Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-25 / 121. szám
8 1995. május 25., csütörtök Tiszavasvári UJ KELET VÁROSRÓL VÁROSRA ÜÚJ KELET Tiszavasváriban A mostani Tiszavasvári Ti- szabiidből (majd Büdszentmi- hályból) fejlődött ki. A budi részt még ma is úgy emlegetik, mint a legidősebb területet, de sokáig a nagyközségnek, majd a városnak is mostohagyermeke volt. Oláh Mihály, a városrész önkormányzati képviselője büdi sétánk során büszkén mutatja, hogy azért az utóbbi időben szemmel látható a fejlődés itt is. — A teljesen leromlott állapotú iskola helyett egy újat építettek. Aztán az ÁFÉSZ épített egy éttermet, ABC-áru- házzal együtt. Az üzlet még megvan, de az étteremből napközi otthon lett. A régi óvoda épületét is átalakították. Jelenleg könyvtár, posta és egy magángyógyszertár működik benne. De az utóbbi időben a vállalkozók is kedvet kaptak különféle tieruházásokra. Itt épül például egy cukrászda ételbárral — mutat egy újonnan épülő hatalmas házra —, amit nemsokára átadnak. Aztán ide is eljutott a gáz, közel tíz utcába kötötték be. A telefonhálózat is kezd kialakulni. Több utcát útalappal láttak el, és az épülő tiszadobi úthoz csatlakozó bekötőt is szeretnénk rendbe tenni. Elég rossz állapotban van, és ki is kell szélesíteni a várható nagyobb forgalom miatt. — Hány lakosa van ennek a városrésznek? — A lakosok száma négyezer körül van. Eléggé idős korosztály lakja, a 40—50 évesek 70 százaléka a város felkapottabb helyeire költözött, mert ez egy nagyon sáros és elavult településrész volt. Talán most már megáll az elvándorlás, és maradnak a fiatalok, mert máshol még többe kerül a fészekrakás. — Ön, mint képviselő és a városgazdálkodási bízottOláh Mihály •ság elnöke, mit szeretne még? — Az útalappal rendelkező utcákat minél hamarabb aszfalttal kell beborítani. Dr. Csende Ferenc magángyógyszerész a Vasvári Pál úton komoly beruházásba kezdett. Egy gyógyszertárat épít orvosi rendelővel együtt. Ez színfoltja lenne a büdi résznek. Természetesen ehhez minden segítséget megad az önkormányzat, már ami tőle telik. Ahogy az út épül, a vállalkozók még jobban „megpezsdülnek”. Például a volt napközit is vállalkozók vették meg, és rövidesen hentesüzletet, butikot, lakberendezési és bútorboltot nyitnak. A munkahellyel itt is gondok vannak, de ez nem csak a mi problémánk. Itt van még a Vasvári Pál Szövetkezet, ami valamikor közel négyszáz taggal dolgozott, most pedig alig vannak ötvenen, bár az új vezetés változást hozott. Végül az önkormányzat és személy szerint én is azt szeretném, ha a településrészről lemosódna a múlt sötétebb árnya, a népszerűség megtartása mellett folytatódna a büdi rész gyors ütemű felzárkózása. Megindult a fejlődés Bűd felzárkózik Körzetesítés az iskolákban Ha már a városról írunk, elkerülhetetlen, hogy a városházánál ne szedjük fel a legfrissebb híreket. Dr. Kovács Jánost, a város jegyzőjét kérdeztük. A költségvetés stabilitása miatt átvilágítjuk az intézményeket. Ez most van folyamatban. Május 31-ére valamennyi intézményt átvilágítjuk, és a hónap végén a testület is megvitatja az itt tapasztaltakat. — Tudom, hogy az eredményekről még korai lenne beszélni, mégis, milyen intézkedések várhatók? — Intézményösszevoná- sokra is sor fog kerülni. Bizonyos tevékenységeket abba kell hagyni. Célunk, hogy az önkormányzat csak az alapfeladatot lássa el. Az összevonás érintheti a bölcsődéket. Ez nem titok, már az elmúlt évben is felmerült ennek a lehetősége. Az iskoláknál biztos, hogy nem lesz összevonás, de apróbb változtatások itt is várhatók, mint például körzetesítés vagy létszámmeghatározások, hogy melyik iskola hány osztállyal induljon, illetve mennyi gyereket vegyen fel. Nem titok az sem, hogy mindenütt megvizsgáltuk az optimális dolgozói létszámot is. A középfokú oktatási intézményeket felajánlanánk a megyének. De nem tudjuk, hogy az önkormányzatnak van-e rá lehetősége. Számottevő mértékű pedagógus-létszámleépítés szerintem nem lesz. Ez inkább a központi intézkedések következtében várható majd. Másik dolog, ami a lakosságot közvetlenül érinti, a magánszemélyek kommunális adójának a bevezetése. Erről még a korábbi képviselő-testület döntött a múlt év decemberében. Korábban is volt kommunális adó, de a magánszemélyeknél csak az üdülőterületre vonatkozott. Most azonban a képviselő-testület ennek hatályát az egész városra kiterjesztette. — Pontosan mikortól kell fizetni, és mennyi az összeg? — Január 1-jétől, és ingatlanonként évi 2 ezer forint. De elég sok a kedvezményt és mentességet adó szabály. A mi munkánk most az, hogy a beérkezett bevallások alapján kivessük az ingatlanok tulajdonosaira az adót. Már látszik, hogy sok személy mentességet kap, mint például a nyugdíjasok. Viszont a jövő év elejétől szigorúbb szabályok várhatók. — Az önkormányzat kasszáját a jövedelempótló támogatások összege terheli. Jelenleg hány fő részesül ebben a segélyformában? — Mint ismert, ezt azok kapják, akiknek már megszűnt a munkanélküli járadékra. Pillanatnyilag 437 fő részesül ebben a támogatásban. Erre a költségvetésben 17 millió forintot terveztünk. Egyébként a jogosultságot most vizsgáljuk felül, így ez a szám még változhat, de mindenképpen nagyobb az igény, mint tavaly volt. — A lakásépítést és -vásárlást segíti az önkormányzat? — Erre a célra 2,7 millió forintot terveztünk. Tudjuk, hogy ez kevés, mert lényegesen több jogos igény van. Éppen ezért, arra készülünk, hogy növeljük az összeget. Gyakorlatilag ez egy visszatérítendő kamatmentes kölcsön. — Mennyi pénzből gazdálkodik az önkormányzat? — Lényegesen több pénzre lesz szükség ebben az évben. Nyolcszáztizenhat millió forintból fogunk gazdálkodni, úgy, hogy ebből 23 millió forintot hitelből fedezünk, de egyelőre működési nehézségekkel nem kell számolnunk. A tiszavasvári szociális otthon bővítése jó ütemben halad. A még kivitelezés alatt lévő különálló épület megjelenésében és stílusában is igyekszik követni a főépület — a Kornys-kastély — stílusát. Régi szándékot valósítanak meg azzal, hogy mozgássérülteknek csinálnak egy új, különálló, szakosított részleget. A földszinti részen lesz orvosi rendelő, fizikoterápiás kezelő, foglalkoztató, mindemellett 32 mozgássérültet tudnak majd itt elhelyezni. Az emeleti részen közel negyven időskorú ellátását oldják meg. — Kívülről tetszetős az új épület. Tudják tartani az augusztus végi átadást? — kérdeztük Mezei Józsefet, az otthon igazgatóhelyettesét. — Az épület szerkezetileg készen van. A tetőhéjalás hiányzik, és hozzákezdünk a gépészeti munkákhoz. Ezt Csúszik a beruházás nem a saját építőbrigádunk fogja csinálni, hanem alvállalkozókat bízunk meg a munkával. Az átadási határidő tartása csupán pénz kérdése. Remény van rá, hogy az önkormányzat sikeres tárgyalásai eredményeként az első két ütemet — a földszinti részt — szeptember 1-jére átadjuk. Az emeleti rész átadása mindenképpen áthúzódik a következő évre. Erre címzett támogatási igényt nyújtottunk be a kormánynak, így várhatóan ’96 szeptember elejére készülünk el teljesen. A beruházás összege addigra eléri majd az 50 millió forintot. Szeptemberben indul a forgalom Büdszentmihályt és Tiszadobot egy 8,3 kilométeres földút köti össze. Ez az út a háború idején hadiát szerepét is betöltötte. Először a hatvanas évek végén láttak hozzá szilárd burkolásához, a köveket már le is szállították, de a nagy, 1970. évi árvíz miatt a megépítés meghiúsult, mert az építőanyagot, főleg a köveket elszállították Tunyogmatolcsra. Aztán újabb nekirugaszkodás nem volt, egészen mostanáig. Földútként használták, de a biztonságos közlekedés mindig az időjárás függvénye volt. Most újra napirendre került az út megépítése, annak ellenére, hogy elég sok ellenzője volt. Pedig az önkormányzatnak nem sok pénzébe fog kerülni. A közel százmilliós beruházást a két önkormányzaton kívül támogatja az Alkaloida és a megye is. Az első ütemben megépül a Tiszavasvári—Kálvin- háza szakasz, majd a Kálvin- házát Tiszadobbal összekötő rész is. Az április elején elkezdődött útépítés jó ütemben halad. Ottjártunkkor Tiszavasvári felől már szépen el volt egyengetve a korábbi földút, és az aszfaltozáshoz az útalap már el is készült. Az építés jelenleg Tiszadob felől történik, és innen 4-5 kilométerre, Kálvinháza körül tartanak. Oláh Mihály képviselő elmondta, hogy évtizedes gondok oldódnak meg az út megépítésével. Ugyanis Tiszavasvárinak előbb-utóbb térségi feladatokat kVll ellátnia, úgy, mint annak ijdején, a járások rendszerében, bár akkor a járási székhely Tiszalök volt. Most azonban az út megépítésével Tiszavasvári szerepe jobban előtérbe kerülhet, mert Tiszadob és Tiszadada ísíkozelebb, jönne”. Nem utolsósorban itt van a rendőrkapitányság és — az előzetes tárgyalások szerint—a kihelyezett bíróság, valamint ügyészség is lenne vasváriban. Tiszadob eddig műúton 30 kilométerre volt, így most negyedére csökken a távolság, nem beszélve arról, hogy ezentúl nagyobb lesz a tiszadobi térségből Nyíregyháza felé menő forgalom is. Örülhetnek még a Borsod megyeiek is, mert nagyon sok embernek Tiszavasváriban van hétvégi háza (körülbelül 500). így ők is rövidebb úton érhetik el azokat. Szóval ez egy nagyon forgalmas út lesz, a tervek szerint szeptemberre át is adják, és indulhat a forgalom — mondta befejezésül derűlátóan a képviselő.