Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-19 / 167. szám
8 Közelkép 1995. július 19., szerda Kánikulai körséta Beköszöntött az afrikai forróság. Még nincs délelőtt tíz óra sem, de már mindenki a hűvöst keresi. Kihaltak a játszóterek, és az utcán is csak azok járnak-kelnek, akiknek nagyon muszáj. „AZ ÜVEGET NEM LEHET FELSZÚRNI A BOTRA” A Széna téri tízemeletes házak mögötti zöld terület is kezd már sárgulni. A vékonyka fűszálak nem bírják a harcot a nap melegével, és megadják magukat az erősebbnek. Lassan hervadoznak. Egy, csak egy legény van talpon a játszótéren, de ő sem jószántából. Hosszú, hegyes botjára szúrva gyűjtögeti a papírhulladékot. — Sokat szemetelünk mi, városlakók? — Elég sokat. Hetente kétszerjárunk be egy területet, és ilyenkor több zsákkal is összeszedünk egy ekkora játszótérről. — Kinek a megbízásából végzi ezt a munkát? — A Larix Bt. alkalmazottja vagyok, Tóth Györgynek hívnak. A betéti társaság több ilyen helyet is felvállalt a városban. Nemcsak a szemetet szedjük össze, hanem parkosítunk, és füvet is nyírunk, ha kell. Ősszel pedig a faleveleket is összegyűjtjük, és elis hordjuk. — Ezzel a szerszámmal nem lehet mindent átnyársalni. Mi lesz a törött üvegdarabokkal? — Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy esténként itt italoznak, és utána a földhöz vágják a kiürült flaskákat. Az üvegcserepeket nem lehet felszúrni, azok ott maradnak a földön. „A HŐSÉG ELŐL A STRANDRA MENEKÜLÜNK” Kevéske séta után láttam két kis lurkót, amint csinos anyukájukkal a buszmegálló felé igyekeztek. Mindhármójuk hátán egy-egy zsák. — Talán a hegyekbe készülődnek ezzel a felszereléssel? — A sóstói strandra igyekszünk, ezt a meleget csak ott Gyerünk a strandra! lehet elviselni. Ráadásul hétfőtől szünetel a melegvíz-szolgáltatás, így a napi fürdést is megoldjuk ott, helyben — tudtam meg Jakab Péternétől. — Milyen problémát jelent önöknek a melegvízhiány? — Porosak, piszkosak a gyerekek. Naponta többször is át kell őket öltöztetni. Esténként előkerülnek a nagy fazekak, és melegítjük a gázon a vizet. Ráadásul a mosógépünk is olyan, hogy felülről kell feltölteni, nem saját maga melegíti a vizet. —A gyerekek szeretnek pancsolni? — Nagyon! Máté négyéves, és már tud víz alatt úszni. Péter két és fél éves, de neki sincs víziszonya. Sajnos kevés olyan hely van a városban, ahova nyugodt szívvel elvihetem a gyerekeket úszásoktatásra. A Malom utcára nem szívesen megyünk, mert oda járnak az ukránok mosakodni. Most gyesen vagyok, de amikor még tanítottam a 19-es iskolában, akkor a 9-es iskola uszodájába hordtuk a tanulóinkat. Az a hely már túlzsúfolt. „KIRAKUNK EGY KÁD VIZET A NAPRA...” A Júlia fürdő bejáratánál az ifjú hölgy épp a belépőjegyeket váltja meg, amikor megszólítom: — Önök hogyan oldják meg melegvízgondjukat? — Többet járunk a fürdőbe. Amikor pedig otthon vagyunk, kirakunk az erkélyre egy kádban vizet, és estére a napon felmelegszik — mondta Kresz- tyák Erika. — A mosás miatt nem gond, mert az automata mosógép fel is melegíti a vizet. — Gyakran járnak a Malom utcai fürdőbe? — Igen, itt lakunk a közelben. — Mint városlakónak, milyen problémái vannak, mivel nincs megelégedve? — Túlságosan szemetesek az utcák, pedig elég sok szemétgyűjtő van kihelyezve. A Rákóczi utcán lakom, és nem tartom megfelelőnek a közvilágítást. Csak az utca egyik oldalán jó. Örülök, hogy meg fog szűnni a KGST-piac. Nem hiányzik ide a sok ukrán. Gyilkosság az Északi körúton és lövöldözés a Hubertusnál — ezek nem épp megnyugtató dolgok. Túl sokat megengednek nekik. A JÚLIA FÜRDŐ FORGALMA NEM NŐTT Riportkörutam során az egyik nyíregyházi anyuka bi- zalmatlankodott a fürdő vizének tisztaságával kapcsolatban. A téma legjobb ismerőjét, Pék Jánost, a Nyíregyházi Fürdők Kft. ügyvezető igazgatóját kerestük fel emiatt. —Miből fakad ez az előítélet a vízminőség miatt? — Az elmúlt év nyarán — amikor a kolerahisztéria kitört az országban — terjedt el a rémhír fürdőnk vizének fer- tőzöttségéről. Akkor sem volt igaz, és ma sem az. Annyi történt, hogy tavaly egyes külföldi állampolgárok tisztasági fürdőnek használták a Júliát. Azóta jobban megszűrjük a látogatókat. Nem etnikai alapon, hanem a házirend szigorúbb betartatásával. Rongyos, piszkos embereket nem enged be a biztonsági őr. Ide csak kulturált öltözékben és ápolt külsővel lehet belépni. Akkortájt olyan eset is előfordult, hogy alsónadrágban próbált meg az egyik „vendég” a medencébe lépni. Megszigorítottuk a kötelező zuhanyozás betartatását, fokoztuk a medencék vizének fertőtlenítését is. Az élet megoldja ezt a problémát azzal, hogy megszűnik a KGST-piac. Fürdőinkből egyébként nem indult ki az elmúlt húsz év alatt semmilyen fertőzés. — Érzékelhető-e forgalom- növekedés, hogy szünetel a városban a melegvíz-szolgáltatás? — Bár még csak két nap telt el, de nem tapasztaltunk emelkedést a pénztárainknál. (Azóta „visszajött" a meleg víz is a lakásokba — a szerk.) — Fekete Tibor — A ruhák kinőtték a szekrényt Sebők Éva a ruhái között A legtöbb lány álomszép ruhákról ábrándozik, különlegesekről, amilyenek senki másnak nincsenek. Sebők Éva is álmodozó természetű, de álmait tervek és kitartó munka követi. Már annyi ruhát készített, hogy a blúzok, szoknyák és egyrészes ruhák rövid idő alatt kinőtték a szekrényt.- Kiárusítást rendeztem a ruháimból, már nem tudtam hová tenni őket. A vásár ellenére volt néhány, amitől nem tudtam megválni. Ez a kis ruha - mutat egy elegáns kisestélyi- re - első munkáim egyike. Nem tudtam eladni, pedig már hordani sem tudom, mert „kifogytam” belőle. Valamennyi ruhámhoz sztorik, élmények fűződnek. Ezt a fekete-fehér csíkosat egy esküvőre varrtam. A lagzi előtt, este jutott eszembe, hogy nincs olyan ruhám, amit felvehetnék. Szombat reggel, hajnali négykor felébredtem, és délután fél kettőkor fejeztem be a munkát, fél órám volt arra, hogy elkészüljek. Ezt a bőrmellényt a rövidnadrággal egy diszkó miatt varrtam. Volt egy bőrnadrágom, ami esetlen volt, nem tudtam felvenni. Gondoltam, legyen nekem is egy „dögös” cuccom, amit ilyen helyre is fel tudok venni. Kevés dolgot viselek kétszer, mert hamar megúnom, eltelek vele. Ennek ellenére mindegyiket szeretem, a szívemhez nőnek.- A férfiak gyakran mondogatják, hogy a nőkre nagyon sokat kell várni, amíg elkészülnek, felöltöznek. Éva. hogyan tudja ennyi ruha közül kiválasztani azt, amit egy-egy alkalommal viselni fog?- Számomra az elegenca a döntő. A nőiesség és az, hogy felfigyeljenek rám. Szeretem tudni azt is, hogy a társaság, - ahová készülök - hogyan öltözik. Nem szeretek túlságosan kitűnni. A lányok nagy része farmert vesz fel és pólót. Ezzel viszont egész mivoltjukat elfedik, beburkolják. Nem látszik, hogy nők, ráadásul a mai fiatalok tartása is lehangoltsá- got kelt. Meghajlanak, szinte nem bírják tartani a fejüket. Másrészt nincs stílusuk, utánozzák egymást, típusruhákban járnak. Nincs igényük arra, hogy másak legyenek. Van néhány bohókás ruhám, nagyon kedvelem őket. Viszont ,ha felveszem őket, annyira megbámulnak, minha nem is ezen a világon élnék.- A munkáiból ítélve úgy tűnik, mintha gyermekkorától erre a pályára készült volna...- Tizennégy évesen még senki sem tudja, hogy mi szeretne lenni. Szakmunkásképzőbe jártam, nőiruha-készítő szakra, nekem álom volt az a három év. Kitűnő tanuló voltam végig, érdekelt a szakma, sokat tanultam. A vizsga után a Háziipari Szövetkezetnél dolgoztam, közben gimnáziumba jártam levelező szakon. Érettségi után felvételiztem a Könnyűipari Főiskolára, most leszek másodéves. Tanulok és dolgozok egyszerre, közben pedig varrogatok, ruhát tervezek. Egy nap alatt képes vagyok elkészíteni egy kosztümöt, előfordul, hogy reggel leülök a géphez, és estére - mire megérkezik a barátom - új ruhában várom. A kedvesemet is megleptem már inggel, nadrággal, na meg a barátnőimet is. Örömmel tölt el, ha látom, hogy abban a ruhában vannak, amit én készítettem számukra. (Fotó: Harascsák)- Hogyan képzeli az életét néhány év múlva?- Szeretnék egy divatszalont nyitni Nyíregyháza belvárosában. A főiskola elvégzése után egyetemen kellene kiegészíteni tanulmányaimat. Egyszer majd tanítani is szeretnék, ez a pálya olyan szép, hogy tanítani kell. Kozma Ibolya ■— UJ KELET Egy érettségizett harmadikos „Go west” (Indulj nyugatra!) Nevető szemű, csokibamára sült kislány izeg-mozog velem szemben, és boldogan mesél az elmúlt tíz hónap alatt átélt nem mindennapi élményeiről. Vészeli Anita, a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulója két hete tért haza az Amerikai Egyesült Államokból, Te- xasból. — Hogyan kerültél Amerikába? — 1993 őszén pályáztam meg a Soros Alapítvány ösztöndíját, amely minden évben lehetőséget ad néhány magyar diáknak, hogy egy tanévet kint tölthessen az USA-ban vagy Angliában. Annak idején rengetegen pályáztunk az iskolából, végül is osztályfőnökünk. Kóderné Gömöri Anna segítségével öten kaptuk meg ezt az ösztöndíjat; így tavaly nyáron elutazhattunk. Négyen Amerikában töltöttük ezt a tanévet, egyik társunk pedig Angliában. —Milyen követelményeknek kellett eleget tenni ahhoz, hogy az ösztöndíjat elnyerhessétek? — Elsősorban az angoltudásunkat mérték fel, nyelvtani teszteket, feladatokat kellett megoldani, fogalmazásokat írni magunkról és megadott témákról, valamint volt szóbeli beszélgetés is egy amerikai, szakértőkből álló bizottsággal. — A szüleid hogyan fogadták a „győzelmet” ? — Nagyon örültek, bár igazából talán fel sem fogták, hogy mit is jelent az, hogy egy évig ilyen távol leszek tőlük. Az biztos, hogy nagyon féltettek, és az év vége felé már alig várták, hogy hazajöjjek. — Hogyan telt ez az év „ Vadnyugaton" ? — Két szempontból is nagyon jól. Egyrészt azért, mert Three Riversben — ez a város Texasban, San Antonio és Corpus Christi között fekszik — egy olyan családhoz kerültem, amelynek tagjai igazi szülői és testvéri szeretettel vettek körül, rajtuk keresztül rengeteg barátot szereztem, életre szóló ismeretségeket kötöttem. Ugyanakkor nagyszerű dolog az is, hogy megismerhettem egy másik népet, kultúrát, együtt járhattam iskolába az ottani diákokkal, és persze, fejleszthettem nyelvtudásomat. Otthon, az iskolában, az utazások alkalmával kizárólag angolul beszéltünk, hiszen a vendéglátóim sem ismerték a magyar nyelvet. — Úgy tudom, ez alatt az év alatt komoly — az amerikai oktatási rendszer szerint középfokú — bizonyítványt is szereztél. — Az amerikai iskolarendszerben a high school negyedik osztályát végeztem el, amelyet érettségivel zártam. Ettől függetlenül azonban itthon csak harmadikos gimnazista leszek, mert az amerikai érettségit itt nem fogadják el. De van rá remény, hogy elismerik felsőfokú nyelvvizsgaként. — Milyen tapasztalataid vannak az amerikai középiskoláról? — Nagyon szerettem kint suliba járni. Az első időszakban szokatlan volt jó néhány dolog, ami egyébként — szerintem — nagyon praktikussá, életszerűvé teszi az amerikai oktatást. így például az, hogy az általános, közismereti tárgyak mellett nagy figyelmet fordítanak a diákok egyéni beállítódására, érdeklődésére. Bárki kedve sze- rint^vdlaszthatja meg a kötelező tárgyakon felül azt, hogy mit szeretne tanulni. A grafikától és a festészettől kezdve a célbalövésig mindent tanulhatnak, aminek az a legfőbb előnye, hogy sokoldalú, gyakorlatias embereket nevelnek. — Gondolom, a kint eltöltött év alatt megismerted, beutaztad az Egyesült Államokat. Ezzel kapcsolatban mi a legkedvesebb élményed? — Igen, rengeteget utaztunk, jártuk az országot. A leghosszabb túra egy háromhetes körút volt, amelynek keretében jó néhány, különböző országokból érkezett diákkal utazgattunk. A legérdekesebb természetesen Washington volt. főleg az, amikor a Fehér Házban beülhettem a szenátori székekbe. — Hogyan foglalnád össze röviden ennek az évnek a legfontosabb tapasztalatait, tanulságait? — Túl az utazás szépségein és a nyelvgyakorlás előnyein, úgy érzem, a legfontosabb az emberi és lelki értelemben vett gazdagodás volt. A kint eltöltött hónapok alatt tudatosult bennem, hogy az emberek általában milyen sok téveszmével élnek együtt, mennyire idegenkednek az ismeretlen országoktól, népektől, kultúráktól, lenézik a más bőrszínű, származású embereket. Én rengeteg barátot szereztem, akik között van európai, ázsiai, amerikai származású, fehér, kreol, feketebőrű. Rájöttem, hogy nem a külső tulajdonságok, hanem a belső értékek határozzák meg azt, ki milyen ember. Matyi Zsuzsanna
