek. Se torna, se reggeli séta, viszont reggeli. Be a buszba. Heraklionba. A többi magyar bizalmatlanul méreget. Heraklion, az Astoria Hotel előtt egy óra a dühöngő buszban — várakozunk. Én lúd- bőrzöm, annyira kell pisilni. Összeszedem a bátorságom, Lakatos Enikő készítménye engedélyt kérek, és diadalittasan visszatérek (egyrészt... másrészt ingyen volt). Várás míg új nyegle jön. Az új nyegle be sem mutatkozik, viszont humorosan fogja föl a késését, mi kevésbé. Majd múzeumba be, és hát az ókor figyelemreméltó és meghatározó korszakának csodálata sajnálatosan vegyül a dühödt bosszúsággal, amit anyám- kínja Henrietta felkészületlensége, szókincstelensége, felületessége okoz. A fene egye meg, egy elégedett hang nincs. Hozzácsapódom egy rokonszenves családhoz, az asszony kulturáltan próbálja felfogni. Phaistoszi korong, az egész akháj csoda, amit otthon megint újraolvasok, hogy aztán a dórok, mint egy új vízözön elmossák őket. Hiszen elfáradtak, mint minden, ami nő, fejlődik. Képtelenség számomra ma is, hogyan lehet megsemmisíteni, elpusztítani, ami evidensen szép, működő, tiszteletet parancsoló. Valamennyire meg lehet érteni a tömegpszichózis logikáját, az ideológiától birkásított nyájakat, de hiszek az egyénben, bárha olyan nagy tömegben kell is menetelnie, az individuum el-elka- landozhat a Nagy Koncepciótól. (folyt.köv.) Micsoda buli! Szeptember 15-én rendhagyó formában tartottuk meg a Kossuth téren tradicionális Színházi napunkat. A happening előkészületeiről Pipó László eszmefuttat. Valakinek a fejéből kipattant az ÖTLET. Valósítsuk meg! Hurrá! Jöttek az ötletek. Aztán nem jöttek. Ez nem jó, ez durva, ehhez nincs kellék. Hagyjuk a francba? Jó ötlet? Segítenek majd?... Belevágtunk, összeírtuk, megbeszéltük, kiírtuk. Nem jöttek. Hagyjuk?... Személyesen megkerestük. Beleegyeztek. Személyesen megkerestek. Nem egyeztek bele. Személyesen megkerestük. Beleegyeztek. Mikor? Ki kivel? Mit? Meddig? Hol? Magyaráztunk. O.K. A Nagy Nap. Kellékek, ruhák, smink. Esni fog? Megbeszélés, figyeljetek! — beszélnek... Megbeszélés,figyeljetek! — beszélnek... ...figyelnek. Elmondjuk, indulunk. Ott vagyunk. Most mi van? Zavar. Beindulunk, oldódás. Felnőttek, gyerekek, mindenki. Jönnek, odajönnek. Csodálkoznak: — Jé, színészek, színésznők. Verebes. Dobáló, jósnő, telefon, memory-já- ték, szín-népkonyha, Portia, Chaplin, érettségi, tánctanulás, fényképezés, kikiáltó, mumus, télapó, szendvicsasszony. — Ezek iga- ziak! Anyu, odamehetek? Buli van. Buli van! Buli van!!!! Hirtelen vége, finálé. — Sziasztok — sziasztok. — Lesz még ilyen? — biztosan. — Mindjárt esik! — Na, menjünk! — Jó volt. — Jó volt? III Halászlé, avagy miből és hogyan készül egy színházi előadás Hozzávalók: 1 közepes nagyságú színház 1 fedő mint színház igazgató 1 fakanál mint műszaki vezető (Alap)lé, amit az önkormányzat ad (vagy nem ad) 1 nagy hal, mint rendező (vigyázat! a nagy hal köny- nyen megeheti a kishalakat) sok kis hal mint színészek pirospaprika — díszlet és jelmezterv (hogy a színe is meglegyen) hagyma — dramaturg (hogy az íze is jobb legyen) továbbá krumplik, répák, esetleg ikra — asszisztens — ügyelő — súgó — kellékes — öltöztetők — az alapié állagának javítására — fodrász — 1 tucat díszítő — világosítók A hozzávalókat dobáld bele a közepes nagyságú színházba! Passzírozásnál — puszta halszeretetből — használj minél nagyobb lyukú paszírozókészüléket! (A sózás a nagy hal dolga, ezért a hagyományostól eltérően ne vágjuk le a fejét!) Néha kavard meg! Fedő alatt lassú tűzön főzd 6 hétig! Ha szabad lángon készíted, az külön pikáns ízt kölcsönöz a készülő ételnek. Hogy a kész halászlé ehető-e, vagy nem, az a hozzávalók ősszé létélétől és“ minőségétől függ. Figyelmeztetés: Mivel az utolsó héten már nagyon forró a leves, a leégés veszélye miatt már ne kavar- gassuk, viszont a fedő használata kötelező! Kovács Katalin — Szeptember 4-én 17 órakor a 4-es főút 256-os kilométere mellet elterülő marhalegelőn Gazsó György másfél óra leforgása alatt másfél kilogramm szegfűgombát szedett. — Réti Szilvia Fanni névre hallgató kislánya a nyár folyamán megtanult beszélni. — Sándor Juli Aranka keresztnévre hallgató hollófekete cocker spániel típusú fajkutyája a szeptember 4-ről 5-re virradó éjszaka folyamán remélhetőleg megfogant. — A szeptember 15-én megrendezett véradáson színházunk dolgozói vérüket adták a nézőkért. Sporthírek — Szeptember 5-én a Városi Stadionban a nagy érdeklődés mellett megrendezett színész—műszak labdarúgórangadón a színház műszaki állománya 12-10 arányú megsemmisítő vereséget szenvedett a mindvégig magabiztos játékot mutató színészválogatottól. — Gados Béla és Bede-Fa- zekas Szabolcs monstre teniszpárviadalának jelenlegi állása 16:15 a veterán versenyző javára.
