Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-22 / 118. szám

/ 8 1995. május 22., hétfő Kultúra T UJ KELET A könyv Szűcs Sándor, Záhony 1954—57 közötti állomásfőnökének élettörté­nete. Szűcs Sándor 1919-ben született Csapon, vasutascsa­ládban. Édesapja Trianon után Kárpátalján ájlomás- főnökösködött az első bécsi döntésig. Szűcs Sándor ki­sebbségi sorsban élt és ké­szült a vasutas pályára. 1938- ban katonai szolgálatát tölti az első bécsi döntés idején. A család Magyarországra ke­rült, és férfitagjai, édesapja és testvérei mind a MÁV-nál helyezkedtek el, dolgoztak különböző beosztásban. A háború után Szűcs Sán­dor már képzett vasutas, 1954-ban Záhony állomásfő­nöke lesz. 1956. október 24- én a forradalom mellé áll. Tilosra állítja a váltókat Szovjetunió felé. Az állomás forradalmi központtá válik. Szűcs Sándor és vasutas ba­rátai megalakítják a munkás- tanácsot. Támogatásra lel a katonákban. Több napon át megbénítja a vasúti forgalmat Szovjetunió és Magyarország között, tíz napon át nem ér­kezik vasúton szovjet hadi utánpótlás az országba! Ok­tóber utolsó napjaiban kok­szot, vasércet öntet a sínekre, a mozdonyokat működéskép­telenné teteti. Sakkban tartja a tüzérség ágyúival a Zá­honynál épülő pontonhidat. Nap mint nap küld jelentése­ket a kormánynak, személye­sen jelent 'Nagy Imrénél és kabinetjénél. November 4-én a záhonyi állomás elfoglalásakor letar­tóztatják és ötvennyolcad- magával átviszik a Szovjet­unió területére, 56 társát egy nap múlva hazaengedik, őt Könczöl Ernő határőrhad­naggyal november 7-én Ung- várra szállítják. O az ungvári börtön első magyar foglya 1956 őszén... December kb­'s ________________________ zepéig volt Ungváron, többször kihallgatták, s élő, hiteles tanú­ja az ungvári deportálásoknak. Decemberben kerül szabad­lábra, Záhonyban a vasutasság kitörő örömmel fogadja, de az oroszok nem engedik munkát végezni. Januárban kihallgatást kér Csanádi György közleke­dési minisztertől. Felajánlják neki a Déli pályaudvar főnök­ségét, ha belép az MSZMP-be és nyilatkozatot ad, hogy nem volt deportálva és az oroszok nem vittek ki az országból sen­kit Záhonyon keresztül. Ezt nem vállalja. Elbocsátják a vas­úttól, január utolsó napjaiban egy korábbi ismerőse — akkor rendőrtiszt — értesíti: éjjel le­tartóztatják. Elmenekül, és Ju­goszláviába disszidál. A jugoszláv menekülttábor­ban kiemelt személyként keze­lik, kihallgatják Záhonyra vo­natkozóan. Együtt volt Méray TiborraI és Kende Péterrel, a Nagy Imréhez közel álló újság­írókkal. Az év tavaszán Norvé­giába kerül, tanúskodik az ENSZ ötös bizottsága előtt. Segédmunkásként kezdi, megtanul norvégul. Szervezője az ottani magyar közösségnek, a protestáns egyháznak. Osló­ba kerül üzemmérnöknek. Mint mérnök, egyik főkonstruktőre, tervezője az oslói új, modem pályaudvarnak. Egyetemen ta­nít. Jelentős közéleti tevékeny­séget fejt ki. Moldova György Akit a moz­dony fifslje megcsapott... című könyvében halálhírét kelti, s karrierista ellenforradalmámak nevezi. Ahogyan azt tették az 1957-ben Szabolcs-Szatmár megyében kiadott Fehér könyv szerkesztői is. Szűcs Sándor 70 éves korában vonul nyugdíjba 1989-ben, de szakértőként to­vább dolgozik a Norvég Állam­vasutak szolgálatában. A rendszerváltozás után Svájcban élő Gosztonyi Péter történész is halottként említi egyik írásában. Ekkor szólal meg Szűcs Sándor, hogy él. Sőt, hazalátogatott Magyaror­szágra, elment Záhonyba, fel­vette a kapcsolatot a Magyar Államvasutakkal. 1991-ben a MÁV vezérigazgatója rehabi­litálja, MÁV-igazgatóvá ne­vezi ki, és megbízza a MÁV észak-európai vezérképvise­letének ellátásával. Itthon több újságcikk foglalkozik '56-os szerepével, de az elismerés késik. Végül dr. Virágh Pál köztársasági megbízott köz­benjárására megkapja az os­lói követségen az 1956-os em­lékérmet. Azóta többször járt Magyarországon, s önzetlenül segíti a MÁV észak-európai tevékenységét. A könyv szerkezete A történetet Szűcs Sándor mondja el, a monológba az elmondottakat erősítendő eredeti dokumentumokat épí­tettem be. így például az 1956-os fejezetnél a Magyar Rádió korabeli adásait, az új­ságok Záhonyra vonatkozó cikkeit, peranyagokban fel­lelhető dokumentumokat. A deportálásokra vonatkozó utóbbi időben napvilágra ke­rült szovjet KGB-s dokumen­tumokat. Ellenpontként Mol­dova könyvének 1956-ra és Szűcs Sándorra vonatkozó részleteit, illetve a Fehér Könyv passzusait. Az utolsó két fejezetben pedig hivata­los MÁV-dokumentumokat. A négyoldalas képmel lékjét pedig eredeti dokumentumo­kat, fotókat tartalmazza. A könyv egyrészt egy ma­gyar vasutas sajátos életpá­lyája a kisebbségi léttől az öt­venes éveken, majd a forra­dalom napjain át az emigrá- ciós évekkel bezárólag. Más­részt a magyar forradalom egy teljesen ismeretlen, el­hallgatott, rendkívüli fejeze­tének feldolgozása. Filep Tihpr Mindent egy helyen... Fotó: Martyn Péter Estéli nótázás... Estéli nótázás címmej az Ádám Jenő Pedagóguskörus adott hangversenyt máj u^ 19- én a mátészalkai művelődési központ színháztermében. A közelmúltban Gyulán megren­dezett találkozón arany minő­sítést elért pedagóguskórus mű­sorában Friderici, Praetorius, Pitoni, Butler dallamai mellett Mozart, Beethoven örökértékű művei is felcsendültek. Az önálló esten magyar szerzők — Lisznyai, Karai, Szőnyi, Bárdos — műveit is megszólaltattak a szálkái da­losok. A műsorban vendég­ként közreműködött a Nagy­károlyi Collegiumi Régizene Együttes, akik Balassi Bálint- dallamokat adak elő. Fellépett a Nagykárolyi Szent József Templom Énekkara is. Elő­adásukban az egyházi énekek mellett magyar népdalfeldolgo­zásokat is hallhattunk. A műsor közös énekléssel ért véget, me­lyen valamennyi közreműködő tolmácsolásában Bárdos—Köl­csey: Nemzeti fény című műve hangzott el. Filmlevél Újra együtt a két fenegyerek Összejöttek hát megint. Kilenc éve nem láttuk őket együtt. Kikről is van szó? Hát a verhe­tetlen duóról: Búd Spencerről és Terence Hillről. Ez lesz a tizen­ötödik filmjük. Kicsit és nagyot egyaránt megnevettettek az évek során humorukkal. Ha manapság egy ilyen filmet műsorra tűznek akárhol a világon, csődül a kö­zönség a moziba. Zseniális az a menedzser, aki imázsukat meg­formálta. Gondoljunk csak bele: ha Spencer lefogyna, más lenne minden. Nem nagy színészek ők, de a közönség szórakoztatásáért nagyon sokat tettek. Ez az újonnan bemutatott film nem egyéb, mint jól meg­szervezett visszatérésük. A pro­dukció egyébként családi vál­lalkozás: Hill fia írta a forgató- könyvet, de Spencer fia sem maradt tétlen, ő az egyik gyár­tásvezető. Terence Hill, aki rendezte a filmet, azt nyilatkozta: „Boldog vagyok, hogy ismét Búddal játszhatom egy olyan típusú filmben, amilyen elindította a karrierünket, majd összefoglal­ja a Bunyó karácsonyig című produkciót egy mondatban: „Új filmünk sok nevetéssel tar­kított könnyed western”. Ez végül is áll. Csakhogy! De előbb lássuk a sztorit: Travis és Moses testvérek. Mindkettőnek gyorsabban jár a pisztolyt rántó keze, mint az esze. Édesanyjuk arra kéri őket, hogy töltsék együtt a kará­csonyt. Békében! A mama is tudja, hogy ez lehetetlen kíván­ság. Meg is jelennek a háznál egy tucatnyi bandita kíséreté­ben, akik őket üldözik. A mama beletörődik: „majd jövőre”. 1967-ben forgatták a páros­sal az első westernkomédiát, akkor még a nevük más volt: Carlo Pederseli és Mario Gi- rotti. Az isten megbocsát, én nem óriási siker volt. Ezzel szemben az új western szegé­nyesebb. A humor a helyén van, de a szerkesztés hagy kí­vánnivalót maga után. Színé­szeink mintha elfelejtettek vol­na vadnyugati környezetben színészkedni. Hill idiótán mo­solyog, nem tud beilleszkedni a miliőbe, Spencer meg csak babot eszik. Nem játszanak ők annyira rosszul, csak szemük­ből kihunyt az a régi parázs, mellyel hódítottak. Játékuk nem tüzes, mint a régi időkben. Hill nem képes még művi at­moszférát sem teremteni. Ké­rem, ez egy olyan film, mint egy boxzsák, melyet agyon- gyomroztak. Gombás Sándor Ferenc Terence Hill és Bud Spencer Magyarság és jelen ciális beregszászi képzés vezetőjétől Nemzet­tudatunk és az irodalom címmel. Serfőző Si­mont dr. Jánosi Zoltán, a BGYTF magyar nyelvészeti tanszékének docense mutatta be, majd a költő beszélt a vidéki magyar iroda­lomról. Ezt követően Bella István, Kalász Lász­ló, Ratkó József és Serfőző Simon verseit ad­ták elő a nyíregyházi főiskola hallgatói, majd magyar költők megzenésített verseit szólaltat­ták meg Pere Mariann és Vasvári Tamás, a főiskola tanárai. F. Sijó A beregszászi zeneiskola hangversenyter- ?me adott otthont május 20-án annak a ren- íidezvénynek, melyet a Nyíregyházi Főiskolai «Egyesület Hungarológiai Intézete, a Besse- Snyei György Tanárképző Főiskola magyar ^nyelvészeti tanszéke és a Beregszászi Ma- tgyar Pedagógiai Főiskola szervezett Ma- ' .gyarság és jelen címmel. A műsor vendége '• volt Serfőző Simon költő, író és a Felsőma­gyarországi Kiadó szerkesztője. A gazdag programon többek között előadás hangzott el dr. Szabó Gézától, a spe­[. Kezdetben csupán egy bú- ! gott az ablakom alatt. A felkelő nap simogató sugara­iban fürdőit, és várakozóan kacsázott felém. Nem tudtam közeledésének okát, de mivel soványka volt, úgy gondol­tam, hogy éhes lehet. Eltalál­tam, mohón ka­pott a kiszórt kölesmagok | után. Ezután min­den reggel meg­jelent, egyre otthonosabban és boldogabban. A szomszéd I tetőkről házigalambok is ér­keztek, igaz, csak tisztes távol­ságból méregették szürke ro­konukat. A mellettünk lakó család szemfüles kutyája az ablakok mögött brillírozott: ugatás-variációival szórakoz­tatta a ház lakóit. Galambo­mat ez sem érdekelte. Miután jóllakott, eltűnt, és társaival [portyázott a ház környékén. Eltökélt szándékom lett, hogy idecsábítok egyre több galambot. Kiszórtam tekinté­lyes mennyiségű kölest, és vártam a fejleményeket. Régi madaram először a párját hozta magával, később egy­re többen érkeztek, míg végül egész csapat verbuválódott össze. Eleinte nem vettek tu­domást egymásról, csak et­tek. A körülöttük ugrabugrá­ló verebeknek is jutott. Egy­szer csak arra lettem figyel­mes, hogy az egyik házi­galamb speciális hangok kí­séretében a másik körül tán­col. Könnyű volt rájönnöm, hogy itt bizony udvarlás fo­lyik. A természet közbeszólt: unalmas ám az élet, ha csu­pán eszegetünk! Több pár ] is alakult, vidáman, elége­detten eszegettek és röp­ködtek naphosszat. Egy alkalommal tekinté­lyes hófehér galamb érkezett, én elneveztem békegalamb­nak. Más volt, mint társai. Komótosan lakmározott, körbesétált, és azt gondol­hatta: ebből nem élünk meg, uraim, nekünk küldetésünk van! Soha nem láttam többet, remélem, Bosznia felé vette útját, ahol tőlem jobban vár­nak rá. Az én galambjaim meg csak jönnek, egyre töb­ben vannak, és önfeledten, jóllakottan járják násztáncu­kat a teraszon. Irigylem őket, de örülök, hogy ez nálunk így természetes. G. S. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents