Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-22 / 223. szám

$

1995. szeptember 26., kedd

Magazin

HHBHH

UJ KELET

Testőr helyett testőrnő

Egy nemrég politikusok, katonatisztek és üzletemberek részvételével Moszkvában rendezett partin már Anasztasiija tejesített szolgálatot. Vállszé- lessége, szőkített haja és égő vörösre festett körmei alapján, a 19 éves (162 centiméter magas, és 51 kilogramm súlyú) lányt akár háziasszonynak, partihölgynek is vélhetnénk. Anasztaszija azonban nem iszik, nem táncol. Higgadt tekintetével nem szalasztja el a vendégek egyetlen mozdulatát sem az étteremben. Az alkalomhoz illő elegáns kis táska helyett azonban, egy Makarov típusú pisztolyt hord bő dzsekije alatt.

Manapság Moszkvában a testőrök épp annyira nem keltenek már feltűnést, mint Borisz Jelcin elnök időnkénti eltűnései. A testőrszakma virágzik az egyre magasabbra szökő bűnözési hullám és a maffiák között mind gyakoribb véres leszámolások miatt — írta a Newsweek hírmagazin szeptember 18-ai száma arról, hogy a feljövőben lévő testőrszakma a nők számára sem megközelíthetetlen.

Nem minden védelmére gondot fordító orosz vagy külföldi akar állandóan két számmal nagyobb zakót viselő izomkolosszusokat látni maga körül. A csinos Anasztaszijának és készséges kolléganőinek is folyamatosan van munkája orosz földön.

— Az emberek nem a testőrt, hanem a nőt látják bennünk — nyilatkozta Anasztaszija, aki azért nem kívánta vezetéknevét is adni nyilatkozatához. — Senki sem gyanít testőrt bennünk. Ez a mi ütőkártyánk.

— így igaz — mondja Taisz- ja Plotnyikova, a Bodyguard néven megjelenő új orosz magazin szerkesztője. Nem kell túl nagynak és erősnek lenniük, csak igen-igen jól kiképzettnek

— vélekedik a szakma női művelőiről.

Minden bizonnyal azok is. A 26 éves Julia Terjokina például, aki az Alex ügynökségnek dolgozik Moszkvában, nem kevesebb mint hét kilót fogyott kiképzése alatt, és tele volt zúzódások- kal a két heti „harci” kiképzés alatt. Nagyon sok kemény és hatalmas férfi tartozott a csoportomhoz, és senki sem volt tekintettel női mivoltomra — vallotta meg.

Anasztaszija az egyike annak a négy fiatal hölgynek, akik befejezték a kétéves programot a Tandemben, ebben a Moszkva külső kerületében lévő kis testőriskolában. Oleg Hurijev, a Tandem alapítója a üzleti környezetben való eligazodásra is felkészíti a jelölteket: számítógépes és pszichológiai ismeretek is szerepelnek a hagyományos karate- és lőgyakorlatok mellett. A piac már nyitva áll a női testőrök előtt is — vélekedett.

Vajon a nők alkalmasak-e erre a pályára? Sok őrző-védő vállalkozás, természetesen férfi tulajdonosa egyértelműen nemleges választ ad a fenti kérdésre. A női jelölteket nem veszik komolyan, mert szerintük a gyengébb nem képviselői fizikailag nem képesek megbirkózni a feladattal, vagy arra hivatkoznak, hogy a megrendelők nem nőt akarnak alkalmazni. Nem emlékszem egyetlen orosz üzletemberre sem, aki női testőrt kért volna — állítja Szergej Fagyejev az Alex ügynökségtől.

Az ügynökség egyetlen női testőre Terjokina is megvallja, hogy eddig csak külföldi üzletemberek számára dolgozott, akik viszont nem tartják szokatlannak a női testőrt, de az orosz üzletemberek legfeljebb feleségük őrzésére kérték fel.

— Az emberek itt még nem szoktak hozzá a női testőr gondolatához — vélekedett Teijoki- na. S úgy gondolja, e téren aligha várható változás rövid időn beül.

Vannak azonban a nőkkel tökéletesen elégedett megbízók is:

— Mi nagyon elégedettek vagyunk velük—vélekedett például Tatyjana Andrejeva, a Miss Moscow szépségverseny igazgatónője, aki a Tandem iskola női „csapatát” kérte fel ebben az évben a verseny őrzésére. „Ez egy igazi felfedezés volt”—nyilatkozta.

Anasztaszija és évfolyamtársnői meg vannak róla győződve, hogy boldogulni fognak. Álmuk pedig, hogy egyszer majd megnyissák saját kiképzőiskolájukat, de csak nők számára.

Húsevő növények Észak-Karolinában

Az Észak-Karolina államban élő Jimmy Northrop már 50 éve húsevő növényekkel veszi körül magát. A férfi ezrével neveli a rovarevő növényeket családi birtokán, Hampstead közelében.

Közvetlenül a II. világháború utáni időszakban az akkor ötéves Northrop már segített apjának gyűjteni az egzotikus húsevő növényeket az útmenti zsombékos és ingoványos területeken a város környékén. A dinnyével együtt árulták a különleges húsevő növényeket az ország számos városában a gyűjtőknek és a botanikusoknak, még Washingtonba is eljutottak portékájukkal.

Northrop napjainkban feleségével és fiával együtt családi vállalkozásban még mindig hat üvegházban termeszti ezeket a növényeket. Nagykereskedelmet folytat velük, az egész világra kiterjedően ellátja a virágüzleteket és a kutatókat. Legújabb piaca Németország, ahol egyesek úgy tartják, hogy ezeket a növényeket fel lehet használni a gyomorrák bizonyos típusainak és más betegségeknek a gyógyításában.

Mint az AP hírügynökség írja, a különleges növények, amelyek foglyul ejtik és felfalják a gyanútlan legyeket és más rovarokat, vadon nőnek mind Észak-, mind Dél-Karolina állam partmenti és útmenti mocsaraiban, zsombékaiban és árkaiban. Hogy miért éppen itt lelhetők fel, arra Northrop valószínűtlen és ellenőrizhetetlen magyarázattal szolgál: a húsevő növények olyan kis tavak környékén fejlődtek ki, amelyek meteoritok becsapódása után, a keletkezett tölcsérben jöttek létre. A tenyésztő szerint a húsevő növényeket az űrből érkezett tárgyak hozták magukkal és hagyták hátra Karolinában.

A tudósok természetesen nem fogadják el ezt a teóriát, azonban nem tudnak közös nevezőre jutni a húsevő növények eredetét illetően. Az észak-karolinai egyetem húsevő növényekkel foglalkozó szakértője szerint nem lehet tudni, hogy ezek a növények honnan származnak. Egyes szakemberek szerint akkor kerültek Amerikába, amikor a földrész elszakadt Afrikától.

Jelenleg viszont az egyre sűrűbb építkezés, az utak és áruházak elszaporodása mindinkább veszélyezteti a karolinai húsevő növények természetes életterét. Northrop azonban nem nyugtalankodik, mert a különleges növények továbbra is nagy számban megtalálhatók számos természetvédelmi területen, valamint a vidéki országutak mentén is.

Az amerikai húsevő növények egyébként a hiedelmekkel ellentétben meglehetősen kis méretűek. Magasságuk gyakran mindössze 10 centiméter vagy még annál is kevesebb. Ha ennél nagyobbra nőnének, akkor megennék a patkányokat, sőt a kisgyermekeket is -— tréfálkozott Jimmy Northrop.

Negyedszázada halt meg Remarque Virágzó „Vad kelet”

'«z *—7 Ütött-konott iaDán eéüko- kező város máris vonzza a

Tíz év telt el az I. világháború után, amikor egy könyv az olvasók széles táborának végre hitelesen bemutatta, milyen érzésekkel vett részt egy egyszerű katona az óriási haditechnikát bevető szörnyű csatákban. Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regénye első ízben 1928-ban, a Vossische Zeitung című lapban került az olvasók elé, egy évvel később könyv alakban is megjelent, és rögtön óriási sikert aratott, nem csak Németországban. A regény igen kedvező fogadtatását annak köszönhette, hogy illúziók nélkül mutatta be a háborút, és szakított azzal a legendával, amely szerint a — gyakran igen fiatal — katonák „hősi halált” haltak.

Remarque, aki 25 évvel ezelőtt, 1970. szeptember 25-én halt meg Locamoban, regénye előszavában így írt: „Ez a könyv nem kíván sem vádirat, sem pedig hitvallás lenni.” Az író — szavai szerint — csupán egy nemzedékről akar beszámolni, „amelyet tönkretett a háború — még ha sikerült is elkerülnie a gránátokat.” A szerző végig ezt a programot követi: egy 19 éves fiatalember, Paul Báumer és többnyire hamutatja be a háború borzalmait.

A nyugati front lövészárok- harcának poklában ezek a fiatal katonák nem csak az iskolában beléjük oltott klasszikus műveltségben és hazafias jelszavakban kezdtek mind jobban kételkedni. Sokkal inkább — egyre erősebben — kételkedtek egy olyan háború értelmében, amelyet nem ők kezdtek, hanem valamely „fel- sőbbség”, amelyről — mint beszélgetéseiből kitűnik — nem igazán tudják, mit gondoljanak. A regény erőssége a háborús valóság kíméletlen ábrázolása: egy eredményes gáztámadás szörnyűséges utóképei, a szakadatlan pergőtűz, amely szó szerint őrületbe kergeti a tapasztalatlan újoncokat, vagy a szörnyű sebesülések szemléletes leírása.

Ez a részletekbe menő realizmus a Nyugaton a helyzet változatlan című regényben mindazonáltal nem kapcsolódik megfelelő elemzésekhez és értékelésekhez, amit baloldali bírálói a Weimari Köztáraságban szemére is vetettek Re- marque-nak. A jobboldal eleve „saját fészkébe piszkítónak” tartotta a szerzőt, pacifistának és németidegennek bélyegezve

borús katonák elleni irodalmi árulás” miatt elégették Remarque könyveit, a szerzőt magát 1938-ban német állam- polgárságától is megfosztották. Remarque-nak még idejében sikerült náci üldözői elől Svájcba, majd később az Egyesült Államokba távoznia.

Az 1898. június 22-én Osnar- brückben született szerző, akit eredetileg Erich Paul Remark - nak hívtak, szülővárosában, egy katolikus tanárképző intézetben tanult, és 1916 végén hívták be katonai szolgálatra. Sebesülése miatt azonban csak rövid ideig volt a fronton, amit később háborús regényének bírálói a szemére is vetettek. A harci cselekmények befejeződése után Remarque először népiskolai tanár volt, majd kereskedő, végül pedig a Sport im Bild című berlini lap szerkesztője lett. Már korábban elkezdett írni, Die Traumbude (Álomszoba) című művészregényét 1920-ban jelentette meg. Később — mindössze hat hét alatt — írta meg Im Westen nichts Neues (Nyugaton a helyzet változatlan) című könyvét, amelyet rögtön több nyelvre is lefordítottak.

Az 1931-ben megjelent Der Weg zurück (És azután...)

rációnak” a háborúból történő visszatéréséről ír — már nem volt olyan sikeres. Az emigrációban (1938-ban) jelentek meg a Der Schwarze Obelisk (Fekete obeliszk) és a Drei Kameraden (Három bajtárs) című regényei, amelyek az inflációs idők túlélési küzdelmeiről szólnak. A német emigránsok nehéz élete és tapasztaljtött-kopott japán gépkocsik, dinamikusan fejlődő gazdaság, véres leszámolások és zsúfolt éjszakai szórakozóhelyek — ez a meglehetősen vegyes kép fogadja manapság a látogatót Vlagyivosztokban, Oroszország távol-keleti kapujában.

A Szovjetunió fennállása alatt, egészen 1990-ig zárt városként élő Vlagyivosztok

kező város máris vonzza a külföldi tőkét. Az első nyugati befektető a holland ING Bank volt, amely májusban nyitotta meg kirendeltségét.

Az Európai Ujjápítési és Fejlesztési Bank (EBRD) négy oroszországi kirendeltsége egyikét szintén itt alapította, mivel úgy tartja, a terület számos hadi üzeme jól képzett munkaerőt ígér. Az EBRD két

1 A'l O 1-