Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-05 / 104. szám
Külföld 4 1995. május 5., péntek UJ KELET A németek emlékei a világháborúról Heves harcokCsecsenföldön A csecsenföldi orosz erők parancsnoksága szerint Dzsohar Dudajev elnök a „bosszú napjává” nyilvánította a második világháborús szovjet győzelem évfordulóját. Asúan Maszhadov csecsen vezérkari főnök pedig állítólag kilátásba helyezte: május 9-ről 10-re virradó éjszakán „tűzijátékot rendeznek” , azaz heves támadást intéznek a csecsének. Az állítást csecsen, illetve független forrásból nem erősítették meg. Az egyesített szövetségi erők parancsnoksága szerint a Borisz Jelcin orosz elnök által egy héttel ezelőtt meghirdetett tűzszünet kezdete óta 92 alkalommal támadták a csecsének az orosz csapatok állásait. Az összecsapásokban 9 orosz katona életét vesztette, 33 megsebesült. Grozniji helyszíni jelentések szerint csütörtök hajnalban is elkeseredett harcok folytak a város északkeleti részén. A lövöldözés csak kora reggelre csendesedett el. Az összecsapás során a géppisztolyok mellett golyószórókat. aknavetőket és tüzérséget is bevetettek. Az első jelentésekből mindamellett nem derült ki, hogy melyik fél kezdeményezte az összecsapást. és követeltek-e áldozatokat a harcok. A tűzszünet lényegében kudarcot vallott. miután nem múlik el egyetlen nap sem összecsapások nélkül. Orosz részről rendszerint azt állítják, hogy a csecsének támadnak, és a szövetségi csapatok csak válaszcsapást mérnek. A harcok fokozódása mindamellett arra utal, hogy a partizán harcmodort alkalmazó csecsének a győzelem napi ünnepségek alatt igyekeznek majd felhívni a Moszkvában tartózkodó nyugati vezetők figyelmét a folytatódó háborúra, az próbálva bizonyítani, hogy a szövetségi csapatok nem ellenőrzik a helyzetet Csecsenföldön. Karthágó napvilágra került Karthágó, az észak-afrikai metropolis, 2000 évvel azután, hogy a rómaiak lerombolták, ismét látható. Ez egy régészekből álló csoport húszéves munkájának köszönhető. A kutatásban a hamburgi egyetem munkatársai is részt vettek. Mint Hans-Georg Niemeyer professzor, a német csoport vezetője a dpa hírügynökség munkatársának elmondta, az 1986 óta folyó ásatások legfőbb célja az volt, hogy az ősi város lakóinak életformájára fényt derítsenek. Karthágó évszázadokon át a Földközi-tenger egyik leghatalmasabb támaszpontja volt. A kutatók hét méter mélységben találták meg a város sok házának romjait. A kutatócsoport 400 négyzet- méteres területen hat ház romjait ásta ki. A házak egy keskeny utcát öveztek. Az épületeket az ókori történészek szerint Krisztus előtt 814-ben emelték. A régészek úgy találták, hogy Karthágó rendkívül sűrűn lakott volt, 25-35 hektár területen 6000-7000 lakos élt. A város romjainak felkutatását megnehezítette, hogy Publius Cornelius Scipio Aemilianus, a rómaiak afrikai főparancsnoka Krisztus előtt 146-ban a tenger fölött ellenőrzést gyakorló ellenséges metropolist a földdel tette egyenlővé. A házak tizenhét napon át lángoltak. A történészek beszámolnak arról, hogy a győztes rómaiak a területet felszántották és sóval hintették be, majd megátkozták az elpusztított várost. Az átok azt célozta, hogy ott soha többé ne létesüljön település. Száz évvel később azonban maguk a rómaiak kezdtek építkezni az elpusztított Karthágó helyén. A legújabb kutatások szerint a rombolás nem volt teljes. A Julia Karthágónak nevezett római gyarmat azután ismét évszázadokon át virágzó várossá fejlődött. Vállalom a felelősség rám jutó részét, de ne várják tőlem, hogy kiálljak az utcára és bűnösnek kiáltsam magam. Élni akartam - nyilatkozta Hans Schwerte, az irodalomtudományok neves professzora, az aacheni Műszaki Főiskola volt rektora, akiről a minap derült ki, hogy a náci uralom idején az SS tisztje volt. A 86 éves férfi - eredeti nevén Hans Schneider - a második világháború végén „megszüntette önmagát” , és új néven új életet épített fel. A külvilág számára eljátszották, hogy megismerkedett a feleségével, s adoptálta a saját gyerekeit is. Irodalomkutató munkásságát magas állami kitüntetéssel jutalmazták, ezt most haladéktalanul visszaszolgáltatta. Ma már ugyan nem mindennaposak, de nem is ritkák az olyan ügyek, botrányok, amikor a német közvélemény - még ötven évvel a második világháború után is - közvetlenül szembekerül a múlttal, annak sötét következményeivel. A második világháború befejezésének közelgő évfordulója alkalmából egymást kö„Bergmánia” New Yorkban New York csütörtöktől öt hónapon át valóságos svédasztalát nyújtja Ingmar Bergman munkáinak, mivel a város vezető kulturális intézményei egész nyáron át tartó fesztivált szerveztek a svéd filmrendező műveiből. Az amerikai nagyváros múzeumai, színházai, mozijai és a televíziós csatornák összesen száznál többet tűznek műsorra Bergman munkáiból. A 40 év művészi munkásságát átfogó fesztiválon olyan filmeket is szép számmal láthat az amerikai közönség, amelyeket Svédországon kívül igen ritkán mutatnak be. A színházi repertoáron William Shakespeare Téli rege és Misima Jukio japán drámaíró Madame de Sade című műve szerepel - magától értetődően mindkettő Bergman rendezésében. A „Bergmánia” eseményein olyan neves és a rendezőhöz közelálló művészek is megjelennek, mint Liv Ullmann, aki amellett, hogy Bergman 10 filmjében szerepelt, több évig együtt élt a rendezővel, és egy kislányt is szült neki. Hossz Szerdán ismét rekordot döntött a Wall Stree- ten a tőzsdeindex, amely 46 ponttal 4374- re emelkedett - jelentette az AFP. New Yorkban kedden is rekordot jegyeztek, hétfőn pedig még csak 4328-on állt ez a tőzsdemutató. vetik a megemlékezések, amelyeken politikusok, főpapok a legkülönböző rendű és rangú emberek legtöbbször azt hangsúlyozzák, hogy a német történelem legsötétebb fejezete, a nácik által elkövetett szörnyűségek nem mehetnek feledésbe. „Aki elfelejti, hogy mi történt, az ledönti az útjelzőt, amely a jobb jövőbe vezető irányt mutatja” - állapították meg a német keresztény egyházak az évforduló alkalmából kiadott állásfoglalásukban. Rámutattak, hogy a háború befejezését és annak következményeit a németek különbözőképpen élték meg, hiszen míg egyesek kiszabadultak a koncentrációs táborokból, mások számára az üldöztetés, a menekülés kezdődött. - A felelősségünk kérdését azonban nem háríthatjuk el és bűnösségünk következményei elől nem térhetünk ki - hangzott az állásfoglalás. Egyes jobboldali és konzervatív politikusok felhívásban tiltakoztak az ellen, hogy a sajtó és a közélet egy része - szerintük egyoldalúan - a felszabadulás napjaként emlegesse május nyolcadikát, mert ez a nap sokak számára a fogság, a keleti A kubaiak kétségbeesett menekülését saját országukból már tavaly szeptemberben megfékezte az Egyesült Államokkal kötött emigrációs megállapodás; az exodus felkavarta a kedélyeket, de azokat csak nyolc hónap múltán, a most bejelentett újabb egyezség csillapíthatja le véglegesen. A Washingtonban és Havannában egyidejűleg ismertetett közös közlemény szerint nemcsak a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton rekedt kubai menekültek sorsa oldódik meg, hiszen végül is belépőt kapnak az „ígéret földjére” - az Egyesült Államokba -, hanem a floridai hatóságoknak sem kell tartaniuk többé attól, hogy kubai bevándorlók tömege lepi el az ország déli partjait. Az eljárás egyértelmű: akiket ezután az amerikai parti vizeken feltartóztatnak, illetve akik a guantánamói bázisra szöknek, azokat rövid úton visszaküldik Kubába. Éppúgy, mint eddig tették a haiti menekülőkkel, vagy más országok illegális emigránsaival. A Castro-rendszer ezzel kétségkívül politikai sikert könyvelhet el, hiszen évtizedek óta követelte, hogy szüntessék meg a Kubából érkezőknek politikai okokból nyújtott kivételes elbánást. Korábban lényegében mindenkit a kubai szocializmus politikai üldözöttjének tekintettek, s így szinte automatikusan megkapta a tartózkodási engedélyt az amerikai bevándorlási hatóságoktól, függetlenül kommunista elnyomás kezdetét jelentette. A felhívás széleskörű felháborodást és vitát váltott ki, és Rita Süssmuth. a parlament elnöke felhívta a figyelmet, hogy az okokat és a következményeket semmilyen körülmények között nem szabad felcserélni. Egy minap készített felmérés szerint a német lakosság túlnyomó többsége, a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka úgy véli. hogy má jus nyolcadika a felszabadulás napja. A válaszolók 12 százaléka - elsősorban idősek - mondta azt, hogy inkább „a vereség napja” megjelelölés volna a helytálló. A lakosság kétharmada meg van győződve arról, hogy Németország kellő mértékben vállalta a felelősséget a második világháborúért, a hatmillió zsidó elpusztításáért, a háborúban elesett 60 millió emberért. A megkérdezettek több mint fele azonban úgy gondolja, hogy a társadalom nem tesz eleget későbbi nemzedékekkel szembeni kötelezettségének, nem világosítja fel kellően őket a hitleri Németország bűntetteiről, s különösen a holocaustról. Az emberek háromnegyed része attól, hogyan és miért távozott hazájából. A rendezésnek ugyanakkor belpolitikai ára lehet: a vissza- toloncolás veszélye értelmetlenné teszi megkockáztatni az amúgy is életveszélyes kalandot az összetákolt tutajok hátán, ezzel azonban végleg bezárulni látszik az a szelep, amelyet a havannai vezetés mindig is kész volt megnyitni, ha a belső feszültség vészes szintre emelkedett a szigeten. (Ez történt 1980-ban, amikor mintegy 120 ezren mentek el a néhány napra őrizetlenül hagyott tengeri határokon át, s tavaly is, egészen addig, amíg Clinton elnök le nem állította az illegális kubai emigránsok befogadását.) Márpedig a feszültség ismét növekedni fog, ha a gazdasági reformok nem folytatódnak az eddiginél határozottabb ütemben és a magánkezdeményezés nem kap nagyobb teret, valóságos alternatívát kínálva a munkanélküliek gyarapodó tömegének - vélekedik egy havannai diplomáciai megfigyelő. - Ráadásul továbbra is ezrek várnak arra, hogy kivándorolhassanak az Egyesült Államokba, egyre reménytele- nebbül, hiszen a vízum megszerzéséhez szükséges feltételeknek sokan nem felelnek meg, s most a „kerülő út” is járhatatlanná vált. E lépéssel kockáztatott a washingtoni kormány is. A menekülők visszaküldéséről született egyezség azonnali éles bírálatot váltott ki a Castro-ellenes azonban kizártnak tartja, hogy az elkövetkező 20 évben náci ideológiát hirdető párt Németországban hatalomra jusson. Ignatz Bubis, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke úgy véli, hogy a társadalom jelentős része nem igazán akarja alaposan megismerni. feldolgozni a múltat, inkább kerüli ezt a témát. A mai fiataloknak nem azért kell megismerniük a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket, mert bűntudatot kellene érezniük a nácik rémtettei miatt, hanem egyszerűen tudniuk kell, hogy mi történt, mert csak így akadályozható meg a nácizmus újraéledése - akár enyhébb formában is. Richard von Weizsäcker 1985. május kilencedikén szövetségi elnöki minőségében mondott, azóta is sokat idézett nagy jelentőségű beszédében hangsúlyozta, hogy a mai fiatalokat nem terheli felelősség azért, ami a hitleri Németországban történt, de ők felelősek azért, hogy miként alakul a történelem az akkori események tanulságai alapján. emigráns szervezetek vezetői és a kongresszus konzervatív személyiségei körében egyaránt. A Clinton-adminisztráció ugyanis éppen akkor tett egy kis lépést a kubai kapcsolatok normalizálása felé, amikor a törvényhozásban a szigetországgal szembeni gazdasági embargót tovább szigorító, s nemzetközivé kiterjeszteni próbáló törvényjavaslatot akarnak elfogadtatni. Havannában persze bíznak abban, hogy a jövőben az országra gyakorolt amerikai nyomás nem fokozódni, hanem enyhülni fog. A közös közleményt ismertető sajtótájékoztatón Ricardo Alarcon, a kubai tárgyalócsoport vezetője rámutatott: Clinton elnök remélhetőleg rövidesen feloldja a menekültválság tetőpontján hozott szankciókat, amelyekkel megnehezítették az Egyesült Államokban élő kubaiak hazalátogatásait és pénzküldeményeit, érezhetően csökkentve ezzel a szigetországba áramló dollár-mennyiséget. Annyi bizonyos: ezekben a napokban sok kubai családban nagy az öröm, hiszen a Guantánamóra került hozzátartozók (mintegy 22 ezren vannak még ott) végre elérik céljukat és a menekülttáborból új hazájukba utazhatnak. Annál bosszúsabbak azok, akik már nem bíztak a kedvező végkifejletben és a bázist körülölelő aknamezőn át visszaszöktek kubai területre; kétszer is az életüket kockáztatva - a semmiért. A román kormány és a romák Románia kormánya a romák elnevezését, amely eddig „romani” volt, „tiganra” változtatta. Mircea Geoana, a külügyminisztérium szóvivője azt mondta a Reuter brit hírügynökség munkatársának, azért változtatták meg az elnevezést, hogy a cigányokat ne téveszthessék össze a románokkal. Hozzáfűzte: az intézkedés összhangban áll nemzetközi szervezetek, a többi közt az ENSZ terminológiájával. Ezzel szemben az Európa Tanács 1994-ben kiadott jelentése a romániai cigányokat „romáknak” nevezi. Ion Bidia, a romániai roma közösség elnöke kijelentette: az intézkedést elítéli, mert az növelni fogja az etnikai feszültséget a románok és a cigányok között. „A tigan elnevezés sértő számunkra” - mondta. Egy 1992-ben végzett népszámlálás szerint Romániában 400 ezer cigány él, de a közösségi vezetők szerint valószínűleg kétmillióra tehető a számuk. Teodor Melescanu külügyminiszter egy memorandumban leszögezte: a „romani” elnevezés zavart okozott a nemzetközi közvéleményben, és oda vezethet, hogy „a románokat összetévesztik az úgynevezett romákkal”. Bidia roma vezető azzal vádolta a Vacaroiu-kormányt, hogy a cigány közösséget akarja felelőssé tenni az ország gazdasági katasztrófájáért. Azzal fenyegetőzött, hogy utcai tüntetéseket szervez, ha a kormány nem állítja vissza a „romani” nevet. Kubai-amerikai egyezség Az exodus vége
