Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-19 / 167. szám
Az alvóváros az uniformizálás álmatlanságában szenved A szocializmus éveiben országszerte épültek az előregyártott panelekből a lakótelepek. Az egyik ház olyan volt, mint a másik. Nem a minőség számított, hanem a mennyiség. Az ötéves tervekben előirányzott lakásszámot teljesíteni, sőt túlteljesíteni kellet. A házgyárak beindulásával valóban sok embernek tudtak viszonylag rövid idő alatt fedelet biztosítani a feje fölé. Jobb volt ez, mint az albérlet, de komfortosan lakni benne nagyon nehéz. Uniformizált itt minden. Teljesen mindegy, hogy melyik családhoz nyitunk be, az azonos típusú lakásokban ugyanott vannak a falak, ugyanaz a beosztása, ebből következik, hogy a bútorok is csak ugyanoda kerülhettek. Hasonló lakásfelszerelési tárgyak kerültek a helyükre, hisz ezt lehetett kapni, és a lakótelepi emberek csak ezt tudták megfizetni. Egy időben tartották a ház- szentelőket, és a kisbabákat is ugyanakkor hozta a gólya. A kicsik egyszerre tanultak meg járni, együtt mentek óvodába, majd iskolába. A demográfiai csúcs egyszerre érte el az oktatási intézményeket, és egy időben néptelenedtek is el. A lakások télen egyformán hidegek, és nyáron ugyanúgy átforrósodtak a falak. Még éjfélkor is öntik magukból a meleget. Éjszaka egyaránt forgolódik mindenki a hőségtől, és álmatlanságban szenvednek. — Sch — Kényszervállalkozó óvónő Picurka rendőrségi motor- kerékpárok és elektromos meghajtású játékautók róják a köröket Örökösföldön, a Móra Ferenc Általános Iskola előtt. Egy nagyapa érkezik kisunokájával, és a gyerek meg sem kérdi, hogy ráülhet-e, máris felpattan a nyeregbe. Nem bánja az idős bácsi, hisz ide indultak. A játékkölcsönző tulajdonosa és üzemeltetője kedvesen és „szakszerűen” segít a kicsiknek. Látszik rajta, hogy ért a gyerekek nyelvén. Nem csoda, hisz nemrég még óvónő volt. Hankóczi Katalin is az átvilágítás „áldozata”, tavasszal szűnt meg az állása Nyíregyházán, a 17-es óvodában. Ő nem a munkanélküliek keserű kenyerét választotta, hanem eddigi pedagógiai tapasztalatait kívánta kamatoztatni, és némi befektetéssel játékkölcsönzésbe fogott. — Mennyire örülnek az itt lakók ennek az új lehetőségnek? — Kétféle szülő van. Az egyik azt mondja a gyereknek, hogy próbáld ki, a másik nagy ívben elrángatja, hogy még csak ne is lássa. (Az is lehet, hogy délután Sóstón a duplájáért mégis megengedi a játékot.) Szerencsére van elég érdeklődő. Talán azért, mert újdonságnak számít. Általában reggel kilencre jövünk, és délig itt vagyunk. A nagy meleg elmúltával újra kirakjuk a motorokat, és amíg érdeklődés' van, addig maradunk. — Miként fogtak bele a vállalkozásba? — Mondhatni kényszerből. A férjemmel ketten béreljük a területet. A különböző engedélyek beszerzése során a városi önkormányzatnál ment a legnehezebben a dolog. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen területbérleti szerződés megkötése több hetet vesz igénybe. Végül is július elsejével el tudtunk indulni. — Úgy tudom, hogy önök nem itt laknak Örökösföldön. Mint pedagógusnak, mi a véleménye a lakótelepi gyerekekről? — Sajnálom őket. Mi kertes házban lakunk, és úgy szeretném néha — ha csak egy félórára is — elhívni őket az udvaromra, hadd szöcskézzenek egy kicsit. Nagyon látszik rajtuk a bezártság. Itt nem nagyon tudnak mit csinálni. Néha lejönnek fagyizni, vagy a nagyobbak csak úgy lődörögni, de ez mégsem az igazi. Eddig vasárnaponként is itt voltunk a téren, de ránk sem nézett senki. Kiürült a lakótelep, elmenekültek az emberek a forróság elől. Ki a strandra, ki a nagyszülőkhöz, csak el innen. —Előreláthatólag mennyi ideig maradnak itt? — Egyelőre szeptember végéig fizettük ki a bérleti díjat. Megvárjuk, hogy az óvoda- és az iskolakezdés fellendíti-e a forgalmat, és csak azt követően döntünk a továbbiakról. —Sch— Ifjú üzletemberek Melegen tűz a nyári nap, s ez az idő igencsak kedvez a vakációzóknak. Ám míg a tizenéves fiúk és lányok többsége a strandon napozik, vagy éppen a labdát rúgja, Pintér János Attila, Virág Róbert és Simon Gábor 10- 12 éves korukat meghazudtoló merészséggel nagy vállalkozásba kezdtek. A három fiú közül Pintér János Attilával beszélgettünk. — Honnan jöt az ötlet, hogy nintendóüzletet nyissatok? — kérdem a hőségtől kicsit elpilledt fiúkat. — Az iskolában hallottunk egy pályázatról, melynek már a neve is jól hangzott, mert így szólt: milliomos akarok lenni. — Mi volt a kiírás lényege? — Meg kellett tervezni, milyennek képzelünk el mi egy ilyen üzletet. A pályázatokat a városházára kellett beadni. — Mit szóltak a szüléitek, amikor benneteket hirdettek ki győztesként? — Természetesen velünk együtt nagyon örültek. A Attila és Róbert Gábor biztosan üzleti úton volt Fotó: Haras nyereményünk húszezer forint volt. amiből itt, ebben a garázsban be tudtuk rendezni a mi kis üzletünket. Nintendo Games játékokkal foglalkozunk. — Mekkora a forgalmatok? — Napi átlagban 10-20 ember jön el hozzánk, néha még többen is. — Nem unalmas három ilyen fiatal legénynek a játék helyett egész nap itt lenni? — Néha tényleg fárasztó egy kicsit, de azt hiszem, egész jól bírjuk. Nyaralni úgysem mentünk volna, így legalább lefoglaljuk magunkat. — Akkor is nyitva lesztek, ha beindul az iskola? — Ezen még nem gondolkodtunk, hisz még távlati terveink sincsenek. Nagy lakótelep kis hibákkal Már több mint tizenöt éve annak, hogy az első épületek elkészültek, de az utolsók is elmúltak hatévesek. A lakótelepet eredetileg nagyobbra tervezték, de még a második ütemet sem fejezték be. (A Fazekas János téren nincs 13-as és 14-es házszám). A harmadik részt pedig el sem kezdték. A Pazonyi út irányában jelenleg tereprendezés folyik, és az elképzelések szerint építési telkeket fognak itt kialakítani. Annak idején a „szállj ki és gyalogolj!” elv alapján tervezték a telep úthálózatát. A végeken hatalmas parkolók, míg a házak között szűk, kanyargós szervizutak. Időközben a közbiztonság oly mértékben romlott, hogy ma már senki sem meri távol hagyni az autóját. Legszívesebbn a konyhába vinné magával, ha tudna lépcsőn járni a járműve. A parkolás és a gépkocsitárolás szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. Az a kevés garázs, amit a házakkal együtt építettek, mára már mind valamilyen boltként üzemel. 1987-ben önerős garázsépítésbe fogtak az itt lakók, és az eredeti terveken jócskán változtatva (az olcsóság volt az elsődleges szempont) csúnyácska kis csirketelep kerekedett belőle. „Nem szép, de hasznos” — mondogatták az újdonsült tulajdonosok. Akik részesedtek előnyéből, dicsérték, akik kimaradtak belőle, ócsárolták a rút kiskacsát. Lebontani nem érdemes, mert nagy szükség van rá. A munkanélküliség növekedésével sokan váltak kényszerből vállalkozóvá. Mi sem természetesebb, mint a meglévő garázsból büfét vagy kocsmát csinálni. (Ezután legalább nem kell bérleti díjat fizetni, és közel van a lakóhelyhez.) Az ott lakók szinte egyöntetűen arra panaszkodtak, hogy a város vezetése túlságosan Kossuth tér-centrikus. Az épületek közötti rész — úgy ahogy — parkosított, de túlságosan sivár. Pedig lett volna lehetőség a volt kertészet helyén egy pihenőparkot kialakítani, de a növényzetet kivágták, újat meg nem telepítettek a helyébe. A lakótelep szívében, az ABC előtti rész jövője sem megoldott. Ástak körbe egy nagy árkot, és ezzel úgy gondolták, hogy kész is. Tervek készültek szép számai, de egy sem valósult meg belőlük. A trafóházak oldalán még öt évvel ezelőtti politikai plakátok maradványai is láthatók. A jobb érzésűek azt sem nézik jó szemmel, hogy a sóval kevert homokot vagy fűrészport télen rendszeresen a fűre depózzák le. Ezeken a helyeken még évekig nem sarjad ki semmi, mint Karthago földjéből. Pedig lenne a közelben aszfaltos felület is tárolás céljára. Az utcai szemetesedények tartóváza hiánytalanul megvan, de a lukacsos tartályok már hiányoznak róla. Erről viszont az itt lakók tehetnek leginkább. A billenőfedeles szeméttárolók nyaranta bűzlenek tulajdonosaik nem takarítják. Már olyan ötletet is hallottam. hogy a Közterület Fenntartó Kft. tulajdonába kerülnének a kukák, és ők rendszeresen gondoskodnának a tisztántartásukról. Természetesen bérleti díj fejében. Sérelmezték azt is, hogy a kisposta 16 óráig van nyitva, pénz- befizetés pedig csak három óráig lehetséges. így akik munkába járnak, nem tudják igénybe venni a szolgáltatásokat. Iskolaidőben megoldott a gyermekfogászati szakrendelés, szünidőben azonban a Bocskai úti rendelőbe kell vinni a kicsiket. Pedig nyáron több idő lenne a fogak rendbe tételére, és még az iskolából sem kellene hiányozni.
