Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
1995. július 25., kedd Magazin A kakas halála Az ember észre sem veszi, és egyszerre csak van egy csípős kakasa. Megveszi a napos — vagy az előnevelt — kiscsirkéket, aztán, ha már vágásra érettek, úgy tizedeli az állományt, hogy csak egy kakast hagy magnak, egy-két hónap elteltével pedig az addig nemcsak megkímélt, de egyenesen dédelgetett kakas szembefordul kenyér-ponto- sabban tápadó gazdáival, és nem átall orvul, általában hátulról támadni. így történt ez egy kis szabolcsi faluban lakó családdal is. A jól fejlett, szép vörös tollazatú kakas minden egyes behatolást a baromfiudvarra személyes sértésnek vett, illetőleg a védelme alatt álló tyúkokat fenyegető, ellenséges támadásként értékelt. Harcmodora mindig azonos volt: a tőle távolodó gazdát, gazdasszonyt vagy gyereket hátulról rohamozta meg, és csőrével, karmaival a hátát vette célba. A családtagok természetesen erőteljes rúgásokkal vagy seprűütésekkel igyekeztek elvenni a kakas kedvét az újabb támadásoktól — eredménytelenül. Ahogy nőtt a család ellenszenve a kakassal szemben, úgy tápláltak egyre nagyobb rokonszenvet a család tacskója iránt. Az egyetlen élőlény ugyanis, aki előtt a háziszárnyas meghunyászkodott, az a kutya volt. A baromfiudvar kapujába készített bot mellett — sőt egyre inkább helyett — a kutya jelenléte jelentette a legnagyobb biztonságot, a legmegbízhatóbb védelmet a kakas ellen. És ennek tökéletesen tudatában volt a kutya is. Már nem is kellett felszólítani arra, hogy alkalmazzon erőszakot a támadó kakas ellen, s ha az csak egy rossz mozdulatot, egy gyorsabb lépést tett a család valamelyik tagja felé, a kutya azonnal ott termett, és megcibálta tollazatát. Az ütközetből pedig minden esetben a győztes hadvezér hűvös nyugalmával, magabiztos arckifejezésével tért vissza, hogy besöpörje simogatás-jutalmat és a dicsérő, becéző szavakat. A tacskó általában résen volt, és nyomába szegődött a baromfiudvaron tartózkodó gazdának, de előfordult olyan eset is, hogy a bejárati nagykapuhoz szólította a kötelesség — meg kellett ugatnia az úton itt- ott feltűnő járókelőket és a ritkán elporzó járműveket. Az ilyen helyzeteket a kakas hamar átlátta, és igyekezett kihasználni az emberek védte- lenségét. Közben fent, a lakásban a kakas viselkedése több alkalommal heves viták kirobbanását eredményezte. Abban mindannyian egyetértettek ugyan, hogy egyikőjüknek sincs kedve úgy átmenni á baromfiudvarra. hogy közben állandóan a kakast kelljen figyelniük, folyton attól tartva, hogy megmártja bennük a sarkantyúját. Két álláspont feszült egymásnak. A gazda képviselete a radikálisabbat: szerinte záros határidőn belül le kell vágni a hálátlan és sok ijedséget okozó szárnyast. Ezzel elvben egyetértett a gazdasszony is, de egyidejűleg kijelentette, hogy ő bizony hozzá nem nyúlt a karmos-csőrös jószághoz. Ha a férje megteszi, akkor nem avatkozik közbe, de arra is legyen gondja, hogy a tyúkoknak tojózkodniuk is kell, ezt a feladatot pedig kakas hiányában a gazda bajosan láthatja el. így aztán senki nem bántotta a kakast. Ám Isten útjai ki- fürkészhetetlenek. Egy este az udvart seprő gazda azt érezte, hogy éles karmok hasítanak a hátába és kemény, szúrós szárnyak verdesik az arcát. Ijedtében sikerült elkapnia a kakas nyakát, és pár méterrel odébb hajítania az állatot. Erős felindultságának tudható be, hogy ezzel nem érte be, és ellentámadásba ment át a kakassal szemben, „akiről” ebben a pillanaban már lehullott a dölyfösség minden látszata, és jobbnak látta volna meneküli, annál is inkább, mert a kutya is futni kezdett felé az udvar másik végéről. A gazda és a tacskó egyszerre érték el a kakast. A kutya a nyakát kapta el, a férfi pedig a két lábát, és egyszerre kezdték húzni ellentétes irányba. A gazda felindulása egy csapásra alábbhagyott, amikor érezte, hogy valami kattan a kezében és a kakas teste megrándul. Az állat futott még pár métert, aztán holtan rogyott össze. Ezzel az eseménnyel egy- csapásra megváltozott az egész család élete. A gazda álmatlanul forgolódott ágyában, és azzal próbálta vigasztalni lelkiismeretét, hogy ő nem tehet róla, a kutya törte el a kakas nyakát. Aztán elkeseredetten gyalázta a halott baromfit, mondván, hogy magának kereste a bajt. Ha bűntudatát sikerült is legyőznie, sajnálkozása még sokáig megmaradt. Gyűlölete tárgyából a kakas egy csapásra szép emlék, szinte legenda lett, az addig a család megmentőjének szerepében tetszelgő hős tacskó pedig gaz gyilkossá, megvetett szadistává degradálódott. Hogy is mondják a franciák!? C’est la vie! Vasas László Autóverseny a kínai piacért Lehet, hogy a három nagy amerikai autógyár Japánnal keményen beszél, Kínával viszont más hangot üt meg, kedves szavakkal és mosolyokkal. A Ford Motor, a Chrysler és a General Motors be akar jutni a világ leggyorsabban növekvő autópiacára, és a következő hónapok vagy akár hetek megmutathatják, mekkora sikerrel — jelenti a Reuter. Az érdeklődés tárgya két több milliárd dolláros autóberuházás, az egyik Sanghajban, a másik a déli Ku- angtung tartományban. A győztes — vagy győztesek — jutalma időbeli előny lesz a külföldi versenytársakkal szemben egy olyan piacon, ahova elsőként érkezni a legfontosabb. A partnerek kiválasztásánál Peking fő szempontja az, hogy tőkéhez, technológiához és igazgatási ismeretekhez jusson e kulcsiparág fejlődése érdekében. Június végén a „három nagy” bemutatta legújabb modelljeit az Auto Shanghai ’95-ön, Kína legnagyobb városának mindeddig legnagyobb autóbemutatóján. A Ford és a General Motors egymással is verseng Sanghajban. Udvarolnak a Sang- haji Autóipari Vállalatnak, amely mái- Kína eddigi legsikeresebb közös vállalkozását működteti a német Volkswagennal, és most új partnert keres közepes nagyságú személygépkocsik gyártásához. Nemrég azonban Wayne Booker, a Ford nemzetközi gépkocsiügyeleteit irányító alelnök földfedte: fél évvel ezelőtt a kínai hatóságok fölkérték a Fordot, hogy szálljon versenybe a ku- angtungi gyárban tervezett kisteherautó-gyártás elnyeréséért. Nem tudni, hogy Peking a General Motorsnak szánja-e a sanghaji és a Fordnak a kuangtungi üzletet, de Rudolfp Schlais, a General Motors kínai tevékenységének vzetője szerint a kínaiak nem akarnak veszteseket a versenyben: a nagy piacon sok külföldi autógyártó számára van hely. A Ford azzal növelte vonzerejét, hogy az elmúlt hónapokban több száz millió dollárt fektetett sanghaji alkatrészgyártó üzemekbe. Mindhárom amerikai cég a legkorszerűbb járműveit ígéri, technológiaátadást és kínai mérnökök szakmai képzését. A „három nagy” elnökei rendszeres látogatók Pekingben, lobbiznak a felső szintű kínai vezetőknél. Hivatalos kínai előirányzatok szerint 2000-re évente 3 millió autót adnak majd el az országban, és ennek 60 százalékát a személygépkocsik fogják jelenteni. UJ KELET Megvédik a piramisokat Buldózerek jelentek meg a minap a gizai piramisoknál, és látványos akcióban tették a földdel egyenlővé a legközelebbi raktárépületeket és kisebb üzleteket. A kairói kormány megrendelésére tevékenykedő gépeket azért irányították a körzetbe, hogy jelezzék: komolyan gondolják a több ezer éves, felbecsülhetetlen értékű műemlékek megmentését — a környéken lakóktól és az óriási turistaáradattól. Faruk Hoszni kulturális miniszter a helyszínen tartott sajtóértekezletet, és közölte: a kormány 12 millió dollárt költ a piramisok környékének megtisztítására, részben azért is, hogy jobban megközelíthetővé váljanak a látványosságok, illetve valamelyest szabályozzák a turistaáradatot. Két kulturális központ és a gizai piramisok körüli autóút is a tervek között szerepel. Az évezredes építményeket évek óta rongálja a mind közelebb araszoló civilizáció. Kairóban például a 20-as években csak egymillió ember lakott, ma már 14 milliós megapolisszá nőtt az egyiptomi főváros. Az egyiptomi műemlékekben óriási károkat okoz a szennyezett levegő és a járművek keltette rezgés — írja az AP. Kisfröccs Lándzsaháború Maga ugye tudja, mióta ténfergek itt munka nélkül? Már arra gondoltam, átmegyek gyűjtögető életmódba, hiszen ha az ősember megélt bogyókon, gyökereken, friss hajtásokon, én is csak megélnék. És azért is gondoltam ezt, mert az, ugye, nagyon nyugalmas, békességes foglalkozás. Azt olvastam valahol, hogy az ember akkor kezdett el háborúzni, amikor letelepedett és földművelő lett. Már volt miért verekedni. Most meg, látja, olvasom az újságban, hogy valahol Észak-Ausztráliában több tízezer éves sziklarajzokat találtak, amelyeken a gyűjtögető életmódot folytató törzsek esnek egymásnak dárdával, bumeránggal. Most mondja meg. Már azok is. Akkor mit csodálkozik, hogy ebben az utolsó ötven esztendőben, amit tartós békeidőnek nevezünk, egymást érték a háborúk. Úgyhogy nekem elment a kedvem az egész gyűjtögetéstől. Hát hiányzik az nekem, hogy itt, Nyíregyháza határában rám törjenek a kállaiak vagy bátoriak, és lándzsával meg bumeránggal verjenek ki saját gyűjtőterületemről? Bár az igaz, a másik szempont még megmarad. Bogyót, vadgyümölcsöt, gyökeret csak össze lehetne szedni pár ölre valót, és ha barlang nincs is errefelé, valami elhagyott csőszkunyhóban fel lehetne halmozni télre. Vagy egy kiürült ürgelyukban. Valami csak kell az embernek, hogy éhen ne haljon. Igaz, igaz, tudom, hol innék akkor kisfröccsöt. Tudja mit, ha mégis elmegyek, majd maga meglátogat egy héten háromszor, és hoz egy- egy pohárral. Ebből a savanyúból, ni. Ne mondja, hogy ez úgyis vadszőlőből van. Ha az ősembernek jó volt, maga hunyja le a szemét és igya. Amíg van. Na, Isten, Isten... (dámi)
