Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-30 / 151. szám
41995. június 30., péntek Egy tragédia nyomában UJ KELET .Előfordulhat, hogy két óra hosszára is rohamkocsi nélkül maradunk’ Ennyi az élet... A legtöbb haláleset után döbbenet ül az emberek arcára, és a lesújtó fájdalom mellett gondolatainkban mindig ott lappang egy kérdés: miért??? Hétfőn délután négy szálfatermetű fiatalember vállra emelt egy koporsót, és lassan elindult a gyászoló tömeg. Egy 23 éves fiatalembert kísértek utolsó útjára, akinek rövid élete és tragikus halála sokakat megrendített. A kérdést — hogy miért és hogyan halt meg Szigetfalvi Róbert, az erőtől duzzadó, mindig mosolygó és kedves arcú fiatalember — sok közeli és távoli rokon, több száz jóbarát és ismerős tette fel egymásnak. A miértre mindenki választ kapott, korunk egyik súlyos betegsége — a szívinfarktus — végzett újabb áldozatával... Ennyi az élet... A hogyan számtalan kérdőjelt takar: van-e felelőse, vannak-e felelősei a gyásznak, mert ha igen, akkor... akkor csak ennyi az élet...? Nyíregyházán mindenféle szóbeszéd kapott szárnyra. Mulasztást, felelősöket emlegetnek az emberek a fiatalember haláláért. Megmenthető lett volna — mondják —, ha... Ennek a befejezetlen mondatnak jártunk utána. Próbáltuk kideríteni, hogy mi is történt valójában. A családi házban Robi szülei, testvére és menyasszonya néma csendben fogadnak. ,—Beteg yoft-Rpöi^-jf-Jötöm meg a csendet. — Körülbelül egy hónapja volt megfázva — mondja az édesapa. — Úgy tudom, hogy a sorozáson az orvos alkalmatlannak minősítette. Mi volt a probléma? — Gerincferdülést, meszesedést állapítottak meg nála, semmi mást. Még Budapestre is felhívtak felülvizsgálatra, de a szívével kapcsolatban nem állapítottak meg semmit, illetve nem tudunk róla, hogy találtak-e valamilyen problémát. — Mi történt június 18-án, a tragédia napján? — Úgy 11 órakor hazatelefonált, hogy keressük meg a betegkártyáját. A feleségem meg is találta, Robi dél körül hazajött érte a menyaszszonyával. —Panaszkodott ekkor, hogy nem érzi jól magát? — Mondta, hogy szúr a melle, nehezen kap levegőt. Mondtam, hogy elviszem én az ügyeletre, de azt mondta, hogy inkább a menyasszonyával megy. El is mentek a Szent István úti ügyeletre. —Nem gondoltak arra, hogy komoly ab baj van? — Azt hittük, hogy a korábbi megfázásból esetleg visszamaradt egy mellhártyagyulladás. Másra nem gondoltunk. Ha látjuk rajta, hogy nagyon rosszul van, akkor hívtuk volna a mentőt — kapcsoló - dik a beszélgetésbe az édesanya. — Mi történt az ügyeletén? — kérdeztem Robi kísérőjét, a menyasszonyát. — A váróteremben nem volt senki. Egy kicsit vártunk, hátha beszólítanak bennünket. Ekkor már lehetett vagy fél egy. Robi egyre rosszabbul érezte magát, ezért bekopogott. Kijött az asszisztensnő, és kérdezte, hogy mi a problémája. Robi a falnak támaszkodva mondta, hogy itt nagyon szúr — mutatott a mellkasára. — Úgy emlékszem, hogy az aszszisztensnŐ azt kérdezte: „Tegnap ivott valamit?” Erre Robi mondta, hogy igen, mivel névnapot ünnepeltünk. Ezek után azt mondta, hogy várjunk egy kicsit, és bezárta az ajtót. Pontosan nem tudom, de öt-tíz perc múlva hívták be Robit. Hallottam, hogy válaszolgat az orvos kérdéseire. Ezt követően, nem tudom,’ rnennyi idő után, már hörgő hangok szűrődtek ki, mint amikor valaki nem kap elég levegőt. Ösztönösen megéreztem a bajt, mert gyorsan beültem a kocsiba, és hazajöttem Robi anyukájáért. —Mi történt, amikor visszamentek? — kérdeztem újra az édesanyát. — A mentősök voltak ott, és ki-be rohangáltak. Nem tudom, de valamit hoztak a kocsiból. Nem mertem megkérdezni őket, hogy mi a probléma, mert ilyen esetben még egy perc is számíthat. Amikor a hordágyat akarta az egyik mentős bevinni a rendelőbe, akkor léptem oda és kérdeztem meg, hogy mi a probléma. Erre azt válaszolta, hogy: „olyan infarktus, mint egy ház, csak nehogy hátsófali legyen”. Mondta, hogy hétszer élesztették felváltva. A nyitva hagyott ajtón benéztem, és láttam, hogy Szűcs doktor — akkor még nem ismertem — nagyon dolgozik fölötte. Utána már hozták is ki a hordággyal. Kérdeztem a mentőst, hogy mehetek-e velük, mondták, hogy igen. Ekkor a rendelőből a mentős után szólt egy hang, hogy — nem értettem pontosan, mit — valamit ne vigyenek el. Már azt nem tudom, hogy a mentős vagy az orvos válaszolt-e, de azt mondta: „már hogyne vinném el, hiszen az életét mentem.” — Ekkor Robi milyen állapotban volt? — Ezt nem tudom megmondani, mert eszméletlen volt. —Rohamkocsival vitték be a kórházba? — Sima mentő volt. Felvitték a sürgősségi osztályra, oda már nem engedtek fel. — Mi történt ezt követően? — Jött is Szűcs doktor úr, és nagyon szomorúan mondta, hogy 3-4 óra múlva meghal. A mentő ugyanis orvos nélkül jött ki az ügyeletre, majd úgy mentek vissza a sürgősségi osztályra egy orvosért. így került ide Szűcs doktor úr, őt hívták segítségül. Ahogy az ügyeletre megérkezett, ő foglalkozott a mentéssel, előtte meg az ügyeletes doktornő. Kérdeztem: — Nem lehet rajta segíteni? — Erre azt válaszolta nagyon szomorúan, hogy nem, és hozzátette, hogy súlyos emberi mulasztás történt. Nem lett volna szabad egy 23 éves fiatalembernek meghalnia. — Ha egyáltalán volt emberi mulasztás, az önök szerint hol történhetett? —- Egyértelműen az ügyeletén. Mert Robi ügyeletre érkezése és kórházba szállítása között egy jó óra eltelt. Az eset után felkerestük a mentős diszpécsert — folytatta az apa —, aki azt mondta, hogy ha az ügyeletes doktornő felismeri az infarktust, és ha rohamkocsit kér, akkor egy utolsó lehetőséget kapott volna a gyerek, mert a gépi élesztés más, mint a kézi. Bár Rakamazon is volt egy sürgős eset, a rohamkocsit egyáltalán nem kérte az ügyelet. A menyasszony így emlékezik vissza: — Amikor a mentő az ügyeletről elvitte Robit, én maradtam, és bementem a dok* tömőhöz, megkérdeztem, hogy mi történt. Azt válaszolta, hogy infarktusa van. Kérdeztem tovább, hogy mit várhatunk. Erre úgy nyilatkozott, hogy 24 óra múlva lehet biztosat mondani, de először nem is gondolt arra, hogy infarktusa van. — Tettek vagy szándékoznak valamilyen feljelentést tenni a rendőrségen? — Egyelőre nem, még várjuk a papírokat — mondta az apa. — Ma (kedden) egyébként kihallgattak bennünket a rendőrségen. Hova menjünk? Robin már nem lehet segíteni, de legalább ilyen ne forduljon elő újra, tanuljon belőle mindenki, és olyan orvos ügyeljen, aki a tünetek alapján felismeri a betegséget, és tudja, hogy mit kell tennie. Az esettel kapcsolatban tovább kutattuk a tényeket. Dr. Boros Izabella, az ügyeletes ellátó orvosnő nem kívánt az esetről nyilatkozni. Nyeste József főápoló, a mentőállomás szolgálatvezetője: — Tizennyolcadikán, vasárnap tizenhárom óra kilenc perckor jött a hívás az orvosi ügyeletről, és „A” jelzésű kocsit kértek. —Az „A” jelzés mit jelent? — Sürgősségi szempontból azonnali kivonulást. —Az ilyen jelzésű mentő milyen felszereltségű? — Rendelkezik minden eszközzel, ami az életmentéshez szükséges. —Az újraélesztéshez szükséges defibrillátorral is? — Azzal nem. Ilyen készülék csak a rohamkocsiban található, de az az említett időben Rakamazon volt. — Ezek szerint csak egy teljesen felszerelt mentőkocsival rendelkezik a mentőállomás? — Hétvégén személyzettel együtt igen. — ??? — Nehéz elhinni, hogy abban az esetben, amikor a rohamkocsit feladatba vezénylik, ilyen betegségek esetén gyakorlatilag megfelelő ellátás nélkül marad a város és körzete!!! Ennek ellenére munkatársaim mindent megtettek feladatuk maximális ellátása érdekéljen. Az orvosi ügyeletre érkezve azonnal visszajelzést adtak és segítséget kértek a kórház sürgősségi osztályától. — Hogyan? — Egy másik mentőautó a sürgősségi osztály ügyeletes orvosával és a szükséges technikai eszközökkel azonnal az orvosi ügyelet segítségére sietett. Dr. Szűcs József, a sürgősségi osztály ügyeletes orvosa: — Történt-e emberi mulasztás? Vagy csak a véletlenek szomorú egybeesése okozta a fiatalember halálát? — így utólag, az igazságügyi orvosszakértő megállapítása alapján, nem történt emberi mulasztás. — És a technikai eszközök hiánya? — A technikai eszközök hiánya akkor válhatott volna ok-okozati összefüggéssé a halállal, ha nem lett volna a betegnél olyan nagy mértékben elmeszesedve a koszorúér. Ha viszont abban az időben lett volna egy másik eset, amikor nem egy halálos infarktust kap a beteg, akkor lényeges kérdés lett volna a technikai felszereltség hiánya. Akkor ok-okozati összefüggésbe lehetett volna hozni az esetet, és jogi kérdéssé válhatott volna. — Ezek szerint az emberi mulasztás egyértelműen kizárható? — Szerintem jogi értelemben igen. Hogy etikai értelemben történt-e mulasztás, azt az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága fogja kivizsgálni. Tudomásom szerint nincs olyan szabályzat, ami előírná, hogy a rendelőintézeteket milyen műszerekkel kellene felszerelni, de szerintem életmentő műszerekkel igen. — Ón szerint miért csak egy rohamkocsival rendelkezik a város? — Hétvégeken két rohamkocsi van a megyében; egy Nyíregyházán, egy pedig Mátészalkán. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a nyíregyházi rohamkocsi például Kisvárdára vonul esetet ellátni, és útközben a beteg roszszul van és meg kell állni, akkor előfordulhat, hogy akár két órán keresztül nincs rohamkocsi Nyíregyházán. — Milyen akadálya van egy másik ilyen autó beállításának? — Én úgy tudom, hogy a kocsik rendelkezésre állnak, ott vannak a mentőállomás udvarán. Van rájuk személyzet is, és ők szeretnének többet dolgozni. — Ha van technika és személyzet, akkor mi a gond? — Tudomásom szerint nincs rá bérkeret, a mentőállomás nem tudná fizetni az alkalmazottjait. A városi rendőrkapitányságon megtudtuk, hogy az ügyet rendkívüli halálesetként, államigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Amenynyiben bűncselekményre utaló adatok felmerülnek, akkor természetesen aszerint folytatják. Egyébként — tájékoztatott bennünket a rendőrség illetékese — már volt rá példa, hogy rendkívüli haláleset vizsgálatakor mulasztást derítettek ki, és büntetőeljárást kezdeményeztek az orvos ellen. Fullajtár—Gyöngyösi
