Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-28 / 149. szám
Megyénk életéből UJ KELET Döntés előtt a patikaprivatizáció A gyógyszertárak privatizációja, a megyei gyógyszertári központok által kezelt vagyon tulajdonlása immár harmadik éve foglalkoztatja a közvéleményt. Indulatokkal terhes viták folytak az ÁVÜ, az önkormányzatok és a privatizációban érdekelt gyógyszerészek között. Megyénket sem kerülték el a viharfelők. A Legfelsőbb Bíróság új eljárásra utasította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vagyonátadó Bizottságot azzal, hogy a döntése során vegye figyelembe: az érintett önkormányzatok köre a megyei és települési önkormányzatok. Ez volt korábban a legvitatottabb kérdés: ki kapja a tulajdont? Véleményem korábban is az volt, hogy a tulajdon szempontjából valamennyi önkormányzatot érintettnek kell tekinteni mindazon közüzemek önkormányzati tulajdonba adásánál, melyek megyére szervezett szolgáltatást végeznek, szolgáltatásukat a megyében élő lakosság korra, nemre, lakhelyre való tekintet nélkül igénybe veszi. E körbe tartozott és tartozik a Temetkezési Vállalat és a Gyógyszertári Központ. A Temetkezési Vállalat vagyona, sajnos, nem így került önkormányzati tulajdonba, de itt az államigazgatási eljárás már lezárult. A Gyógyszertári Központ vagyonáról a VÁB most nyilatkoztatja a települések képviselő-testületeit, hogy kérik-e a vagyont, és azt milyen megbontásban az egyes önkormányzatok között. Több polgármester is megkeresett az elmúlt hetekbén, napokban, hogy véleményemet kérjék, mivel nem csak a VAB, hanem a TÖOSZ, vagy egyes települési érdekcsoportok más-más variációval, sőt a megyei önkormányzat elleni agitációval keresték meg őket. Kezdeményezték, hogy hívjam össze a településeket, és tárgyaljuk meg a döntéshozatal különböző eseteinél az előnyöket és hátrányokat, esetleg közös konszenzusra juthatnánk. Keserű tapasztalataim vannak a korábbi vagyonátadások során a települések képviselői tanácskozásairól, a józansággal, ésszerű érvekkel szemben mindig kissebb-nagyobb érdekcsoportok lobbizása állt, és úgy érzem, hogy ezen kis csoportok érdekeinek érvényesítésével megszületett döntések következményeit most szenvedi a nagyobb többség. Hogyan dönthet a VÁB? Dönthet úgy, hogy valamennyi települési önkormányzat tulajdonába adja a vagyont a lakosság arányában. Dönthet úgy, hogy azon településeknek adja a gyógyszertárakat, ahol azok vannak, az e fölötti vagyont valamennyi településnek. Dönthet úgy is bármelyik variációban, hogy a megyei önkormányzatnak is ad vagyont valamilyen arányban, vagy minden vagyont a megyei önkormányzatnak ad. Bárhogyan dönt a VÁB, döntése egyéni érdekeket, elképzeléseket fog sérteni, különösen azokét, akik már nagy erőbedobással szervezkednek érdekeik mellett. A megyei közgyűlésnek csak az lehet a célja, hogy a megye valamennyi.települése és a többség érdeke jelenjen meg a VÁB döntésében, és ezen belül is a megye valamennyi lakosa továbbra is jusson hozzá a gyógyításhoz szükséges gyógyszerekhez. A megyei önkormányzat nem települési önkormányzat, döntéseit azok a közgyűlési tagok hozzák, akik a megye különböző részeit képviselik. A megyei közgyűlésnek vidékcentrikusnak kell lennie, és azt kell szolgálnia. A közgyűlés június 9-i ülésén meghozta döntését, mely szerint, ha egy önkormányzat a megye számára kíván lemondani a vagyonáról, azt elfogadja, vagy ha a VÁB a megyének ad vagyont, a tulajdonba kapott vagyonrész arányában vállalja a megyei gyógyszerellátás szervezését és biztosítását. Úgy gondolom, hogy csak a megyei közgyűlés tud bármilyen csoportérdeken felülemelkedni, és döntéseit a megyében élők javát szolgálva meghozni. Amennyiben a VÁB úgy dönt, hogy a megyei közgyűlésnek döntési kompetenciája van a Gyógyszertári Központ további sorsának rendezésében és a gyógyszertárak privatizációjának lebonyolításában, úgy a vállalat minél előbbi átalakulását tartom célszerűnek. A gyógyszertárak privatizációjában teendő gyors lépéseknél azt tartom szem előtt, hogy az érdekképviseleti szervekkel egyeztetve a lehető leghamarabb és a legkedvezőbb feltételekkel juthassanak a gyógyszerészek a megyében működő patikák tulajdonához, bérlői jogához. A gyors és hatékony intézkedéssorozattal orvosolni és feledtetni kívánnánk az elmúlt három évben elszenvedett sérelmeket, ledolgozni az időveszteséggel járó hátrányokat. Egyiid János a megyei közgyűlés alelnöke Talán... Ő lesz az?! 1995. június 28., szerda „Öröm a remegő kezű embert újra egészségesnek Látni” Családok az alkohol ellen A bajok után nagyobb az öröm Csonka Róbert felvétele Sóstógyógyfürdőn, a Paradise Centerben június 26-án nyílt meg az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségének négynapos rendezvénye, a VI. Országos Családi Találkozó. A jelenleg az országban tevékenykedő mintegy százhúsz felnőtt és húsz ifjúsági klub tagjai, képviselői, illetve családtagjaik találkoznak itt az ismerkedés, a baráti kapcsolatok ápolása, valamint a tapasztalatcsere és a kölcsönös segítségadás céljából. Drahos Ferenc, az országos szövetség alelnöke, a Nyíregyenes Alkoholizmus Ellenes Klub és a megyei egyesületek titkára a mozgalom céljairól, munkájáról és eredményeiről beszélt: — 1959-től kezdve — mióta ez a mozgalom elindult —, sajnos, egyre nagyobb szükség és igény van az alkoholfüggő szenvedélybeteg emberek gyógyítására, megsegítésére, és az ifjúságvédelemmel kapcsolatos prevenciós munkára. Az egyesületek és klubok munkája országosan mintegy egymillió, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig körülbelül 24— 26 ezer embert érint, bár a tényleges adat ennél sokkal nagyobb, ha ideszámítjuk az alkoholista emberek családtagjait is. Azért is nevezik a találkozót „családinak”, mert valójában a prevenciós és a rehabilitációs munka során nem csupán az egyes emberek gyógyítása a fő feladat, hanem az érintett családok egységének helyreállítása is. Ezért bevonjuk a terápiás munkába a szülőket, férjeket, feleségeket, sőt a gyerekeket is, akik e találkozó résztvevői közül is már együtt örülhetnek gyógyult családtagjukkal. — Milyen formái és módszerei vannak a prevenciónak és a rehabilitációnak? — A teljes gyógyulás általában sokrétű terápia és hosszabb folyamat eredménye, amelyben talán a legfontosabb tényező a közösség ereje, a klub keretében végzett munka. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a közösségnél nincs jobb módszer az alkoholizmus gyógyítására, a beteg ember könnyebben talál magára ott, ahol őszinte szeretetet, megértést és empátiát tapasztal. De emellett természetesen szakembereket — orvosokat, pszichológusokat, pszichiátereket és lelkészeket — is bevonunk a gyógyításba, akik teljes odaadással, minden ellenszolgáltatás nélkül vállalják ezt a gyakran nagyon idő- és energiaigényes, egész embert kívánó nehéz feladatot. — Milyen forrásokból fedezik költségeiket a klubok? — Szinte pénz és eszközök nélkül vállaltuk ennek a súlyos társadalmi problémának a kezelését, és nagyon fájó, hogy ez még most is így van. Sem az állam, sem a társadalmi szervezetek nem érzik feladatuknak, hogy tevőlegesen is támogassák ezt a szervezetet, leginkább sajnálkozással vagy irtózással reagálnak egy-egy kérelemre. Ha ez így megy tovább, lehetséges, hogy idővel a mozgalom az ellehetetlenülés állapotába jut, mert a pályázatok útján nyert összegek és az önkormányzatoktól kaptott támogatások már nem fogják fedezni a felmerülő költségeket. Szerencsére azonban pozitív példa is van, így például rendkívül hálásak vagyunk a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Ház vezetőségének, amely jóformán ingyen — 30 forintos tagsági díj ellenében — helyet ad a klubfoglalkozásoknak. — Milyen programok, rendezvények várják a találkozó résztvevőit? — Elsősorban vidám közös porgramokat, sportversenyeket, vetélkedőket, valamint kulturális jellegű előadásokat szerveztünk, de természetesen lesz a találkozó ideje alatt csoportos beszélgetés, élménybeszámoló is. Végezetül a rendezvény két résztvevőjének véleménye a mozgalom és a találkozó jelentőségéről: Sánkó Dezső edző, Nagykálló: — Evek óta részt veszek ezeken a találkozókon, mint a sportprogramok szervezője. A legnagyobb öröm számomra mindig az, ha egy korábban remegő kezű alkoholista embert egészségesen, kiváló sportolóként látok viszont. Dudor József nyugdíjas, Szentendre: — Fiatalabb koromban alkoholista voltam, de már több mint 25 éve nem iszom. A gyógyulásomat ennek a közösségnek és a családomnak köszönhetem. Most én is igyekszem segíteni másokon, mert megfogadtam, hogy nem megyek el beteg embertársaim mellett közömbösen, hiszen annak idején voltak, akik az én problémám mellett sem mentek el. Matyi Zsuzsa Fürdeni a főnökömhöz járunk Nagyon mocskos ügy — Halló, itt a Márton lakás! — jelentkezik be a telefonba Márton Sándorné. Bemutatkozom, elmondom neki, hogy hallottam a problémájukról, és hogy szeretném megírni, ha beleegyeznek. — Jöjjön csak nyugodtan, nagyon szívesen elmondjuk a történetet, mert ezt a lehetetlen helyzetet nem bírjuk már sokáig — válaszolja csaknem sírva a hölgy. A kétségbeesett invitálás után megyünk a Nyíregyháza, Erdő sor 2. szám alatt élő családhoz. A lakás ajtajához érve förtelmes bűz és a család kényszeredett mosolya fogad minket. —Ezt szagoljuk már két napja —- mondja bemutatkozás helyett a fiatalasszony —, de jöjjenek már beljebb! Nyitva van minden ajtó és ablak, elviselhető a szag. Beljebb merészkedünk, ám hirtelen iszonyodva torpanunk meg. A fürdőszobához és a WC -hez vezető rövid folyosón több centiméteres magasságban áll a sárgásbarna, undorító lé. A mellékhelyiségekben még kritikusabb a helyzet. A vécécsésze telítve, elviselhetetlen a bűz. — Mi történt itt? — kérdezem az asszonytól. — 1988 októberétől lakunk itt. Három évre visszamenőleg vannak adataink, melyek szerint eddig harmincegyszer öntött el minket a szennyvíz. Alattunk van ugyanis a szennyvízrendszer, de mostanában két hetes rendszerességgel — mindig hét végén — jön fel minden. A WC, a fürdőkád már teljesen használhatatlanná vált, pedig nemrég tettük rendbe a lakást. Közel félmillió forintot költöttünk tapétázásra, festésre, lambériázásra és parkettázásra. Úgy tűnik feleslegesen, mert így minden tönkre megy... Segítséget senkitől sem kapunk, mindenhol csak ' Ugye, rémes így, fotón is! Hát még a valóságban... Harascsák Annamária felv. elutasítással találjuk szembe magunkat. Az OTP mossa kezeit. Bár az igazgató nagyon aranyos és megértő volt, kijelentette, hogy már nem garanciás a lakás, így nem áll módjukban kijavíttatni ezt a rejtett műszaki hibát. Mert arról van szó, megnézettük szakértővel. A polgármesteri hivatalban sem tudnak segíteni, mindössze egy szükséglakást ajánlottak fel ideiglenes megoldásként. De hát miért hagyjuk el a lakásunkat, az otthonunkat? S még ha ki is költözünk, majmától nem oldódik meg a probléma, a szar nem takarítódik el. Elmentünk a KÖJÁL-hoz is, de ők sem tesznek semmit-. Igazán kíváncsi lennék rá,, hogy vajon az eltelt idő alatt milyen baktériumok és fertőzések ütötték fel a fejüket itt a lakásban, vagy bennünk emberekben. Nem tudom mi lesz velünk, de ezt már nem bújuk sokáig. Két napja nem ettünk egy falatot sem. A vasárnapi ebéd helyett a szomszédok „végtermékét”- szedtük fel és hordtuk ki. Na meg persze főzni sem tudnánk hol. mert mindent átjáf ez a förtelmes bűz. Végső elkeseredésemben arra is képes vagyok, hogy fölajánljam a lakást az OTP-nek. Fizessék ki az árát, és már költözünk is. —Attól a probléma még nem oldódik meg.... Nem, de legalább számunkra vége lenne ennek a rémálomnak. Nem vagyunk hajlandóak megint saját pénzen megcsináltatni az egyszeri tisztíttatást. — Mennyibe kerülne? — Attól függ, hogy kit tudunk elérni, ki vállalja el. Három és 7 ezer forintot kémek a kiszippantásért. — Hogyan élnek a lépcsőházban? Hány embernek kellene összeadni a pénzt? — Bár a probléma közvetlenül csak kilenc családot érint, gyakorlatilag az egész lakóközösségnek, azaz 58 családnak kellene vállalni az anyagi áldozatot. — Ha a felső határt, azaz a hét ezer forintot veszem, az nem nagy összeg 58 felé osztva... — Nem, de a lakók ragaszkodnak az álláspontjukhoz. Senki sem hajlandó kéthetente fizetni érte. De egyébként is, ez nem megoldás. — Mennyibe kerülne a lefolyórendszer végleges megjavíttatása? — Nagyon sokba, egymillió forintba. —Az OTP miért nem vállalja a költségeket? — Az igazgató azt állítja, hogy már lejárt a garancia, és amíg lehetett volna, nem volt bejelentve semmilyen műszaki hiba. Pedig ez nem igaz, mert a velünk szemben lakóknál is ugyanez a gond volt évekkel ezelőtt. Ok is, mi is bejelentettüka hibát. Náluk megcsináltatta az OTP, nálunk nem. Ki sem jöttek megnézni, hogy mi a helyzet —Miért nem perelik be a társaságot? — Már megtettük a napokban. Felszólítottuk őket, hogy sürgősen rendezzék a dolgot, de a mai napig nem kaptunk választ. Ki tudja, hány liter szennyet kell még felszednünk, amíg megoldódik a dóig?... — Ha már szóba hozta a szennyet, hová hordják? — Ki a ház elé, esetleg az erdőbe. Tud jobbat? Úri Mariann
