Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-26 / 147. szám

Ára: 19,50 Ft SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP II. évfolyam, 147. szám — 1995. június 26., hétfő MA Szabolcs­veresmart (7. oldal) Autósoknak (8. oldal) HAZAT Ülésezett az MSZP-frakció A Magyar Szocialista Párt frakciója arra ösztönzi a kor­mányt, hogy határozottan és késedelem nélkül folytassa a megkezdett reformokat, ugyanakkor az eddiginél világo­sabb prioritásokkal és nagyobb nyitottsággal tegyen lépé­seket egy új társadalmi-politikai szerződés megkötésére — jelentette ki Szekeres Imre frakcióvezető az MSZP képvi­selőcsoportjának egész napos vasárnapi ülését követő saj­tóértekezleten. Szekeres beszámolt arról, hogy a tanácsko­zás az elmúlt egy év frakciómunkáját értékelte, s rámuta­tott: az eltelt egy esztendőben döntő kérdésekben az MSZP frakciója megőrizte egységét, és határozott támogatásáról biztosította a kormányt. Ugyanakkor úgy látják, hogy jelentős változtatásokra is szükség van. Az MSZP-frakció szerint a következő év alaposabb felkészülést és átgondol­tabb törvénykezési munkát igényel. Indiai vendég Shivraj V. Patil, az indiai parlament elnöke, aki dele­gáció élén Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének meghívására tartózkodik ha­zánkban, a Balaton-parton töltötte a vasárnapot. Bala­­tonfüreden Szalay László polgármester és Nagy Jenő, az Országgyűlés idegenfor­galmi albizottságának elnö­ke fogadta a vendégeket. Shivraj V. Patil a magyar idegenforgalom sajátossága­iról érdeklődött, többek kö­zött arról, hogy Balatonfüre­­den milyen a szállodai és a családi vendéglátás aránya, és hogyan viseli el áz ősla­kosság a nyári csúcsot, ami­kor 5-6-szorosára nő az ott lakók száma. Az indiai par­lament elnöke és az általa vezetett delegáció tagjai a továbbiakban megtekintet­ték a balatonfüredi indiai emlékparkot, amelynek első fáját Rabindranath Tagore hindu költő ültette 1926-ban, amikor a szívkórházban gyógykezelték. Meglátogat­ták a költő emlékszobáját is, amelyet abban a kórterem­ben rendeztek be, ahol annak idején tartózkodott. Az indi­ai parlament elnöke a továb­biakban Tihanyban időzött, ahol megtekintette az apát­sági templomot. Habsburg Ottó Bősön Bős és Környéke Községei Baráti Körének korábbi ja­vaslata alapján vasárnap Bős község első díszpolgárává avatták Habsburg Ottót, a Páneurópai Unió elnökét. — Bős az a község, amelyért eddig nem sokat tehettem, de az egyesülő Európában, a határok megszűnésével bi­zonyára hasznára válhatok új polgártársaimnak —jelentet­te ki Habsburg Ottó a dísz­polgárságot igazoló okirat átvétele után. Fenes Iván, Bős polgármestere szerint a dísz­polgárság elismerése annak a munkának, amelyet Habs­burg Ottó a Páneurópai Unió élén és az Európa Parlament képviselőjeként a közép-eu­rópai országok felzárkózásá­nak és Európa egyesülésének érdekében végez. A beregsurányi zsidótemető Állampolgári kezdemé­nyezésre — a Nemzeti Pan­teon Alapítvány támogatásá­val— helyreállították a Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Beregsurány község zsidótemetőjét. A rendbe tett sírkertet vasárnap emlékün­nepség keretében nyitották meg. A beregsurányi izrae­lita temető helyreállítását a település idős polgárai a he­lyi nyugdíjasklub tagjai kez­deményezték. A Nemzeti Panteon Alapítvány anyagi segítségével a temetkezési helyet körbekerítették, a sír­emlékeket felújították, a sírokat rendbe tették. Továb­bá emlékművet emeltek azoknak az egykori zsidó nemzetiségű falubelijeiknek a tiszteletére, akiket 51 év­vel ezelőtt hurcoltak el a nácik koncentrációs tábo­rokba. A lágerekből Bereg­surány egyetlenegy zsidó polgára sem tért haza, vala­mennyien odavesztek a gáz­kamrákban. A magyar—uk­rán határhoz közeli kis köz­ség idős polgárai felajánlot­ták: életük végéig gondozni fogják a zsidótemetőt. Aztán pedig majd gyermekeik és unokáik veszik át a végtisz­tességet adó tevékenységet. Üléseznek a képviselők Iskolák, egészség, milleneum Hétfőn ismételten testületi ülést tartanak a nyíregyházi képviselők. Noha nemrégiben fejeződött be az óvodák, az ál­talános iskolák felülvizsgálata és karcsúsítása, mégis szere­pelnek a napirenden az okta­tási intézmények. A képviselők előterjesztést vitatnak meg a 15. Számú Jósa András Általános Iskola meg­szüntetéséről, a Zeneiskola fe­lülvizsgálatáról, valamint az óvodai csoportok összevonásá­ból adódó feladatokról. Vita tárgya lesz az egyházi tulaj­donba adott Jókai Mór Általá­nos Iskola finanszírozási — rá is fér — kérdése, az ülésen meghívottként részt vesz Sipos Kund Kötöny református espe­res is. Több ingatlan elidege­nítéséről is döntenek a város­atyák, és rendeletet alkotnak a nyíregyházi állattartás szabá­lyozásáról. Felülvizsgálják — a már módosított — a piacok­ról és vásárokról szóló rende­letet is. Az adó- és illetékhi­vatal vezetője munkatársai anyagi érdekeltségének szük­­ségessét javasolja jogilag sza­bályozni. Felülvizsgálják a magánerős lakossági út- és közműépítések szervezési tá­mogatásának a rendszerét. Módosításra kerülnek a közte­rületek használatával, valamint a közúton végzett munkák en­gedélyezésével kapcsolatos eddigi szabályozók. Szintén módosítja a testület az önkor­mányzati tulajdonú bérlakások vételi jogának és feltételeinek szabályozásáról tavaly hozott rendeletet is. Az egészségügyi alapellátási igazgató a megye­­székhely egészségi állapotáról. az egészségügy helyzetéről számol be. A Családsegítő Központ vezetője az intéz­mény működésének tapaszta­latairól és feltételrendszerérői ad tájékoztatót. A képviselők megtárgyalják a megyeszék­hely új sportkoncepcióját, az önkormányzati tulajdonba ke­rült erdőterületek kezelését, valamint a mezőőri hálózat megszervezését és működteté­sét. A testület megvitatja Nyír­egyháza város Az 1996. évi millecentenárium és a Vendég­ségben Magyarországon ren­dezvénysorozat programját. Tovább módosítanak egy rendelet, amely a nem lakás cél­ra szolgáló helyiségek elidege­nítéséről szól. Képviselői előter­jesztés hangzik el a Huszártelep sorsának rendezéséről. Vezetőség­választás A hétvégén ülést tartott a Nagy Imre Társaság Megyei Elnöksége. Napirendjén szerepelt az 1994. évi mun­ka értékelése, a tagfelfételi ügyek, valamint a gazdálko­dás helyzete. A napirendi pontok előadója Lakatos Ist­ván, az elnökség tagja volt. Megtárgyalták a küldöt­tek taggyűlésének összehí­vását tartalmazó előterjesz­tést, foglalkoztak a vezető­ség-választás személyi kér­déseivel, véleményt formál­tak a részletes forgató­­könyvről, és számot adtak a két elnökségi ülés között hozott határozatok végre­hajtásáról. Ezekről Kovács László elnök és Kulimár Já­nos számolt be. Az elnökség alapos és részletes vita után hozta meg határozatait, majd le­mondott. A választásig — melynek időpontját az or­szágos elnökség határozza meg — Kovács Lászlót bíz­zák meg az ügyvivői felada­tok ellátásával. Péntektől vasárnap estig Nyíregyházán rendezték meg az utánpótlás országos bajnokságot, a júliusi ifjúsá­gi Európa-bajnokság egyik főpróbájaként. A rendezők jól felkészülten szervezték a viadalt. A nyíregyházi atlé­ták az utóbbi évek legna­gyobb sikerét érték el, és na­gyon sok érmet szereztek. Képünkön az egyik aranyér­mes, Kertész Tamás látható, aki a 100 m-es fiú, serdülő síkfutás döntőjében nyert. Részletes beszámoló a 12. és a 13. oldalon olvasható Nyírerdő Rt. a lakosságért Az érdekek között első az erdő A Nyírerdő Rt. lónyai va­dászházában fehér asztal mel­letti sajtóbeszélgetést tartott a vállalat vezetősége a sajtó megjelent képviselőivel. Mint a cég vezérigazgatója, Kovács Gábor elmondta, a saj­tóbeszélgetés szerves része új típusú marketingmunkájuk­nak, aminek célja, hogy az erdők ügyét minél szélesebb rétegek számára közüggyé tegyék — mert a zöld minden­kié. Hangoztatta, hogy 1945 óta példátlan eset fordult elő a ma­gyar erdők tulajdonosi, felügye­leti és kezelési hovatartozásával kapcsolatban. Az eddig egy kézben lévő vagyon tulajdono­sa az ÁPV Rt., s rajta keresztül a pénzügyi tárca lett, de a fel­ügyeleti szerve az államon ke­resztül a Földművelésügyi Mi­nisztérium maradt. Ez a rend­szer a gyakorlatban még soha­sem lett kipróbálva, úgyhogy előfordulhat, hogy a költségve­tési és az erdőgazdálkodási ér­dekek között feszültségek ala­kulnak ki. Mint mindent, ezt is meg lehet majd olyan kulturált módon oldani, hogy az erdők ennek ne szenvedjék kárát. A vállalat — a korábbi fog­lalkoztatás-központú politika miatt — súlyos terheket visel a vállán, de pénzügyi kötele­zettségeit időarányosan, rend­re teljesíti. A vállalat belső szerkezetét átszervezték, a pi­acgazdasági körülményekhez jobban igazodó decentralizált irányításúvá alakították. Min­den erdészeti körzet önálló gazdasági egységként műkö­dik a saját területén, a munka­társaik között versenyhelyze­tet gerjesztettek az önköltség­­csökkentés és a bevételnöve­lés eredményesebbé tételéért. A vállalat szakemberei tel­jes felelősséggel végzik a mun­kájukat a rájuk bízott erdésze­ti kerületekben. De mint el­hangzott, a segítségüket ki sze­retnék terjeszteni a privatizá­ció során magántulajdonba került erdőrészekre is, mert a szaktudás nélküli erdőbirtoklás többet árt a nemzeti vagyon­nak, mintha hozzá sem nyúlna senki a fákhoz. Ugyanis mind­egy, hogy kinek a tulajdoná­ban van az erdő, az a magyar nemzet kincse, és félő, hogy a rövid távú tulajdonosi érdek derékba töri a hosszú távú erdőgazdálkodás lehetőségeit. Mint elhangzott, az erdőte­lepítés nagyon jó üzlet, de ha­talmas befektetést igényel, és a haszon majd csak húsz-har­minc év múlva lesz mérhető. Úgy szeretne dolgozni a Nyírerdő Rt., hogy az erdői referenciaként mutassanak pél­dát az új erdőbirtokosoké mel­lett, hogy mindenki bátran for­duljon hozzájuk jó tanácsért, erdőtelepítési vagy -kezelési javaslatokért, mert az erdő — tulajdonostól függetlenül — nemzeti vagyon.

Next

/
Thumbnails
Contents