Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

4 oldal SPORT 12—15. oldal NATO-vendég Hazánkba érkezett Herpert van Foreest altengemagy, a NATO főtitkárának polgári védelmi tervezésért felelős helyettese és felesége. A ven­dégeket a Ferihegyi Repü­lőtéren Kara Pál, a Belügy­minisztérium (BM) helyettes államtitkára és Oravecz Ist­ván dandártábornok, a BM Polgári Védelmi Főigazgató­ságának parancsnoka fogad­ta. A NATO főtitkár-helyet­tese, a NATO Békepartner­ségi Munkaműhelyének so­ron következő, május 8—10. közötti budapesti konferenci­ájának elnöki tisztjét látja el. A háromnapos tanácskozá­son 45 ország képviselői vi­tatják meg a polgári védelem időszerű kérdéseit, illetve elemzik a természeti kataszt­rófák elhárításának szerveze­ti és törvényi feltételeit. Debreceni vásárok Ősi hagyományaihoz ha­sonló, igazi vásárváros volt a hétvégén Debrecen: több mint 120 kiállító részvételé­vel rendezték meg a Hajdú- Consum '95 elnevezésű nem­zetközi fogyasztásicikk-kiál- lítást és -vásárt, miközben a hagyományos Mihály-napi nagyvásárban több mint 1300-an — köztük népművé­szek, népi iparművészek és kézművesek — kínálták por­tékáikat. A Hajdú-Consumon — mint azt Vaszkó László vá­sárigazgató az MTI debrece­ni tudósítójának elmondta — a hazai kiállítók mellett an­gol, holland, német, svájci és román cégek is jelen voltak. Katonanemzedé­kek találkozója Katonanemzedékek talál­kozóját tartották szombaton a Bolyai János Katonai Mű­szaki Főiskolán abból az al­kalomból, hogy 50 éve avat­ták hivatásos tisztekké, zász­lósokká az Egyesített Gya­logsági Hadapródiskola végzős növendékeit. A ren­dezvényen Keleti György honvédelmi miniszter kö­szöntötte a megjelenteket. A tárca vezetője a kiújult hor­vátországi harcokkal kap­csolatban azt mondta, hogy hazánk biztonságát közvet­len katonai veszély nem fe­nyegeti. A határőrség felkészült A határőrség felkészült arra, hogy elhárítsa a déli határon a háború átsodródá- sa miatt esetleg keletkező kisebb konfliktusokat, és fo­gadja a\menekülőket. A je­lentésekben szereplő páncé­los-összevonások a szerb— horvát határon, tőlünk jelen­tős távolságra történnek, és irányuk is más, így Magya­rországot nem érinthetik — tájékoztatta Krisán Attila, a Határőrség szóvivője az MTI-t szombaton. Háziorvosok konferenciája A kórházi rendszer átszer­vezésével párhuzamosan az eddigieknél nagyobb figyel­met kell fordítani a házior­vosi szolgálat továbbfejlesz­tésére, hiszen ez az egész­ségügyi alapellátás kerete. — Ebben összegezték a vál­lalkozó háziorvosok Rácke­vén tartott háromnapos kon­ferenciájának vasárnapi zá­róülésén az eszmecsere leg­fontosabb tapasztalatait. Amint Békássy Koppány, a konferenciát szervező Ma­gyar Orvosi Kamara titkára az MTl-nek elmondta: a tár­sadalombiztosítási költség- vetés tervezete a tavalyi 18 milliárddal szemben az idén 20 milliárd forintot szándé­kozik juttatni a háziorvosi rendszerre, de ennél jóval többre lenne szükség. Szépségfesztivál Szekszárdon Országos szépségfeszti­vált rendeztek a hétvégén Szekszárdon. A városi sportcsarnokban szombaton megnyitották a hazai és kül­földi cégek bemutatóját, ahol a gyógynövényekből készített kozmetikai szerek­től a menyasszonyi ruhákig sok mindent láthattak az érdeklődők. Külön versenyt vívtak a fodrász- és a koz­metikustanulók, illetve ezeknek a szakmáknak a mesterei a felnőttek bajnok­ságán. A kétnapos program gazdagságára jellemző, hogy bemutatták a legújabb női divat ruhadarabjait, va­lamint a körömépítő bajnok­ság és a testfestészet pilla­natnyi eredményeit is. Nem a fejlődés éve Önkormányzati konferencia Vaján Koródi Mária előadását tartja Kétnapos önkormányzati konferencia ért véget szomba­ton Vaján. A térségi közigaz­gatás aktuális problémáival és feladataival foglalkozó tanács­kozást Balogh Gyula, Vaja pol­gármestere szervezte és ren­dezte a Magyarországi Önkor­mányzatért Alapítvány, vala­mint a Friedrich Ebert Alapít­vány támogatásával Határhely­zet címmel. A rendezvényt pénteken ár. Kóródi Mária az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki töb­bek között elmondta, hogy ha­tárhelyzetben van az ország is, mert lehetőségei adottak, beha­tároltak, de ez nem válaszút. Ebben a helyzetben nagyon fontos az emberi tényező. Ezért kell a polgármestereknek civil­barát önkormányzatokat létre­hozni. Személyes felelősséget kell érezniük, vállalniuk a he­lyi vezetőknek, és emberséget tanúsítani, mert ez több a szo­ciális érzékenységnél. Mint kagyló az igazgyöngyöt, a tár­sadalmi harmóniát kell kiizzad­ni, mert az ország igen nehéz helyzetében az emberek türel­me is fogytán. Az első nap főszónoka dr. Baja Ferenc miniszter volt. Előadásában hangsúlyozta, hogy környezetvédelmi és te­rületfejlesztési törvény készül, és ilyen még nem volt az or­szágban. Azonban csak az a törvény jó, amelyik lemodel­lezhető a helyi adottságokra. Az igazi kérdés, az igazi határ- helyzet: nyitottabb lesz-e az ország, a megye. A tanácsko­zás egyik célja, hogy a törvény­hez regionális egyeztetések ad­janak segítséget. Fontos, hogy a törvény ne fojtson meg ön- szerveződéseket, az államház­tartási reform hannonizáljon a törvénnyel. Az első szabad vá­lasztások után, 1990-ben több mint háromezer önkormányzat jött létre, és ez diszfunkcio- nális, szükségtelen. Ezek elle­nére a köztestületek és a társa­dalom kapcsolata működő­képes, mert történelmi hagyo­mányainkon alapszik. Ugyan­akkor vigyázni kell arra, hogy a területfejlesztés nem csúszhat össze a hátrányos helyzetű te­lepülések felzárkóztatásának problémakörével. (Folytatás az 5. oldalon) Szombaton délelőtt az idő­járás is kegyeibe fogadta a Tiszavasváriban megrende­zett vetélkedő szervezőit és résztvevőit. Meg is érdemel- I ték, hiszen mindenki hosszú hónapok óta készült a körze­ti pv. parancsnokság által a : polgári védelem megalakulá­sának 60. évfordulója tiszte­letére rendezett majálisra, és az ország első nemzetközi járőrversenyére. A verseny anyagi fedezetét szponzorok biztosították, a technikai lebonylításban—polgármes­teri hivatal, Vöröskereszt — önkéntesek segítettek. Reggel kilenc órakor a majorette be- | mutató szórakoztatta a ver­senyzőket és az érdeklődőket a városháza előtt. Sulyok Jó­zsef polgármester megnyitó : szavai után mindeki az ifjú- . sági táborba vonult. Antalóczi Árpád pv. alezredes tartott technikai tájékoztatót körze­te tizennégy, valamint Domb­óvár, Kisvárda, Záhony, a szlovákiai Martin, a román Nemzetközi verseny Vasváriban Célratartás fecskendővel Csíkszereda és Csíkszentmár- ton, valamint Beregszász általá­nos iskolás csapatainak. A rajt vezénszó után a hatfős csapatok — három fiú és három lány — térkép segítségével nekivágtak a négy kilométeres, akadályokkal tűzdelt távnak. A menetvonalon első állomása légpuskás lövé­szet volt, amit sérültellátás és -elszállítás követett. A kézigrá­nátdobásban és a patak fölött kö­télen átmászásban elsősorban a fiúk remekeltek, de a lányoknak sem volt miért szégyenkezniük. A „szenyezett terep” védő­ruhában és gázálarcban tör­ténő leküzdése próbára tette valamennyi fiatal erőnlétét. A csapatok a táv végén lihegve érkezetek az utolsó állomás­ra, ahol a tűzoltóautók fecs­kendőjével kellett a céltábla közepébe tizenöt liter vizet juttatni, hogy az jelezze a ver­seny végét. Míg a verseny tar­tott, Ambris József ezredes, a BM Tűz- és Polgárivédelem Országos Parancsnokság Pol­gárivédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője a környék polgármestereivel kötetlen beszélgetést folytatott a szer­vezetjelenéről és jövőjéről. A zsűri értékelése alapján a ver­senyt Siófok csapata nyerte, a második Kótaj, a harmadik pedig Beregszász csapata lett. A napot délután diszkó, este pedig tábortűz tette még em­lékezetesebbé. KvZ Holland vendégek Mátészalkán Tanárok hangversenye Hosszú évek hagyományá­nak folytatásaként ismét meg­rendezték Mátészalkán a zene­iskola tanárainak hangver­senyét. A művelődési központ színháztermében péntek este magas színvonalú műsort lát­hattak, hallhattak az érdek­lődők. Az idén is bemutatkozott minden tanszak. A hagyomá­nyoktól eltérően egy különle­ges műsorszám is bemutatás­ra került. Két zongorán négy pedagógus adta elő Hacsatur- ján Kardtáncát. Az elmúlt héten Mátészalka vendége volt a holland testvér- város, Zevenaar két prominens személyisége. A Zoom Alapít­vány képviselői — akik kari­tatív tevékenységet folytatnak — Vili de Radev vezetésével a helyszínen tájékozódtak az Északi-lakótelepen támogatá­sukkal épülő, állami gondozott gyerekek családias nevelésére szolgáló ház építéséről. A munka ütemével és minő­ségével egyaránt elégedettek voltak és intézkedtek az épít­kezés befejezéséhez még szükséges összeg átutalásáról. A zevenaari technikum és szakiskola igazgatóját és gaz­dasági vezetőjét testvériskolá­juk, a 138. Számú Ipari Szak- középiskola igazgatója, Nagy Gusztáv kalauzolta a tanulók által végzett építkezésen. Ezt követően Szatmár-Bereg ne­vezetes, tájvédelmi körzetét is bemutatta a külföldi vendé­geknek. A holland igazgatót//'. Szilá­gyi Dénes polgármesternél tett látogatása alkalmával kifejtet­te, hogy további projektek ki­dolgozása és megvalósítása áll előkészítés alatt Mátészalka vonatkozásában. Az állami gondozottak házába még az idén beköltözhetnek a lakók. Kilétükről a hollan alapítvány képviselői és a város illetéke­sei közösen döntenek majd. Pénzes László

Next

/
Thumbnails
Contents