Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-12 / 188. szám
1995. augusztus 12., szombat Hétvége UJ KELET Kánya Andriska hatéves Jenev Klaudia kétéves Varga Tamás hároméves Szerelem gátak nélkül A lakásban nincsenek küszöbök, emelkedők vagy kiálló szőnyegvégek. Az egész berendezés azt a célt szolgálja, hogy egy tolókocsis ember kényelmesen élhessen benne. Ketten laknak itt, Júlia és Sándor. Karácsonykor házasodtak össze, s azóta szinte elválaszthatatlanok. Kapcsolatukról Júlia mesélt egy esős délutánon. — Megismerkedésünk története kicsit romantikus, kicsit felkavaró. Az egész akkor kezdődött, amikor anyukám ablakpucolás közben leesett a létráról, és combnyaktörést szenvedett. A szomszédasszonya telefonált be a munkahelyemre, és én kétségbeesve rohantam a kórházba. Édesanyámat hatalmas gipszek között találtam. Rögtön a kezelőorvost kerestem, aki biztos, de hosszan tartó gyógyulást ígért. A munkahelyemen műszakot cseréltem, csak hogy minden délután bemehessek meglátogatni. — Hol dolgozol? — Egy bölcsődében vagyok gondozónő, immár hét éve. Nagyon szeretem a gyerekeket, bár sajátjaim nincsenek. De térjünk vissza anyukám kórházban töltött napjaihoz. Szépen javult az állapota, és néhány hét múlva átkerült a rehabilitációs osztályra, ahol alaposan megdolgozták minden apró porcikáját. Az intézet kertjében találkoztam először Sándorral. Pléddel betakarva ült a tolókocsiban egy fűzfa alatt. Én is oda toltam az édesanyámat. Sokáig pihentünk ott. Néha fél szemmel meglestem a nem éppen rosszképű férfit. — Rögtön megtetszett neked? — Bevallom, igen. Következő héten láttam őt ismét, ugyanazon a helyen. Aznap délután almás kekszet sütöttem, és megkínáltam őt is belőle. Kicsit csodálkozott ugyan, de elfogadta az édességet. Másnap cserébe a sütiért egy szál virágot hozott. Édesanyám és az ő látogatóba érkező anyukája csak kedvesen mosolyogtak rajtunk. —Soha nem zavart a tolókocsi? — Nem, mert Sanyi már az első időkben mesélt nekem a balesetéről, ami a székhez kötötte. Elfogadtam olyannak, amilyen. Én így szeretem. —Mi történt, amikor anyukád felgyógyult? — Természetesen hazavittem az én lakásomba, hogy szem előtt tarthassam, mielőtt még újra felmászik ablakot pucolni. Na és persze minden délután bementem a kórházba.-—Az orvosok nem néztek rád kicsit furcsán? —Először igen, de aztán hamar rájöttek, hogy miről is van szó. A doktor őszintén elmondta, hogy Sanyinak, bár még hátravan két nagy műtétje, teljes gyógyulást nem tud ígérni. Arról is beszélt, hogy ha összeházasodunk, soha nem lehet gyerekünk. —Már akkor házasságra gondoltatok? — Igen, hiszen szerettük egymást, és nem láttuk értelmét, hogy sokáig várjunk. Felnőtt emberek vagyunk, akik el tudják dönteni, mit is akarnak. —Édesanyád mit szólt hozzá? — Végtelenül boldog volt. Kedves fiúnak tartotta Sanyit, és gyakran mondogatja még ma is, hogy az ő balesetének köszönhetjük a szerelmünket. — Mikor műtötték a férjedet? — Tavaly július 9-én. Olyan ideges voltam, hogy szabadságot kellett kivennem arra a napra. Fogtam a kezét egészen a műtő ajtajáig, aztán pedig mint egy eszelős, rohangáltam négy órán át le-fel a folyosón. Az orvos megengedte, hogy mellette maradjak, amíg föl nem ébred. Nagyon rosszul volt, egész éjszaka ápolnom kellett. —Milyen eredményt hozott az operáció? — Ha nem is tökéletesen, de az egyik lábát már tudja mozgatni. A következő műtétre az idén ősszel kerül sor, melynek segítségével, remélem, hogy elhagyhatja ptajd a tolókocsit. — Hogy zajlott le a lány kérés? — A kórházból kikerülve Sanyit hazavitte az édesanyja, hiszen addig is vele lakott. Anyósom csodálatos asszony, és örökké hálás leszek neki, hogy nem dobta el magától a fiát a bajban. Szóval első este felmentem hozzájuk, és az édesanyja sírva köszönte meg, hogy úgy Sanyi mellé álltam. Nagyon zavarba jöttem, hiszen ez számomra teljesen természetes volt. Vacsora után a szobába ülve nézegettük a régi fényképeket. Éppen az esküvői portréknál jártunk, amikor Sanyi elgurult a virágállványig, levett egy cserép ibolyát, és visszakerekezve hozzám megkérdezte, hogy nem lennék-e a felesége. Könnyes szemmel mondtam neki igent. Az esküvőnket sem fogom soha elfelejteni. A templomból kifelé jövet Sanyi a tolókocsiba rántott, és kigurultunk az épületből. A gond a lejtőn kezdődött, mert a fodroktól nem találtuk a kocsi fékezőkarját, és így meg sem álltunk a hatalmas tér közepéig. Ezt a pillanatot a fotósunk meg is örökítette. — Voltatok nászúton? — A sógoromék hajdúszo- boszlói házába utaztunk le egy hétre. Addig a rokonság ösz- szefogva átalakította a lakást. Újratapétázták, kiszedték a küszöböket és lerakták a padlószőnyeget. Egy kész kis palotába jöttünk haza. — Sanyi mivel foglalkozik?' — Mechanikai műszerész, így a tolókocsi mellett is tud munkát vállalni. Kiváltotta az ipart, és a kisebbik szobát átalakítottuk műhelynek. Ott javítgatja az elromlott vasalókat, varrógépeket. Nagyon boldogok vagyunk így együtt, és remélem, hogy a szerelmünk örökké megmarad. 1 1 T J=)-SZERVUSZ HOfeHEKKZi SA3M0S ALMAH] W/MC^M^RT MÉ&TIZETHET6TLEM Vt Ntn K£RS 1 H£lY£TT£ £&Y Sít? SZEM, 7UH/W\ fÖff 'ZfifóoT'11 A sütés alkotás és hasznos szórakozás. Ahhoz azonban, hogy valódi sikerélményt jelentsen, és a sütés eredménye élvezetet okozzon, pontosan kell dolgozni, és néhány fontos alapszabályt figyelembe kell venni. Az alapanyagok pontos le- mérése elengedhetetlen. Azok a mennyiségek, amelyeket a recepteknél evőkanál vagy teáskanál megjelöléssel adnak meg, mindig csapott teli kanálra vonatkoznak. Ettől eltérően a púpozott kanál megnevezést használják. Az italok mennyiségét általában centiliterben adják meg. Két centiliter megfelel egy likőröspohámak vagy két evőkanálnak. A süteményekhez szükséges hozzávalókat legjobb feldolgozás előtt fél órával előkészíteni, hogy a hűtőből kivett nyersanyagok is elérjék a szobahőmérsékletet. Ennek főként a kelt tészták készítésénél van jelentősége. Kivételt képez az omlós tészta. Ennek hidegre van szüksége. A legtöbb süteményhez a könyvek vajat ajánlanak, de természetesen megfelel a margarin is. Mielőtt az omlós vagy kelt tésztát a kívánt formára nyújtjuk, a felületét szórjuk meg kevés liszttel. Érdemes a nyújtófát is belisztezni, hogy ne ragadjon rá a tészta. A kevert tésztákat és a piskótát zsírozott és kilisztezett tepsiben süssük. Piskótából készült tortalap sütésekor csak a forma alját kenjük ki, így sü- lés közben a tészta szépen felemelkedik, a zsírozatlan peremen nem csúszik vissza.' Piskótatekercs és habcsókmassza sütésénél ajánlatos a tepsit sütőpapírral kibélelni. A lapos és félmagas süteményeket a sütő középső részére, a magas süteményeket az alsó részére tanácsos helyezni. Egyedül a tűpróba az, amely abszolút biztonsággal megmutatja, hogy a süti valóban át- sült-e. Csak az egészen lapos süteményeknél elég, ha a tészta felületének színe szerint tájékozódunk. Ha a sütemény aranysárga, akkor elkészült. Formában készült süteményeknél hurkapálcikával szúrjuk meg a tészta legmagasabb pontját. Ha ragad rá a massza, akkor még legalább 5-10 percnyi sütésre van szükség. Hogy a már eléggé barna felület ne égjen feketére, a süteményt takarjuk le alufóliával. A kész tésztát a kikapcsolt sütőben még hagyjuk 5-10 percet pihenni. Ha mégis megtörténik a baleset, vagyis a sütemény feketére sül, akkor is van egy fogás, amivel meg lehet menteni. A megsötétedett részt zöldségreszelő aprófokával gondosan lekaparjuk, majd a tésztát vastagon bekenjük valamilyen mázzal. A süteményeket és a tortákat is le lehet fagyasztani. Hogy friss zamatokat megőrizzék, legjobb, ha még langymelegen fagyasztjuk le, az erre megfelelő csomagolóanyagba burkolva. Csak felolvasztás után ajánlatos a tortalapokat friss gyümölccsel megtölteni, illetve mázzal bevonni.
