Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
UJ KELET Egészségünk Költözés előtt a baktalórántházi kórház 1995. július 25., kedd 9 Sem a betegeket, sem a dolgozókat nem fenyegeti veszély Lapunkban már több ízben részletesen írtunk a baktalórántházi tüdőgondozó intézet bezárási kálváriájáról. Beszélgettünk dr. Bátor Ferenc vezető főorvossal, az egyes részlegek dolgozóival, sőt, még a betegeket is megszólaltattuk. Sokan hozzászóltak a témához, de biztosat senki nem tudott. Szinte kivétel nélkül mindenki csak az innen-onnan hallott szófoszlányokból és a futótűzként terjedő pletykákból próbálta meg összerakni a képet, amelyet akárhonnan is nézzük, meglehetősen baljósán fest. Hogy végre mindenki tisztán lásson az ügyben, kérdéseinkkel felkerestük dr. Séra Gyulát, a Jósa András Megyei Kórház főigazgatóját. — Amikor legutóbb Bakta- lórántházán jártam, Bátor főorvos úr említette, hogy valószínűleg ez év július l-jével bezárják a gondozót. Később a Magyar Rádió egyik adásában is elhangzott ez a kijelentés. Most pedig már jócskán július van, és a gondozó még mindig működik. Hogy is van ez akkor? — Hogy a kérdésre válaszolni tudjak, egy kicsit vissza kell tekinteni az elmúlt esztendőre. Tavaly júniusban elindult egy kórházátvilágítási folyamat, ami tulajdonképpen a kórházi működés tényállapotát hivatott rögzíteni. Ebből született meg egy rövidtávú kórházműködéHazánkban országos szinten 1989-ben kezdték felszerelni az esetkocsikat defibrillá- torral, inhalátorral és egyéb készülékekkel. Az egyes mentőállomások az igényléseiket a megyei mentőszervezeteken keresztül juttathatták el az Országos Mentőszolgálathoz. — Sajnos nálunk nem így mentek a dolgok — kezdi beszélgetésünket Papp Zoltán tiszalöki kivonuló mentőtiszt. — Hiába küldtük el kérelmünket a megyei mentőszervezethez, mert dr. Vraukó Tamás főorvos úr csak azt továbbította, amelyiket érdemesnek találta arra. így a miénket egyszerűen el sem küldte. Nekünk ugyan azt mondta, hogy nem kapunk semmilyen műszert, mert nincs rá pénz, ezzel szemben Pesten azt állította, hogy alapítványi pénzekből beszerzik a gépeket. — Ez elég komoly vád... Biztos benne? — Igen, bizonyítékom is van rá, de kérem, ne vágjunk a dolgok elébe!... Szóval közölte velünk. hogy nincs pénz, ne is számítsunk a felszerelésre. Ekkor arra gondoltunk, hogy kisvárdai mintára mi is életre hívunk egy alapítványt, és az azon keresztül befolyt összegekből mi magunk beszerezzük a legfontosabbakat. Amint azonban a főorvos úr tudomást szerzett a dologról, leállította. Azt mondta, hogy kapcsolatban áll a Szerencsejáték Rt. vezetőivel, akik ígéretet tettek arra, hogy felszerelik az esetkocsikat. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ebből sem lesz semmi. Ez idő tájt hallottam egy bizonyos közérdekű kötelezettségvállalási okiratról, ami tulajdonképpen olyan, mint egy alapítvány. A különbség mindössze annyi, hogy ez csak adsi stratégia, amely a későbbiek folyamán különböző project- csomagokra bomlott. Az egyes csomagok a gyógyító, és a háttérszolgáltató részlegek össze- szedettségét, átláthatóságát és működését célozták meg. Közben elérkezett az 1995-ös esztendő, amikor is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a Népjóléti tárca kapacitás redukciós tervezetet dolgozott ki. A minden megyét érintő értekezletek sorozatban arra ösztökölték a kórházak igazgatóit — és teszik ezt most is —, hogy hozzanak létre egy olyasfajta struktúrát. amelyben a működést garantálni tudja és minden téren az optimalizálásra törekszik. Tehát nem olyan szinten folytak bele a dolgokba, hogy zárjunk be például kórházakat, vagy valami hasonló. Arra próbáltak ösztönözni minket, hogy észszerűen csökkentsük költségeinket. Nálunk ez nagyon szerencsésen találkozott az átvilágítási csomaggal, ugyanis régebben a megyei kórház öt telephelyen működött: Bak- talórántházán, Kemecsén, Ti- szalökön, illetve a két nyíregyházi részlegen. Végignézve az egyes telephelyek működési költségeit és kihasználtságát előtűnt például, hogy ordító veszteséggel tartjuk fenn a két szülőotthont. Rövid vívódás után mindkettőt felszámoltuk, majd figyelmünket a megmaradt három részleg felé fordítottuk. dig él, amíg a kitűzött célt el nem érjük. Megtudtunk róla mindent, már ott tartottunk, hogy megyünk a megyei főjegyzőhöz bejegyeztetni, de a főorvos ezt is leállította. Pedig már felajánlások is voltak, és valószínűleg ez zavarhatta őt. Attól tartott, hogy a mi ügyünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentőalapítvány rovására fog működni. Summa sum- márum, elég annyi, hogy ismételten megálljt parancsolt nekünk. Ezúttal a Máltai Szeretetszolgálat segítségével hitegetett minket. — Gondolom, ez sem volt eredményesebb a Szerencsejáték Rt.-féle ígéretnél... — Valóban. Erre már érthető módon felmérgesedtünk, és elhatároztuk, hogy nem várunk tovább az ő segítségükre. Levelet küldtünk a mentőállomás körzetébe tartozó települések önkormányzataihoz, és kértük őket, hogy lehetőségükhöz képest támogassák az ügyet. Az egyik levél eljutott a tiszavasvári Alkaloidába, Koltai Tamás országgyűlési képviselő kezébe. A képviselő az ezt követő pesti útján érdeklődött, hogy miért is nincsenek itt felszerelve az esetkocsik. Legnagyobb megdöbbenésére és a miénkre is azt a választ kapta dr. Göbl Gábortól, az Országos Mentőszolgálat főigazgató főorvosától, hogy a dr. Vraukó Tamás főorvos által benyújtott igénylésben reanimációs táskát, oxigénreduktort, inhalátort, valamint az esetkocsik felszerelését képező polcot kért. A többi eszközt (defibrillátort, intubációs felszerelést stb...) a beadvány szerint alaDÍtvánvi Mi lesz az obsitos pacival? Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a két nyíregyházi telepet nem tudjuk összevonni, lévén mindkettő nagy alapterületen fekszik, jókora helyigénye van. —így csak a baktalórántházi gondozó leépítése jöhetett szóba... — így van. Annál is inkább, mert viszonylag messze, har- mincegynéhány kilméterre van a megyeszékhelytől, hiányos az orvosi szakellátás, és rendkívül korszerűtlen a két működő egységének a felszerelése. Kevés orvos dolgozik ott, mindig komoly problémát jelentett a szabadságon lévő kollegákat helyettesíteni. Emellett az ott fekvő tüdőbetegeknél, elsősorban fertőző tbc-s betegeknél bármilyen probléma is adódott, szakorvos hiányában át kellett szállítani a megyeszékhelyre. forrásból kívánták biztosítani. A továbbiakban pedig leírta, hogy bár rendelkezésünkre tudnák bocsátani a felszerelést, azóta sem érkezett igénylés a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentőszervezettől. —Egyszóval úgy tudta, hogy az esetkocsi fel van szerelve mindennel... — Igen. — Mi a helyzet most?-— Az említett körlevélre jelentkezett a szomszédos Tisza- dada polgármestere, hogy a településükön praktizáló fogorvos édesapja Amerikában él, és egy segélyszervezet tagja. Tudták, hogy ilyen esetekkel foglalkozik, és a fián keresztül felvették vele a kapcsolatot. Azóta már meg is érkezett a számunkra legszükségesebb, a defibrillátor készülék. Ha ez régebben is meglett volna, sok ember élhetne még ma is. — Mi minden kellene még? Hiszen ezek után úgy tűnik, szabad az út. — Amire még szükségünk van, már „megrendeltük” Amerikából. Úgy látszik, onnan könnyebben, s ami fő, hamarabb be lehet szerezni. Elvégre Amerika „közelebb van”, mint Budapest... Ezúton szeretném megragadni az alkalmat és köszönetét mondani mindazoknak, akik elősegítették célunk megvalósítását. Köszönet illeti Gedeon Árpádot, Tiszadada polgármesterét, George Szilágyit, a tiszadadai fogorvost és édeasapját, Stephen T. Szilágyit, valamint Rákó Imre tiszadadai önkormányzati képviselőt, aki egyébként nálunk dogozik. Köszönünk mindent! Nálunk viszont a két tüdő- gyógyászati osztály mögött igen komoly orvosi létszám áll. Kialakítottunk egy új ágyszám- stmktúrát, amely alapján helyet tudunk biztosítani a baktaló- rántházán működő 3. számú tüdőgyógyászati osztálynak. Ezt a gondolatmenetet mi ismertettük az ottaniakkal, úgy hogy mindenkinek elég idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy megbarátkozzon a beköltözés gondolatával. — Valóban minden én} a költözés mellett szól? — Egyértelműen. A berendezések és a felszerelések korszerűtlenek, elavultak. Ugyanakkor a megyeszékhelyen szakmailag sokkal jobb az ellátás. — Na és persze a jelentős költségmegtakarítás ... — Tény, hogy évente 40 mii* — Valóban volt olyan időszak, amikor a mentőállomások jelezték az esetkocsik felszerelésére vonatkozó igényüket. Természetesen mi továbbítottuk a kérelmeket Pestre, de azt a választ kaptuk, hogy a kért műszerek nincsenek raktáron. Defibrillátorból ugyanis kevés van hazánkban: Ezt követően alapítványunkon keresztül pályázatot nyújtottunk be a Szerencsejáték Rt.-hez, amely ugyanis pályázatot hirdetett különböző ösz- szegekre, és hát úgy voltunk vele, ha a teljes árát nem is, de valamennyit hátha elnyerünk. Sajnos a társaság elutasította a beadványunkat, így ez a vonal megszakadt. —Ekkor kereste fel önt Papp úr, hogy csinálnának egy saját alapítványt... — Valóban megkeresett minket azzal a gondolattal, hogy csinálnának egy alapítványt, de azt mondtam neki, hogy felés- leges megalapítani, amikor már van egy. Sőt, még azt is mondtam neki, hogy ha attól félnek, hogy elvesszük a számukra beérkező összeget, akkor ne hozzánk küldjék a vállalkozók az adományaikat, hanem keressék meg őket személyesen, és együtt menjenek el egy egészségügyi felszereléseket műszereket árusító boltba és ott vegyenek meg mindent. Azt követően pedig csak egy ajándékozási szerződést kell írni, és kész is az euész. lió forinttal lesz kevesebb a kiadásunk. Azt hiszem, ez a számadat is önmagáért beszél. — Nem lesz gond a fertőző tbc- s betegek elhelyezésével? — Számtalan lehetőség van arra, hogy a fertőző és a nem fertőző betegeket elkülönítsük egymástól. Sajnos a törvényi háttér nemigen segíti a munkánkat. Ha például Baktárói megszökik egy beteg, semmilyen törvényes eszközünk nincs arra, hogy visszahozassuk. Pedig fertőzi a buszon vagy a vonaton vele utazókat, fertőzik a családjukat és a környezetüket. — Ez azt jelenti, hogy Önöknél sokkal szigorúbb rendszabályok uralkodnak majd? Mert például Baktalórátnházáról az alapkezelés után bizonyos időközönként rendszeresen hazaengedik a betegeket... Megszűnik a teljes gyógyulás előtti hazautazás? — A betegség felismerése után a kórház el tudja helyezni és korszerű terápiában részesíti az illetőt, de bezárni nem tudja. Tehát a kórház feladata, hogy kezelje a betegséget, de ennek eredményessége attól is függ, hogy a páciens mennyire partner ebben. Sajnos a többségük krónikus alkoholista, és ha kell, megszökik, hogy alkoholhoz jusson. Nem igazán tudjuk megakadályozni őket, mert a kórház nem büntetésvégrehajtási intézet, nem tudunk teljesen zárt keretek között működni. i' — Hogyan jött képbe a Máltai Szeretetszolgálat? — Őket is megkerestük, hogy tudnának-e segíteni, de nekik sem volt raktáron defibrillátor. —Időrendben ekkor próbálkoztak Tisza lökön a közérdekű kötelezettségvállalási okirattal, amit, úgy tudom, ismételten csak ön állított le... — Higgye el kérem, erről egyáltalán nem hallottam. Fogalmam sincs róla, hogy ez mit takar. Azt azonban tudom, hogy valahogy ez idő tájt kezdett el a kolléga leveleket küldeni mindenhová. — Ha már a leveleknél tartunk. Nálam van a dr. Göbl Gábor Koltai Tamásnak címzett levele, amiben azért egyértelműen alátámasztják Papp úr szavait. Vagyis az derül ki a levélből, hogy az Országos Mentőszolgálatnál tényleg úgy tudják, itt teljesen fel vannak szerelve az esetkocsik. Mivel magyarázza ezt? — Nem kommentálnám különösebben, de az biztos, hogy a főigazgatónknak sokkal nagyobb problémákkal kell szembenéznie nap mint nap, mint hogy van-e itt defibrillátor vagy sem. El tudom képzelni, hogy nem igazán néztek utána a dolognak. Egyébként pedig nem értem, hogy miért ez a nagy felhajtás, a sok intézkedés és levelezgetés nélkül is kaptak volna újraélesztő — Mi lesz a dolgozókkal? — Teljesen egyértelmű a dolog, mivel a kórház továbbra is egy munkahely, csak az eddigi három telephely helyett két helyen fog működni, tehát a munkahelye továbbra is meg- marad az ott dolgozó 140 egészségügyi és egyéb szolgálatot teljesítő dolgozónak. Ami kellemetlen, hogy aki eddig helyben dolgozott, annak most busszal be kell járnia Nyíregyházára. Ez egyébként átmeneti dolog, ugyanis a baktai kastélynak a további működtetése szo- ciális vagy ápolási otthon minőségben megvalósítható lenne. S a későbbiek folyamán azok a dolgozók, akik nem szívesen buszoznak, minden további nélkül munkát kaphatnának az otthonban. — Ezek szerint megnyugodhatnak a dolgozók, nincs veszélyben a munkahelyük... Mi a helyzet a telephelyen belül lévő szolgálati lakásokkal? — Mint a kastély és a hozzátartozó birtok, azok is a megyei önkormányzat tulajdonát képezik, így a sorsukról is ők döntenek majd. — Miko» kezdik meg a gondozó felszámolását? — Az osztályok helycseréje és a baktai részleg beköltözte- tésének árkalkulációja, illetve megtervezése most van folyamatban. Amint ez megvan, nem lesz akadálya a költözésnek. készüléket (ami egyébként nem alapfelszerelése az esetkocsiknak), csak ki kellett volna várni a sorukat. Vannak Tiszalöknél sokkal veszélyeztetettebb települések, ahol tényleg nagy szükség van egy-egy ilyen készülékre, és mégsincs,... mert nincs. — Időközben azonban szereztek egyet Amerikából a tiszalökiek... — Igen? Erről egyáltalán nem hallottunk. Tudtuk, hogy van ez a lehetőség, de senki nem jelezte, hogy megérkezett volna. Pedig azt addig nem szabad használni, amíg a szakemberek át nem vizsgálják. Amerikában ugyanis nem ugyanolyan frekvenciájú a hálózati rendszer, így mi nem is tudjuk feltölteni az akkumulátort. — Mi állhat a háttérben? Miért a vádaskodás? — Valószínűleg az lehet mindennek az alapja, hogy amikor elvégezte a főiskolát, nem neveztük ki azonnal a tiszalöki mentőállomás vezetőjének. Akkor rettenetesen fel volt háborodva, és gondolom, most így próbál visszaütni. Pedig nincs igaza, mert a munkához való hozzáállása, a feletteseivel szembeni elfogadhatatlan és minősíthetetlen viselkedése alapján egyértelműen alkalmatlan vezető pozíció betöltésére. Rendszeresen elkésik, mi több, órákat késik a munkahelyéről, szolgálatban elalszik, nem véletlen, hogy már két esetben adtunk neki írásbeli figyelmeztetést. Ráadásul möst van folyamatban ellene egy fegyelmi eljárás. Szakmai továbbképzésekre nem jár, a Mentőtiszti Kamarának nem tagja... Mit mondjak még? Egy defibrillátor rezgései A tiszalöki zűrzavaros állapotokról természetesen megkérdeztük a másik felet is. Dr. Vraukó Tamás, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Mentőszervezet vezető főorvosa a felsorolt „vádakra” a következő magyarázatot adta.
