Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-24 / 171. szám

UJ KELET Magazin 1995. július 24., hétfő 7 Anna-bál Lassan már megszokhatták a mátészalkaiak, ha valami új dolog történik a városban, an­nak bizonyos, hogy valamilyen formában részese a helyi nő­egylet. Most ismét nagyot gon­doltak a lelkes lányok, asszo­nyok: elhatározták, hogy meg­rendezik az első mátészalkai Anna-bált. Július 22-én este nyolc órára, a művelődési köz­pont Bráda-termébe szólt a Feszült várakozás meghívó, ahová szép számban érkeztek vendégek. Többsé­gükben „elsőbálozó” leányok hozzátartozóikkal, barátaikkal, de jó néhányan „csak” kíván­csiságból látogattak el az ese­ményre. Czibula Józsefné, a Mátészalkai Nőegylet vezetője Az urak bizonyára arra szavaznak, aki számukra a legszebb nyolc óra után néhány perccel nyitotta meg a bált. Abban mindenki egyetértett, hogy az itteni szépségversenyre jelent­kező hölgyek legalább olyan szépek és csinosak, mint a Ba­laton partján. A szépségver­senyre Mátészalkáról és a környékről 14 ifjú hölgy neve­zett. A résztvevők csinosításá­ban Gyarmatiné Szerényi Mó­nika fodrász és Király Móni­ka, valamint Husztiné Nagy Tünde kozmetikusok segéd­keztek. A bál fénypontja így természetsen a bál szépe, va­lamint udvarhölgyeinek meg­választása volt. A nézők sza­vazatai alapján kiadták a kö­zönségdíjat is, melyet Gólya Agnes 17 éves mátészalkai di­áklány nyert el. A Hajcihő stú­dió díját Király Csilla, a B. B. Szolárium különdíját Gólya Ágnes nyerte. A rendezvény kiemelt támogatója volt az Avon kozmetikai cég, melynek ajándékcsomagjait Róka And­rea és Köbli Erika nyerték. A díjakat az 1994-es isztambuli súlyemelő vb világbajnoka, Feri Attila, és dr. Vassné Pol­gári Erika, az Avon területi képviselője adta át. Kibújok a szoknyából A férfiakból álló zsűri dön­tése alapján az első mátészal­kai Anna-bál szépségversenyé­nek harmadik helyezettje Szmolka Andrea 18 éves nyír- csaholyi induló, második he­lyezettje Gólya Ágnes 17 éves mátészalkai versenyző lett. Az első helyezett, így az Anna-bál szépe: Király Csilla 20 éves főiskolai hallgató, aki Puszta­dobosról érkezett. A bál szépe és udvarhölgyei tegnap délután öt órakor lovas- hintón hajtottak végig Máté­szalka utcáin, hogy a városla­kók is részesei lehessenek az első szálkái Anna-bálnak. Király Csilla, a szépségver­seny győztese közvetlenül az eredményhirdetés után első­ként az Új Keletnek nyilatko­zott, az interjút hamarosan ol­vashatják lapunkban. Szamosi István Hárman a szépek közül A királynő és udvarhölgyei irzr>tx> Samuel D’ Etbourg XIV. fejezet Jean-Pierre Durand kicsit bosszús volt. Amennyire megnyugodott, hogy Marc Jussieu esetével új lehe­tőségek birtokába jutottak, annyira bosszantotta, hogy mindez pont erre a délelőttre esett. Sosem hitte volna, hogy ennyire hatással lehet rá egy nő, mint ahogyan ez teg­nap este történt. Ez késztette arra, hogy délelőtti program­ját eleve úgy szervezze, hogy a laborba be tudjon menni. A vizsgálatokra is kíváncsi volt, de talán még ennél is jobban izgatta Marie-Rose. Amikor előző este a kávéház­ból elindultak, még nem is sejtette, hogy igen szép, kel­lemes estéjük lesz, sok mász- kálással és beszélgetéssel. Igaz, az első időkben még arról volt szó, hogy mit ígér­nek a preparált szövetek, mi lehet a halál oka, mit jelent az, ha igaz, amit Emil mon­dott az inzunlinról, és amit sok minden megerősíteni lát­szik. De ezt hamar abbahagy­ták, mégpedig akkor, amikor Jean-Pierre feltette azt a kér­dést, ami őszintén érdekelte. — Hogy lehet az, hogy egy olyan fiatal, szép nő, mint maga, éppen a mérgekkel foglalkozik? Nekem ez olyan, mintha Lucrecia Borgiával sétálnék. — Ezt jól megmondta, de nem újdonság nekem. Jósze­rével mindenki ezzel kezdi, amikor megismer. Pedig a dolognak igen egyszerű ma­gyarázata van. Az édesapám Francia-Guayanában orvos. Ott nőttem fel én is, ott jár­tam iskolába. Apám a praxi­sa alatt kénytelen volt meg­ismerkedni a dél-amerikai mérgekkel, az indiánok kü­lönböző készítményeivel. Ezt láttam, érdekelni kezdett, s amikor a Sorbonne-ra ke­rültem, nem volt vitás, hogy erre a pályára megyek. — Maga rendőrségi labor­ba akart kerülni? Nem is tu­dom elképzelni! — Nem, kutatónak készül­tem. Harmadéven bejött hoz­zánk egy rendőrtiszt, mint kiderült, a labor parancsno­ka. Azt kérdezte, hogy van-e valaki, akit ez a pálya érde­kel. Felajánlotta, ha valaki­nek van ilyen elképzelése, azt szívesen látják gyakorlat­ra. Bejártam, megtetszett. Mindennap más feladat, s ez igazán vonzó. Jó fizetést ajánlottak, maradtam. Ennyi. Sokáig bolyongtak az esti utcákon. Az Odeon környé­kén betértek egy kis moziba, ahol valami könnyű filmet játszottak, aztán kiültek a Luxembourg parkba, aztán megint mentek céltalanul. Szinte mindent megtudtak egymásról. Jean-Pierre még senkivel nem volt olyan őszinte, mint a lánnyal,-Ed­dig gondosan ügyelt arra, hogy ki ne adja magát, most pedig teljesen- nyitottá vált. Talán azért, mert Marie- Rose nem kérdezett, hagyta, hogy Durand beszéljen, ki­öntse a szívét. Nem lelkizett, csak éppen azt magyarázta, hogy jóllehet mindig emberek között van, mégis, nagyon sok­szor érzi magát magányosnak, és lényegében mind gyakrab­ban zavarja, hogy tulajdonkép­pen mindig valami rosszal, mindig a bűnnel, az emberi go­noszsággal találkozik. Pedig nagyon kell valami vagy vala­ki, aki biztonságot ad, amitől az ember viszanyerheti hitét a jóban, ami, legalább egy kis időre, időként kinyitja a tisz­tesség, a nyugalom ablakát. Amikor elváltak a lány háza előtt, megegyeztek, hogy más­nap a laborba megy a fel­ügyelő. Ezért volt hát idege­sebb, mint máskor, ezért osz­tott olyan munkát is a többi­eknek, amit pedig máskor még véletlenül sem enged ki a kezéből. Ezen gondolkozott most is, útközben. — Több figyelmet, öregfiú! — biztatta magát. — A szere­lem, ha ez az, szép dolog, de most a lényeg, kideríteni egy, de lehet, hogy két ügyet. Ne lődd el az elején, ne ess a ve­rembe! Óvatosan, a szerelem­nek sem használ, ha túl nagy a tempó, meg aztán minek a konfliktus, ha a munka nem megy. Szóval okosan. így monologizálva ért a la­borhoz. Megörült, amikor meglátta Emilt, aki lelkendez­ve jött elé: — Mesterdetektívem, siker! A mostani hullán is vannak tű­nyomok, Marie-Rose most pre­parálja. Persze, te jobban örül­nél, ha a te popódat preparálná — tette hozzá nagyot nevetve. Jean-Pierre nem gondolt arra, hogy ez a kis kopasz doki, ez az általa zseninek tartott ember egy pillanat alatt rajta is átlát. Nem is tudta, hogy piruljon-e, vagy vágja hátba az orvost. Vé­gül az utóbbi melett döntött, s ebből a korboncnok azonnal megtudta, hogy Jean-Pierre ele­venébe talált. — Egyelőre, öregem, várni kell. A vizsgálatok pár napot is igénybe vehetnek, de nem tudjuk siettetni a dolgokat. A mostani eset, ez a Marc Jus- sieu-ügy a következőket adja: az éjjeliszekrényen talált injek­ciók erősítők, de volt ott inzu­lin is. Nem volt narkós. Véré­ben minimális alkohol, mond­juk egy korsónyi sör, az sem­mi. Szervei épek, minden rend­ben. Van egy régi vágás a bal lábszáron, gyerekkori lehet. De ami az egyedüli izgalmas: Jussieu halálának ideje. Mikor is hívtalak? — Nyolc óra húsz lehetett — mondja Durand. — Stimmel. Minket nyolc előtt riasztottak. Nyolc körül néztem meg a halottat. Meg­győződésem, hogy legfeljebb két órával a megtalálás előtt ölték meg. Nagy biztonsággal öt és háromnegyed hat között. No már most... —- Az asszony a halottat há­romnegyed nyolckor találta meg, tehát két órával később. Ez azt is jelenti, hogy csak olyan lehet a tettes, aki bejáratos volt Jussieu-höz. Ez lehet Domi­nique Lavent is. De ha két eset között összefüggés van, ami nagyon is valószínű, akkor csak olyan lehetett, aki ismerte a Marc és Turgot-né közti vi­szonyt, ismerte az asszonyt, s oda is bejáratos volt. — Éles elme, felügyelőm. Ez a Marc feladta most a leckét. — Igen. De hadd nézzek körül, hogyan áll a laborvizs­gálat. — Világos, mesterem. Imá­dom az ilyen lelkiismeretes felügyelőket — mondta Emil nem kis epével. XV. fejezet Délután három óra sem volt még, de a Durand-csoport tag­jai már mind együtt voltak. Nagyon megérezték, hogy ez rendkívüli ügy, hogy itt a tem­pó döntő. Durand nem is várt, hanem ahogy lehetett, elkezd­ték az összegzést. Jelentem — kezdte Corsivart —, hogy a Le Havre-i út rend­kívüli meglepetést nem hozott. A lényeg: a férjtől kitellett, hogy sértettsége szerelmi bosszúra késztette, s köze van az ügyhöz. Ennek semmi alap­ja, csak megérzés — és előadta az összes benyomását, amit a Turgot-val való beszélgetés során szerzett. — Aztán felkerestem Doux kisasszonyt, Turgot szeretőjét. Butuska, de formás táncosnő. Korábban kis mulatóban dol­gozott, az Ördög farkában, de Turgot felfedezte, és azonnal menedzselni kezdte.Másfél éve van a Moulennél, imádja Turgot-t, aki láthatóan elborít­ja arannyal, pénzzel. Van egy olyan érzésem, hogy a férfi felhívta, mielőtt odaértem, mert inkább adta a butát, de lehet, hogy igazán az. Meslay, aki Jussieu-nél vég­zett vizsgálat után visszament Turgot asszony lakására, a következőket adta elő. — A levelek zöme érdekte­lennek tetszik, Marc másutt nem fordul elő. Inkább isme­rősökkel való semmitmondó levélváltások, de arra jók, hogy a társaságát behatároljuk. Erről kimutatást készítettem. Itt a névsor — tette az asztalra a listát. — Ami talán szót érde­mel, az útlevele. Három hó­nappal ezelőtt Budapesten volt egy hétig. Erről eddig senki nem szólt. Utánanéztem az or­vosnál, valóban ebben az idő­ben nem kapott injekciókat, rákérdeztem a bejárónőre, iga­zolta, hogy odavolt az asszony, neki is hozott egy csikóbőrös kulacsot. A végén Durand összegezte, mit tudnak most a két ügyről. — És Paul, mi van az órá­val? Ha jól emlékszem, ezt magára bíztam. — Igen uram, ott a lista azokról a holmikról, amiket az órával együtt loptak el. A legtöbbről fénykép vagy jó rajz készült. Megtudtam, hogy ez egy betöréssorozat részeként jelentkező ügy volt. Tizenöt másik hasonló adott máig meg­oldhatatlan feladatot a fiúknak. A többi ügy is ott van, mellet­te a lista a károsultakról. — Remek Paul, ha már így belejött, akkor nézze gondosan végig, milyen ügyek voltak ezek! Készíttesse el Jussieeu képét, valaki a betöréseik kö­zül ezzel járja végig a helyeket, hátha ismerte valaki. Vesse össze a Turgot-né ismerő­seinek listáját a betörés áldo­zataiéval! — Corsivart, maga rajta ma­rad Doux kisasszonyon, enge­délyezem, hogy a Moulinban töltsön pár estét. Barátkozzék meg vele, meg kell tudnia, mi­lyen kapcsolatban volt — ha egyáltalán volt — Marckal, ha ismerte. Okosan, csendesen, feltűnés nélkül, de alaposan, ahogy maga szokta. — Oscar Diard, maga min­dent lenyomoz, amit tud Jussieu-ről. Kapcsolatok, életmód, ismerősök, a házi­ak, a környékbeliek, a mun­katársak véleménye, hová járt víkendre. A bárt hagyja. Oda magam megyek az este. Ezt követően a nyomozók tették fel kérdéseiket, s amint ez a csoportnál lenni szokott, hamarosan igen termékeny vita, beszélgetés, amolyan „agyroham” alakult ki. Ab­ban egyetértettek, hogy bár még mindig nincs laborered­mény, bűnüggyel állnak szembe, s a két eset feltétle­nül összefügg. De ki kapcsol­ja össze? Durand ismertette a Turgot-né fivéréről érke­zett új-kaledóniai jelentést is. Egy playboy képe bonta­kozott ki, akinek semmi dol­ga nem volt a törvénnyel, aki rendszeresen kapott pénzt Párizsból, de különben telje­sen érdektelen. Az eset ide­jén a sziget fővárosában tar­tózkodott. Lényegében a cso­port minden tagja mindenről tudott. Ez Durand-nál min­dig alapelv volt, hiszen így teljesen kiküszöbölhette, hogy valaki párhuzamosan kutasson egy másikkal. A kiváló informáltság biztosí­totta, hogy bármelyikük az ügy bármelyik szakaszába be tudott kapcsolódni, senkinek nem kellett külön magyaráz- gatni. Ez rendkívül mobillá tette a csoportot, és sokak szerint ebben rejlett sikereik titka. Most is így volt. Hiába dolgoztak hárman háromfe­lé, a nap egy pillanatában az egész ügy minden részletével mindenki előtt tisztán kiraj­zolódott. Durand e beszélge­tés idejét használta ki, hogy közben jegyzeteket készítsen arról, amit az újságíróknak mindenképpen el akar mon­dani. Azon gondolkodott, hogy van-e olyan tényező, ahol segíteni tudna a nyil­vánosság.Úgy gondolta, hogy egy ponton talán vala­mi mozdulhat, bár nem ez a fő irány. Ha elmondja, hogy Jussieu-ügy összefügghet egy betöréssorozattal, talán újabb károsultak jelentkez­nek. De lehet, hogy éppen rosszat tesz, hiszen ha a tet­tes nem vitte el az órát, le­het, nem is tudta, hogy Maré­nál van. hogy ez egyáltalán az ügyben szerepet kap. így aztán el is riaszthatja azt, aki ma gyanútlan. Kétoldalú do­log egy ilyen tájékoztató, hi­szen a bűnügyi riporterek dörzsöltek, és gyakorta jó segítséget is tudnak nyújta­ni. De van egy másik oldal: a szenzáció érdekében néha sokat fecsegnek, az indiszk­récióval nehezítik a munkát. Amikor a fiúk látták, hogy Durand írogat, rajzolgat és — ami máskor ritkaság — rágyújt —, tudták, jobb, ha magára hagyják.

Next

/
Thumbnails
Contents