Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-03 / 180. szám
1995. augusztus 3., csütörtök Magazin Gyermekhalandóság Zsíros és népességnövekedés állások A népességnövekedés ütemének csökkenéséhez - bár paradoxnak tűnik - az öt év alatti gyermekek halálozási gyakoriságát kell csökkenteni - állapítja meg az az elemzés, amelyet a gyermekhalandóság, a termékenység és a népesség- növekedés összefüggéseinek kiderítésére végeztetett az UNICEF. A tanulmányt dr. P. D. Sharma, az újdelhi Gazdasági Növekedési Intézet matematikai modellekkel foglalkozó kutatója készítette a gazdasági elemzéseiért közgazdasági No- bel-díjban részesült Lawrence R. Klein közreműködésével; de a munkában részt vett a Rocke- feller-alapítvány szakértője és több népesedési illetve járványügyi szakember is. A tudósok szerint az ENSZ 1990- es gyermekvédelmi világkonferenciájának a gyermekhalandóság csökkentésére vonatkozó célkitűzései elérése esetén a Föld lakóinak száma a XXI. század közepére 7 milliárd fő körül megállapodna. Ez közel 1 milliárddal kevesebb, mint az ENSZ népesedési előrejelzéseinek legalacsonyabb becslése. A gyermekhalandóság csökkenésével lehetne kilépni a „szegénység - nagy népességnövekedés - nagy kömyezetpusztulás - nagyobb szegénység” süllyedő spiráljából is ” idézi a UNICEF QuarVörös fonál A hollandiai prostituáltak szeptembertől tagjai lehetnek a legnagyobb holland szakszervezeti tömörülés, az FNV által létrehozott érdekvédelmi szervezetnek. A Prosex néven létesülő szak- szervezetnek mintegy 30 ezer tagja lesz és a „Vörös Fonál,, elnevezésű mozgalommal együtt hozzák létre. A „Vörös Fonál” mintegy évtizede képviseli a női és férfi prostituáltak érdekeit Hollandiában - nyilatkozta az AFP-nek a szakszervezet vezetőe, Mi eke Veenstra asszony. A Prosex elsősorban a szexklubok prostituáltjait (a szakma mintegy 80 százaléka) tömöríti majd, ám tagjai lehetnek az utcán, valamint a vitrinekben magukat áruló prostituáltak is. Nem léphetnek be a Prosexbe viszont a kábítószeres prostituáltak - hangsúlyozta Veenstra asszony. Az FNV, valamint a „Vörös Fonál” egyezményt dolgoz ki a szexklubokat üzemeltetőkkel - Hollandiában mintegy 350 szexklub működik - a náluk dolgozó nők munkafeltételeiről, annak érdekében hogy törvényesítsék helyzetüket, elkerüljék a vitákat az adóhatósággal és az igazságszolgáltatással. Tárgyalások folynak az országos társadalombiztosítási szervezettel, a GAK-kal a prostituáltak társadalombiztosításáról, nyugdíjpénztár létrehozásáról. A Prosex nemcsak a szexiparban dolgozó prostituáltak kizsákmányolása ellen harcol, hanem szolgáltásaik szabványosítását is elvégzi majd. terly legfrissebb kiadása Dr. Sharma megállapítását. Átfogó adatok híján a közelmúltig sokan úgy vélték, hogy az UNICEF gyermekvédelmi programjai - mint pl. a szoptatás támogatása vagy a védőoltások - a népesség növekedéséhez vezetnek. Dr. Sharma és munkatársai matematikai modellekkel vizsgálták 99 fejlődő ország népesedési, halálozási, termékenységi és családtervezési eseményeinek kölcsönhatásait, figyelembe véve olyan kulcsfontosságú tényezőket is, mint a köz- egészségügy állapota, az egy főre jutó jövedelem, a nők iskolázottsága és az ismeretterjesztés hatékonysága, a táplálkozás minősége, a fogamzás- gátlók használatának elterjedtsége, az anyai halálozás és a védőoltások adatai, a szoptatás időtartama és a mesterségesen táplált csecsemők aránya. Megállapították, hogy ha sikerül elérni az S éven aluli gyermekek halálozási arányának, az említett konferencián kitűzött folyamatos csökkenését, akkor a vizsgált 99 ország összlakossága 2000-re 111 millió fővel kevesebb lesz, mint 1990-ben volt. Kimutatták azt is, hogy a népességnövekedés csökkenése jelentősebb ott, ahol alacsonyabb az öt éven aluliak halandósága. A korábban a világ Az elmúlt évtizedekben ők hárman voltak „az igazi tenoristák”, de Luciano Pavarotti, Placido Domingo és Jósé Carreras uralmának vége. A kíméletlen kritika szerint a lassan hatvanéves Pavarotti felett eljárt az idő, az 54 éves Domingo - ha egyáltalán énekel - már inkább bariton, a legfiatalabb, a 47 éves Carreras hangját pedig a gyilkos betegséggel, a leukémiával vívott kegyetlen küzdelem gyengítette el. A három nagy ma már csak a szabadtéri megakoncerteken tündököl. A stúdiókban a technikának köszönhetően még óriások, de a színházak zárt világában már a kifüttyüléssel is számolniuk kell. Az igazi kérdés az, hogy ki jön utánuk, ki foglalja el helyüket a közönség szívében és a nagy színházak, lemezcégek költségvetésében - írta legutóbbi számában az olasz L'Espresso című hetilap, mely a kérdés megválaszolásához európai, amerikai és ausztrál szakértőkhöz fordult segítségért. Nos, a helyzet nem túlságosan bíztató. A lehetséges olasz utódjelöltek között csak egyetlen név hangzott el: Andrea Bocellié. A fiatal énekes tavaly a San Remó-i dalfesztivál felfedezettje volt, minden adottsággal rendelkezik. Ám Bo- celli 16 éves kora óta vak, s ezért senki nem számol komolyan vele. A legtöbb szakértő szerint Roberto Alagna a legkomolyabb ígéret. Az olasz emigráns tenorista Franciaországban született fia még nincs harmincéves. Vele szemben az Egyesült Államok csak a 38 év es Bi ace For dot tudja felvonultatni. A többiekkel szemben egyik legmagasabb gyerekhalandósági és népességnövekedési rátáját mutatott India lakossága pl. a gyermekhalandóság visszaszorítására tett következetes erőfeszítések nyomán az évtized végére 12 millióval kevesebb lesz a Világbank által előrejelzettnél. A paradoxnak tűnő „ha sokan meghalnak, akkor leszünk többen” formában megfogalmazható eredmény magyarázatául dr. Sharma rámutat, hogy ha sok 5 éves kor alatti gyerek hal meg, a családok több gyereket terveznek, mert így akarják növelni annak az esélyét, hogy lesz felnövő gyermekük. Ezzel párhuzamosan azok a házaspárok, akik már vesztettek el gyermeket, hónapokkal kevesebbet várnak két terhesség között. A tanulmány hangsúlyozza, hogy ugrásszerűen növelik a gyerekek túlélési esélyeit azok a család- tervezési eljárások, amelyek azt célozzák, hogy az anyák „ne túl korán, ne túl gyakran és ne túl későn” hozzák világra gyermekeiket. „A gyermek- védelem és a családtervezés hatékony együttműködése megállítja a népességnöveke- dés-elszegényedés-kömyezet- pusztulás egymást súlyosbító romboló hatásait.,”- állapítja meg az indiai tudós az UNICEF egyik kiadványában. komolyabbak az ellenvetések. Az argentin Raul Gimenezt például a legjobb Rossini-éne- kesnek tartják, de épp a közelmúltban bukott látványosan a milánói Scalában Rossini Tankréd című operájában. Az angol Anthony Rolfe Johnson, Philip Langridge és Ian Porridge, vagy a német Josef Protschka az ötvenes éveiben jár. Kiváló énekesek, de távol állnak attól, hogy szupersztárok legyenek. Az olasz iskola egyik legtekintélyesebb szakértője, RoRocksztárok, mint Phil Collins, Elton John vagy Eric Clapton is közte vannak annak a 20 híres személyiségnek, akik legalább 13 millió fontot keresnek évente - adta hírül kedden az Independent című brit napilap. A lap a szakszervezeti pénzen működő munkaügyi kutatóintézet, a Labour Research Department által készített felmérés eredményét közölte. Eszerint a húszas lista élén Bernie Ecclestone, a Forma-l-es autóversenyek szervezője és- támogatója áll, 30 millió 750 ezer 109 fontos évi keresetével. A második helyet Phil Collins foglalja el, aki 22 millió 281 ezer 412 font jövedelemre tett szert, több mint 10 százalékkal többre, mint az azt megelőző évben. Sting, Mark Knopfler és Sir Andrew Lloyd Webber - akik mindannyian saját vállalkozásukat vezetik - szintén a 20 legzsírosabb állás egyikét birtokolják. A felmérésből kiderül, hogy a legjobban fizetett cégvezetők jövedelme átlagosan 11 százalékkal nőtt, miközben a britek átlagosan négy százalékkal kerestek többet 1994-ben mint 1993-ban. 187 vezető kapott 500 ezer fontnyi vagy annál magasabb javadalmazást, közülük 58 több mint egymilliót. dolfo Celletti szerint „a tenorista mitikus szerepe már nem vonza a fiatalokat. A romanti- cizmus halott és a fiatalok képzeletében a tenorista nevetséges, nem a mai világba való figura”. Ráadásul a tenorista az, akinek talán a legtöbbet kell tanulnia, a legtöbbet kell áldoznia. S az áldozatvállalás nem garantál semmit. Az egy Pavarottira, akinek sikerült, ezer olyan jut, aki még egy kis vidéki színházban sem kap bemutatkozási lehetőséget. Aszpirin Több mint 2300 évvel azután, hogy Hippokratesz megjegyezte: az emberek fájdalomcsillapításra fűzfaleveleket rágnak, tudósok felfedezték, hogyan hat az aszpirin. Megállapították, hogy a világ legtöbbet használt gyógyszere megakadályozza a szervezetet a prosztaglandin nevű vegyület előállításában. A prosztaglandin okozza gyakran a lázt, a fejfájást és a gyulladásokat. Az aszpirin a legrégebbi fájdalomcsillapító, tabletta formájában 1899 óta használják. A tudósok évtizedek óta kutatják az aszpirin működése körüli rejtélyt. Most dr. Michael Garavito, a chicagói egyetem professzora kollegáival együtt közölte, hogy felfedte a titkot. Jelentése a Nature Structural Biology című tudományos folyóirat augusztusi számában jelent meg. Amikor az emberek elkapják az influenzát vagy hátuk megfájdul, ennek oka legtöbbször az, hogy szervezetük egy, a hormonokhoz hasonló zsírsavat, proszta- glandint állít elő. A tudósok már régóta tudják, hogy az aszpirin megakadályozza annak az enzimnek a keletkezését, amelynek segítségével a szervezet a prosztaglandint termeli. Garavito viszont azt is felfedezte, hogyan működik ez az enzim. Egy kristályról van szó, amelynek közepén „alagút” van. Az alagúton különféle anyagok áramlanak át, amelyek az enzim belsejében átalakulnak prosztaglandinná. A chicagói kutatók felfedezték, mit tesz az aszpirin: elzárja az alagutat a prosztaglandinná átalakuló anyagok elől - nyilatkoztak a kutatók az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. Tenoristák kerestetnek / UJ KELET Állati A házitigris Kuvaitban egy villa elő- kertjében légkondicionált ketrecben lakik élete prájáxzd, Michael lel a bengáli nősténytigris, Szóraja. Nemrég azzal örvendeztette meg gazdáit, hogy három egészséges tigriskölyköt - egy nőstényt és két hímet - hozott a világra. - Otthon zajlott le az ellés, feleségemmel felügyeltük az eseményt - mondta a Reuter tudósítójának a gazdi, Fuad Abdul kuvaiti üzletember. - Más segítségre nem volt szükség, de mindannyian kimerültünk. A tigrispárt Abdulék nevelték fel. Szóraját egy bahreini barátjuktól kapták ajándékba, Michaelt pedig Nagy-Britan- niában vásárolták, és azzal a kikötéssel vihették haza, hogy biztosan jó bánásmódban részesül majd a tigriskö- lyök. Kényeztetésben egyikük sem szenved hiányt. Az Abdul-házaspár minden jóval elhalmozza csíkos szőrű „gyermekeit” , miközben sokak szerint nem kis veszélynek teszik ki magukat. A feleség maga eteti és gondozza őket - amihez fogmosás és pedikür is hozzátartozik -, és játszik is velük, mégpedig elektronikus játékokkal.- Ha Szóraja boldogtalan lenne, nem esett volna teherbe - mondják Abdulék, akik most nagyon büszkék az újszülöttekre. A kicsiket először annak rendje és módja szerint Szóraja szoptatta, később azonban eltaszigálta őket, annyira kimerítette az anyaság. Most már a kölykök kénytelenek beérni kutyáknak és macskáknak szánt import anyatejjel. A három kis tigrismacska - Sarah, Arthur és Sejkkan - azzal dicsekedhet, hogy nagyapjuk - Sirkán - főszerepet játszott a Dzsungel könyvéből készült hollywoodi filmben. Rejtélyes madárpusztulás Tengerbiológusok tengeri madarak rejtélyes pusztulását állapították meg a kaliforniai partok előtt. Egy kereken 300 kilométeres partszakaszon több száz elpusztult vagy beteg madarat találtak az elmúlt hetekben. „Június végén kezdődött és azóta erősen terjedt” - nyilatkozta Lori Moak-Kean, a Santa Cruzban működő Native Animal Rescue Center igazgatónője a dpa-nak. A madárpusztulás pontos oka egyelőre ismeretlen. Szakértők nem zárják ki, hogy a madarak tömeges pusztulását gyomirtók idézhették elő, amelyeket a téli nagy esőzések idején a tengerbe mosott a víz. De „elkövetőként” szóba jöhetnek algák is, amelyek némelykor mérgező anyagokat termelnek. A madárvész elsősorban a fekete récéket és a pelikánokat sújtotta, de a part menti vizekből egy beteg albatroszt is kihalásztak. Kutatók egy helyen nagy vegyszertartalmú madártojásokra bukkantak. Az eddigi biológiai vizsgálatok alapján csupán annyit sikerült megállapítani, hogy* igen sok madár nagyon lesoványodott és veseelégtelenség jeleit mutatja. Az is nyugtalanítja a tudósokat, hogy az utóbbi napokban számos elpusztult tengeri vidrát sodortak partra a hullámok. Főleg ugyancsak erősen lesoványodott nőstényállatokat. Csúnya Nővér szép tette Csúnya Nővér, a ház éber macskája figyelmeztette gazdáját, annak hattagú családját a rájuk leselkedő veszélyre, mielőtt kétszintes vályogházuk összeomlott volna, maga alá temetvén a bentlévőket. Az eset a közép-kínai Bei- ling városában történt - idézi a Reuter az erről beszámoló Sichuan Daily című lapot. A Csúnya Nővér névre hallgató macska július 16-án hajnali négy óra körül ébresztette éktelen nyávogással a Li családot. A három éves Csúnya Nővér nemcsak nyávogott, hanem kintről addig kaparta, többször nekiugrott a bezárt ablaknak, hogy az végül kinyílott. Ám az álmából felriasztott kínai család akkor sem vette komolyan a macska viselkedését, ottmaradtak fekhelyükön. Csúnya Nővér ezt nem hagyta annyiban: gazdája nadrágjának esett és ráncigál- ni kezdte szárát. Li gazdi ekkor már felocsúdott, és látta, a ház vályogtéglái, sárfala dőlni kezd. Azonnal riasztotta családtagjait és alig pillanatokkal az építmény összeomlása előtt hagyták el mindnyájan a házat. A Világ Csúfja A 26 éves Maria de Lourdes de Jesus den Sieg bizonyult a legvisszataszítóbbnak a brazíliai „Miss Csúnya” választáson. A falujában csak „Szutvok Mariként” tiszteit háziasszony adottságaival 13 társát győzte le a Sao Vincente Ferrerben rendezett bajnokságon, amely a maga nemében az első volt. A rútak királynője egyébként 78 éves férje biztatására nevezett be, akivel kilenc éve él házasságban. A férj ezekkel a szavakkal küldte harcba élete párját: Menj csak el, te nem veszíthetsz. Majd némileg kedvesebben azt is hozzátette: „A feleségem életem legszebb rémsége.” A győztes díja egy virágcsokor, egy használt bicikli fék nélkül, defektes gumiabronccsal és 200 real (23 ezer forint) volt írja az AFP.