Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-28 / 149. szám
14 1995. június 28., szerda Sport UJ KELET XVII. Jonatán Kupa Könnycsepp a győztes szemében A Jonatán Kupa nyitónapjának mérkőzései után, kedden kiéleződtek a küzdelmek, hiszen a együttesek ekkor játszották utolsó csoportmérkőzéseiket, ekkor dőlt el, hogy ki jut az elődöntőbe, és ki kényszerül a „vigaszágra”. Szerkesztőségünk kis csapata kedden délelőtt Jonatán Kupa-lesre indult, Nagyhalász és Ibrány felé vettük utunkat. Örömmel vettük tudomásul, hogy a hétfői naphoz képest enyhe az idő, és az eső sem esik. Megérkezvén a halászi pályára, már javában tartott a piros—kék-fehér mezes Megyei C válogatott mérkőzése a cseh Hranice (ők voltak a pirosak) ellen, de semmiről nem maradtunk le, mert gól addig még nem született. Ezt a találkozót a nagyok csoportjában rendezték, 13-14 éves fiúk kergették a pályán a lasztit. Méghozzá igen lelkesen, hiszen komoly tétje volt az összecsapásnak: aki ebből a harcból győztesen került ki, az az elődöntőben folytathatta. A játék kiegyenlített és roppant izgalmas volt, a fiúk nem bírtak egymással. A cseh legények fizikai előnyben voltak, mint megtudtuk, ők egy évvel korosabbak megyénk reprezentánsainál. Nemcsak a küzdelem volt heves, az edzők is úgy űzték-hajtották fiaikat, mint egy felnőtt meccsen szokás. Révész Csaba, a megyei gárda trénere fel s alá járt az oldalvonal mentén, és így okította játékosait. Persze a két cseh mester mellett még ő is elbújhatott, ugyanis ők latinos temperamentummal ordították végig a meccset, csak éppen csehül. Gyakran hallhattuk páldául a richly (gyorsan), dopredu (előre) vagy a pozor (figyelj) szavakat, és ha valaki nagyot hibázott, az könnyen a cserepadon találhatta magát. Gól csak nem akart születni, a lelkesedés és a harc pedig egyre fokozódott. A végjáték igen drámaira sikeredett. A hraniceiek egy ordító helyzetet hibáztak, majd a csehek szőke középhátvédje bizonytalankodott, és biztató szögből szabadrúgás következett a megyei együttes javára. A ladba mögé az a Milka Karcsi állt, akinek korábban már volt egy remek szabadrúgása. Ami akkor nem sikerült, az most igen. Karcsi álomszép lövést küldött a bal felsőbe. A következő pillanatban azon kaphatta magát, hogy a csapattársak mind a nyakán vannak, mindenki az ő ünneplésére érkezett. —Gondoltad volna, hogy bemegy, és ezzel győztök?—kérdeztem később a meccs hősét. — Nem, nem is én szoktam lőni a szabadrúgásokat, csak ez a szög nekem állt igazán a lábamra. — Igaz, hogy örömödben még a könnyed is kicsordult? — Igaz — vallotta be kis szünet után. A csehek pedig azon keseregtek, hogy az egész meccs nekik állt, aztán mégis... Mi aztán folytattuk utunkat, Ibrányba mentünk, ahol a kicsik fociztak. Kis bizonytalanság után meg is találtuk az új, és tényleg tetszetős focipályát. Éppen az NYSI—Nagyhalász meccs félidejében érkeztünk meg. A lelátón a diósgyőri fiúk kicsit sajnálkozva újságolták, hogy bár vezettek a finn Honka ellen, de csak egy döntetlen sikeredett. A pályán zajló találkozóra térve, a nyíregyiek komoly fölényben játszottak, ugyanakkor sok helyzetet kihagytak, ilyenkor a diósgyőriek jókat derültek rajtuk. A halászi fiúk derekesan daráltak, kapusukat még a pálya előtti nagy tócsa sem zavarta, önfeláldozód an abba is belefeküdt, hogy hárítani tudjon. Az összecsapáson az NYSI végül 4-0-ra győzött. A késő délutáni órákban a Vasutaspályán a nagyok elődöntőit láthattuk. Az A csoport győztese, az NYSI mérkőzött meg a B csoport másodikjával, a Megyei C válogatottal. Az idősebb NYSI nagy fölényben játszott, de az első félidőben csak egy kapufát jegyezhetett fel. A találkozó egyetlen gólját Gégény Róbert szerezte, ezzel nyert az NYSI. A nagyok elődöntőjének másik meccsén a Kazincbarcika együttese simán elpáholta a fiatalabb Magyar C válogatottat, 5-0-ra győzött. A csoportmérkőzések eredményei: nagyok, A csoport: Marosvásárhely—Magyar C válogatott 0-6, Diósgyőr—NYSI 1-1. nagyok, B csoport: Megyei C válogatott—Hranice 1-0, Rétköz válogatott—Kazincbarcika 1-5. kicsik, A csoport: Diósgyőr—Honka 1-1, NYSI— Nagyhalász 4-0. kicsik, B csoport: Fehérgyarmat—Debreceni Olasz Focisuli 0-5, Esztergom— Kosice 0-10. Elődöntők: nagyok: NYSI—Megyei C válogatott 1-0, Kazincbarcika—Magyar C válogatott 5-0. A nagyok mérkőzései az 5— 8. helyért: Diósgyőr—Rézköz válogatott 1-1, Hranice—Marosvásárhely 0-0. kicsik: Honka—Kosice 0-1, Debreceni Olasz Focisuli— NYSI 1-0. A kicsik mérkőzései az 5—8. helyért: Diósgyőr— Esztergom 2-1, Fehérgyarmat—Nagyhalász 1-1. Szerdai program: Levelek: bronzmeccsek 9.30 — kicsik: Honka— NYSI, 11.30 — nagyok: DOFC—Kassa Vasutaspálya: döntők 9.30 — kicsik: Honka— NYSI, 11.30 — nagyok: DOFC—Kassa Küzdelem a labdáért az NYSI—Nagyhalász mérkőzésen Fotó: Martyn Kézilabda NB II Eled a csapat Naményban Megyénk NB Il-es női csapatai közül a vásárosnaményi lányok okozták a legkellemesebb meglepetést. Egy nagyon gyenge őszi szereplés után — amikor már biztos kiesőnek tekintették őket — tavasszal egy teljesen más csapatot láthatott az egyre szaporodó közönség a pályán. A lányok magabiztos játékkal, biztosan harcolták ki a bennmaradást. Sőt, még rá is tettek egy lapáttal, mert a középmezőnyben végeztek. Azért nem csoda történt, hanem egy rutinos, NB I-et is megjárt szakember, Simák György edző vette át a csapatot, éppen akkor, amikor mélyponton voltak. — Hogyan is történt mindez? — kérdeztük az ismert edzőt. — Az őszi szezonból még három forduló hátra volt, amikor a szakosztály vezetői megkerestek, hogy segítsek. Nem volt könnyű döntenem, mert a gárdának ekkor mindössze két pontja volt. Azonban megvallom őszintén, már nagyon hiányzott az edzői munka, a kézilabda. Ekkor még nem tudtam, mi lesz a vége, de belementem. — Mit lehetett tenni egy kiesőhelyen álló csapattal? — Siralmas állapotban volt a gárda. Az egész kézilabdát majdhogynem az alapoknál kellett kezdeni. A hátralévő három őszi fordulóban két pontot tudtunk szerezni. Nem is bántam, hogy vége az őszi szezonnak, mert már akkor tudtam, hogy milyen hiányosságokat kell pótolni a csapatnál. — Mi történt a szünetben? — A Kisvárdával meglévő jó kapcsolat révén sikerült erősíteni. Kölcsönjátékosként hozzánk jött Csajkovícs és Nagy Szilvia. Aztán elkezdték a lányok tanulni a kézilabdát. Menet közben kiderült, hogy sokkal több van bennük, mint amit eddig produkáltak. Kitűnő „nyersanyagnak” bizonyultak. Egyébként élvezték a lányok a fizikai és a technikai felkészítést is. Ok is rájöttek, hogy többre képesek. Nagyon sokat segített az, hogy jó partnereim voltak. Az utolsó meccsekig folyamatosan tanultak, és mindig akadt valami új „felfedezés” a számukra. — Mikor érezted, hogy öszszeállt az együttes? — Már a tavaszi felkészüléskor ugrásszerű volt a fejlődés. Egyértelműen megfogalmazódott a célkitűzés is. Benn kell maradni az NB II-ben. Már az első mérkőzéseken teljesen más kézilabdát játszottak a lányok. Ezt megszimatolta a közönség is, mert ettől kezdve több százan buzdítottak bennünket. — A folytatás? — Kitűnően sikerült a tavasz. Például hazai pályán veretlenek maradtunk. Szóval érdemes volt kijönni a meccseinkre, a lányok határozottan élvezték a játékot. Tökéletes amatőrök maradtak mindvégig, csak a játékért és egymásért játszottak. — így, utólag, mit tartasz a legnagyobb értéknek? — A csapatteljesítményt, amit együtt produkáltak. Szinte senki sem lógott ki a sorból. A másik nagy érték, hogy a sportág ismét kezdi visszaszerezni a rangját Naményban. — Hogyan látod a jövőt? — Én azt mondom, hogy reálisan kell nézni a helyzetet. A városban vannak olyan hangok, amelyek NB I B-t akarnak. Legyen, meg is érdemli ez a település. Meg is van hozzá mindenfeltétel: sportcsarnok, utánpótlás a három iskolában. A pénz is biztosan összejönne. De én úgy látom, hogy előbb kell egy jó, stabil NB Il-es társaság, s erre már lehet építeni. Aztán lehet foglalkozni a magasabb osztállyal is. Főleg, ha Kisvárdával továbbra is megmarad a jó kapcsolatunk, mert van olyan elképzelés, hogy fiókcsapatukként működnénk. — Maradsz edző? — Minden attól függ, hogyan alakulnak a szakosztály körüli dolgok. Ha elképzelésünk találkozik a városéval és a szakosztály vezetésével, akkor tovább dolgozok a lányokkal. Egyébként ezúttal is megköszönöm az önkormányzat segítségét, amit a zavartalan munka érdekében tettek. De a siker részese volt a szakosztály minden munkatársa, akik nélkül nem alakult volna ilyen jól a végeredmény. Suller Só Megyei I. osztály Az esd senkit sem siratott Kisebbfajta terepgyakorlattal ért fel megközelíteni vasárnap a bujtosi pályát. Az égiek alapos munkát végeztek a sokat szenvedett, az enyészettől veszélyeztetett mini stadion környékén. A kitartóan szakadó eső víziteleppé varázsolta a bejárat előtti utat. Érdemesebb lett volna ladikkal érkezni, mint gyalogszerrel. Lapátok híján két változat közül választhatott az emberfia: vagy bátor szökkenésekkel átugrált a méretes pocsolyákon, esetleg esernyővel imbolyogva megpróbált a szigeteket képező buckákra rálépni és tovahaladni. Na de a futballra kíváncsi bátrakat nem tántoríthatta el a természet ezen „csodája”, ők csak azért is végigkucorogták a padokon ülve a Hardware—Záhony mérkőzést. Hogy mit láthattak az esőfüggönyön keresztül? Szórakoztatásukról a hazai legénység gondoskodott, kik jól tudván, hogy győzelmükkel sokadszorra menekülhetnek meg a kiesés csúfságától, rögtön a kezdés után a hálóba gyömöszölték a labdát. Ehhez kellett persze a vendégek asszisztálása is,Hegedűsék kihagyhatatlan helyzetbe hozták Bankát, s a csatár nem is mulasztotta el az alkalmat. A koreográfia szerint ilyenkor a hátrányban lévő csapat előrelendül, menteni a még menthetőt. A vasutasok jöttek is,igaz, nem feszültek meg az igyekezettől. Vránszki kapus ugyan néhányszor az ötöst beborító sártengerben landolt védései nyomán, ám semmi több. Eközben a Banka—Tardi—Mihályfalvi trojka vezényelte nyíregyháziak ritka, viszont életveszélyes akciói zűrzavart okoztak, meg sem álltak négyig, a karmester „MAf még egy tizenegyest sem átallott mellé rúgni. Mire záhonyi részről Karasz válasza csak arra volt elegendő, hogy a fiatal játékos elmondhassa, nem hiába áldozta fel délutánját e társainak felettébb gyatrára sikerült napon. Erdei Árpád csendesen füstölgött a határ menti együttes halovány teljesítményén, pedig az ügyvezető elnök az utolsó pillanatig reménykedett valamiféle csodában. Csoda nem, a 4-1- es vereség ellenben bekövetkezett. — A létező legamatőrebb módon kezdtünk, szinte még fel sem álltunk, máris hátrányba kerültünk. Amúgy is a csapatot az utóbbi időben az jellemezte: ha az ellenfél szerzett vezetést, hamar feladták a srácok. Elkeserítő volt a játékunk, még a hazaiak kihagyott büntetője sem hozott fordulatot, bár azt hittem, ez felrázza őket. — Nem csak a mai mérkőzésen, de korábban is váratlan pofonok érték Záhonyt. Mitől ez a nagymértékű visszaesés? — Az az igazság, hogy a csapat a bajnokság végére leengedett, mint egy léggömb. Az utolsó hat találkozónk közül négyet idegenben játszottunk, persze nem a sorsolásban kell keresni a kudarcok okait. Egy hete, Vásárosnamény ellen még fellángoltak a fiúk, de mostanra kiveszett belőlük a tűz. A tavasz második részében nem lévén eszköz a kezünkben, mi vezetők sem tudtuk lelkesíteni őket. Ha valaki úgy hinné, hogy a Hardware mestere, Szilvási István elégedett volt, hát az nagyot téved. —- Az eredménnyel természetesen semmi bajom, ám sok hibával futballoztunk. A gólhelyzetek elszalasztását nem is említem, ez régi betegségünk. A középpályások nem zárkóztak vissza időben, és a tizenegyest is illett volna berúgni. A Hardware tehát bentragadt a megyei első osztályban, míg Záhony veresége ellenére is dobogón zárta az évadot. Csupa boldogság az élet, jövőre veled, ugyanitt. Nemzetközi sakkfesztivál A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sakkszövetség ez évben is megrendezi a hagyományosnak számító nemzetközi sakktomát. Az immár tizennegyedik alkalommal kiírt versenyt július 8—16. között bonyolítják le. A rendezők a mérkőzéssorozatot az előző években már jól bevált rendszerben kívánják megrendezni. Ez évben is lesz úgynevezett FIDE-csoport, ahol nemzetközi értékszámot lehet majd szerezni, illetve változtatni. A hazai, tehát magyar értékszámszerzésre három csoportban lesz lehetőségük a versenyzőknek, így minden induló a saját játékerejének megfelelő ellenfelekkel mérheti össze tudását. Az idén is szerveznek gyermekcsoportot, ahol az 1981. január 1. után született ifjú sakkozók ülhetnek asztalhoz. Ez a fiatal „titánok” számára egyébként kiváló program lehet, hiszen a kilencnapos verseny hasznos elfoglaltságot és időtöltést jelent a nyári szünidőben. A torna iránt igen nagy az érdeklődés megyei szinten, de ugyanez érvényes országos viszonylatban is, valamint külföldi sakkozókat is várnak a sakkszövetség tagjai. 'A sakktoma idején napi egy fordulóra kerül sor, így lehetőség kínálkozik a résztvevők számára Nyíregyháza és a környék megismerésére, valamint Sóstógyógyfür-dő látogatására, amely a versenyzők részére ingyenes lesz. A viadal díjalapja 210 ezer forint, a fődíj 40 ezer forint, s ezenkívül sok különdíj és tárgyjutalom kerül kiosztásra. Nevezni június 30-ig lehet, de a rendezők a helyszínen is elfogadnak nevezéseket (július 8-án 12—14óraközött). A megyei sakkszövetség egyébként kétszáz fő körüli létszámot vár, hiszen egy nagy formátumú versenyről van szó. Ugyanakkor e viadal megrendezése komoly anyagi vonzattal jár, így a szervezők nagy tisztelettel várják azok jelentkezését, akik hajlandók a nemzetközi sakktornát támogatni, akár pénzbeli, akár tárgyjutalom formájában. A támogatni szándékozók dr. Bodnár Ákost, a megyei sakkszövetség elnökét kereshetik akár személyesen, akár a 465- 666 vagy a 465-622-es telefonon. A versennyel kapcsolatban egyéb információval Bodor Lajos, az MSSZ főtitkára szolgál a 42/318-980-as telefonon.