Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12 / 188. szám

1995. augusztus 12., szombat Hétvége UJ KELET Kánya Andriska hatéves Jenev Klaudia kétéves Varga Tamás hároméves Szerelem gátak nélkül A lakásban nincsenek küszö­bök, emelkedők vagy kiálló szőnyegvégek. Az egész beren­dezés azt a célt szolgálja, hogy egy tolókocsis ember kényelme­sen élhessen benne. Ketten lak­nak itt, Júlia és Sándor. Kará­csonykor házasodtak össze, s az­óta szinte elválaszthatatlanok. Kapcsolatukról Júlia mesélt egy esős délutánon. — Megismerkedésünk tör­ténete kicsit romantikus, kicsit felkavaró. Az egész akkor kezdődött, amikor anyukám ablakpucolás közben leesett a létráról, és combnyaktörést szenvedett. A szomszédasszo­nya telefonált be a munkahe­lyemre, és én kétségbeesve rohantam a kórházba. Édes­anyámat hatalmas gipszek között találtam. Rögtön a kezelőorvost kerestem, aki biztos, de hosszan tartó gyó­gyulást ígért. A munkahelye­men műszakot cseréltem, csak hogy minden délután beme­hessek meglátogatni. — Hol dolgozol? — Egy bölcsődében vagyok gondozónő, immár hét éve. Nagyon szeretem a gyereke­ket, bár sajátjaim nincsenek. De térjünk vissza anyukám kórházban töltött napjaihoz. Szépen javult az állapota, és néhány hét múlva átkerült a rehabilitációs osztályra, ahol alaposan megdolgozták min­den apró porcikáját. Az inté­zet kertjében találkoztam először Sándorral. Pléddel be­takarva ült a tolókocsiban egy fűzfa alatt. Én is oda toltam az édesanyámat. Sokáig pihen­tünk ott. Néha fél szemmel meglestem a nem éppen rossz­képű férfit. — Rögtön megtetszett ne­ked? — Bevallom, igen. Követke­ző héten láttam őt ismét, ugyan­azon a helyen. Aznap délután almás kekszet sütöttem, és meg­kínáltam őt is belőle. Kicsit cso­dálkozott ugyan, de elfogadta az édességet. Másnap cserébe a sütiért egy szál virágot hozott. Édesanyám és az ő látogatóba érkező anyukája csak kedvesen mosolyogtak raj­tunk. —Soha nem zavart a tolókocsi? — Nem, mert Sanyi már az első időkben mesélt nekem a balesetéről, ami a székhez kötöt­te. Elfogadtam olyannak, ami­lyen. Én így szeretem. —Mi történt, amikor anyukád felgyógyult? — Természetesen hazavittem az én lakásomba, hogy szem előtt tarthassam, mielőtt még újra felmászik ablakot pucolni. Na és persze minden délután bementem a kórházba.-—Az orvosok nem néztek rád ki­csit furcsán? —Először igen, de aztán hamar rájöttek, hogy miről is van szó. A doktor őszintén elmondta, hogy Sanyinak, bár még hátravan két nagy műtétje, teljes gyógyulást nem tud ígérni. Arról is beszélt, hogy ha összeházasodunk, soha nem lehet gyerekünk. —Már akkor házasságra gon­doltatok? — Igen, hiszen szerettük egy­mást, és nem láttuk értelmét, hogy sokáig várjunk. Felnőtt emberek vagyunk, akik el tudják dönteni, mit is akarnak. —Édesanyád mit szólt hozzá? — Végtelenül boldog volt. Kedves fiúnak tartotta Sanyit, és gyakran mondogatja még ma is, hogy az ő balesetének köszön­hetjük a szerelmünket. — Mikor műtötték a férjedet? — Tavaly július 9-én. Olyan ideges voltam, hogy szabadságot kellett kivennem arra a napra. Fog­tam a kezét egészen a műtő ajtajá­ig, aztán pedig mint egy eszelős, ro­hangáltam négy órán át le-fel a fo­lyosón. Az orvos megengedte, hogy mellette maradjak, amíg föl nem ébred. Nagyon rosszul volt, egész éjszaka ápolnom kellett. —Milyen eredményt hozott az operáció? — Ha nem is tökéletesen, de az egyik lábát már tudja mozgat­ni. A következő műtétre az idén ősszel kerül sor, melynek segítségével, remélem, hogy elhagyhatja ptajd a tolókocsit. — Hogy zajlott le a lány ké­rés? — A kórházból kikerülve Sanyit hazavitte az édesany­ja, hiszen addig is vele lakott. Anyósom csodálatos asszony, és örökké hálás leszek neki, hogy nem dobta el magától a fiát a bajban. Szóval első este felmentem hozzájuk, és az édes­anyja sírva köszönte meg, hogy úgy Sanyi mellé álltam. Nagyon zavarba jöttem, hiszen ez szá­momra teljesen természetes volt. Vacsora után a szobába ülve né­zegettük a régi fényképeket. Ép­pen az esküvői portréknál jár­tunk, amikor Sanyi elgurult a vi­rágállványig, levett egy cserép ibolyát, és visszakerekezve hoz­zám megkérdezte, hogy nem lennék-e a felesége. Könnyes szemmel mondtam neki igent. Az esküvőnket sem fogom soha elfelejteni. A templomból kifelé jövet Sanyi a tolókocsiba rántott, és kigurultunk az épületből. A gond a lejtőn kezdődött, mert a fodroktól nem találtuk a kocsi fékezőkarját, és így meg sem áll­tunk a hatalmas tér közepéig. Ezt a pillanatot a fotósunk meg is örökítette. — Voltatok nászúton? — A sógoromék hajdúszo- boszlói házába utaztunk le egy hétre. Addig a rokonság ösz- szefogva átalakította a lakást. Újratapétázták, kiszedték a küszöböket és lerakták a pad­lószőnyeget. Egy kész kis pa­lotába jöttünk haza. — Sanyi mivel foglalkozik?' — Mechanikai műszerész, így a tolókocsi mellett is tud munkát vállalni. Kiváltotta az ipart, és a kisebbik szobát át­alakítottuk műhelynek. Ott javítgatja az elromlott vasaló­kat, varrógépeket. Nagyon boldogok vagyunk így együtt, és remélem, hogy a szerel­münk örökké megmarad. 1 1 T J=)-SZERVUSZ HOfeHEKKZi SA3M0S ALMAH] W/MC^M^RT MÉ&TIZETHET6TLEM Vt Ntn K£RS 1 H£lY£TT£ £&Y Sít? SZEM, 7UH/W\ fÖff 'ZfifóoT'11 A sütés alkotás és hasznos szórakozás. Ahhoz azonban, hogy valódi sikerélményt je­lentsen, és a sütés eredménye élvezetet okozzon, pontosan kell dolgozni, és néhány fon­tos alapszabályt figyelembe kell venni. Az alapanyagok pontos le- mérése elengedhetetlen. Azok a mennyiségek, amelyeket a recepteknél evőkanál vagy te­áskanál megjelöléssel adnak meg, mindig csapott teli kanál­ra vonatkoznak. Ettől eltérően a púpozott kanál megnevezést használják. Az italok mennyi­ségét általában centiliterben adják meg. Két centiliter meg­felel egy likőröspohámak vagy két evőkanálnak. A süteményekhez szükséges hozzávalókat legjobb feldolgo­zás előtt fél órával előké­szíteni, hogy a hűtőből kivett nyersanyagok is elérjék a szobahőmérsékletet. Ennek főként a kelt tészták készítésénél van jelentősége. Kivételt képez az omlós tészta. Ennek hidegre van szüksége. A legtöbb süteményhez a könyvek vajat ajánlanak, de természetesen megfelel a mar­garin is. Mielőtt az omlós vagy kelt tésztát a kívánt formára nyújtjuk, a felületét szórjuk meg kevés liszttel. Érdemes a nyújtófát is belisztezni, hogy ne ragadjon rá a tészta. A kevert tésztákat és a pis­kótát zsírozott és kilisztezett tepsiben süssük. Piskótából ké­szült tortalap sütésekor csak a forma alját kenjük ki, így sü- lés közben a tészta szépen fel­emelkedik, a zsírozatlan pere­men nem csúszik vissza.' Piskótatekercs és habcsók­massza sütésénél ajánlatos a tepsit sütőpapírral kibélelni. A lapos és félmagas süteménye­ket a sütő középső részére, a magas süteményeket az alsó részére tanácsos helyezni. Egyedül a tűpróba az, amely abszolút biztonsággal megmu­tatja, hogy a süti valóban át- sült-e. Csak az egészen lapos süteményeknél elég, ha a tész­ta felületének színe szerint tá­jékozódunk. Ha a sütemény aranysárga, akkor elkészült. Formában készült sütemé­nyeknél hurkapálcikával szúr­juk meg a tészta legmagasabb pontját. Ha ragad rá a massza, akkor még legalább 5-10 perc­nyi sütésre van szükség. Hogy a már eléggé barna felület ne égjen feketére, a süteményt takarjuk le alufóliával. A kész tésztát a kikapcsolt sütőben még hagyjuk 5-10 percet pihenni. Ha mégis megtörténik a baleset, vagyis a sütemény feketére sül, akkor is van egy fogás, amivel meg lehet menteni. A megsöté­tedett részt zöldségreszelő apró­fokával gondosan lekaparjuk, majd a tésztát vastagon beken­jük valamilyen mázzal. A süte­ményeket és a tortákat is le le­het fagyasztani. Hogy friss za­matokat megőrizzék, legjobb, ha még langymelegen fagyaszt­juk le, az erre megfelelő csoma­golóanyagba burkolva. Csak felolvasztás után ajánlatos a tor­talapokat friss gyümölccsel megtölteni, illetve mázzal be­vonni.

Next

/
Thumbnails
Contents