Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-03 / 180. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1995. augusztus 3., csütörtök 3 Gyorsíró-világbajnokság Szálkái ezüstérem Teteiezés — Az asszonyok már ko­rán reggel indulnak a határ­ba dohányt tetejezni, mivel ekkor még nincs olyan hőség. Forró júliusi nyár az idei. Szinte szikrázik a homok a ráeső napsugaraktól. Mezít­láb a homokban két lépésnél többet nemigen lehet meg­tenni. Egy ilyen nap a határ­ban dolgozni, például kapál­ni... Ezt csak az tudja, aki beleszületett ebbe a paraszti életformába. Jó adag elszánt­ság és kitartás kell egy tik­kasztó nyári mezei munká­hoz. A lágy szellőben, sely­mesen hullámzó sárga búza­mező némi vigaszt nyújt, hogy ez a munka nem hiába­való, — mint a sivatag ván­dorának a távoli vibráló oá­zis feltűnése — az izzadtság cseppjeivel megteremti a jövő éltető erejét. — Igen megizzadunk még ma! — mondja Bözsi, a ke­rékpárját toló szomszéd- asszonyának, akikek már most melege lett, mivel a ke­rék belesüpped a száraz ho­mokba, nehezítve annak gör- dülését. — Nem baj, Mariskám! Lefogyunk legalább. Lám! Nem leszünk ilyen kövérek. Egyébként hiába is fújdo- gál a szellő, szinte alig észre­vehetően, a dohányültetvény­ben megreked a levegő, foj­togatja az ember torkát. Némi vigaszt az nyújt, hogy a do­hány virágzatához érve, an­nak kelyheiben lévő harmat- cseppek az asszonyok nyaká­ba vágódhat hidegzuhany­ként. Ha kellemetlen is, né­mileg frissítőleg hat. Megérkezik a többi asz- szony is. A gazda kiadja a munkát, és mindenki beáll egy-egy dohánysorba. Kez­dődik a tetejezés... Hogy mi a tetejezés? Ez az avatatlanok számára nem mond semmit, illetve csak fantáziaképzetet. A tetejezé- sen a dohány virágzatának az eltávolítását értjük, melyet azért végeznek, hogy a do­hánylevelek tartalma és ho­zama megnövekedjék. A vi­rágok eltávolításával a leve­lek minőségi javulásán kívül az érés is meggyorsul. A táp­anyagok ugyanis nem a virá­gokba, illetve a magkezdemé­nyekbe vándorolnak, hanem a levelekben raktározódnak. — Na! Most már reggeliz­hetünk! — szólal meg egy vékonytermetű asszonyka, miután befejezte visszafelé jövet a második dohánysor elején a virágok levágását. A többieket sem kell nógatni. Irány egy árnyékos hely. — Kis erősítőt kémek? — szólal meg a gazda. Az asszo­nyok egy része visszautasít­ja, de van, aki bátran tartja a poharát, mert bizony szüksé­ge van egy kis erősítőre. Ambrus Attila A bankrablás kapcsán Elég-e az erkölcsi bizonyítvány? (Folytatás az 1. oladlról) — Tulajdonképpen hogyan zajlik egy gép- és gyorsíró-vi­lágbajnokság? — kérdezem Tündét, az „ezüstérmes” gyorsírót... — A világbajnokságot gép­írásból az amszterdami Sza­badegyetem Sportcsarnokában rendezték meg, ahová 200 író­gépasztalt készítettek be. Itt A boldog anya és leánya minden nemzet egyszerre írt 30 percig. A gyorsíróversenyt a szabadegyetem tantermeiben bonyolították le, hiszen itt minden résztvevőnek a saját anyanyalvén diktálnak. A fel­adat lényege a következő: a diktáló 8 percig folyamatosan mondja a szöveget. Az első percben lassabban, és ahogy telnek a percek, egyre gyorsab­ban és gyorsabban diktál, s a nyolcadik percre már nagyon felgyorsul. Anya 6 percig bír­ta a tempót, én pedig végigcsi­náltam a 8 percet. Egyébként a diktáló tanár hangját már magnóról ismertük, mert a fel­készülés során küldtek nekünk kazettákat. Miután leírtuk gyorsírással a szöveget, el kell olvasni, és át kell „rendes” írással írni a diktátumot. Itt a gyorsaság is számít, mert pél­dául ez döntött a harmadik he­lyezett előtt az én javamra, hi­szen ő ugyanannyit írt, mint én, ugyanannyi hibája is volt, csak én hamarabb kész voltam az átírással, mint ő. Csak érdekes­ségként említem meg, hogy a harmadik helyezett egy szlo­vák lány, míg az első egy cseh fiú lett. — A versenyen kívül jutott-e valami másra is idő'? — Amszterdamban a Hotel Casában laktunk, ez egy 8 emeletes, szép, tiszta szálloda. A versenyzők részére a városi tanács fogadást adott a Rijksmuseumban, s ezen kívül is számos programot szervez­tek a számunkra. Maga a ver­seny ugyanis két nap alatt zaj­lott le, s amíg a tanárok javí­tották a munkákat, addig mi a környékkel ismerkedhettünk, így voltunk vízibuszos kirán­duláson a csatornákon át ki a tengerre, de ellátogattunk a híres amszterdami botanikus kertbe is, ahol csodás virágo­kat láthattunk. Volt még három szabad napunk, amikor kirán­dulhattunk , így megnézhettük Hága, Delft, Gonda, Alkmar és Haarlem nevezetességeit. Az utolsó esten holland néptánco­sok adtak a világ minden részéből összegyűlt verseny­zőknek műsort, s egy nagy kö­zös bankettel ért véget a világ- bajnokság. — Két kitűzőt látok a vitrin­ben, egyiken T. Székely Hun- gaiy, másikon M. Székely Hun­gary felirat... Feltűnt-e ez va­lakinek a versenyen? — Különösebben nagy fel­tűnést nem okozott, de a kül­földiek közül azért sokan ész­revették, és mondogatták, kér­dezgették, hogy „família”, vagyis hogy egy család va­gyunk-e? —Az utolsó kérdésem anyá­hoz és lányához egyaránt szól: lesz-e folytatás, mik a további tervek? — Ezelőtt két évvel Isztam­bulban az ideihez hasonló he­lyezést értem el, úgyhogy tar­tom a helyem a világranglis­tán — mondja Székely Lász- lóné. Ezt szeretném megőrizni a következő években is, remé­lem, sikerrel. S a későbbi foly­tatás? Nos, arra már ott lesz Tünde, aki — bár először volt világversenyen — szép sikert ért el. A későbbi „utánpótlás” is biztosított, mert a kisebbik lányom ugyan még csak hete­dikes. de már kiválóan gyorsír... — Én az idén végeztem a fe­hérgyarmati Közgazdasági Szakközépiskolában, s szep­tembertől a nyíregyházi tanár­képző főiskola magyar— gyors- és gépírás szakán tanu­lok tovább — feleli Tünde. — Azt még nem tudom, hogy a főiskola elvégzése után mit szeretnék csinálni, de egy biz­tos: 1998-ban a Svájcban meg­rendezésre kerülő 42. Gép- és gyorsíró-világbajnokságon — édesanyámmal együtt — sze­retnék indulni, és megtartani dobogós helyezésemet. S talán az az idő is eljön, amikor a hú­gommal együtt már hárman versenyezhetünk a Székely családért és Magyarországért. Szamosi István (Folytatás az 1. oldalról) A bank őrzésével megbízott biztonsági szolgálat debreceni vezetőjét sikerült telefonon el­érni. Tőle megtudtuk, hogy akit alkalmazni kívánnak, ar­ról nem csak erkölcsi bizonyít­ványt kérnek, hanem komoly környezettanulmányt is készí­tenek. Vizsgálják családi kap­csolatait, életvitelét, esetleg nem szenvedélybeteg-e az illető? Minden olyan körül­ményt, amely hatással lehet a munkavégzésére. Ezen felül — a hazai gyakorlattól eltérően — a cégen belül is működik egy biztonsági szolgálat, amely úgy funkcionál, mint egy belső elhárítás. Erre azért van szükség, mert az erkölcsi bizonyítvány csak azt tanúsítja, hogy jelenleg bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel az illető. Viszont, ha valakinek elévült a bűnesete, vagy amnesztiával törölték az adattárból, arról ezen az úton nem tudhatnak meg semmit. Megtudtuk azt is, hogy a bankok őrzésének és védelmé­nek nagyon komoly szabályai vannak. Ennél a konkrét bűn­esetnél a szabályok sorát kel­lett ahoz felrúgni, hogy elvi- hesse az elkövető (vagy elkö­vetők) a pénzt. A hiba nem a biztonsági előírások rendszeré­ben van, hanem azok durva megsértésében. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor egy folyosón van egymás után tíz ajtó, de csak kilenchez van kulcsunk, akkor nem tudunk végigmenni. Minden biztonsá­gi eszközt és előírást egy­idejűleg kell ahhoz kiiktatni, hogy eredményes lehessen a rablás. Fekete Tibor „Szomszédoló” Az idén is megrendezték azt a nemzetközi olvasótábort, amelynek évek óta az Ibrány melletti Tisza-part a helyszíne. A „szomszédoló” gyermek­olvasótáborba Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeznek vendé­gek. Az augusztus 1-jén nyíló táborban a magyar nyelv ápo­lása a fő cél. Ezenkívül nép­dalokkal, népi szokásokkal és hagyományokkal ismerkednek meg a diákok. A nyelvi programok mellett író-olvasó találkozókra, anké­tokra, történelmi helyekre való kirándulásokra, kreatív játé­kokra, természetvédelmi isme­retek tanulására és a csillagá­szattal való ismerekedésre is sor kerül. Az olvasótábor augusztus 11-én zárja be jelképesen a kapuit. Budaházi István Nem kell a pénz Tisza-parti vendéglős ismerősöm meséli: alig kap pincért, Pontosabban nem is kap, kénytelen azzal az eggyel dolgozni, akivel nincs megelégedve. Balato­ni ismerősöm is mondja: nincs jelentkező idénymun­kára. Pedig — ezt mindket­ten állítják —jó pár évvel ezelőtt egyetemisták, főis­kolások kilincseltek, hogy a két hónapos időszakra állást kapjanak. Mert elfogadható volt a fizetés, kiadós a jatt, így aztán egy nyáron meg lehetett keresni a következő tanévre való pénz tetemes részét, ha nem is az egészet. Ma diákot találni nyári munkára ott sem lehet, ahol pedig kínálkozik az alka­lom. Láthatóan nem kell a pénz. Otthonról van, ha pe­dig nincs, akkor se ízlik a meló. Pedig a diákok világ­szerte igyekeznek megke­resni a pénzüket. Németor­szágban általános, hogy még a tanév alatt is tevé­keny az egyetemista, újsá­got hord ki, alkalmi elfog­laltságot vállal. Pedig ott a gazdasági helyzet jobb. Holland diákok mesélték Nyíregyházán, abból utaz­tak ide, amit nyáron keres­tek csomaghordással. De sorolhatnánk szinte vég nél­kül. hogy a piacgazdaság körülményei között élő em­berek gyermekei korán megtanulják: dolgozni kell, nem elég a papa autójában furikázni a csajokat. Legfel­jebb munka után. Nálunk a legények és le­ányok tüntetnek. Tiltakoz­nak. Fenyegetnek bojkottal. Meg sztrájkkal. Szuper. Öntudat van. Ha pénz nincs is. Hogy meg lehetne keres­ni valamit a tandíj össze­géből? Hogy lehetne segí­teni ezzel a szülőn is? Nos, ez a nehezebb. Márpedig a könnyebb kényelmesebb. Láthatóan nem kell a pénz. Tisztelet a kivételnek. Ők biztosan jobban becsülik majd, amilyük lesz. Mert nagy különbség van aközött, hogy valaki csak tartja a mar­kát, vagy meg is fog vele va­lamit. Megyénkről írták Tallózás az országos sajtóban A Magyarország című he­tilap 29. számának Hazai Élet rovatában Néha átlép­nek az üvegajtón címmel Záhonyról olvashattunk. Az egyetlen nagy ukrán—ma­gyar határátkelőhely problé­mái - sajnálatos módon rég­óta mindennapi témát adnak a sajtónak. A kilométeres ko­csisorok, a városlakók szá­mára elviselhetetlen átmenő forgalom, a környezetszeny- nyezés, a bűnözés és a feke­temunka ismerős és akut kér­dések. A PHARE-program keretében készülő átkelő és Tisza-híd megvalósítása vá­rat magára. Helyzet van! Az Új Ember katolikus hetilap 26. számában Ka- milliánusok Nyíregyházán címmel a szerzetesrend újra­indulásáról tudósít. A bete­gek szolgálóinak rendjét Lellisi Szent Kamill alapítot­ta Olaszországban aló. szá­zadban. A rend harmadik al­kalommal telepszik le Ma­gyarországon. A betegek és szenvedők lelki gondozását páter Anton Gost vezetésével júliustól a Debrecen—Nyír­egyházi Egyházmegye kórhá­zaiban. A Víztükör című folyóirat júliusi száma a Vásárhelyi Pál­ra emlékezés jegyében íródott. A Vásárhelyi-emlékév alkalmá­ból Tiszadobon rendezett em­lékülés anyagát teszi közzé. A számos érdekes előadás között egy-kultúrtörténeti érdekesség is található: Vásárhelyi akadé­miai székfoglalójának ismerte­tése. A Tisza-szabályozásával kapcsolatos munkálatokat, Kvas- say Jenő szavaival egyetértve, a konferencia második magyar honfoglalásként értékelte. Az Irodalomtörténeti Közle­mények 1. száma tanulmányt közöl Péter László tollából: írók, költők textológiai nézetei címmel. A cikk mások mellett Móricz Zsigmond szöveg­átalakítási, -átdolgozási mun­káiba enged bepillantást. Ki gondolná, hogy a lírikusok mellett a prózaírókban is él a kényszer, hogy a végletekig csiszolják és tökéletesítsék szavaikat. Móricz is okát fog­lalkozott e nehéz művelettel, így például az Erdély-trilógia közel 20 százalékát kihúzta, mintegy öncsonkítást végez­ve. Hogyan működött eseté­ben a cenzúra és az öncen­zúra? Választ találunk rá a tanulmányban. A Külgazdaság július- augusztusi számában megje­lent egy vitacikk az MTA Világgazdasági Kutató Inté­zetében folytatott kutatás keretében készült tanulmány alapján. A Kárpátok-Eu- rorégió együttműködés című írás az 1993. február 14-én alakult szervezet működésé­nek kétévi mérlegét meg­vonva megállapítja: „...szá­mos területen igen komoly eredmények születtek (öko­lógia, oktatási-kulturális és, egészségügyi együttműkö­dés)”. A gazdasági eredmé­nyek sajnos nem számotte­vőek a szerző szerint. A gaz­dasági továbblépés akadá­lyai: bizalmatlanság, tőke­hiány, egymás közötti riva­lizálás, közös bank hiánya. A magvas és terjedelmes ta­nulmány megyénkre nézve különösen tanulságos, köz- érdeklődésre érdemes. Gombás Sándor Ferenc Illusztrációs fotó

Next

/
Thumbnails
Contents