Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-26 / 147. szám
Szabolcsveresmart UJ KELET A vidéki élet hátrányai Munkahelyekre lenne szükség Nagy Béla polgármester szerint nagy kihívás egy ilyen kicsiny település első emberének lenni. Több évtizedes pályafutása alatt még talán sohasem kellett ennyit harcolnia szülőfaluja érdekeinek érvényesítéséért, mint mostanában: — 1984 óta — Tölgyesszög és Rozsálypuszta leválása után — Veresmart már csak egy 1700 lelkes kis falu maradt, sok tekintetben hátrányos helyzetben. Igen kevés j .zből kell gazdálkodnunk, és jól meg kell. gondolni, hogy ezt mire fordítjuk. A legnagyobb gondunk sokáig az oktatási intézmények állapota volt, amit az 1989-ben átadott új iskolaépület, valamint a 90-re elkészült óvoda oldott meg. Ezzel lehetővé vált, hogy az itteni gyerekek számára biztosítani tudjuk a megfelelő színvonalú oktatást, az étkeztetés és az egyéb foglalkozásokhoz szükséges tiszta, higiénikus környezetet. 1991-re elkészült a 460 hektáron elterülő víztározó is, amely a felső-szabolcsi régiót menteNagy Béla siti a belvízveszély alól. Problémáink voltak az útviszonyokat illetően is, ugyanis a falu Kékese felől csak földúton volt megközelíthető. Mára már sikerült — jelentős támogatással — ezt az útszakaszt is kiépíteni. — Milyen fejlesztési terveik és lehetőségeik vannak a közeljövőre? — Nemrégiben egy településfejlesztési pályázaton jelentősebb összeget nyertünk, ami lehetővé tenné a falu kibővítését egy új utca hozzátoldásával. A legnagyobb probléma azonban most a falu szélén álló, 1923-ban épült Végh-kúria sorsa, amely vendégházként működik, és ugyancsak igényelné a felújítást, de nem hiszem, hogy ehhez könnyű lesz mecénásokat találni. — A népesség számát, öszszetételét tekintve hogyan látja Ón a falu jövőjét? — Mint a legtöbb kis települést, Veresmartot is sajnos az elöregedés, a kihalás veszélye fenyegeti. A fiatalok, ha elkerülnek tanulni, nem jönnek vissza, hiszen itt leginkább a földből lehetne megélni, ezt pedig kevesen vállalják. Munkahelyekre lenne szükség, és perspektívára, hogy a vállalkozók egyetlen lehetősége ne a kocsma legyen. Az is nehezíti a helyzetet, hogy mivel a lakosság egy része Kisvárdára és Záhonyba jár ingázva dolgozni, a vidéki életnek csak a hátrányait érzékelik, és szívük mélyén már nem is igazán veresmartiak. Nagyon sok a munkanélküli is, aminek oka elsősorban a szakképzettség hiánya, és nem várható, hogy ez a probléma idővel megoldódik, hiszen ezeknek az embereknek a nagy része nem rendelkezik vállalkozáshoz szükséges tőkével sem. A továbbiakban, ha hosszú távon a hivatalomban maradok, legfőbb törekvésem a falu szolgáltatás-, és infrastruktúra-hálózatának bővítése lesz, hogy a veresmartiaknak legyen életterük, és hogy a fiataloknak legyen kedvük itt maradni. Matyi Zsuzsa Egy véka termény, egy kiló szalonna „Legyen a mi lányunk!” Az egyszerű parasztember munkája eredményét mutatja legszívesebben. A szépen megmunkált kertet, a tiszta udvart, a veteményeket. Gere Pista bácsi csaknem nyolcvanéves. Már nyugdíjas, de egyedül gondozza a ház körüli növényeket, állatokat. — Mindennap kapálok egy kicsit, ez az én munkám. A nevelt lányom és a vöm meg kint, a határban. A feleségemet reggel vitte el a mentő, sérve van, azt mondták. Csak ne legyen beteg! — sóhajt fel. Miután a borsótól a cseresznyefáig és a malacoktól a kiskutyákig mindent megnéztünk, az udvar hűvöset adó fái alatt pihenünk le. Pista bácsi most sem tétlen, bocskort készít, és közben mesél. — Régen használták ezeket — mutatja a fekete bőrdarabot —, aratáskor, hogy ne sebezzék fel a lábukat. Mostanában már gépekkkel dolgoznak, ezt meg csak a falra teszik — dísznek. Tehénpásztor voltam, reggel hattól este hatig dolgoztam. Kint a tehenekkel, vizet húzni, kihajtani őket. Azért fáj a lábam, csaknem nyolcvan éve járok rajta — mondta Pista bácsi csendes mosollyal. — Fizetés egy véka termény, egy kenyér, egy kilogramm szalonna meg tíz forint volt. Hét hónapig kint legeltettük az állatokat, utána meg apaállatokat, bikákat gondoztunk. Meg kellett azokat is szokni. — Említette Pista bácsi, hogy van egy nevelt lánya... — Saját gyerekünk nem született, a sógornak meg volt hat is... Mondtuk, hogy adjanak egyet, de hiába. Kértük a legidősebbet, ő volt a keresztlányunk, hogy jöjjön, legyen a miénk. Nem tudtuk rábeszélni. Megszólalt a legkisebb, Piroska-. „Én megyek bátyámékhoz lakni”. Akkor volt ötéves, óvodába járt. Magunk sem gondoltuk komolyan, amit mondott. Egy napon disznóölés volt idehaza. Látjuk: egy kis szánkót húz néhány kisfiú, Piroska érkezett meg, hozta a kis ruháját is. —- Te minek jöttél, kislány? — kérdeztük a feleségemmel. i— Jöttem nénémékhez, kislányuknak — válaszolta. Úgy gondoltuk, hogy majd hazavágyódik néhány nap után. Nem úgy történt. — Néném, nem tetszik beíratni az óvodába? — kérdezte a feleségemtől. — Dehogynem, kislányom — mondta az asszony. Itt maradt a kislány, sosem vágyott haza. Ha vendégségbe mentünk a szüleihez, akkor is igyekezett vissza. Ha otthagytuk, vissza akart szökni. Itt szeretett lenni. Cukrot, ruhát vettünk neki, felneveltük. A vő kőműves, ő építette ezt a nagy házat. A nevükre írattuk, egy unoka van, ő is kőműves, de most nincs munkája. így élünk együtt, békességben. Csak az aszszonyt hozzák haza a kórházból mielőbb! K. I. 1995. június 26., hétfő • • Öröm az iskolában A falu büszkesége a nemrégiben épült és átadott impozáns külsejű iskola és a hasonló stílusú óvoda, melyek a belső berendezés és a felszereltség tekintetében is eleget tesznek minden követelménynek. Dienes Józsefné igazgatóhelyettes büszként kalauzolt végig a már elárvult, vakáció-hangulatú épületen: — Amióta megépült az új iskola, öröm a falubeli gyerekeknek a tanulás, hiszen itt valóban otthon érezhetik magukat, kellemesen, optimális körülmények között tölthetik el a nap nagy részét. Van ugyan szépséghibája is az épületnek, hiszen még nincs kész a tornaterem, de reméljük, a közeljövőben az önkormányzat támogatásával ez is megvalósul. Jelenleg évfolyamonként egy osztálylyal működik az iskola, és sajnos nem is igen van remény arra, hogy a létszám nőni fog, pedig az épület jóval több osztályt is be tudna fogadni. A tanári kar tizenhárom tagja közül a gazdasági megszorítások ellenére sincs kit leépíteni, sőt, igen nagy gondunk van a nyelvoktatással, mivel nyugati nyelvszakos tanár nincs az iskolában. így — egyelőre — még az orosz nyelv tanításával kell beérnünk, illetve korlátozott mértékben igénybe vesszük a német nyelvet felsőfokon beszélő görög katolikus lelkész segítségét is. — Sajnos, a tantestület elöregedőiéiben van, szinte minden kolléga középkorú. Az az általános tendencia, hogy a tovább tanuló fiatalok elköltöznek a szülőfaluból, s ez bizony megkérdőjelezi a település jövőjét. Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az itteni lehetőségek nemigen nyújtanak biztos megélhetést. Akik visszajönnek, azok is inkább vállalkozóként, gazdálkodóként próbálnak szerencsét. M. Zs. A szülők bizalmat szavaztak! Nyár van, végre egész nap lehet az udvaron játszani, futkározni a réten, a tó közelében. Az oviban persze nincs vakáció. A szülők dolgoznak, s a kis lurkók legjobb helye az óvodában van. — Hallgattuk, hogy brekegnek a békák, hogy csiripelnek a kismadarak — világosítanak fel bennünket az apróságok. — Szedtünk virágokat is — mutat a kezében lévő agyonszorogatott kis csokorra egy copfos kislány. — Útközben találkoztunk a nagycsoportosokkal. — A falu büszkesége az óvoda — mondta Kozma Anna óvodavezető. — Huszonnégy éve van kisdedóvó Szabolcsveresmarton, először csak egy csoport volt, egy lakást alakítottak át erre a célra. Az új épület öt éve készült el, most már ideális a légkör, minden megtalálható, amire szükség van, s minden a helyén van. Kis-, közép- és nagycsoport működik hat óvónénivel. A létszám csaknem ideális, 22 gyerek van egy szobában. Szerencsére nincs túlzsúfoltság, a játékra és a foglalkozásokra elegendő hely és idő áll az apróságok rendelkezésére. — Mióta Ön az intézmény vezetője? — Huszonöt éve. Szarvason végeztem el a felsőfokú óvónőképzőt, egy évig dolgoztam, s utána választottak vezetőnek. Akkoriban még nem volt divat a felsőfokú végzettség, a megyében meg különösen kevesen voltunk diplomával rendelkezők. — Napjainkban zeneóvodára, gyermektornára járnak az óvodások, máshol idegen nyelvet tanulnak. Önök milyen pluszt tudnak nyújtani a veresmarti gyerekeknek? — A hitoktatást vezettük be. A saját csoportomban aláíratok egy nyilatkozatot a szülőkkel, amin beleegyeznek, hogy gyermekeik hitoktatáson vegyenek részt. Bibliai történeteket mesélek a kicsinyeknek, amelyeket dramatizálunk vagy elbábozunk, vallási énekeket tanulunk, lefekvés előtt imádkozunk. Kedvelik ezeket a játékokat, különösen a teremtéstörténet kedves számukra, mert olyan sok állat szerepel benne. A hitoktatás azért is nehéz, mert a szülők, akiknek a gyerekeit nevelem, nem jártak templomba. A vallás, a templomba járás távol áll tőlük, erőszakkal pedig nem lehet a hitéletre nevelni. Karácsonykor, amikor gyerekeik szerepelnek, eljönnek a templomba, más alkalomkor viszont nem. „Isten dicsőségéből” Harcsa Lajos ismert személyiség a faluban. Házasságkötés előtt sokan felkeresik, és megkérik, lássa el lakodalmukban a vőfélyi feladatokat. — A lakodalom vőfély nélkül olyan, mintha nem is igazi mulatozás lenne, mintha a juhokat terelnék! — vallja Harcsa Lajos, aki idestova 35 éve hivatalos Szabolcsveresmart és a környék valamennyi fiataljának esküvőjére. — Annak rendje és sora van — mondta Lajos bácsi —, a vőfély igen jelentős feladatot lát el. A vőlegényt búcsúztatja, a menyasszonyt kikéri, búcsúztatja. Olyankor illik megríkatni az örömanyát, örömapát. Szükséges mulattatni is a vendégeket, bolondságokat kitalálni, minden ételnél, a húslevestől a süteményig versekkel, rigmusokkal jó étvágyat kívánni. Aztán a menyasszonyi táncot is a vőfélynek kell levezetnie. Addig egy kortyot sem lehet inni, majd csak éjfél után lehet egy-két pohár bort. Én csak bort iszom, igazi magyar ember vagyok... Voltam már olyan lakodalomban, ahol a vőfély nem bírta elmondani a szövegét, nekem kellett kisegíteni. Mondtam is neki: „Ide figyelj, haver, úgy nem lehet, hogy minden versnél lehúzol egy kupicával!” Sajnálom, hogy egyetlen fiatalnak sem tudom átadni a tudásomat. Nem érdekli ez a mai ifjúságot. Pedig szép... nagyon szép. Itt van a két unokám is, nem akarják átvenni ezeket a verseket. Valamikor én ezt Sós Miska bátyámtól tanultam, le is van írva, csak kölcsönkérték, és azóta nem hozták vissza. Gyönyörűek ezek a versek - és rákezdi. Elejétől mutatja be, sorolva pontról pontra a vőfély összes lakodalmas szövegét, hogyan kérik ki a menyasszonyt, s csapják be a vőlegényt mindenfajta vénasszonyok és fiatalemberek beöltöztetésével. Szemén látszik, hogy megelevenednek előtte az elmúlt 35 év ötven lakodalmának eseményei. Látja maga előtt a násznépet, az ifjú párt és az örömszülőket. — „Nyugodjatok meg hát egymás árnyékában” — mondta a képzeletbeli párnak, idézve a verset. — Nem veszek el pénzt ezért, soha nem kérek - folytatja Lajos bácsi. — Egy kis süteményt, azt igen. Előfordult már, hogy a doktor fiának az esküvőjén egy osztrák férfi 5000 forintot nyomott a zsebembe. Hogyan, mikor? Magam sem tudom, csak akkor lehetett, amikor hazahozott az autóján. Az asszony vette észre... Még jó, hogy nem mosta ki a ruhámmal. Pedig nem fogadok el pénzt, hogy is kérnék! Szeretem ezt csinálni, meg a Jóisten dicsőségéből teszem... Kozma Ibolya