Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-29 / 150. szám
1995. június 28., csütörtök Fehérgyarmat UJ KELET hattuk meg az olvasókkal, legalább a fenséges sült receptjét tárjuk eléjük. — Semmi akadálya. A gyarmati bicskás pecsenye receptje négy személyre a következő. Hozzávalók: 56 deka sertéstarja, 40 deka vöröshagyma, 10 deka füstölt szalonna, ízlés szerint só, fűszerpaprika, bors, fokhagyma, 5 deka liszt és olaj a sütéshez. Az előző nap befűszerezett, fokhagymázott húst, kevés lisztben megforgatva, forró olajban kisütjük és félretesszük. Karikára vágjuk a hagymát, megdinszteljük. A szalonnát bevagdossuk, és kisütjük azt is. Ha mindezzel elkészültünk, a kisült húsra hagymahalmokat teszünk, majd befedjük a szalonnával. Köretként burgonyát és idénysalátát kínálunk hozzá. Akinek azonban nincs kedve egész délelőtt a konyhában állni, az feltétlenül jöjjön el hozzánk. Címünk: Fehérgyarmat, Móricz Zsigmond u.8. Telefon:(44) 362 — 211 Minden kedves idelátogató vendégünknek jó étvágyat, és jó szórakozást kívánunk! (X) ÚJ KELET FEHÉRGYARMATON Árubőség és udvariasság Valamikor volt egy nagy gyára Fehérgyarmatnak. Az egykori Metripond helyén ma üzletek sorakoznak. Köztük az egyik legkedveltebb a Nyírbátori ÁFÉSZ ADU diszkontja. Hogy miért van ez így, erről érdeklődtem Török Zoltán áruházigazgatónál. — A régi mérleggyár szociális épületében, és két egykori műhelyében rendeztük be áruházunkat. Együttesen mintegy ötszáz négyzetméter van bőven berakva áruval. Közel húsz fővel havi harmincmilliós forgalmat bonyolítunk le. — Ezek a vevők számára csak számok. — Igaz, hogy nekik lényegesebb az ár, és a minőség. Ez viszont nálunk a vevő igényeihez igazodik. Országosan is egyik legolcsóbban árusító üzlet a mienk. A bejárathoz közelebbi üzletünk a kistételű vásárlásra rendezkedett be, akinek viszont több pénze van, érdemes lesétálni a hátsó áruházunkba, mert onnan gyűjtőcsomagolásban vásárlás esetén még a fenti boltnál is olcsóbban vásárolhat néhány százalékkal. Aztán szinte mindig vannak akciós áraink, csak figyelje a vevő a kihelyezett tájékoztatókat. — Terveznek valamilyen profilbővítést? — Az igazi profilbővítés, hogy olcsóbban árulunk mint sok más üzlet. Annyi változás azonban történt, hogy árulunk műanyag kertibútorokat. A jövőt meg majd megtervezi az élet. Lábas Tibor nyugdíjas asztalos életében már csak a gépek zenéjének van szerepe, pedig egykor országhatáron belül és kívül is ismert amatőr nótaénekes volt. — Jártam bizony Lengyelországban is, sok falusi estén felléptem, mégis csak műkedvelő nótaénekesként tartottak nyilván, mert nem képeztem magamat. — Hogyan derült ki, hogy van tehetsége az énekléshez? — Amikor még az elemi iskolába jártam, jó hangú fiúkat kerestek a kántor mellé temetési és egyházi énekléshez. Ekkor már mondogatták, hogy jó hangja van ennek a gyereknek. Kaptam is húsz fillért minden „fellépés” alkalmával. Nagy pénz volt ez akkor, megvettem belőle az éves füzetszükségletemet. Már pelyhező állú legényke voltam, amikor a DISZ-ben, a MADISZ-ben a rendezvényeken én énekeltem. Akkor az ötvenes években lett művelődési háza is Gyarmatnak, és első igazgatója Malos György kezdett el író-olvasó találkozókra is meghívni, hogy szórakoztassam a közönséget. Művészeggyüttesbe is hívtak. Ismertem azt a világot, nem kértem belőle, mert rendes család életet akartam élni. —A felesége nem háborgott néha az éjszakai nótás kimaradások miatt? — Dehogynem! De mindent megbocsátott, mert már előre kiengeszteltem azzal, hogy szép szerenádot adtam neki, mielőtt feleségül kértem volna. Olyan hangulat lett azon a májusi éjszakán, hogy a zenére a házuk előtti tér percek alatt megtelt. — Milyen jutalmat kapott énekes fellépéseiért? — Akár hiszi, akár nem, a közönségért és saját szórakoztatásomért csináltam. Ezért nem is tudok annál nagyobb jutalomról beszámolni, mint hogy nem kellett pártszemináriumokra járnom, mert mindig kimentettem magamat azzal, hogy próbálnom kell. — Evek óta elmaradnak fellépései. Miért? — Már a hangom sem a régi. Én már eldaloltam a nótámat, hallgatom a műhelyem zenéjét, és nekem már az is elég, hogy bírok egy kicsit dolgozni. Nótáját már eldalolta A nyári nagy melegben a Szamos étterem hűvös falai közé behúzódva, egy kiadós ebéd után ültünk le beszélgetni Veress Jánossal, az étterem vezetőjével. — Mióta fogadja házias ízeivel vendégeit a Szamos? — Immáron huszonegy éve. Már-már amolyan családiassá vált a légkör, hiszen feleségem és egyik lányom is besegít az üzletbe. —Hány fő fogadására alkalmas a helyiség? — Egyszerű étkezéseknél kettőszáz, esküvők és egyéb nagyobb rendezvényeknél, amikor kicsit át kell alakítani a termet, száznyolcvan embert tudunk kényelmes körülmények között kiszolgálni. —Ha jól tudom, nem csak itt az étteremben vállalják a családi rendezvények megszervezését. — Ez így igaz, hiszen Gyarmat egész területére igény szerint elkészítjük és házhoz szállítjuk a megrendelt hidegtálakat, süteményeket. — Melyik az a korosztály, amely a Szamos éttermet választja egy nyugodt ebédhez, kellemes vacsorához? —Ez volt tehát a pálya kezdete. — Ha lehet ezt pályának nevezni az én esetemben, akkor igen. Az igazi nagy időszak azonban az volt, amikor az ÁFÉSZ- hez kerültem, mert hurka-kolbász vacsorák százain léptem fel, amelyeken sokszor énekespárom volt Kovács Erzsébet, és legtöbbször Varga Ferenc és zenekara, majd fia, József kísért. Nem volt abban az időben még tévé, ez volt a szórakozási lehetőség a vidéki embernek, sokszor éjfélekig visszatapsoltak bennünket. —Közönség elé lépett minden előképzettség nélkül? — Volt nekem olyan jó oktatóm, mint Politovszki Pálma zongoratanárnő, dr. Altorjai Alfréd ügyvéd. Ne csodálkozzon, nem jogra, hanem zongorázásra, kottaolvasásra, hangképzésre oktatott Altorjai úr. Az ő szerencsétlensége — mint népellenséget Hortobágyra internálták — az én szerencsémet jelentette. Egy ügyvéd barátja egy akkori nagy befolyású gyarmati ember közreműködésével elérte, hogy kiengedjék a juhhodályban raboskodó, több nyelven beszélő, festeni, zenélni tudó embert. Kényszerlakhelyéül a mi városunkat jelölték ki számára, így lett itteni lakos. Először idegenkedett a kocsmai muzsikálástól meg attól, hogy a Halászban, ahol zongorázással kereste kenyerét, a juhászok „így Frédikém, úgy Frédikém”-ezték, de amikor letették a százast, akkor azt mondta, valamiből csak meg kell élni, ne finnyáskodjunk. Ez az ember volt, aki megismertette velem az operetteket, és sokat énekeltem is ilyen dalokat. — Nem kísértette meg a művészpálya? — Angyal Sándor unokabátyám a Csokonai Színháznál volt énekművész. Azt mondta, menjek hozzájuk. A Honvéd Duna Nőtt a város, — Leginkább a fiatalok járnak hozzánk. Ungvárról jár át egy zenekar, játékukat nagyon szereti a közönség. Az idősebb korosztály elmaradozását viszont egy kicsit a nehéz anyagi körülményeknek tudjuk be. —Hány személyre főznek naponta? — Jóval kevesebbre, mint a „régi szép időkben”. Átlag százötven főre készítjük ételeinket. Az étlapon a levesek mellett ötféle készétel, harminc fnssensült, számtalan sütemény és édesség szerepel. — Mennyibe kerül önöknél egy komplett ebéd vagy vacsora? — Közepes árfekvéssel dolgozunk, de hogy ki mennyit engedhet meg magának, azt nem tudhatom. Azt ajánlom, hogy jöjjenek el ide hozzánk, Fehérgyarmatra, a Móricz Zsigmond utca 8 szám alá, és győződjenek meg személyesen ízeinkről és árainkról. — Apropó, ízek. Milyen ,fűszerkavatkáddal” dolgoznak a szakácsok? — Elsősorban a magyaros konyhát követjük, de nem okoz gondot egy francia vagy angol menü összeállítása sem. — Végül arra kérem, hogy ha már mai ebédünket nem oszt-A hatvanas évek elején még alig több mint ötezer lakosa volt Fehérgyarmatnak. Akkor zajlott a téeszesítés. Mára a lakosság száma megközelíti a dupláját. Most zajlik a földek visszaadása. Vagy inkább zajlana... — Alapvető probléma, hogy a város az alatt a harminc év alatt, ami a szövetkezeti világban telt el, területében, kiterjedésében is gazdagodott. Olyan helyekre épültek gyárak, lakótelepek, ahol azelőtt szántóföld volt — magyarázta Enghy Zsidmond nyugdíjas agrármérnök, a földrendező bizottság tagja. — Aztán most sokan kérnék vissza a földjüket, de nincs miből, mert ez több száz hektár földvesztést jelent az egykori gyarmati tulajdonosok kárára. — Sok esetben a törvények sem kedveztek a helyieknek. Enghy Zsidmond — Pontosabban az őshonos gyarmatiaknak, mert a jogszabály szerint, aki 1992 előtt itt lakott, az is licitálhatott földre, de ezek az emberek nem itt adták be részaránytulajdonukat. Nagy az így földhöz jutni akarók számra, mert nem a terméízletes ebédet, kellemes vacsorát fogyott a föld szetes szaporulat által, hanem a betelepedéssel nőtt meg lényegesen városunk létszáma. —Ez a földárveréseknél hátrányt jelentett. — Ez a kettő már önmagában is sok lett volna, ráadásul az első licitáláskor a helybeliek jelentős részének még nem is jött meg a kárpótlási jegye, így sok ember ma is föld nélkül van városunkban. Volt egy lehetőség, hogy állami földből kérjünk licitálási területet, ezt megtettük, de eddig nem sok sikerrel. — Mi ennek az oka? Annak a területnek, amelyre lakossági igény van, az egyharmadát sem kaptuk meg. Ezt azzal indokolták, hogy az állami gazdaság területén lévő szakosított szarvasmarhatelep eladásához kell tartalékolni termőföldet. Eddig sem sok esély volt arra, hogy ott valamikor újra tehenek lesznek, mert olyan sokba kerülne a felújítása az öt éve nem használt kilencszáz férőhelyes épületnek, hogy aligha költ rá valaki. Aztán amióta elutasították kérésünket, újabb fejlemény történt, mert az Agroker a tartozások fejében megkapta az objektumokat. —Ennek ismeretében kérteke újabb területeket? — Már ott tartunk, hogy lassan nem tudjuk, kihez forduljunk, mert mindenki azt mondja, hogy nem illetékes. Készülünk megkeresni egy olyan személyt, aki minden bizonnyal tud segíteni. Közös ügyről van szó, a családok egy része a visszakapott földdel indulhatna el a munkanélküliségből. Ezért érthetetlen is számomra, hogy országgyűlési képviselőink miért nem figyelnek oda jobban a választópolgárok problémáira.
