Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-16 / 139. szám
ÚJ KELET Kevés a vámos Előfordul a korrupció Napjainkban fénykorát éli a feketekereskedelem. Ennek virágzását elősegítette a környező országok határainak megnyitása, amikor beindult a bevásárló-turizmus, amit a köznyelv csencselésnek hív. A külföldről így behozott áruk skálája igen széles és főleg nagy méreteket ölt azoknál a cikkeknél, amik jövedékiadó köteles. Ilyen például a dohányáru, az italféleségek és a különféle üzemanyagok. Ezeknek az áruknak a behozatala, forgalomba hozatala _ nap mint nap a szemünk előtt zajlik le, és már elképesztő mennyiségek is előfordultak, amikor egy-egy csempész lebukásáról tudomást szerzünk. A közelmúltban Nyíregyházán járt Csíkos Endre, Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye vámparancsnoka, amikor is ezekről, a nem kevés gondot és feladatot adó dolgokról váltottunk szót. — Az utóbbi időszakban egyre többet hallani arról, hogy a Vám- és Pénzügyőrség és az APEH összeolvad. Itt elsősorban a közös nyomozati szervekre gondolok. Önnek mi a véleménye erről? — Erről én is annyit tudok, mint azok, akik a sajtóból értesültek ezekről a szó szerint kósza hírekről. Tudomásom szerint egyelőre nincs arról szó, hogy a két végrehajtó szervet összevonnák. Az elképzelhető, hogy közös minisztériumi felügyeletet hoznak létre, mivel két olyan szervezetről van szó, amely évről évre a költségvetési bevétel jelentős hányadát biztosítja. Gondolom, hogy az állami bevétel még hatékonyabb érvényesítése céljából tervezik a közös irányítást és felügyeletet. Az együttműködés az APEH létezése óta megvan, hiszen az adócsalás a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozó bűncselekmény. — Megyénk területén milyen aktuális feladatok foglalkoztatják a vámosokat? — Az árubehozatalban nem tapasztaltunk újabb jelenségeket. Ugyanazt a hagyományos feketepiaci árucikk-kört figyelhetjük meg most is, mint ezelőtt 2-3 évvel. Amióta ilyen mérhetetlenül magas a szeszes italokon és a cigarettán az adó, azóta igen nagy tömegben kísérelnek meg Ukrajna felől becsempészni a térségbe ilyen jellegű terméket. Aztán vagy itt hozzák forgalomba, vagy továbbszállítják az ország belseje felé. Pillanatnyilag azzal vagyunk nagyon elfoglalva, hogy a térségben lévő vámhivatali feladatokhoz megpróbáljuk a még kiképzetlen állományt kiképezni. Küzdünk azért, hogy megfelelő létszámot biztosítsanak a megnövekedett feladatokhoz. — Ezek szerint várható a létszámnövelés? — Elvileg vannak elhatározott létszámbővítések, csak ehhez a pénzt még nem kapta meg a testület. Az ukrán határon szolgálatot teljesítő vámhivatalinknál körülbelül 70-80 főre van még szükség. Ezek nem betöltetlen státuszok, hanem ahhoz, hogy a most aktuális feladatokat megfelelő szinten túlóra nélkül el tudjuk látni, legalább ennyi emberre lenne szükségünk. Statisztikai adatokkal tudom bizonyítani, hogy ez a testület évtizedek óta folyamatosan túlórázik. A szabadságokat évről évre görgetik át a következő évre. Sajnos túlóradíjat nem kapunk a költségvetésből, és ezt nekünk kell kigazdálkodni. A túlóráztatásnak az az ára, hogy a kollégák túlhajszoltak, gyakori az idegkimerültség, a magas vérnyomás. Ez jelentkezik a fiatalabb munkatársaknál is. Mondhatnám azt is, hogy az elmúlt 4-5 év — a külkereskedelem liberalizálása — óta megváltozott, többszörösére duzzadt az ügyfélkör, és ezzel együtt a hihetetlen méretű adminisztráció majdnem elviselhetetlenné teszi a szolgálat teljesítését. Ennek ellenére a vámosok nagyon becsületesen helyt állnak, ez számtalanszor a család rovására is megy. Mert hétvégeken is kénytelenek szolgálatot vállalni, hogy az ügyfeleket időben kiszolgáljuk, hiszen az azonnali vámfizetésben a határozatot rögtön kézbe kell adni. A nyomozószolgálatunkat is meg kellene erősíteni. Ennek a létszáma is töredéke annak, ami ebben a megyében kívánatos. Láthatjuk, ahány település, annyi feketepiac. Erősíteni kellene a határszolgálatunkat is, ugyanis, amit a határon való belépéskor nem tudunk megfogni — csempészárut — , azt már utána nagyon nehéz. Ezeket a gondokat folyamatosan jelezzük is a felettes szerveinknek, azonban költségvetési okokra hivatkozva késnek ezek a támogatások. — Korunk egyik „ vívmánya” a korrupció. Ez mennyire van jelen a vámosoknál? — A dolog természetéből fakad, hogy olyan ügyfélkörrel állunk szemben, ahol zsebben vannak a tízmilliók. Ilyen szempontból nem érintetlen a mi állományunk sem. A kollégák rosszul fizetettek. Sajnos néha előfordul, hogy tetten érünk munkatársakat, akiket természetesen a büntetőeljárás lefolytatása után azonnal elbocsátunk. Volt ilyen esetünk, nem is egy. Úgy gondolom, az egész igazgatási szférára igaz, hogy a korrupciót megelőzni és megakadályozni szinte lehetetlen, ugyanis mindkét fél büntetendő, és közös érdek motiválja mindkét felet, belülről majdnem lehetetlen jelzést kapni a korrupcióra. Mindig az ügyfél jelentkezik vesztegetési szándékkal. Ennek az ellenkezője nem jellemző. Megyénk életéből 1995. június 16., péntek Az örökbefogadás felelősség négy olyan tíz éven felüli gyermeket adoptáltak, akiknek a hazai örökbeadása lehetetlen volt. Mint Nemes Gáborné, a GYIVI igazgatónője elmondta, a nevelőcsaládok tevékenysége és a nevelőszülői hivatás problematikája azért érdemel különös figyelmet, mivel a nevelőszülőségnek megyénkben évtizedekre visszanyúló hagyományai vannak. E téren az 1980-as évek végén bekövetkezett koncepcióváltás jelentett előrelépést, amikor a rendszerváltás következményeként jelentkező szemléletváltozással és a területi felügyeleti munka erősödésével párhuzamosan több olyan probléma került felszínre, amelyek megszűnésére a régi szisztéma fenntartásával nem lehetett számítani. A nevelőszülők és a gyermekek nagy korkülönbségéből adódó öszszeütközések, a nevelőszülők iskolázatlanságából is fakadó tanulmányi hátrány és az elfogadhatóságtól messze elmaradó lakáskörülmények jelentették a legégetőbb gondot. A jelenlegi gyakorlat szerint perdöntő tényező az alkalmasság elbírálásában a szülőjelöltek iskolai végzettsége, a gyermek képességeinek fejlesztésére irányuló igénye, valamint a család értékrendje, életmódja, a szülők nevelési stílusa és személyisége. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nevelőszülő-jelöltek nem tájékozottak a gyermekvédelemben folyó munkáról. Hiányzik az ismeretük a gyermekek állami gondozásba vételének körülményeiről, s arról, hogy milyen hatások érik őket, ha hosszabb-rövidebb időt eltötlenek a csecsemőotthon vagy a nevelőotthon falai között. Ez a tájékozatlanság gyakran veszélyezteti a kihelyezés tartósságát, mivel a kihelyezett gyermek az őt előzetesen ért megrázkódtatások hatására nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezt megelőzendő az alkalmasnak bizonyult nevelőszülő-jelöltek számára a GYIVI intenzív tanfolyamot indított 1992 szeptemberétől vizsgakötelezettséggel, melynek keretében a hallgatók elsajátíthatják a hivatásukhoz szükséges alapvető elméleti és gyakorlati, pszichológiai ismereteket, valamint szülői hatékonyságot fejlesztő tréningen vesznek részt, és fejleszthetik problémamegoldó készségüket különböző szituációs játékokon keresztül. A felkészítő tanfolyamra épül egy folyamatos továbbképzési rendszer, amely a hivatásos nevelőszülői státusz betöltésének végéig tart. Befejeződött a II. Országos és Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Konferencia, amelynek keretében a megyében tevékenykedő és az ország más részeiről érkezett, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek — jogászok, szociálpedagógusok, pszichológusok és nevelőszülők — számára nyílt lehetőség a tapasztalatcserére, a szakmai problémák megvitatására és széleskörű tájékozódásra. A nyilvános szekcióüléseken olyan fontos — s nem csupán a szakembereket érintő — kérdések kerültek napirendre, mint az örökbefogadás jogi vonatkozásai, gyakorlata, és az ezzel a kapcsolatos tapasztalatok, vagy a nevelőcsaládok tevékenysége, a nevelőszülői képzés szükségessége és korszerűsödése, a nevelőszülői hivatás presztízse és helye a társadalomban. Dr. Forgács László, a Népjóléti Minisztérium osztályvezetője és Dénes Zsuzsa pszichológus előadásukban hangsúlyozták, hogy az utóbbi években jelentős változás következett be az örökbefogadás gyakorlatában. Míg korábban az adoptáció tabunak számított, s elsősorban felsőfokú végzettségű, kiemelkedően magas jövedelemmel rendelkező házaspárok vették igénybe ezt a lehetőséget, addig 1992-től — a munkanélküliség tetemes növekedésével egyidejűleg — alacsony jövedelmű emberek és munkanélküliek is egyre inkább vállalkoznak örökbefogadásra. Ez a tény igen nagy problémát jelent az érintett hatóságok és szakemberek számára, mert az örökbefogadás feltételei közé tartozik többek között a megfelelő jövedelem, ugyanakkor a jelentkezők nagy része önhibáján kívül került anyagilag és egzisztenciálisan nehéz helyzetbe. A megyei tapasztalatokat elemezve elhangzott, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az utóbbi két évben a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetet felkereső 90-100 örökbefogadni szándékozó közül minden negyedik házaspár bizonyult anyagi, fizikális és pszichikai okok miatt alkalmatlannak. A megyében működő két csecsemőotthonnal kapcsolatos adoptációs ügyekkel a GYIVI szociálpedagógusai foglalkoznak, akiknek közreműködésével az elmúlt időszakban évente átlagosan 30 kisgyermek került családba. Azoknak a gyerekeknek az érdekében, akikkel a szülei hónapok, sőt évek alatt sem tartották a kapcsolatot, a gyámhatóság bírósági pert kezdeményez a szülők felügyeleti jogának megvonása ügyében. Az utóbbi három évben a GYIVI vállalta — a gyámhatóság határozott engedélye esetén — az intézeti gyám nevében a per kezdeményezését. Tavaly 30 ilyen per volt folyamatban, amelyből tíz már lezárult. Azoknak a gyerekeknek, akiket származásuk miatt itthon nehéz örökbeadni, gyakran külföldi örökbefogadó szülőt keresnek, s szívesen magukhoz veszik a beteges, vagy kissé „idősebb” gyermekeket is. Olasz állampolgárságú szülők például ez év elején Elköszönt a nyírbátori csapatvezető Az utolsó találkozás akkor is szomorú egy kicsit, ha a búcsú nem örökre szól. Azt hiszem, így érezték a Mozgáskorlátozottak Megyei Küldöttközgyűlésének résztvevői is, amikor a fővárosba költöző Papp Jánosnak megköszönték tizenhárom éven át tartó munkáját. A nyírbátori csoport vezetőjével a memorandum átvétele előtt beszélgettünk. — Milyen volt az elmúlt tizenhárom év? — Számomra egészen csodálatos. Az évek során rengeteg nagyszerű barátra leltem, akikkel szinte úgy éltünk együtt, mint egy nagy család. — Mit jelentett számodra a nyírbátori csoport vezetése? — Én sohasem éreztem tehernek ezt a feladatot. Mindig úgy gondoltam, hogy nekem, aki „csak” Bechtherew-kórban szenvedek, kötelességem segíteni a rászorultabb sorstársaimon. Amikor megalakult a bátori kis társaság, még csak harmincán voltunk. Ma már a taglétszámunk közel ezer fő. S ha mi nem támogatjuk egymást, akkor vajon kitől várhatjuk ezt el?! — Mi késztetett arra, hogy itt mindent feladj? — Költözésünknek szomorú oka van. A kislányomat súlyos baleset érte, és most teljesen lebénulva fekszik egy budapesti kórházban. Négy hónapon át minden pillanatban reszkettünk az életéért. Mára már szerencsére túl van az életveszélyen. Jelenleg a rehabilitáción próbálnak az orvosok mindent megtenni azért, hogy ne legyen a huszonkét éves lányom örök életében magatehetetlen. A feleségemmel minden pillanatban mellette szeretnénk lenni, így az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, ha Budapestre költözünk. — Fél év után azonban mégis eljöttél erre a közgyűlésre. — Igen, mert feltétlenül el akartam búcsúzni az én drága barátaimtól, akikkel karöltve mindent megtettünk azért, hogy ez az egyesület működni tudjon. Miután Jánossal visszatértünk a közgyűlés termébe, hivatalosan is kezdetét vette a búcsúztatás. A nyírbátori csoportvezetőt először Balogh Zoltánné, a Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületének elnöke, majd Petróczki Ferenc, Nyírbátor polgármestere és Szabó János, a Mozgáskorlátozott Egyesületek Országos Szövetségének főtitkára köszöntötte. Az elnökasszony a búcsúzáskor többek között a következőket mondta: — O az az ember, nagybetűkkel írva, aki első perctől kezdve itt volt velünk, alakította, szervezte az egyesületet, hogy olyanná váljon, m^nt amilyen. Nagyon nagy köszönet érte, hogy Nyírbátorban csoportot alakított. Közel tizenhárom év óta vezeti ezt a kis társaságot, ám most az élet egy szomorú esemény miatt Budapestre szólítja, ott kell helyt állnia. Köszönjük, hogy miután bekerült a képviselő testületbe, mint a szociális bizottság tagja, még többet próbált tenni sorstársaiért. Szeretném mindannyiunk nevében megköszönni eddigi segítségét, mely országos szinten is elismeréseket váltott ki.” Balogh Zoltánné után Nyírbátor polgármestere, a megyei közgyűlés tanácsnoka szólt néhány szót a búcsúzóhoz. — Mióta mi ismerjük egymást, mióta megtapasztaltam azt a határtalan nagy emberi szívet, amivel te rendelkezel, azóta példaképemként tisztellek téged. Mert az a segítőkézség, az a másokért vállalt munka csak a szamaritánusok cselekedeteihez hasonlítható. Mióta januárban elmentél tőlünk, nincs olyan nap, hogy valaki ne érdeklődne hogyléted felől, hiszen valamennyiünknek jó példát mutattál. Sajnos, az élet sokunk számára kiszámíthatatlan, embertelen gyötrelem. Ebben a sorsban, ami rád nehezedik, mi csak kívülállókként tudunk osztozni, de legmesszemenőbb segítségünket mindannyian felajánljuk neked. Tudnod kell, hogy Nyírbátorba mindig hazavárunk. A hivatalos búcsúztatást még sok meleg kézfogás követte. Az ünnepségnek vége, így nem maradt más hátra, mint hogy a lap hasábjain át mi is jó egészséget, és János kislányának mielőbbi gyógyulást kívánjunk.
