Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-28 / 149. szám
UJ KELET «IMf 1995. június 28., szerda 15 Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg Szezonvégi mérleg Háborút nem, de csatát nyert az NYFC A hatodik helyet érdemelte ki éves produkciójává! labdarúgásunk második vonalában a Nyíregyházi FC. Ilyentájt, amikor a számvetés idejét éljük, tolulnak az emlékek, felelevenítődik: honnan indult, hová érkezett a csapat. A tavalyi nyár kisebbfajta népvándorlással telt, több kulcsjátékos becsukta maga mögött az öltözőajtót. Buús György vezetőedző abból volt kénytelen főzni, ami alapanyag megmaradt, majd ötödikként telelt az együttes. A mester még az óesztendőben leköszönt tisztjéről, Tóth János klubigazgató két segítővel karöltve lépett örökébe. A bajnokság második fele ijesztően kezdődött, aztán fordult a kocka, a nyíregyházi szerelvénv az élbolyban állapodott meg. A HAJRÁ VOLT AZ IGAZI — Kusza állapotok közepette ért bennünket a nyár — révedt a múltba az értékeléshez hozzáfogó Tóth János. — Nyolc futballista távozott, köztük olyanok, akik a csapat pilléreinek számítottak. Ezen túlmenően nem volt klubvezetés, elnökség, Buús György bizonytalanságban lebegett szerződése meghosszabítása híján. Ahhoz viszonyítva, ahogy belecsöppentünk a ránk váró nyitányra, ahogy az őszt és összességében a bajnokságot zártuk, megvalósítottuk az erre az időszakra elképzelt tervet. A tavaszra térnék ki részletesebben, mikor én felügyeltem az edzéseket. Az elismerésre méltó ötödik helyről startoltunk, mellékzöngeként két eltiltottal (Bagoly, Kovács), 48 sárga lappal (hat ember ebből kettőt halmozott fel) és negatív gólkülönbséggel. A felkészülést jónak tartottam, de kidőlt a sorból Szkunc, beteg lett Barna, s katonaként Kiss Gyurit is ritkán láttam. Nehézkesen vágtunk tehát neki a szezonnak, s a lehető legrosszabbul startoltunk: vereség a III. Kerületben és itthon, a Balmazújvárostól. Az optimizmusom azonban töretlen maradt, holott tudtam: nem lesz könynyű kikászálódni a gödörből. Aztán szépen, fokozatosan egyenesbe jutottunk, értem ez alatt a büntetések letöltését, a hangulat normalizálódását, Csehi leigazolásával stabilizálódott a védelem, az elnökség bizalmát is élveztük. Négy ponttal szereztünk többet, mint ősszel, pozitív gólaránnyal dicsekedhetünk, az utolsó hat meccsre ráleltem a helyes összetételre, ekkor gólt sem kaptunk. A játékban megjelentek azok a jelek, amikért fohászkodtam a legfontosabb volt számomra, hogy sokoldalúbbá tegyük az általunk mutatott futballt. Persze, nem döngethetjük a mellünket, az út elejét járjuk, igazán akkor lehetek majd elégedett, ha a jövőben még inkább kikristályosodik munkánk erdménye. — Melyik mérkőzés jelentette a mélypontot? — Egyértelműen a Balmazújváros elleni találkozó. Nem azért, mert hazai pályán buktunk, hanem mert pszichésen és szakmailag akkor nem mozogtunk egy hullámhoszszon. Egy évben egyszer óhatatlanul becsúszik a gyenge játék, szeretném hinni, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. —Előbb a Tiszakécske ellen, utóbb a Miskolcon aratott győzelem után úgy rémlett, kilábal a hullámvölgyből az NYFC. Az MTK azonban alaposan elhúzta a Nyíregyháza nótáját. Mi hozta meg a hőn várt fordulatot? — Sokan fel fogják kapni a fejüket, de az MTK-val vívott meccs kudarca ellenére a csapatnak már akadtak felvillanásai. Sajnos, ' tk rövid ideig tartott mindv a buta taktikai hibákért pedig kegyetlenül nagy árat fizettünk. Bár Kábán vereséget szenvedtünk, mégis: először ott éreztem rá, hogy valami mocorog a társaságban, hogy mi engedtük ki a kezünkből a sikert. Innentől felfelé ívelt a játékosok formája — a budapesti kék-fehérek elleni összecsapást leszámítva. MEGJAVULTAK A ROSSZ FIÚK — Jó néhányon szemére vetik Tóth Jánosnak, hogy túlságosan a játékosok pártját fogta, pedig ezt nem mindig és nem mindenki érdemelte meg. Az öltözőben, gondolom, nem „vattázta" ennyire véleményét. — Kifelé lehet, hogy így tűnt, de azt nyugodt lelkiismerettel állíthatom: az öltözőben egy problémát sem kendőztünk el, ha kellett, büntettünk, olykor keményen is. Azt felfogták a labdarúgók is, hogy szarvashibák mellett, amelyeken mérkőzések sikere múlhat, nem mehetünk el szó nélkül. Ennek is tulajdonítom, hogy többen észhez tértek, és okultak a következményeken. Bagoly például öt sárga lapot gyűjtött be ősszel, megfejelve egy kiállítással, szemben a második félévvel, amikor csupán két ízben kapott sárgát. Említhetném Kovácsot is, akit ugyancsak leküldték a pályáról Újváros ellen, alighanem jó lecke volt számára a fejmosás. Mindent összevetve, nem Tóth János védte akkurátusán a mundér becsületét, én a játékosok életmódját, edzésmunkáját tettem mérlegre nyilatkozataimkor. Habitusomból adódóan is a dolgok pozitív oldalát szeretem előtérbe állítani, de nem elvtelenül. Úgy érzem, ezek kiemelése viszi előre a csapat szekerét. — Milyenek a mai nyíregyházi futballisták? Mennyire kell őket rövid pórázon f ártani, voltak-e kilengések? — Aki rosszat akar hallani róluk, az most csalatkozni fog! Júniusra eljutottunk odáig, hogy magatartásuk olyan szintre emelkedett, amivel lehet élni a folytatásban. A gyerekek közül páran „elvontak”, nem a földön járók voltak, mert bizonyos normatívák nem voltak keményen beszabályozva: mi az, ami elvárható tőlük, mi az, amit teljesíteniük kell, hogyan képviseljék a csapatot, ha kilépnek az utcára. Egyesek megfeleltek a kívánalmaknak, mások kevésbé. Ma még nem tudok felelősséget vállalni a hétköznapi cselekedetekért, a klubra nézve sértő megnyilvánulásokért. De azon leszek — erre irányult eddigi erőfeszítésem is —, hogy hassak rájuk: ez a megélhetési lehetőségük, a klub előírásainak kötelesek alávetn' magukat. Ebben haladást tapasztaltam, bár ugyanúgy, mint a játékban, sok még a tennivaló. A bünte1 tések nagyobbik hányada is arra az időre esett, amikor a játék kezdett letisztulni. Jó szellemű társaság a miénk, és ez csak jobb lehet. A MESTER SZEMÉVEL — Az lenne a kérésem, hogy egyénenként értékeljük a teljesítményeket! A két kapus felváltva védett. Hogyan bírálta el őket? — Mindketten rutintalanok, viszont tehetségesek. Feke nyersebb, csiszolatlanabb, mint Kormos, hiszen utóbbi egykoron a román ifiválogatottban is helyet kapott, Diósgyőrött is szerepelt. Személy szerint sajnálom Kormost, hogy azt a Bíró Szabolcsot váltotta a kapuban, aki még élénken él a közönség emlékezetében, emiatt hibái felnagyítódtak, s a szurkolók ezt nehezen bocsátották meg neki. Feke egyenletes fejlődést mutatott, a jövő kapusa lehet. — Ejtsünk szót a védelem tagjairól! — Drobni söprögetőjátékát én már az induláskor kényszermegoldásnak tartottam. Miklós saját nevelés, tizennyolc évesen is mindenkit képes volt kizárni a játékból, tehát elsőrangú emberfogó. Minekutána a jövőben Csehinek szánom Drobni korábbi posztját, ő amolyan rendcsináló feladatot fog ellátni a középpálya mögötti térségben. Szatke játéka sokat színesedett, a támadásokat jól segítette. Ami hibádzik nála: a csibészség, nem elég „kegyetlen”, nagyon is rendes fiú a gyepen, viszont az is igaz: az eszére épít. Barna előnyére változott, megbízható emberfogó, az összjátékban kell még hasznosabban tevékenykednie. Tóth János oszt-szoroz Hallom, miket kiabálnak be a nézőtérről: „Nézd már, hova passzolja a labdát”. Fiatalsága szolgáljon mentségül, neki a biztonságra kell törekednie. Kiss Gyuri nem okozott csalódást, hozzáállása kitűnő, technikailag, taktikailag gyúrandó alkatú emberem. Hudáknak az alapjai voltak gyengébbek a többiekénél, a rivalizálásban háttérbe szorult, de fejlődött, nem mondunk le róla. Cselószki balszerencsés évet tudhat maga mögött, fegyelmezetten készült, de a sérülések visszavetették. — A középpályások? — Kovács a tavasz második felében tetszett, ekkor fegyelmezetten dolgozott, ugyanakkor az eredményességével már közel sem lehetek elégedett. Érezhető javuláson ment keresztül Bessenyei, de messze még a végállomás. Kulcsszerepet akarok rá osztani, biztató, hogy a főiskolai tanulmányait egyre jobban összehangolja a futballal. A bal oldalunk volt a legsebezhetőbb, egészen addig, míg Göncz le nem zárta ezen problémát. Pályafutásom eddigi legrejtélyesebb figurája ő. Azzal számoltam, hogy az általam vezényelt tréningek egyeseknél törést okoznak, hisz ahány ember, annyi típus, vannak, akiknél ez másfajta reakciókat vált ki. Berci ilyen mértékű robbantása azonban elképesztett, vele megnyugtatóan rendeződött e szerepkör. Próbálkoztam Paulikkal, Papp Tibivel, bárkivel, de nem jött be egyik verzió sem. Az mégiscsak nonszensz, hogy erről az oldalról mécsesenként két beadásra telik. Túróczi ősszel jutott szóhoz, keressük a tapasztalatszerzési lehetőségeket. Paulik az újonnan igazoltak közül nem tűnt ki, nem lett stabil játékos, akarását kifogásoltam. Jól fejelő, remek felépítésű ballábas játékos Papp, a harminc-negyven méteres vágták azonban nem fekszenek adottságának, inkább középen hasznosítható, de most itt nálánál alkalmasabb játékosra leltem. Lelt képességeiben változatlanul nem kételkedem, a hajrára összeszedte magát, úgy találom, hajlandó megújulni. Gönczhöz hasonló robbantásban bízom Józsinál is, munka kérdése az egész, és merem hinni, ezt belátja. MI LESZ VELED, SZLÁVA? — Jöjjenek a csatárok! — Kapusztyinról és az oroszokról röviden annyit: nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért is váltottunk. Bagoly ősszel többször a hálóba talált, tavasszal adós maradt a gólokkal. A vele kapcsolatos tézisem ekképp szól: egy szavam sem lehet, robotolt a kilencven percek alatt, de a helyzeteket elpuskázta, nem figyelt kellően, olykor nem érezte az ütemet. Elmondtam már, hogy „kiakasztja” egyegy beszólás a pályán vagy a lelátóról, ezen morfondírozik sokáig. Óriási szükség van a góljaira, biztosra veszem, hogy a következő idény az övé lesz. Domokos teljesítménye mindannyiunknak örömöt jelentett, profi gondolkodásával, a játék imádatával igazolta idehozatalának helyességét. Két hónapi ismerkedés után azt nyújtotta, amit a nyíregyházi közönség feltételezett róla, belopta magát a szurkolók szívébe. Meggyőződésem: Sira az Csehi, az „osztályelső” utóbbi idők egyik legnagyobb kvalitásokkal bíró szabolcsi ígérete. Benne van a kiugrás sansza, ennek érdekében gyorsítani akarjuk fejlődését, s ha ebben partnerra találunk benne, neve hamarosan jól cseng majd a szakmában. Adámszki nem az az izgő-mozgó fajta, mint tegyük fel Domokos, hozzá „az érzi, szagolja, belövi” harcmodor áll közel. Novembertől februárig gipsz éktelenkedett a lábán, Rakamazon piacolás után esett be az edzésekre. Mélyről kapaszkodott a társak nyomába, jelentős lemaradást kell pótolnia fizikálisán és egyéb vonalon. Én türelmes vagyok vele szemben, nem szabad leírni, mert igenis van benne spiritusz. Szkunc egy külön fejezet, ősszel derekasan kivette a részét a sikerekből, aztán... Az orvostudomány mai állása szerint egy sérülést fél év leteltével ki lehet kezelni. Nos, Szláva nem vetette alá magát tüzetes vizsgálatnak, s ez lett belőle. Az idő elszállt, játszani nem játszott, el kell döntenie végre, hogy mit óhajt. Ha rádöbben helyzetének tarthatatlanságára, köztünk a helye, ha eltér a véleményünk, tovább nem tűröm kilógását a sorból. — A Tóth János által elké szítéit játékosrangsor élme zőnye hogyan fest? — A osztályozáskor azok, is értékeltem, akik menet kö2 ben csatlakoztak hozzánk, t legjobb átlagot Csehi érte e tizenegy meccsen 6.40 a kai Domokos hamar a közönséf kedvence lett kulusa. Őt Domokos követ 5,82-es átlaggal, majd Gönc, (5,75), Feke (5,73), Drobn (5,71) és Szatke (5,70) a sorrend. Velük maradéktalanul elégedett vagyok. A házi gólkirály Bagoly lett 8 találattal (egész évben), Domokos hatot jegyez (csak tavasszal), de hozzátenném, hogy emellett büntetőket is kiharcolt. Csehi öt gólt vállalt. — Több mendemonda járja az igazolásokkal kapcsolatban. Úgy hírlik, Bagolyt a Debrecen, Domokost a Békéscsaba környékezi. Ali az igazságY' b — Maradjunk annyiban: senkit nem engedünk el. Engem senki nem keresett meg ügyükben, nem is hiszem, hogy fog. Elejét véve a pletykáknak: most már minden lejárt szerződésű labdarúgónak megújítottuk a státusát. Többeknek (így Bagolynak és Domokosnak) is birtokunkban van az aláírása. — Van-e már biztos információ arról, hogy kivel erősít az NYFC? — Minden eddig napvilágra került írás csupán pletykán alapszik. A klub anyagi lehetőségei is behatároltak, ezért sem dobálózhatunk a milliókkal. A megyéhez kötődő játékosokkal tárgyalunk, annyit elárulhatok, egyikük a nyírbátori Varró kapus, akinek kiadatása körül némi vita támadt, mert nem tisztázott, hogy kié is a játékjoga. Eleddig egyetlen Szabolcson kívüli futballistával kerültünk szorosabb kontaktusba, vele már tavaly is érintkezésbe léptünk. — Régebben a Nyíregyháza az elsők között alkalmazott idegenlégiósokat az országban. Külföldön most nem néz szét a szakvezetés? — Ez a dolog jelenleg nem aktuális. Elmúltak azok az idők, mikor százhúsz kilós orosz csatárok rémítgették az ellenfél védőit Nyíregyházán. Persze, ha valahonnét előbukanna egy zseniális játékos, természetesen vevők lennénk rá. Ennek azonban kicsiny a valószínűsége. Koncz Tibor
