Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-29 / 229. szám
II Deszka Kultúrmorzsák Pótérettségi 1995. szeptember 29., péntek ✓ • Kriminális utazás Olaszországban egy ősbemutató ürügyén „Ha meg akarod ismerni önmagad, utazz a világban, ha meg akarod ismerni a világot, maradj otthon!” — vagy jöjj el a Móricz Zsigmond Színházba, és nézd meg az Utas és holdvilág című Szerb Antal adaptációt! Vagy olvasd el az alábbi, Galambos Péter rendezővel készült interjút! Vagy menj el buddhistának! — A vitaalap a következő: az Utas és holdvilág szerintem szépirodalmi foglalata mindannak a műveltségélménynek, amit Szerb Antal a maga sajátos módján a világ irodalmából kiolvasott. Osztod ezt a véleményt? — Valóban, nagyon mélyen ismerte a kultúrtörténetet. Ugyanakkor az a csodálatos, hogy mindennek ellenére képes volt szépirodalmat írni. Valószínűleg rájött arra, hogy minden történetet megírtak már előtte, és egy írónak igazándiból az a feladata, hogy ezeket a történeteket újrafogalmazza, jelenidejűvé tegye. — A nyugati világ kultúrtörténete benne van ebben a regényben. Mik ezek a kulturmorzsák? — Sok minden felismerhető benne. Elsősorban egy Odüsszeia-történet, mint egy utazás, egy bolyongás története. De benne van Dante Isteni színjátéka, ahol ez egy belső utazás a pokolból a purgatóriumon keresztül a paradicsomba. Aztán föllelhető a Sturm und Drang Goethe Wertherjének formájában, valamint Byron, Shelley nosztalgikus-elégikus világa is, és a sort még hosszan lehetne folytatni. Ami azonban a legfontosabb: képes volt mindebből egy, a saját korára is lefordítható igaz történetet fogalmazni. — Szerb Antal regényt írt, te drámát rendezel. Nem gondolod, hogy ha a szerző a dramatikus formát találta volna adekvát hordozónak gondolatai kifejezésére, akkor drámát ír? — Szerb is írt drámákat, színjátékokat. Abban, hogy ezt mégis epikus formában írta meg, nagy szerepet játszhatott az a tény, hogy a korabeli színházi kultúra — 1936-ban írta a regényt — alkalmatlan volt erre a drámára. Ugyanis annyira bonyolult, sok helyszínű, filozofikus a darab, hogy egy színházigazgató sem vette volna fel a műsorára, mint ahogy Füst Milán, drámáit sem játszották. ■ —Ez az elvont eszmeiség hogyan fog megélni színpadon? — Én úgy érzem, hogy ez nem egy elvont eszmeiség. Az a gyönyörű ebben, hogy Szerb Antal ezeknek a gondolatoknak nagyon pontos formákat talált. Már maga a regény nagyon dramatikusan van megírva, fordulatos helyzetekkel, párbeszédekkel. Nem véletlen, hogy jónéhány magyar filmrendező már filmre álmodta a történetet. Szóval pont az a szép a darabban, hogy ez nem egy elvont mű, hanem egy nagyon pontos képekben és történetekben elmesélt mitologikus történet, ahol mindennek megvan egy felszíni létezése, és megvan egy lefordítható, filozofikus értélme. — Melyek azok a pontok a darabban, amelyekkel meg lehet ragadni a néző érdeklődését? — Már maga a történet nagyon izgalmas, hisz egy reménytelen szerelem, és egy reménytelen házasság története krimibe ágyazva, tele fordulattal és kalanddal. Ahogy Szerb fogalmaz: meg- indokolhatatlan véletlenek sorozatában történnek az események. — Te vagy a darab díszlettervezője is. Miért fontos ez a számodra? — Mióta színházzal foglalkozom a díszlettervezést és a rendezést együtt próbálom művelni. Az Utas és holdvilág esetében szinte egyszerre született meg a tér ötlete a dramatizációval. Valószínűleg nem is fogtam volna hozzá, ha a teret nem látom ilyen nagyon erősen. A regényben is van egy szimbolikus helyszín, Olaszország, a latin-keresztény kultúrának ez a sűrített helyszíne. Ezt a szimbolikus világot kellett a díszletben megfogalmaznom. Azonban túl a jelképszerű értelmezésen maga a sztori egy önmegismerés-történet, olyasmi, mint az eleusziszi misztérium lehetett. Erről azt kell tudni, hogy ez egy beavatási szertartás volt az ókori görögöknél. Ott a beavatandó bekerült egy rituális térbe — nevezhetjük ezt színházi térnek, vagy templomnak, vagy egy labirintus belsejének —, és ott dramatikus játék formájában különféle katarktikus dolgok történtek vele. Aki onnan kijött, már nem ugyanaz az ember volt, mint aki bement, hisz nagyon lényeges dolgokra jött rá, ismerte meg önmagát, és a helyét a világban. Ahogyan a zen-buddhisták mondják: ha meg akarod ismerni önmagad, utazz a világban, ha meg akarod ismerni a világot, maradj otthon! Megismerő-provokatív jellegű rovatunk egy ősrégi asszociációsjátékon alapul, melyben a Deszka riportalanyai nem kérdésekre válaszolnak, hanem egy elhangzott fogalomhoz — lehetőleg gondolkodás nélkül — egy másik fogalmat képzettársítanak. A beszélgetés asszociális alanyai: Szabó Tünde, Verebes István és Kerekes László. Deszka: Szabó Tünde: Verebes István: Kerekes László: én azt mondom... én azt mondom... én azt mondom... / én azt mondom... ízlés forma stílus mérték borosta kedves férfiasság “Vhiány önbecsülés fontos erő biztonság politika egyre undorítóbb erkölcs rugó siker jaj, jaj, jaj! önellenőrzés szerencse Csehov őszi levél Három nővér kegyetlenség áru utálat színész hivatkozás házasság nem tudom jó dolog forma rádiókabaré az jó tudás barométer XX. század elveszettség tanulság káosz Az évadbeharangozó plakátokon mindig olvasható, hogy „a színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja”. És mi ezt betartottuk: a Bál a Sa- voyban helyett az Érettségit mutattuk be májusban. A probléma hátterét a rendezővel, Tasnádi Csabával készült riportunkból ismerhetik meg. O állította színpadra néhány évvel ezelőtt a Bolha a fülben című produkciót. — Utoljára három éve raktuk bele a bolhát a füledbe. Hogyhogy visszatértél? — Először is én raktam bele a bolhát a ti fületekbe, és mivel a berakás folyamata igen kellemes volt, senki sem sértődött meg ettől az aktustól. Mindig jószívvel emlékeztem a társulatra, és nagy örömmel jöttem vissza dolgozni. Mikor Pista (Verebes István — S. J.) került a színház élére, rögtön az első évadban szó volt róla, hogy rendezni fogok, de egyeztetési gondok miatt ez nem jött össze. A második évadban is így jártunk. Idővel úgy gondoltam, Pista azt hiszi, hogy ez egy koncepció, és én nem akarok az ő színházában dolgozni. Szerencsére kiderült, hogy ő nem az a típusú ember, aki komplexusokat gyárt magának, s mikor hirtelen megkeresett, hogy jöjjek, és pont volt egy hónap szabad időm, szívrepesve ültem föl az intercityre. — Mint derült égből a villámcsapás hívtak le érettségielnöknek. — A dolog borzasztóan váratlanul ért. Egy hétfői napon felhívott Pista: „ — Ráérsz-e? — Ráérek. — Akkor kéne jönni valamit csinálni. — Jó, mit? — Megbeszéljük. — Mikor? — Csütörtökön lenne az olvasópróba.” Ez volt az első telefonbeszélgetés. Egyszer-kétszer találkoztunk a Színházi Intézetben, darabokat kerestünk, dobálóztunk az ötletekkel, szerepet osztottunk. Ötleteim, vágyaim nem mindenben találkoztak azzal, amit Pista szeretett volna. Természetesen ő sokkal jobban tudja, hogy mi kell az ő közönségének, és a társulatban gondolkodik. Én felvetettem olyan ötleteket, amire ő kategorikusan azt mondta, hogy nem. Mivel évad vége van, szeretne valami kedveset adni a nyíregyházi közönségnek, hogy a bérletesek jó szájízzel menjenek nyaralni. Szeretne X. Y. színészeknek szerepet adni, mert úgy érzi, hogy keveset játszottak, magyarul akceptálható színházvezetői szempontjai voltak, amelyeket én is elfogadtam. Fontos szempontunk volt, hogy válthatnánk ki a bérletben meghirdetett, de elmaradt Bál a Savoybant, ezt a népszerű operettet. Kevés volt az idő, nem lehetett minden lehetőségen végigmenni. Végül sikerült olyan darabot találnunk, amely Pista, a társulat és a város igényeit egyaránt kielégíti, és én is örömömet leltem benne. Péntek este mondtuk ki az áment az Érettségire. Szerepet osztottunk Pista budapesti lakásán, a színházban várta Kocsis Gyöngyvér, a művészeti titkár a telefont, Pista beolvasta a szereposztást, Gyöngyvér legépelte, s az alján ez állt: Kedden olvasópróba! Én még péntek este felhívtam Székely László tanár urat a díszletterv kapcsán: „Tanár úr, mit csinálsz kedden reggel? — Semmit, csak tízre be kellene menni a főiskolára. — Inkább gyere le Nyíregy„Három a kislány” az Érettségiből Gazsó György, Horváth Réka, Járó Zsuzsa, Kövér Judit, Kerekes László házára, lenne egy állítópróbád! — Jó.” Péntek este Székellyel kitaláltunk egy díszletet, azt szombat délután elvetettük, kitaláltunk egy másikat, és hétfőn megegyeztünk egy harmadikban. Ezt láthatja most a közönség. Úgy jöttem le ide, hogy a darabot csak kétszer olvastam. Szerencsére az olvasópróbán nem nekem kellett felolvasnom, mert zavarban lettem volna, bár Adám Ottó azt tanította, hogy egy jó felolvasás fél siker. A színészek kicsit húzták a szájukat, mert a darab első ■olvasásra porosnak tűnt. Mivel lelkiismeretes pasas vagyok, éjjel-nappal dolgoztam. Próba után húztam és írtam a darabot estig, este ezt lepróbáltuk, átbeszéltük. A következő adagot éjjel csináltam, s így egy hét alatt kialakult egy vállalható változat, amit mindannyian elfogadtunk. Szerencsére kiderült, hogy a rohammunka pozitív hatást gyakorolt az egészre. (Sándor Juli)
