Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-24 / 146. szám

UJ KELET Interjú 1995. június 24., szombat7 Műemlék mint elszámolási alku Vannak lassan készülő törvények országunkban. Ezek közé tartozik a műemlékvédelemről szóló is, amelyiket '89 óta nem tűzött napirendre a parlament, pedig azóta több változata elkészült. A régi, többször módosított jogi szabályozás legna­gyobb hibája, hogy nem veszi figyelembe a bekövetkezett tu­lajdonváltást. Közben a műemlékvédelemmel foglalkozó hi­vatal is szervezeti átalakuláson ment keresztül. Ezzel nem lett több a régi, értékes objektumokra fordítható pénz, viszont az idő mint állapotuk legfőbb ellensége, telik, és jóvátehetet­len pusztulást eredményezhet. A műemlékvédelem műltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztem dr. Fejérdy Tamást, az Or­szágos Műemlékvédelmi Hivatal elnökét. — A korábbi Műemlékvé­delmi Felügyelőség 1992-ben teljes szerkezeti átalakulá­son ment keresztül, és nevé­ben megváltoztatva OMH lett — kezdte tájékoztatását Fejér­dy úr. — Lényege, hogy a kü­lönböző részfeladatokat ellátó részterületek önálló formában működjenek tovább. LJMit jelent ez pontosan? — Most a minisztérium alatt egy önálló szakmai hivatalként működünk. Korábban voltak kivitelezőink, most egyszemé­lyes állami tulajdonú kft.-k végzik a saját beruházásainkat. Létrejött még ezzel az átszer­vezéssel az Állami Műemlék­helyreállítási és Restaurációs Központ. Ehhez 120 fő tarto­zik, nagyrészt régészekből, művészettörténészekből, építé­szekből és képzőművészeti res­taurátorokból áll a csoport. A közvetlen hivatalunkhoz tarto­zó létszám a megyei apparátust is figyelembe véve 217 fő. Van még emellett a műemlékek ál­lami gondnoksága, amelynek feladata az állami tulajdonban lévő műemlékek kezelése. LJ A szervezeti változás mi­lyen tartalmi változással járt? — Elsőfokú hatósági jogkör­rel rendelkezünk. Műemléki, műemlék jellegű és városképi jelentőségű (az egyedileg vé­dett emlékek esetében) építési hatósági jogkört gyakorlunk. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy műemlék esetében csak a hivatalunk tudtával történhet bármi. Második nagy felada­tunk az ágazatirányítás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a műemlékvédelemmel kap­csolatosjogszabályok esetében a törvényelőkészítés a mi fel­adatunk. A harmadik nagy tar­talmi elem, hogy a tudományos megalapozottság biztosítása is a feladataink közé tartozik. Gyűjtemények, terv-, fény­kép-, könyv- és kézirat-, vala­mint adattárak állnak rendelke­zésünkre. Összegezve, nem va­gyunk tulajdonosok, hanem az összes műemlék felett a szak­mai ellenőrzést gyakoroljuk. A hivatalunk tehát nemcsak segít, hanem követel is. LJ Említette, hogy önök nem tulajdonosok. Akkor most kik gyakorolják ezeket a jogokat? — A rendszerváltás előtt kö­rülbelül hatezer objektum volt állami tulajdonban. Most a műemléki értékeknél fogva 275 kiemelkedő nemzeti értékünk maradt tulajdonban. Ezek közé tartoznak olyanok, mint az Or­szágház, a Magyar Operaház, a fertődi kastély, a gödöllői kastély. Az összesen mintegy tíz és fél ezer műemlék közül körülbelül háromezer egyházi tulajdonban van, a többi az ön­­kormányzatoké. Ezenkívül van 26 műemléki jelentőségű terü­letünk, 200 műemléki környe­zet. LJ Az utóbbi két kifejezés eléggé ismeretlen az átlagem­bernek. — Ahol nagy sűrűségben fordulnak elő egyedileg védett objektumok, azt hívjuk műem­léki jelentőségű területnek. Ilyen például Sopron, Kőszeg, Sárospatak városközpontja, vagy a világörökséghez tartozó Hollókő is. Műemléki környe­zet az egyes műemlékek közeli területe, amelynek arculatát az objektumhoz igazodóan kell megőrizni. Ilyen többek között Nyírbátorban református és ka­tolikus templom közötti rész, a debreceni nagytemplom kör­nyezete és a pannonhalmi ben­cés apátság körüli területek. LJ Milyen tulajdonosnak bi­zonyultak az új gazdák, az ön­­kormányzatok ? — A többség jó, de vannak csapnivalóan rosszak is. Nem udvariasságból mondom, de az önök megyéjében, a túristvándi vízimalom esetét kivéve, nem tudok rossz példát mondani. Különösen jó példaként emlí­tem az Ajka melletti Magyar­­polányt, amely most kapta meg falufelújításért az Európa- Nosztra Díjat, vagy az ugyan­csak ebben az elismerésben ré­szesült Siklóst, ahol a török dzsámit hozták rendbe. LJSok veszélyben lévő műem­lékünk van? —Ezt nem lehet számokkal meghatározni, mert ilyen nem­zeti kincseknél egy pusztulása is sok. De ide sorolhatjuk a kas­télyainkat, a főváros V. kerü­letének lakóházait, a karcagi re­formátus nagytemplomot, az önök megyéjében a túristvándi vízimalmot. O Ennek felújítására mikor lesz pénz? — Ez az egyik legszebb, leg­értékesebb ipari műemlékünk. Intézményünk elődjének igaz­gatója, Mendele Ferenc állítot­ta helyre, több mint két évtize­de. Olyan tökéletes munkát vég­zett, hogy nem volna olyan ál­lapotban, amilyenben most van, ha a hanyag kezelés helyett gon­dos és szükséges karbantartást kap. Sajnos, az idén még csak az előkészületeket tehetjük meg a helyreállításra, mert kevés a pénz, és Mendele Ferenc várat­lan halálával az igazán hozzá­értő szakembert is elveszítettük. LJ A szovjet csapatok ittléte majd kivonulása okozott műem­lékikárosodást? —Igen. Elszámolási alku volt például olyan nemzeti értékünk, mint a gödöllői Grassalkovich­­kastély, az esztergomi Oszemi­­nárium épülete, a komáromi erőd magyarországi része. Az esztergomi objektum végig egy­házi tulajdonban volt, de a mai napig nincs rendezve a sorsa. A szovjet csapatok kórháznak használták, és nagyon tönkretet­ték. A gödöllői épület is hason­ló helyzetbe került, de ott már látszik a megoldás. Ami a ko­máromi objektumot illeti, a szlovákokkal közösen keressük a megoldást, mert egyik része Trianon után hozzájuk került. LJ A szomszédos országok­ban is sok magyar nemzeti mű­emlék van, éppen a trianoni országcsonkítás következtében. Van-e lehetőségünk ezek sorsá­ba beleszólni? — A szomszédos szakembe­rekkel jó a kapcsolatunk, ami a politikai vezetőkre vonatkoztat­va már nem igaz. Horvátország­gal, Szlovéniával még ilyen szinten sincs gondunk, szinte példamutató az együttműködé­sünk. A háború miatt Szerbiá­val jelenleg nincs kapcsolatunk. Románia egy külön eset. Ukraj­na még nemrég alakult, de már a munkácsi vár felújítását készíti elő az ukrán vezetés, és mivel az magyar terület volt, a várat is a magyarok építették, a szelle­mi kapacitást mi adjuk a mun­kához. A szlovák fél kérésére közreműködünk a gömör-sze­­pesi középkori falképek kutatá­sában és restaurálásában. Er­délyben a nagyváradi vár hely­reállítását segítjük. Sajnos azzal is együtt kell élnünk, hogy a szomszédos országokban sok­szor nem értik meg: nem az a fontos, hogy egyes objektumok egykor magyar tulajdonban vol­tak, hanem az, hogy európai ér­téket képviselnek. Ezért fordult elő, hogy a kolozsvári Mátyás­szobor tervezett megsemmisíté­se miatt mi is felléptünk a Nem­zetközi Műemlékvédelmi Szer­vezetnél, a COMOS-nál. LJ Más esetben is előfordult már, hogy nemzetközi segítsé­get kértek? — A sonkádi templom hely­reállításához az Európa Közös­ség segítségét kértük. Még nem jött meg Brüsszelből a válasz, de reménykedünk, mert ennek a templomnak nagyon szép kö­zépkori faliképéi vannak. Ab­ban az esetben is megtörténik a restaurálása, ha elmarad a kül­földi támogatás, csak akkor később, és ez nem mindegy. LJ Mennyi pénze van a ma­gyar államnak a műemlékek megóvására? — Ezt mindig a költségvetés határozza meg. Van egy összeg az idén, amit közvetlen felhasz­nálásra, helyreállításra különí­tettek el a költségvetésben. Ilyen többek között a jáki templom, a zsámbéki rom helyreállítása. Erre van 250 millió forint. To­vábbi műemlékek helyreállítá­sára országosan 170 millió fo­rint fordítható ebben az évben. Vannak nevesített, programok­ban elkülönített összegek. Ilyen finanszírozásból kell megolda­ni például a Szent István Bazili­ka, a pannonhalmi apátság fel­újítását. Intézmény-beruházá­sokra is van körülbelül 100 mil­lió forint. Egyszeri, eseti támo­gatás van a milleneumi megem­lékezésre. LJMire elég ez a pénz? — Körülbelül a kétszerese kellene ahhoz, hogy ne romol­jon országosan a helyzet. Nagy segítség lesz, ha az új műemlék­­védelmi törvényben szerepel az a jogszabályi rendelkezés, hogy az önkormányzatok cél- és cím­zett támogatásként műemlékvé­delemre is kérhessenek pénzt. Az is szerepel a törvénytervezet­ben, hogy létrehozzuk a Műem­lékvédelmi Alapot. Ez lehetővé teszi költségvetésen kívüli pén­zek forrásként történő bevoná­sát. Például vállalkozók az adó­ból leírhatják az ilyen befizeté­seket. Vámilleték- és hitelked­vezménnyel is ösztönözni akarja a jogi szabályozás az ilyen külső forrásokat. LJ Mi tette szükségessé a műemlékvédelemről szóló új törvény megalkotását? — Mi nem alkotunk törvényt, mint már említettem, csak elő­készítjük, és ezt '89-től már több­ször is megtettük. Remélem, az idén a parlament napirendjére tűzi, és elfogadja, mert az előző évek is elvesztegetettek voltak. A műemlékvédelem hazánkban nem tegnapi dolog. Az első mű­emléki jegyzék 1872-ben ké­szült, akkor még ötven objektum szerepelt a lajstromban. Most készül egy újabb, ez is a törvény idősze-rűségét erősíti. LJ A jogszabály megszületé­sével eredményesebb lesz a műemlékvédelem ? — Minden kedvező válto­zás ellenére nem lehet nem­zeti értékeink megőrzése ered­ményes, ha nem találkozik az egész társadalom segítő szándé­kával, felelősségével. A társada­lom elvárja tőlünk a folyamatos, jó karbantartást, de ha a tulaj­donos nem figyel oda, akkor akár a járókelő is szóljon, hogy beázik a tető. LJ Azzal kezdtük a beszélge­tésünket, hogy a rendszervál­tással új tulajdonosai lettek e több mint tízezer műemléknek. Az ő felelősségüket szabályoz­za az új törvény? — Akár úgy is, hogy korláto­zásokat tartalmaz, mert a legjobb műemlékvédelem a megőrzés. Szigorítani kell a méltatlan hasz­nálatot, mert korábban sok eset­ben előfordult, hogy kastélyt rak­tárnak, üzletnek használtak. Olyan veszély is van, hogy a túl­­használtság miatt tönkremegy a műemlék, mielőtt pénz lenne a felújítására. A legjobban azonban az új törvény azon részében bízom, amelyik lehetővé teszi a külső források felhasználását, mert nemzeti értékeink megőrzését a gondosság mellett leginkább az anyagi források megléte se­gíti. Aradi Balogh Attila

Next

/
Thumbnails
Contents