Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám

41995. június 28., szerda Belföld-külföld UJ KELET Eretnekség Bizonyára sokan felhördülnek majd e sorok olvasása köz­ben. Fel, mert úgy érzik, hogy a mondandó valahol csorbíta­ni látszik a demokráciát, a tájékoztatás szabadságát. Holott nem erről van szó. Csak elmélkedni szeretnék arról, hogy vajon mennyi praktikus haszna van annak, ha a Kossuth rá­dió URH sávján parlamenti ülésszak idején reggeltől néha az éjszakába nyúlóan csak az Országgyűlés üléseiről közve­títenek. Függetlenül attól, hogy ott fontos ügyről van-e szó, vagy netán hosszadalmas szavazási procedúra folyik. Nem hiszem, hogy a demokrácia arról ismerszik meg, hogy ez történik. Kíváncsi lennék arra is, hogy hány ember képes ezt a műsorfolyamot végighallgatni. Arról már nem is szólnék, hogy a felszólalások, napirend előtti produkciók esetenként nem is ütik meg a szintet, ami rádióközvetítést kívánna meg. Kicsit sok ez, túladagolt, látszat, bár kormánypárt és ellen­zék nyilván egybehangzóan örül neki, hiszen így úgy tűnik, hatalmas a buzgalom. Tudom, jönnek a kétségek: ki szerkessze? Ki döntse el, mi a fontos? Ki olyan objektív, hogy nem hajlik se ide, se oda? Ki mondja meg, mi a fontos? így aztán marad az egyszerű megoldás: menjen az egész vég nélkül, ha nem tetszik, ki is lehet kapcsolni. És ez történik. Nincs az az ágyhoz kötött nyugdíjas, aki képes lenne egész nap erre figyelni. Meg különben is: van választék. Más rá­dió. Rádiók. Helyiek is. Akkor meg minek? A gondolatsor bizonyára eretnek. De akkor is szólni kell róla, mert erről beszélnek. Egészen biztos, ettől az írástól nem változik sem­mi. Ez még nem egy olyan olajozott demokrácia, ahol el le­hetne viselni egy jó összefoglaló keretében ismereten parla­menti ülést. így aztán, míg az ülésterem kong, a honatyák unottan sétálnak a folyosón, eszegetnek a büfében, lobbiz- I gatnak, addig millió embernek megy az adás. Még jó, hogy a rádióban nem látszik: a padsorok üresek. A képviselők nem kíváncsiak. A hallgatók igen? (bürget) Szuperfelderítők A washingtoni védelmi mi­nisztérium hétfőn bejelentette, hogy a boszniai szerbek csapat­­mozgásainak nyomon követé­sére korszerű, pilóta nélküli felderítő gépeket vezényel a térségbe. A közlemény szerint a Predatorok a békefenntartó kötelékben szolgáló NATO- egységek számára fognak légi­felvételek készíteni és adatokat gyűjteni. A gépek albániai bá­zissal működnek majd, és el­képzelhető, hogy már a héten — vagy legkésőbb a jövő hét elején — elfoglalják a helyüket. A kilenc méter hosszú, tizen­hat méteres fesztávolságú Pre­datorok a legkorszerűbb eljá­rással készültek. Utántöltés nél­kül huszonnégy óráig képesek a levegőben maradni, és egé­szen alacsonyan, a felhők alatt is tudnak biztonságosan repül­ni. Burkolatukat olyan techno­lógiával gyártották, amely el­nyeli a radarsugarakat. A felderítő gépeket mintegy száz főnyi amerikai — katonai és civil — személyzet fogja a földről irányítani, illetve kiszol­gálni. A hivatalos közlés sze­rint megbízatásuk hatvan nap­ra szól, de szükség esetén meg­hosszabbítható. William Perry védelmi mi­niszter a hónap elején már je­lezte, hogy Washington egye­bek között csúcstechnológiát megtestesítő felderítő gépek vezénylésével kíván hozzájá­rulni a kéksisakos egységek védelmének fokozásához a dél­szláv térségben. Drága lesz Az energiaszektor privatizá­ciója előtt megfelelő kompen­zációval 60-80 százalékkal kel­lene emelni az energiaárakat a Levegő Munkacsoport szerint —jelentették be keddi sajtótá­jékoztatójukon. Úgy vélték, hogy a vezetékes energiahor­dozók hazai termelői és szol­gáltatói veszteségesen működ­nek és piaci értékük alacsony. Emiatt a külföldi cégek jóval olcsóbban juthatnak hozzá a vállalatokhoz, s ha már az a tu­lajdonukban lesz, nem fognak habozni, hogy áraikat emel­jék. A Levegő Munkacsoport szerint, ha nem kellőképpen előremutató és korrekt szabály­zási környezetben kerül sor a privatizációra, akkor a magyar energiafogyasztók kiszolgálta­tott helyzetbe kerülnek.-------------------------------------------------------------------------------- \ Huncut, aki rosszra gondol A bukaresti Dimineata ked­di számának induló anyagá­ban Sorin Stefan Stanciu, a lap igazgatója visszatér Ghe­­orghe Dumitrascu szenátor csütörtöki, Horn Gyula ma­gyar miniszterelnököt támadó pamfletjére, és különböző fenntartások mellett sajnálko­zását fejezi ki. A Dimineata igazgatója hangsúlyozza, hogy tekintettel Dumitrascu szenátor ismerten „pajkos” nyelvezetére, az írást eleve a „Vélemények” rovatban közölték. Dumitras­cu szenátor, írja továbbá, so­hasemjött azzal a szerkesztő­ségbe, hogy pártjának hivata­los véleményét fejezi ki, és a lap sem vette úgy át írásait, hogy azok a Dimineata ideo­lógiájának felelnek meg. Sorin Stefan Stanciu kifejti, hogy a lap sohasem fogja meg­akadályozni hasábjain a véle­mények szabad kifejezését, és noha a szenátor véleményét nem osztotta és nem osztja sem a szerkesztőség vezetése, sem kollektívája, a szöveget a Dumitrascu professzorral va­ló régi együttműködésre való tekintettel publikálta a lap. A lap igazgatója szerint megtisztelő, hogy a magyar kollégák olvassák a Diminea­­tat, de buzgalmuk ezúttal meghaladt minden várako- V__________________________ zást. A Dimineata ugyanis nem az elnökség hivatalos szerve, még ha szerette is vol­na, hogy az legyen, tehát „még ha segíti is demokráciánknak ezt az intézményét, még ha//í­­escu elnök is e lap alapítója, ez nem jelenti, hogy áz ő hivata­los véleményét fejezi ki”. „Mégis, ugyanabból a meg­fontolásból, sajnáljuk a szom­széd országból való kollégák­nak okozott bosszúságot, főleg mivel mi állást foglaltunk a közéleti személyiségek elleni bármiféle nyelvi erőszak és indokolatlan támadás ellen, bárkiről is legyen szó. Lehet, hogy ezúttal hibáztunk, mivel engedékenyebbek voltunk, mint máskor.” Sorin Stefan Stanciu végül kifejezi reményét, hogy ha Ili­escu elnököt, a miniszterelnö­köt, a kormánypárt más veze­tőit támadják, bírálják vagy rá­galmazzák, a román sajtó is, a magyar kollégák példáját kö­vetve, egy emberként felsora­kozik védelmükre. A cikk címe: Honni sóit qui mai y pense. Az írás szerzője utóirat­ban megjegyzi, nem fordítja le, mert az is negatívan lehetne értelmezhető, és ezt nem akar­ja. (A brit térdszalagrend fran­cia nyelvű feliratának értelme: Huncut, aki rosszra gondol — a tud.) _______________________/ innen—onnan Tokió — Félórás műtétet hajtottak végre kedden Akihito japán császáron, akinek vastagbeléből daganatot kellett eltávolí­tani. Az endoszkóppal eltávolított egy centiméter átmérőjű daga­natról .egyelőre nem lehet tudni, hogy rosszindulatú-e, ez körül­belül egy hét múlva, a szövettani vizsgálatok után fog kiderülni. Szakértők szerint azonban mintegy 75 százalékos a valószínűsé­ge annak, hogy egy ilyen méretű daganat nem rosszindulatú. A 61 éves császáron kétévente végeznek az ilyen betegségek ki­szűrésére szolgáló röntgenvizsgálatokat, s a daganatot a legutób­bi rutinellenőrzéskor, a múlt hét végén fedezték fel. Bukarest — Az SRI, a Román Hírszerző Szolgálat hivata­los közleményben jelentette be, hogy elbocsátja két alkalmazott­ját, akiket a múlt szerdán rajtakaptak két újságíró titkos megfi­gyelésén. A közlemény szerint az illető titkos ügynökök valójá­ban kémelhárító missziót hajtottak végre, és csak véletlen, hogy pont az ellenzéki Ziua és a Mediafax hírügynökség munkatársai megfigyelésének tűnt tevékenységük, s hogy azok a rendőrség segítségével őrizetbe vehették őket. Mivel azonban erre súlyos szakmai hibák miatt kerülhetett sor, ami mellesleg meghiúsította a nem részletezett tényleges misszót is, a két ügynököt eltávolí­tották az SRI kötelékéből — tartalmazza a kommüniké. A román sajtó valószínűnek tartja, hogy az ügy összefügg a számos román hírszerzőszolgálat közötti vetélkedéssel. Madrid — Csomagba rejtett pokolgép robbant fel egy pos­tai alkalmazott kezében a madridi postaközpont előtt—jelentet­te az AFP. Rendőrségi források szerint a postás több ujját is le­tépte a robbanás, és a szeme is megsérült, a spanyol rádió viszont úgy tudta, hogy az alkalmazott mindkét kezét leszakította a deto­náció. Az AP hírügynökség értesülése szerint egy másik alkal­mazott is sérüléseket szenvedett. A csomag a postaközpont egyik bejárata előtt robbant fel. A rendőrök kiürítették az épületet, és kutyákkal fésülték át robbanóanyag után kutatva. A környéket lezárták. Modern vámpír Salvador fővárosában letar­tóztattak egy „modern vám­pírt”, aki állítólag megitta meg­gyilkolt áldozatainak vérét — jelentette rendőrségi források­ra hivatkozva San Salvadorból a Reuter. Alcides Romero ellen, aki katonaként végigharcolta a 12 éves salvadori polgárháborút, az a vád, hogy meggyilkolt tíz embert és megitta a vérüket, mialatt egy bűnbanda feje volt a fővárostól keletre levő, sze­génység sújtotta San Martin városkában. Romero a bíróságon tagadta a vádat. „Eddig még csak a sa­ját véremet ízleltem, s azt is ak­kor, amikor megvágtam az uj­jam” — mondta újságíróknak. „Ha bűncselekményt követtem volna el, bevallottam volna, hi­szen úgyis letartóztatásban va­gyok” — tette hozzá. A rendőr­ség szerint Romero állítólagos áldozatait két kútban találták meg a férfi otthona közelében. Kokaincsempész bikák A drogcsempészek lelemé­nyessége a jelek szerint ki­fogyhatatlan. Miután ismétel­ten fogtak el a világ szinte minden részében szerencsét­len embereket, akik — anya­gi kényszerből — vállalták, hogy kis műanyag zacskók­ban lenyelt drogot csempész­nek át országhatárokon, most Peruból olyan hír érkezett, hogy bikák gyomrába operált nagymennyiségű kokaint jut­tattak el az ország egyik ré­széből a másikba. Az El Comercio című limai lap vasárnapi számában meg­jelent hírt ismertetve közölte az AFP, hogy Tito Lopez Paredes ismert drogkereskedő, akit az év elején letartóztattak, bikák gyomrába rejtve tonnaszámra csempészett kokaint az ország egyik részéből a másikba. A dologra úgy derült fény, hogy állatorvosok Lopez Paredes egyik farmján a bikák gyomrán 13 centiméter hosszú, vágástól származó sebhelyeket fedez­tek fél. A kokaint műanyagzacskók­ban beoperálták az állatok gyomrába — idézi a limai lap az állatorvosokat —, majd a rendeltetési helyen újabb, alta­tással végzett műtét során ismét eltávolították onnan. A rend­őrség közlése szerint Lopez Paredes három és fél tonna ko­kaint juttatott el az Ama­zonas vidékéről a perui ten­gerpartra — a legnagyobb részét bikák gyomrában. A drogot azután onnan ha­jón szállították Mexikóba vagy az Egyesült Államok­ba. A kokaint a rendőrség ja­nuárban foglalta le az észak­perui Piura városában. Lopez Paredesnek a drogtermesztés központjának számító San Martin megye különböző ré­szein hat földbirtoka volt, marhacsordákkal. Világgazdaság — sorokban V ámpótlékvizsgálat A Kereskedelmi Világszervezet fizetési mérleg bizottsága hétfőn Genfben megvizsgálta az 1995. március 20-án beveze­tett 8 százalékos vámpótlék összeegyeztethetőségét a nemzet­közi kereskedelempolitika ide vonatkozó előírásaival. A ma­gyar delegációt vezető Major István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főtitkára tájékoztatta a bizottság tagjait a vám­pótlék bevezetésének hátteréről és szükségességéről. A bizott­ság tagjai egyöntetűen elismerték a márciusban beindított sta­bilizációs program szükségességét, és bátorították a magyar gaz­dasági reformok folytatását. Reményüket fejezték ki: a makro­gazdasági egyensúly javulása lehetővé teszi, hogy a vámpótlék lebontása a bejelentett ütemterv szerint 1997. július 1-jéig meg­­valósülhat. A Shell védekezik A Shell német leányvállalata a keddi lapokban teljes ol­dalt kitöltő hirdetésekben fordult az olvasókhoz, így pró­bálván visszaszerezni üzleti partnerei és a vásárlóközönség el­múlt hetekben jelentősen megcsappant bizalmát. A Brent Spar nevű tengeri olajtároló torony tervezett óceánba süllyesz­tése ellen Németországban bontakozott ki a legnagyobb tilta­kozási kampány, és a környezetvédők bojkottfelhívásai nyo­mán a Shell benzinkutak forgalma legalább harmadával csök­kent. Szélsőségesek több merényletet is elkövettek az olaj­cég töltőállomásai ellen. Bár a Shell a múlt héten vissza­vonta korábbi döntését és a szárazföldön szereli szét az olaj­­tornyot, a kutak bérlői szerint a vevők csak nagyon lassan tér­nek vissza. Hyundai Lengyelországban A varsói FSO autógyár vezetése és a dél-koreai Hyundai konszern szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek értelmé­ben 1997-től kezdődően az üzem egyik csarnokában évi 20 ezer Accent típusú személygépcsit gyártanának kizá­rólag a belföldi piac számára. A Gazeta Wyborcza nem hivatalos értesülései szerint a lépés egyfajta nyomás­­gyakorlás az FSO-ban már érdekeltséggel bíró General Mo­­torsra. Az amerikaiak jelenleg évi 10 ezer Opel Astrát állí­tanak elő Varsóban, s jövőre tovább kívánják bővíteni ezt a kapacitást. Közismert, hogy az FSO ugyan nem utasította el a GM fejlesztési tervét, ám nem is lelkesedik azért. A gyár mérnökeinek egy része ugyanis úgy véli, hogy a saját fej­lesztésű Polonézeket még legalább 6 évig a piacon lehet tar­tani, s ez alatt az idő alatt a GM-nél megfelelőbb partnert is lehet találni. Kerkorian és a Chrysler Kirk Kerkorian, amerikai milliárdos üzletembert még mindig érdekli a Chrysler. Nincs még egy hónapja sem, hogy visszavonta a harmadik legnagyobb amerikai autó­gyár megvételére tett 22,8 milliárd dolláros vételi aján­latát, hétfőn újabb ajánlattal állt elő: hajlandó 700 millió dollár értékben további Chrysler részvényeket vásárolni. A Las Vegas-i kaszinóiról és szállodáiról nevezetes Tracinda Corporation cég tulajdonosa a Chrysler legnagyobb rész­vényese: az autógyár részvényeinek 10 százalékával rendel­kezik. A mostani ajánlatával a részarány 15 százalékra emelkedne.

Next

/
Thumbnails
Contents